Herzl Tivadar magyar volt, mint oly sok nagyság: akár kétes nagyság is. Vagyis nem: nem magyar volt, hanem magyarországi, aki ráadásul keresztény egyházi gimnáziumban érettségizett Budapesten. Emlékével, kultuszával teli van a fél Európa, egész Magyarország: emléktábla, miegymás, még emlékbélyeg is; szülőháza zsidó múzeum Budapesten. De rá nem lehetünk büszkék. Van valaki, akire viszont büszkék vagyunk: az édesegy unokatestvére ennek a Herzlnek. Hogy mi a különbség kettejük között? Herzl Tivadar felkérte őt, aki akkor már ismert, igen jótollú író volt, hogy álljon a cionizmus mellé. Erről így számol be az unokatestvér:

„Jól figyelj rám. Unokaöcsém vagy, közös törzsről származunk. Elmondom neked: nagy dologba vágtam a fejszémet.

Meglepetten hallgattam Tivadart. Azt hittem, hogy valami nagy irodalmi, vagy talán színházi vállalkozásról akar beszélni, hiszen akkor már több színdarabját játszották a Burgtheaterben. Nem erről beszélt. Így folytatta:

Meg akarom csinálni a zsidó államot!

Teljes őszinteséggel meg kell mondanom, ma csaknem hetven esztendő után, hogy alig tudtam felfogni a mondat súlyát. (…

Neked kell elvállalnod, hogy Magyarországon elterjeszd a gondolatot. Meg kell szerezned az egész magyar zsidóságot ennek a mozgalomnak. Te leszel az én emberem, az én megbízottam. Minden eszközt a rendelkezésedre bocsájtok, az anyagiakat is. Vállald el!

Nem vállalom! Válaszoltam, (…

Miért nem vállalod?

Azért (...), mert semmiféle olyan érzés nincs bennem és szívemben, az értelmemben, amely arra ösztönözne, hogy ezt a feladatot elvállaljam. Megmondom neked egészen őszintén: én nem vagyok zsidó. Én magyar vagyok. (...)”4

Az unokaöcs Heltai Jenő, született Herzl. Róla szokás mondani, hogy zsidóként született, s keresztényként halt meg. A zsidóüldözés őt is érintette, csakazértsem váltott vallást, múltával viszont látványosan katolizált, s 1945-ben visszatért a megalázott, tönkretett Magyarországra: a hazájába. Ahol csak a Rákosi-korszak bukása után, halálának évében, 1957-ben ismerték el, melynek még haldokolva is örülni tudott. A gyakran idézett mondat azonban nem fedi a teljes valót. A mondat ugyanis helyesen így hangoznék: zsidó magyarként született, s keresztény magyarként halt meg. Mert nem a vér, a származás, s nem a vallás – csak a szív dönti el, hová tartozunk. Herzl Tivadar szelleme megcsinálta Izraelt – Heltai Jenő megtagadta azt. Egy nem magyar érzelmű zsidó vetette oda a viszály almáját – nem pedig a magyar. Herzl Tivadarnak nem volt köze a magyarsághoz. A magyarságnak nincs köze Herzl Tivadarhoz – a magyarságnak nincs köze Izraelhez.