Ha majd eljön az az idő - mondja az Úr -, kiszedik sírjukból Júda királyainak csontjait; a fejedelmeknek, a papoknak, a prófétáknak és Jeruzsálem lakóinak a csontjait. És kiterítik őket a napra, meg a hold és az ég egész serege elé, amelyeket annyira szerettek, amelyeknek szolgáltak, amelyeknek nyomukba szegődtek, amelyeket kerestek és imádtak. Nem gyűjtik össze és nem temetik el őket újra; mint a ganéj, úgy hevernek majd a föld színén. És a halál kívánatosabb lesz majd, mint az élet azoknak, akik megmaradnak ebből a gonosz nemzedékből mindenütt, ahová csak szétszórom őket - mondja a Seregek Ura. Így beszélj: Ezt mondja az Úr: Ha valaki elesik, tán nem kel föl újra? És aki eltéved, többé nem tér vissza? Akkor ez a nép miért tart ki eltévelyedésében, megátalkodva a hűtlenségben? Ragaszkodnak a hazugsághoz, s nem akarnak visszatérni. Mekkora figyelemmel hallgattam: De ők nem mondják, amit mondaniuk kellene, egy se bánja közülük gonoszságát. Nem mondja egy sem: Jaj, mit tettem! Mindenki rohan a maga útján, mint a ló, amely a csatába vágtat. A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie. De az én népem nem ismeri az Úr ítéletét! Hogy meritek azt mondani: Bölcsek vagyunk, hiszen mienk az Úr törvénye? Bizony azt is meghamisította az írástudók hazug íróvesszeje. Ezért megszégyenülnek a bölcsek; rémület vesz rajtuk erőt és tőrbe esnek, mert elvetették az Úr szavát. Mi hasznuk van így a bölcsességükből? Ezért asszonyaikat idegeneknek adom, földjeiket meg új birtokosoknak. Hiszen a legkisebbtől a legnagyobbig mindnyájan rút haszonra lesnek. A próféta éppen úgy, mint a pap, csalárdságot művel. Népem leányának sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: "Békesség, békesség", noha nincsen békesség. Szégyenkezniük kellene iszonyatos tetteik miatt. De nem! Ők nem szégyenkeznek, hiszen már pirulni sem tudnak. Ezért elesnek majd, ha minden elesik; látogatásom idején a földre roskadnak - mondja az Úr. Szeretnék szüretelni náluk - mondja az Úr -, de nincs szőlő a szőlőtőkén, sem füge a fügefán, még a levél is lehervadt róla. Ezért hoztam pusztítókat rájuk, hadd pusztítsák el őket. "Miért ülünk itt tétlenül? Gyülekező! Menjünk a megerősített városokba, és pusztuljunk el ott! Az Úr, a mi Istenünk átengedett minket a pusztulásnak, mérgezett vizet itatott velünk, mert vétkeztünk ellene.Jer 8,1-14
|