|
Csak annyiban pontosítanék, hogy az ember valójában nem a hangszert szereti meg, hanem a hangját, pontosabban azt a zenét, amit a hangszeren megszólaltatnak. És mivel ez utóbbit tekintve a duda specifikus (nem úgy, mint a hegedű, stb. melyeken az a skála egész és félhangjait is le lehet játszani), hát ezért bizony arra gondolok, hogy a pentaton dallamvilág szólistájaként és kísérőjeként terjedt a kultúrákban, mégpedig azokban, ahol az életfeltételek és az ehhez alkalmazkodó életmód meglehetősen hasonlók voltak. Meg persze időnként divatba is jött. Mint pl. a franciáknál. („A tekerőlant (vagy: nyenyere) régi európai hangszer, már a X. századtól ismeretes organistrum néven. Magyarországon a XVI. századtól kezdve említik, amikor már Nyugat-Európában kezdett kikopni a "komoly" hangszerek közül. Egyre inkább a kóbor zenészek, koldusok és parasztok hangszerévé vált. A XVIII. században francia előkelő körökben a dudával együtt ismét divatba jött.” – Sebő Ferenc) Egyébként gyors statisztikám szerint a dudáról tényleg sokan a skótokra gondolnak. Azt viszont nem tudom, hogy mit is jelentenek a következők: Aki dudás akar lenni,
Pokolra kell annak menni!
|
