Orosz maffiózók magyar cégekben? •
Mágnes Miska
Két budapesti vállalatot is birtokol az a kanadai cég, amelynek tulajdonosai, illetve vezetői között az amerikai bűnüldöző szervek az orosz maffia néhány prominens vezetőjét sejtik. A torontói tőzsdén két év alatt hatalmasra felpumpált és a minap „kipukkadt” YBM Magnex Ltd. egyik alapítója, az orosz „keresztapaként” ismert Szemjon Mogiljevics Magyarországon is ismert vállalkozó.
„Az Egyesült Államok Pennsylvania kerületi bírósága által kiadott házkutatási engedély, 1998. május 6.: valamennyi, 1993. január és jelen időpont között keletkezett írásos és elektronikus, eredeti és másolati dokumentumra és feljegyzésre a következő vállalkozások (beleértve jogelődeiket és jogutódaikat is) tekintetében: YBM Magnex International, Inc. (YBM) és érdekeltségei, azaz a Magnex Rt., United Trade Ltd., YBM Magnetics Inc., YBM Technologies Inc., Crumax Magnetics Inc., Arigon Co., Arbat International.” Így kezdődik az a hivatalos papír, amelynek alapján május 13-án az USA szervezett bűnözés elleni hatóságainak koordinálásával mintegy hatvan FBI-ügynök, adó- és vámhivatali ember, valamint bevándorlási hivatali tisztviselő „megrohamozta” az YBM Magnex Inc. nevű társaság pennsylvaniai központját, begyűjtve a többi között az anyacég érdekeltségi körébe tartozó magyarországi vállalkozások iratait is.
A nem mindennapi kommandósakció nyomán Észak-Amerikában nem csupán az utóbbi évek egyik legnagyobb tőzsdebotrányát rebesgetik. Sokan azt is remélik, hogy az ügy révén a nemzetközi bűnüldöző szervek végre bekeríthetik a világ egyik legkiterjedtebb pénzmosó, kábítószer- és fegyverforgalmazó, prostituáltközvetítő, csempészettel és zsarolással is foglalkozó illegális szervezetének, a Kelet-Európában hídfőállást fenntartó orosz, úgynevezett „szolncevói maffiának” néhány főkolomposát, akiknek számláját a feltételezések szerint – közvetve vagy közvetlenül – gyilkosságok tucatjai terhelik.
Az egyik napról a másikra gyanúba keveredett cég, a különleges mágnesek gyártásával foglalkozó YBM az elmúlt hónapokban a kanadai pénzügyi élet – különösen vagy tucatnyi nagy nyugdíj- és más befektetési alap – kedvencévé vált: az 1996 májusa óta a torontói tőzsdén jegyzett, azóta a börze 300 legnagyobb vállalata közé emelkedett társaság piaci értéke idén márciusban részvényárfolyamának üstökösszerű emelkedése nyomán megközelítette az 1 milliárd dollárt. A látványos felívelésnek csupán az egyik oka volt, hogy a cég igazgatóságában olyan méltóságok ülnek, mint például David Peterson, a kanadai Ontario állam volt miniszterelnöke, valamint Robert Owen Mitchell, az YBM-be befektető alapok között előkelő helyen szereplő First Marathon Securities, az YBM tőzsdére vitelét is megszervező értékpapírcég alelnöke. Legalább ennyit nyomtak a latban az YBM győzelmi jelentései: a társaság internetes honlapján is közzétett március eleji előzetes pénzügyi beszámoló szerint az YBM 1996-os 90 millió dollár értékű forgalma tavaly közel 138 millió dollárra bővült, adózott profitja egy év alatt 16 millió dollárról 25 millió fölé emelkedett.
