Ne felejtsd el, hogy a miniszterelnök cseréhez az is szükséges lenne, hogy vagy Gyurcsány mondjon le (kizártnak tartom), vagy többséget kapjon egy konstruktív bizalmatlansági indítvány és mind a két esetben többségi megegyezés legyen az új miniszterelnök személyében. Szerintem az utóbbi is kizárt. Az SZDSZ eltaktikázta magát a koalíciós szakítással, a támogatásuk nem nőtt ettől, sőt csökkent, ugyanakkor belekényszerítették magukat az (ál)ellenzéki szerepkörbe. Teljesen felhagytak a szakértői kormány koncepcióval is. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy belemennének egy konszenzusba az MSZP-vel egy új miniszterelnök jelölésében.
Az MDF szintén nem teheti meg ezt, hiszen ők kezdeményezték előként a parlament feloszlatását.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az MSZP sem egységes, nem nagyon láthatóak egy Gyurcsány ellenes egységfront jelei.
Túl kevés idő van már a ciklus végéig, ráadásul júniusban EP választás lesz, ez is nehézzé tenné annak megindoklását, hogy a hátralévő időre miért váltanának miniszterelnököt a parlament feloszlatása helyett.
Véleményem szerint csak két lehetőség van, az egyik az, hogy a ciklus végéig marad ez a kormány, a másik pedig, hogy az EP választáson elszenvedett súlyos vereség hatására a baloldalon lesz annyi képviselő, aki megszavazza a feloszlatást, hogy meg legyen a többség.