Schöpflin György az önazonosság-keresésről és az uniós alkotmányról

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselőjeként Schöpflin György részt vett Bournemouthban a brit Konzervatív Párt országos értekezletén, ahol egy szakmai munkacsoportban kifejtette véleményét Nagy-Britannia uniós tagságáról és az EU-alkotmány ügyében tervezett népszavazásról. A tanácskozás után e témáról adott interjút lapunknak.

A konzervatívok országos értekezletén milyen súllyal esett latba az Európai Unió alkotmányáról tervezett brit népszavazás ügye?

A jelenlevők 80 százaléka mindent megtesz azért, hogy a brit lakosság ne szavazza meg az EU alkotmányát. Az volt a benyomásom a konferencia alatt, hogy az angolok nem akarnak igazán szembenézni saját európai létükkel. Emellett az az érzésem, hogy kezd kialakulni egy angol nacionalizmus. Hangsúlyozni kell, hogy angol és nem brit, vagyis nem az Egyesült Királyság összes lakója értendő ide. Fölvetettem a tanácskozáson, hogy ha az angolok elutasítják az unió alkotmányát, akkor nem zárható ki, hogy az Egyesült Királyság felbomlik. Skócia ugyanis mindenféleképpen az unióban szeretne maradni. Az angolok most saját magukkal vannak elfoglalva. Folyik a véget nem érő vita az angol identitásról.

Az unió alkotmányának az elutasítása ezek szerint egyfajta identitásproblémát is felvet?

Az angol társadalom egy része úgy próbálja magát meghatározni, hogy mi azért vagyunk angolok, mert nem vagyunk európaiak. Ezt az áramlatot tette magáévá a konzervatív párton belüli többség. Mindig is volt és most is van egy kisebbség, amelyik Európa-párti. Ez a kisebbség a 70-es évek elején még többség volt, hiszen a konzervatív kormány vitte be Nagy-Britanniát az Európai Unióba. Úgy lehetne a helyzetet jellemezni, hogy az angol konzervatívok nagy része előítélettel viseltetik Európa iránt. Ezek az emberek nem veszik figyelembe a realitásokat, például azt, hogy az ország külkereskedelmének 70 százaléka az Európai Unióval zajlik. Az angolok nem akarnak szembenézni azzal az európai folyamattal, amelyet posztnemzetinek is nevezhetnénk.

Amennyiben Anglia kilépne az Európai Unióból, azt is jelentené, hogy elvesztené befolyását a kontinensre, miközben igazi befolyást az Atlanti-óceán másik partján, vagyis az Egyesült Államokban már csak nagyságrendi okok miatt sem szerezhet.

Fölvetettem a tanácskozáson, hogy ilyen esetben Anglia kimaradna az európai információs hálózatokból, az európai hatalom gyakorlásának egy komoly részéről lemondana, és gazdaságilag is súlyos károkat szenvedne, hiszen elveszítené tőkevonzó képességének jelentős részét. Ezekkel a felvetésekkel a tanácskozás résztvevői nem számoltak komolyan, ami szintén azt bizonyítja, hogy elsősorban előítéletekről van szó. Ami az Egyesült Államokhoz való viszonyt illeti, az angolokban a mai napig él egy téves feltételezés, hogy az Egyesült Államok szellemi értelemben sokkal közelebb áll Angliához, mint Európa. Úgy gondolják, hogy Amerikának is nagyon fontos ez a megközelítés. És e-mögött ott húzódik az a másik feltételezés, hogy az angolok az angolszászokkal lényegesen jobban szót értenek, mint más nemzetek fiaival.

A közgazdászok azt mondják, hogy Európa XX. századi történelmén végighúzódik a gazdasági érdekek érvényesítésének politikai folyamata. A XXI. század elején Angliában, a konzervatívok táborában ez a folyamat megfordul, az érzelmek a gazdasági érdekek fölé emelkednek?

Nem fogadom el a közgazdászok koncepcióját. Szerintem a gazdasági érdekek mindig is másodlagos szerepet játszottak Európa történelmében, illetve a politikában. A hatalom megszerzése játszotta az elsődleges szerepet a kontinens történelmében. Ami most Angliában zajlik, az egy igen hosszú folyamat legfrissebb állomása. A XIX. században, amikor már létezett az angol világbirodalom, akkor nagyon könnyű volt angolnak lenni, mert ez a birodalommal való azonosulást jelentette. És ebbe nagyon könnyen bekapcsolódhattak a skótok, az írek, a walesiek, gyakorlatilag bárki a Brit-szigetekről. Ugyanebbe a folyamatba tartozik a II. világháború is, amely egy dicsőséges élmény volt, nemzeti összefogás. Ezt követően azonban a folyamat megfordult, a birodalom felbomlott, az angolokat már briteknek nevezték, mire a skótok is igyekeztek jobban meghatározni magukat, mert azt mondták, hogy ők viszont nem angolok. A brit elnevezés kivetítése az egész országra tulajdonképpen ellentéteket hozott magával. 1997 után a folyamat egyik utolsó állomása a skót és walesi parlament létrehozása. Anglia tehát más tapasztalatokon keresztül jutott el a XXI. századba, mint a kontinens többi országa, tehát sokan jogosnak érzik azt a meghatározást, hogy mi azért vagyunk angolok, mert nem vagyunk európaiak. A politikai, kulturális, lélektani hatásoknak nagyobb meghatározó szerepük van az angol gondolkodásmódban, mint a gazdasági szempontoknak.

Az unióról szóló népszavazás kiírásáról Tony Blair döntött. Annak ellenére határozott így, hogy tisztában volt azzal, hogy az EU alkotmányának igen nagy az elutasítottsága. Lehet, hogy konszenzus alakult ki a két nagy párt között, vagy pedig a miniszterelnök így akarja kifogni a szelet a konzervatívok vitorlájából?

Ez egy taktikai manőver volt, aminek az lesz a következménye, hogy a Munkáspárt valóban kiírja a népszavazást az unió alkotmányáról. Mivel elveszíti, nem sikerül kifogni a szelet a konzervatívok vitorlájából. Valószínűnek tartom ugyanis, hogy az angolok az unió alkotmányára nemet mondanak, de a skótok igent.

Sokat beszélünk mostanában az európai egység gondolatáról. Most már megvan a lehetőség arra, hogy Nyugat- és Kelet-Európa politikailag és gazdaságilag egyesül. Nem gondolja-e, hogy egy kisstílű politikai játéknak esik áldozatul az európai egység gondolata egy olyan jelentős országban, mint Nagy-Britannia?