A befektetőket teljes mértékben meggyőzni látszott az YBM-nek az a világhálón is reklámozott perspektívája, amely szerint a társaság tevékenységének zömét adó, a Csepel-szigeten létrehozott mágnesgyár – a Magnex Rt. –, valamint az ugyancsak az YBM tulajdonában álló budapesti Schwinn–Csepel kerékpárgyár működése a fényes jövő megkérdőjelezhetetlen záloga. A kanadai tőzsdei hatóságok tavaly ősszel fölülemelkedtek egy kisebb zavaró közjátékon is: az YBM akkoriban tervezett részvénykibocsátásához szükséges prospektus nyilvánosságra hozatala némi késést szenvedett, mert az YBM auditora, a Deloitte and Touche könyvvizsgáló cég bizonyos ellentmondásokat talált a társaság piaci adataiban. Az YBM könyveiben ugyanis a társaság 1995-ről 1996-ra megduplázódott mágneseladásainak fő felvevőjeként az amerikai piac szerepelt, a Deloitte vizsgálata viszont kiderítette, hogy a szállítások elsöprő többsége Oroszországba és Ukrajnába irányult. James Held, az YBM vezérigazgatója „a disztribútorok és végfelhasználók földrajzi elhelyezkedésének pontosításában” jelölte meg az adatkiigazítások okát. A mintegy 60 millió dollár értékű részvénykibocsátásnak ez után már az sem állta útját, hogy a Deloitte-jelentés említést tett egy 5,2 millió dollár értékű kifizetetlen gázolajüzletről, sőt az a kérdés sem zavart senkit, amit Adrien du Plessis elemző feszegetett a Canada Stockwatch című pénzügyi szaklapban: vajon mi magyarázza a különleges mágnesek iránti rendkívüli keresletnövekedést Kelet-Európában?
Nem tudni, hogy a kanadai befektetők közül hányan látták azt a jelentéktelen külsejű, ámde szigorúan őrzött kétszintes csepeli épületet, amelyről eléggé nehéz elhinni, hogy állítólag itt zajlik a különféle elektronikus berendezésekhez, valamint olajfinomításhoz és víztisztításhoz használatos különleges mágnesek csúcstechnológiájú tömeggyártása, a Magyarország nagy- és középvállalatai című kézikönyv adatai szerint 160 alkalmazottal. A mai Magnex Rt. jogelődjét Kiss és Kaiser Klán Kft. néven 1990 áprilisában alapította négy magyar magánszemély, 1,6 millió forintos tőkével, a kft-be azonban már az év végén betársult 1,5 millió forintnyi tőkeemeléssel a brit Csatorna-szigeteken bejegyzett Arigon Ltd., valamint Bodonyi Sándorné 100 ezer forinttal, az ügyvezetői igazgatói tisztet pedig Szemjon Mogiljevics kijevi születésű, orosz–izraeli állampolgárságú üzletember kapta meg. Az eredeti alapítók kilépésével az 1991 decemberében 5 millió forint törzstőkéjű kft üzletrészein már csak az Arigon, Mogiljevics és Bodonyiné osztoztak, s a vállalkozás ekkor vette fel a Magnex Kft. nevet.
A cégiratok tanúsága szerint a budapesti mágnesgyár-építés nagyszabású terve 1992-ben fogalmazódott meg. „A cég tulajdonosai jogosultjaivá váltak egy olyan új gyártási technológiának – szerepel egy közgyűlési jegyzőkönyvben –, amellyel lényegesen jobb minőségű és olcsóbban előállítható elektromágnest lehet gyártani nagy kereskedelmi mennyiségben.” A gondolatot követte a tett, az Arigon következő évi, 716 millió forintos tőkeemelése formájában, a kft pedig részvénytársasággá alakult át, amelynek igazgatóságában Mogiljevics és Bodonyiné mellett Alexandr Alexandrov, felügyelőbizottságában pedig másik négy orosz személy – Anatolij Kulacsenko, Alexej Alexandrov, Vitalij Lejba és Szemjon Ifraimov – foglalt helyet.
A Magnex Rt. részvényesi struktúrája a következő években – papíron – tovább módosult: egy 1995-ös tőkeemelés révén megjelent a tulajdonosi körben a kanadai YBM Magnex Ltd. is, majd 1997-ben az Arigon részvényei a Kajmán-szigeteken bejegyzett United Trade Ltd.-hez vándoroltak, az előbbit a kanadai anyacég elnöke, a fizikaprofesszor hírében álló orosz Jakob Bogatin, az utóbbit Anatolij Tsoura képviselte, az rt elnöke pedig Igor Fishermann lett. E változások azonban nem különösebben lendítették fel a Magnex Rt. üzletmenetét, a cégbíróságon fellelhető mérlegadatok szerint a csepeli mágnesgyártás értéke az 1993. évi 77 millió forintról egy év múlva 126 millióra, majd 416 millióra nőtt, hogy azután 1996-ban 284 millióra essen vissza. Ezen az sem segített, hogy a cég 1995-ben engedélyt szerzett jövedéki cikkek – dohányáru, szeszes ital és kőolajtermékek – kereskedelmére.
