Visszatérnék az érzékszervekre és az általános megállapításokra.

Az emberi lét sémája:

"halál" - születés - élet* - halál, átlagosan 75 év

Vizuális tapasztalás fájó hiánya ebből: 25 év alvás + 1.56 év pislogáskori szem-összezárulás ... kb. 26.56 év

Berkeley extrém empirizmusa alapján ennyi időről nem tudunk individuálisan számot adni.

A tudomány az empíriára épül. Az empíria alapján a világegyetem részrendszereit levágva összefüggéseket állapít meg és a gondolkodással/matematikai módszerekkel egyéb összfüggéseket ismer meg.

Ismételhető kísérletekkel vizsgálható események tapasztalásáról van szó.

A nem-tapasztalásra, ahogy mondtad, extrapolál. Nem elvetve, hogy ennek persze komoly realitása van (a dolgok stabilitása, stb.), Berkeley nyomán elkezdtünk itt kiépíteni egy kicsit eltérő szemléletet.

A tapasztalás makroszinten történt először, amíg az embernek nem voltak eszközei az érzékszervek "meghosszabbítására". Ez a mindennapi élet szintje, a klasszikus makrofizika az alap- és középiskolák törzsanyaga. Az iskola a mainstream-tudományt követi, mert hát mi máshoz is viszonyítana, minta tapasztalati alapú tézisekhez. De a tapasztalat folytonosságának lehetőségével ez a világnézet szerintem bővíthető.

Sok legenda, mítosz és hit szerint azonban a világ különös, hogy azt ne mondjuk varázslat.

De a tapasztalat folytonossági hiányának figyelembe vétele bizonyos értelemben rést üthet a megszokott klasszikus szemléleten. A tudomány kollektív, közös, Berkeley szemlélete individuális. És a Föld összes mérőeszközeit sem hordjuk mindig magunkkal.

Állok az utcán és egy pillanatara elfogadom, hogy csak az a biztos, amit látok. Elmegy mellettem egy autó, befordul a sarkon és eltűnik. Extrapolálom, hogy egyben marad és megy ide-oda. De miért is? Az elektront most látom a műszerrel, de ha nem figyelem meg... akkor nem tudom, mit csinál, hullám épp vagy részecske. Ha az autó részecske, amíg látom, lehet-e hullám, amikor már nem látom? Létezik-e még, ha soha többet nem látom? Jön egy egyfajta bizonytalanság, és fogalmai...: lehet, talán, nem tudom, esetleg, feltehetően,...

Ha nem látom már, jó, ha az útjáról, pályájáról valószínűségi megállapítást tudok tenni...

Ebben közösséget érzek a mikroszintű és a makroszintű világ közt. A legkisebb és a legnagyobb a megfigyelőben zárul. A megfigyelő kihagyása a holisztikum igényének feladását jelentheti a tudományban, de a filozófiában mindenképp.

Apróság ez a tapasztalatnélküliség, de lehet, hogy az iskola enged a nyakunkba jóhiszeműen kollektív álmokat... hogy mindenki ugyanazt higgye.