A maláj hörögve kaparta magáról a csokoládés habot, csattogtatta
hatalmas fogait, és végül lovagias mosollyal fojtva el dühét,
közölte, hogy Josét szétmorzsolná, ha nem lenne tekintettel az
előkelő környezetre.

A spanyol pincér igen erélyes hangon többféle előétel nevét kiáltotta
oda a bennszülöttnek, amitől az érthetően felbőszült.

-- 'M`Bisung! Glonga! Bon-Bon!' -- hörögte a maláj.
-- 'Omlette... a la Sevilla!' -- üvöltötte José.
-- 'Sihungi! Mizonga dzur bsefár!'
-- 'Olla potrida!' -- idézte a pincér transzparens korából, és
lerohant. Ott állt lihegve a maláj előtt, és az utasok, boldogan a
sok egyhangúság után, mindenfelől összecsődültek.

Fenn a korlátnál állt Mr. Irving, szokott szomorúságával, és
lenézett unott, közömbös arccal.

A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosolygott.
-- Mit ez akar gyenge fehér... Én megenni őt...
-- Hát csak fogj hozzá -- mondta José.
-- Én nem ütni! Hindu önvédelem... Te üss oda teljes erődből.
Én csak kivédeni.
-- Az nem lesz jó... -- szabadkozott José.
-- Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.
-- Hát jó. Mehet?
-- Mehet.

Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiu-dzsicu.

-- Na ütni! -- sürgette a maláj. -- Lesz meglepetés!

Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen
pofontól valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal
málnaszörpöt felborítson, az igazán meglepő.

A maláj orrán, száján, fülén dőlt a vér, és a jobb szemétől a szája
széléig felrepedt a bőre. Így pihegett kissé elterülve, miközben a
négy utas állandóan sürgette, hogy keljen fel róluk.

Ezalatt José aludt egy keveset. Állva. Mint egy idős paripa.
A maláj ordítva ugrott fel.

-- Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.

José vállat vont.

-- Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.