Kész rejtély, hogy a kanadai befektetők hová tették a szemüket, hiszen mindez nemcsak az időközben 1,7 milliárd forintra duzzadt befektetett tőkéhez képest volt sovány termés, hanem az anyacég által nyilvánosságra hozott pénzügyi mutatókkal sem volt köszönő viszonyban. Némi magyarázatot jelenthet persze, hogy a kanadai YBM 1995-ös és korábbi mérlegeit auditáló Parente and Associates of Pennsylvania egyik korábbi vezetője 1995-ben történetesen az YBM-hez igazolt át magas pozícióba. Az YBM 1996-os, 14 millió dolláros részvénykibocsátása kapcsán publikált prospektusában arról tájékoztatta a tisztelt részvényeseket, hogy – noha akkor még Arbat International Ltd. néven egy tavaly eladott kereskedelmi vállalkozást is működtetett – bevételeinek oroszlánrésze a magyarországi mágnesgyárból származott, az igen biztató mutatók pedig 1993-ra visszamenőleg 20 millió dolláros, 1994-re 32 millió dolláros, 1995-re pedig közel 40 millió dolláros mágnesértékesítésről szóltak. Hasonló, igencsak magyarázatra szoruló eltérést észlelhettek volna a befektetők a Magnex Rt. 1996-os 3,4 millió forintos adózás előtti eredménye és az anyacég 16 millió dollárról mesélő profitbeszámolója között is. A részvényeseket ma már csak az vigasztalhatja, hogy – miként az akkori prospektus írta – a Magnex Rt. 1997-ig teljes, 2002-ig pedig 60 százalékos társaságiadó-kedvezményt élvez Magyarországon.
A számok titkára az YBM 1996-ban megszerzett másik magyarországi érdekeltsége, a Schwinn–Csepel Rt. adatai sem szolgálnak megoldással. A nagy múltú bicikligyár fő tulajdonosa 1988-ban az amerikai Schwinn cég lett, majd az 1994-ben részvénytársasággá alakult vállalkozást a szegedi bejegyzésű, orosz és magyar személyek tulajdonában álló Hanti Oil Kft. vette át. Az utóbbi 1996-ban adta el a kerékpárgyár 77 százalékos részvénypakettjét a Jakob Bogatin képviselte YBM Magnex Ltd.-nek, amely azóta már kizárólagos tulajdonos, az igazgatóság elnöke jelenleg Varga Gábor, a Magnex Rt. vezérigazgatója, s elnökhelyettessé lépett elő Podolák György korábbi vezérigazgató – a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, aki a múlt vasárnapi választásokon az MSZP színeiben országgyűlési képviselő lett –, a testület tagja továbbá a cégcsoport ügyvédje, Kovács Zoltán és az United Trade-ből „ismert” Anatolij Tsoura is. A kerékpárgyár üzleti adatai sem túlzottan kecsegtetőek: az 590 millió forintos jegyzett tőkéjű cég 1996-ban 1,7 milliárd forintos forgalom mellett 148 millió forint veszteséget produkált, s bár a Magnex Rt.-hez hasonlóan a tavalyi mérleget még nem hozták nyilvánosságra, és szóban sem voltak hajlandóak tájékoztatást adni, a HVG információi szerint az YBM állítólagos világszabadalmának eredménye, az úgynevezett magnéziumvázas bicikli nullszériája is legfeljebb az idén kerül majd ki a csepeli üzemből.
