Téma: 2009 március 15: A bekiabálókat meztelenre vetkőztetve inzultálták az őrszobán
|
Root of all Evil |
Válasz | 2009. március 18. 09:31 | Sorszám: 23 |
Itt és most befejezted a gondolás "karrieredet".
|
Előzmény: 10 |
|
Fla Mandulis |
Válasz | 2009. március 18. 00:46 | Sorszám: 13 |
A banyákat simán elő kellett volna állítani, egy volt rendőr is azt mondta. A sündisznók kicsit enyhén szólva diszkrimináltak, nyilvánvalóan politikaoi nézet szerint. Hogy is mondta Gyurcsány ? Elfogadhatalan, hogy valakit ilyen szempontból is elnyomjanak, megfélemlítsenek , pláne fizikailag. Pont aznap.Sőt az új "szabályok" már ökölrázásért is szankcionálnak. Zászlófelvonás közben ordibálni illetlenség, szóbeli rendreutasítás járt volna, még a rendőrök részéről is. De ezek a pofozkodó, karmoló némberek valamiért védettek voltak ott és akkor, a sünök meg vakok. A másik esetnél pedig a főkapitány mentegetőzésében annyi hitelesség volt, mint macisajtban a brummogás: méghogy azért engedték el fél nap múlva -hosszas és indokolatlan vegzatúra után - a táblásokat, és nem indítottak ellenük szabálysértést, mert a 12 pontból szólt az idézet ?! A letartóztatásukat meg azért követték el , hogy ne zavarjon másokat a kilátásban. Most akkor döntsék el, ha Ady-idézet lett volna, akkor jogos lett volna vasra verni őket? Ha igen, akkor csakis "kilátás akadályoztatásáért " -ha ugyan van erre paragrafus. Kétlem. De ha van , miért engedték el őket? Ha meg mincs, akkor az a konklúzió, hogy jogtalanul hurcolták meg őket, vagy finomabban: a semmiért. Ha a főkapitány azt szerette volna, hogy ugyanolyan makulátlanul csillogjon a váll-lapja holnap is, azt kellett volna mondania: 1) a sünök hibáztak, mert ugyanabból a csoportból a verekedőket nem, ahangoskdókat- meglehetősen komikus koreográfiával- kiemleték. Egy - két rendőr kellett volna odamenjen, és határozottan csendre intse a kiabálókat. A pofozkodókat meg előállítania(feltéve , ha látta). 2) El kellett volna ismernie: a táblásoknál túlzásba vitték az intézkedést, sőt, közbe se kellett volna lépniük, nem volt semmilyen veszélyhelyzet. 3) Az elvonuló tüntetők ügyében tart a vizsgálat, mi is történt pontosan, mert az összetettebb eset, ha mindenvilágos, újra nyilatkozik. A rendőr tekintélyét nem a bot, nem a scifi-ruha, nem az öblös hang , ingyencirkusz , a hatalom indokolatlan fitogtatása adja, hanem hanem a fellépése, az állam, a törvényesség nevében, kellő méltósággal és eréllyel ( ha kell ,akár kémyszerítő esközökkel is.) Így nem csak a renitens egyedeket, hanem lassan az ünneplők ttmegeit is sikerült - immár sokadszor- távol tartani. Rácsokkal , börtönkapukkal , tonton macaut-kal teletömni a várost a legpirosabb ünnepen... Ez siker? Félsikernek sem nevezném az előállított két palackot ( azt azt se tudni, mi volt benne), egy db. 48-as jelmondatot, egy cumisüveget, pár almát , nem is beszélve a guggolós -kukkolásról.
|
Előzmény: 10 |
|
terra |
Válasz | 2009. március 17. 23:52 | Sorszám: 11 |
Még mindig meg tudsz lepni te szerencsételen primitív barom. Már sokszor azt hittem, hogy elérted az abszolut nulla pontot, de újra és újra kiderül, hogy ismét alul tudod múlni magadat.
|
Előzmény: 10 |
|
|