Kedves Tolvaj Testvérem!Neked írok most, igen neked, aki október 10-én,
a hajnali, reggeli órákban feltörted az autómat az Eötvös utca 46. előtt
Komáromban. Arra kérlek, ha már volt benned annyi bátorság, hogy
kirabolj, a kocsimban mindent szétszórj, feltúrj, legyen benned annyi
bátorság most, hogy ezt a neked szóló levelet elolvasod.

Nem tudom, ki vagy, nem tudom, hol laksz, de nagyon megbántottál. Tudod,
én református segédlelkészként szolgálok itt, Komáromban. Öt évig
tanultam a teológiát az egyetemen, és rengeteget küzdöttem azért, hogy
Isten szolgálatába állhassak. Öt év tanulás után lelkésszé avattak és
palástot adtak rám. Erre a palástra éveken át spóroltam, mert nagyon
drága és számomra több szempontból is értékes ruhadarab. Ezt a palástot
te elloptad tőlem, kedves tolvaj testvérem.

Valóban szükséged van rá? Mit teszel vele? Vagy egyáltalán kidobtad már?
Engem abban a palástban avattak lelkésszé, nekem az volt az első
palástom. Abban kereszteltem, eskettem, temettem először. Ugye fogalmad
sincs, mekkora fájdalmat okoztál nekem? Honnan is tudhatnád, hiszen
lehet, hogy tőled még soha senki nem lopott el semmit.

Kiraboltál, elloptad a palástomat, és az ilyenkor szokásos tennivalók
miatt nem tudtam elmenni az idősek otthonába vigasztaló Igéket hirdetni,
pedig azok az idős emberek vártak. Másnap akár meg is halhatott valaki,
és minden bizonnyal még egyszer utoljára meghallgatta volna Isten örök
Igéjét.

Elloptad tőlem a bocskaimat is, s bizony ez sem volt filléres ruhadarab,
s erre is éveken át spórolnom kellett. Elloptad a személyes irataimat
is, amelyekért rengeteg pénzt kell kifizetnem. Elloptad a bankkártyámat
is, volt a számlámom vagy négy euró. Ha lehet, hasznos dologra költsd,
vegyél egy Bibliát, s olvasgasd. Megtanít arra, hogyan kellene élned.

Nagyon nagy fájdalmat okoztál nekem, és nagyon el vagyok keseredve.
Mindent kezdhetek elölről: hosszas spórolás után talán ismét lehet
palástom. A fizetésem még a 300 eurót sem éri el, úgyhogy beletelik egy
kis időbe, míg újra lesz saját palástom és bocskaim. De ez a palást már
nem az a palást lesz, s az a bocskai sem lesz ugyanaz.

Arra szeretnélek kérni, ha szorult beléd egy kis jóindulat, hozzad
vissza a palástomat! Nem kell találkoznunk, egyszerűen csak hagyd a
templom környékén valahol. Mondjuk vasárnap, ha eljönnél templomba, egy
táskába csomagolva ott hagyhatnád valamelyik padban. Vagy hagyd itt a
zsinati épület előtt – a templommal szemben az udvarban találod.

Ha azonban ez egy szándékos, ellenem irányuló lépés volt, s a rablás
csak egy „eszköz“, engedd meg, hogy biztosítsalak affelől, hogy
megváltozni nem tudok, és nem is akarok. A hitem és a magyarságtudatom
töretlen, s ez egész pályámat, életemet végigkíséri majd.

Én hiszem, hogy szorult beléd is emberi érzés. Én nem haragszom, csak
épp leírhatatlanul fáj az, amit okoztál nekem. Csak rajtad áll, mit
teszel. Ha másképpen döntenél, vagy esetleg félsz, vagy egyszerűen csak
nem akarod visszahozni az eltulajdonított értékeket, az is a te
döntésed. De szépen kérlek: soha senkivel ne csinálj többet ilyet. Amit
te ellopsz, az a másik számára sokkal nagyobb érték, mint te azt gondolnád.

Remélem, olvastad ezt a néhány neked szánt sort. Változz meg, légy jó!
Mert még most sem késő! Isten áldjon!