Az YBM-birodalom pénzügyi adatainak zűrzavara alighanem csak a tőkepiaci szereplőket izzasztaná meg, ha a cégcsoport középpontjában nem állna Szemjon Mogiljevics, aki nemcsak a budapesti Magnex Rt.-ben tűnik fel, hanem a torontói anyavállalat, az YBM alapító tulajdonosai között is, a már említett Bogatin, Alexandrov, Ifraimov, Lejba, Kulacsenko, Fishermann, valamint Konstantin Karat mellett – a cégiratok szerint, Mogiljeviccsel együtt, szinte kivétel nélkül valamennyiüknek magyarországi lakcímük (is) van. Mogiljevicset a szervezett orosz bűnözéssel foglalkozó irodalom afféle „keresztapának” tartja, aki társával, az 1996 októberében Svájcban letartóztatott és azóta vizsgálati fogságban lévő Szergej Mihajlovval együtt, a több ezer fősre taksált úgynevezett „szolncevói maffia” vezetőjeként – prágai és budapesti főhadiszállással – kelet-európai, de Amerikára, Belgiumra és Ausztriára is kiterjedő bűnözői hálózatot tart fenn (lásd cikkünket a 47. oldalon). Feltételezések szerint Mogiljevics „munkásságát” a cseh és a magyar főváros bankjaiban a rendszerváltás előtt parkoltatott KGB-pénzek fialtatásával kezdte, majd szerteágazó és rendkívül hatékony, a szervezett bűnözés szinte valamennyi „iparágában” otthonos nemzetközi hálózatot épített ki, mindehhez pedig fedővállalkozásként használja a brit Arigon Ltd.-t és annak érdekeltségeit, a budapesti Magnex Rt.-t, valamint a moszkvai telephelyű, de ugyancsak a Csatorna-szigeteken bejegyzett, Arbat International Ltd. nevű kereskedelmi céget.
Mogiljevics valóságos ténykedését illetően ez idáig egyetlen ország hatóságai sem voltak képesek bizonyító erejű adatokat összegyűjteni. Nem sikerült például rábizonyítani 1994-ben, hogy – mint a budapesti Black and White toplessbár 1991–1993 közötti tulajdonosának – köze lett volna a frankfurti magyar bordélyház-tulajdonos Bartos Gábor meggyilkolásához, s azt sem, hogy szerepe lett volna ugyanabban az évben a Szentendrei úti orosz–ukrán bandaközi leszámolásnak minősített lövöldözésben. 1995 májusában a prágai U Holubu étteremben a cseh rendőrség lecsapott egy hozzávetőleg kétszáz fős gyülekezetre, amelynek tagjai Viktor Averinnak, a szolncevói maffia egyik állítólagos főnökének születésnapját tervezték megünnepelni, ahol a gyanú szerint Mogiljevics meggyilkolása lett volna az egyik műsorszám – de végül mindenkit szabadon engedtek. Ugyanabban a hónapban a brit hatóságok pénzmosás gyanújával eljárást indítottak az Arigon Ltd. ügyvezetője, Konstantin Karat, valamint Mogiljevics ellen, de az orosz partnerszervezetek kellő együttműködése híján a bizonyítás nem sikerült, ennek ellenére Mogiljevicset kitiltották Nagy-Britanniából. Konstantin Karat egyébként 1994 márciusában Magyarországon alapított 1 millió forint törzstőkéjű vállalkozást Karat Kereskedelmi Kft. néven a vele egyazon budapesti címen található Tatjana Brengausszal, majd 1995. júliusban üzletrészét eladta társának. Mogiljevics neve legutóbb akkor került a magyar sajtó figyelmének központjába, amikor idén áprilisban felröppent a végül is bizonyíthatatlan hír, hogy egy Sz. M. szignójú orosz üzletember magyar állampolgárságért cserébe felajánlotta szolgálatait a hatóságoknak a Csecsenföldön rekedt magyar túszok kiszabadításához (HVG, 1998. május 1.).
