„Én állandóan küszködöm a hittel, a vallással, a vallásos és az ateista emberekkel is…”

Szerintem kevés ember van, aki ne küszködni ezekkel a kérdésekkel, legyen bár hivő vagy nem-hívő. Viktor Frankl, a neves bécsi pszichiáter azt írta egyszer, „még soha nem találkoztam haldokló ateistával”. De lélektanilag is tény, hogy minden normális lelkialkat küzd, birkózik legbelül, minden tekintetben. S alig van olyan elvetemült, hogy ne merüljön fel benne az Isten, a hit, a vallás igazságának a kérdése. Nekem személy szerint az a véleményem, hogy az ateizmus életkori sajátosság. Ezen nem azt értem, hogy fiatalon az ember nem hisz, hanem azt, hogy bizonyos életszakaszokban nem hisz, vagy kevésbé hisz, vagy másképpen hisz – valamiképpen mindig, de a tartalom és a forma változik. Azt is gondolom, hogy ez a változás a lényege egy emberi személy valódi élettörténetének.

„Képtelen vagyok bármiben is hinni, csak azt vagyok képes elfogadni, amit meg is tapasztalok…”

Szerintem ezt csak akkor lehet mondani, ha az embert azonosnak tartjuk az élővilág maradékával. De ezt nem tehetjük, annyira más. Vessük össze a méhek nyelvét és az emberi nyelvet. Ez a különbség több, mint fokozati, kategorikus, lényegi. Persze, a mai felfogások jó része nem látja, nem akarja látni ezt a lényegi különbséget. De lehet mellette jól érvelni.

„Természetesen szeretnék hinni, hiszen úgy sokkal könnyebb volna, de működik valami bennem, ami nem engedi meg nekem azt a könnyebbséget, hogy higgyek.”

Alig hiszem, hogy úgy könnyebb volna. Sokkal nehezebb. Igaz, van az istenhitnek egy válfaja, egy szentimentális menekülés, amit sokan azonosnak tartanak a hittel, ám ez nem sokkal különb, mint más bódulat. Akinek élő a hite, jól tudja, ezerszer keményebb küzdelem ez, mint a nemhívés állapota. A természetimáda, mint a szavaid is mutatják, azt hiszi, minden visszakerül a természet örök körforgásába. Először is aligha valószínű, hogy van ilyen örök körforgás. A természet változás, mi több, fejlődés, generáció és degeneráció, de nem örök visszatérés. Egy szinten olybá tűnik: de az csak a vegetáció s az is csak látszólagos. A hívő azonban olyan, mint Jákób és az angyal: harc, birkózás napról-napra.

„Ha elmegyek egy templomba, meg kell állapítanom, hogy iszonyatosan gyenge prédikációkat produkálnak a papok, tisztelet az üdítő kivételnek!Hogy lehet így bővíteni az egyházat, hogy lehet így elmélyíteni a hitet?”

A protestantizmus lényege a prédikáció, a katolicizmusé az átváltoztatás, eukarisztia. Mindkét felekezetben fáradtság, legyengülés tapasztalható. Az eukarisztia azonban mély gondolat és még mélyebb valóság. Érdemes utánanézni. Ha a papoktól függne az egyház, a vallás, már rég megsemmisült volna.
„Szinte sohasem hallok olyan magyarázatokat, amelyek a vallásos tanításokat a ma emberéhez értelmesen közelebb hozná.Mindig az az érzésem, hogy a papok nagy százaléka felkészületlen.”

Igy igaz.

„Ha a pap a "nyájról" beszél, fizikai rosszullétet érzek, kikérem magamnak és embertársaimnak is a nyájat, a nyájszellemet.” Ez bibliai metafora: Isten nyája, báránya, mi is az vagyunk – egy pásztorkodó őstársadalom nyelvét használjuk.

„Hát nem a papok hibásak ezért?Mit tanítanak?” Részben a papok. De a pap is ember. Meg kel nézni, mit tanít az egyház, a vallás. Fontos dolgok nem adják magukat könnyen.

„Nem vagyok képes például megérteni azt, hogy miért szeretnék, ha még több ember jönne a világra, mikor már így is jóval többen vagyunk, mint amennyit a Föld képes elviselni belőlünk.” Kérdés, hogy mennyi ember képes a föld táplálni. De nem ez a lényeg, hanem az élet tisztelete. Az élet megintcsak mélyebb valami, mint elsőre látszik. Meg kell állni, el kell gondolkodni ezeken.

„Nem hiszek sem az asztrológiában, sem a reinkarnációban, semmi hókuszpókuszban.Nem gondolom, hogy Jézus, Isten fia volt és azt sem tudom felfogni, hogy valamitől is megváltotta volna az embereket.”

Ez szerintem felületesség, ismerethiány. Ha valaki nem olvas kortárs francia szépirodalmat, nem fogja tudni, miről szól, mi benne az érték vagy a gyengeség. Ha mindennap elmondasz egy imát, szerintem kutyakötelességed legalább utánaolvasni annak, hogy mit is imádkozol, mi a jelentése a szavaknak, hogy értik és értették azok, akik az életüket adták ezek megismerésének. --

„Azt gondolom, hogy itt a Földön van a mennyország is és a pokol is, mindkettőt már többször tapasztaltam.” Ez akkor megint inkább tapasztalathiány. Mindaddig azt hittük, hogy a Föld lapos, míg körbe nem hajóztuk. S azt is, hogy Magyarország a világ közepe, míg el nem mentünk sokfelé. Több van, mint amit elsőre látunk. Ha mindazt hókuszpókusznak minősítjük, ami erre a többre utal, tudatlanok maradunk.