Mogiljevics mindenesetre viszonylag aktív – ha nem is feltétlenül sikeres – üzletembernek mutatkozik Magyarországon. Itteni tevékenységének motorja az Arigon Ltd., amely az YBM tőzsdei kibocsátási prospektusának tanúsága szerint 1992-ben alakult, majd egy bonyolult részvénycsere révén 1995-ben a kanadai anyacég 100 százalékos tulajdonává vált. Ekkor egyébként az Arigon igazgatóságában – a csatorna-szigeteki cégkivonat szerint – a kivétel nélkül budapesti lakcímeket feltüntető Konstantin Karat, Szergej Kovalszkij, Marina Kiss, Igor Fishermann, Alexej Alexandrov, valamint Bodonyi Sándorné és Kovács Zoltán szerepelt. Az Arigon – amelyről egyes források tudni vélik, hogy a brit rendőrség 1995-ös „molesztálása” után United Trade Ltd. néven egyszerűen átköltözött a Kajmán-szigetekre – 1993 májusában társult be 700 millió forinttal az eredetileg Lovas Ernő és Dobos György által 1 millió forinttal alapított Army Coop Kft.-be, majd a társaság Mogiljevics ügyvezetésével megvásárolta a felszámoló Reorg Rt.-től a volt Diósgyőri Gépgyár „általános gépgyárként” emlegetett hadiüzemét. 1994 júliusában az Arigon eladta ugyan részesedését a Bahamákon bejegyzett Trinity Sales Corp.-nak, ám a valóságos tulajdonos aligha változott, hiszen az új tulaj képviseletében ugyanaz a Szergej Maximov jelent meg, aki addig az Arigon reprezentánsaként mutatkozott, Mogiljevics posztját pedig Fishermann vette át. A biznisz azonban rosszul ment, sem hadi, sem más megrendeléseket nem sikerült szerezni, ráadásul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egészségbiztosítási pénztár tavaly felszámolási eljárást indított az Army Coop Kft. ellen. Hogy a baj ne járjon egyedül, Dobos 35 milliós üzletrészét köztartozás fejében az adóhivatal később lefoglalta, így most – ha minden igaz – a magyar állam Szemjon Mogiljevics üzlettársa az Army Coop Kft.-ben.
Bár közvetlenül nem látható, vélelmezhetően Mogiljevics áll még két vagy három másik budapesti cég mögött is – mindazokban, ahol feltűnik az Arigonban is tisztségviselő Bodonyi Sándorné neve. Ilyen például az Arwo Kft., amelyet 1992 decemberében alapított 1 millió forinttal a német állampolgárságú Alexander Wolkow – akit egyes hírek szerint 1993-ban megöltek – és az ukrán Vlagyimir Arszenjev, Kovács Zoltán ügyvéd jogászi segítségével, a Magnex Rt. korábbi címére bejegyezve. A kft-nek 1994 óta Bodonyiné az ügyvezetője, aki egy évvel később az 5 millió forintos tőkeemelést végrehajtó Los Angeles-i FNJ Trade Management Corp. megbízottjaként jelent meg a cégiratokban. Testvérvállalat lehet továbbá a Darex Kft. is, amelyet 1995 áprilisában alapított 400 ezer forinttal Bodonyiné, és 4,2 millióval az Igor Fishermann és Szergej Kovalszkij által képviselt, Man szigetén bejegyzett Technology Distribution Ltd.
Bodonyiné vállalkozásai között igen figyelemreméltó a Kreml Kft.: ezt a 2 milliós céget Love Chance Kft. elnevezéssel 1991 áprilisában alapította – másokkal együtt – Farkas Imre szegedi vállalkozó, az 1991 júniusában elrabolt és soha meg nem talált Farkas Helga édesapja, majd az eredeti tulajdonosok 1993-ban, Kovács Zoltán jogi asszisztenciájával, eladták részüket Bodonyinénak és Gáspár Andrásnak. Az 1995-ben Kreml Kft.-névre keresztelt vállalkozás tulajdonosa tavaly elvileg – bár cégbírósági bejegyzés nincs erről – a Meryem Kft. lett, a cég mindenesetre idén márciusban került reflektorfénybe, amikor az általa üzemeltetett budapesti Halló Bár előtt bombát robbantott egy azóta is ismeretlen tettes (HVG, 1998. március 21.).
Az YBM-bombát pedig végül is az robbantotta a tengerentúlon, hogy kiderült: a társaság képtelen teljesíteni azt az előírást, amely május 20-áig kötelezi hitelesített pénzügyi beszámoló publikálására a tőzsdecégeket. Május 12-én napvilágra került, hogy az YBM könyvvizsgálója, a Deloitte and Touche felfüggesztette a cég tavalyi mérlegének auditálását, mert már néhány héttel korábban illegális tevékenységre utaló jeleket észlelt, s emiatt szükségesnek látta a társaság teljes, magyarországi és oroszországi ténykedésére is kiterjedő független vizsgálat lefolytatását, sőt kilátásba helyezte az YBM 1996-os mérlegéhez adott hitelesítésének visszavonását is. Május 13-án, mintegy fél órával a pennsylvaniai cégközpontban végrehajtott FBI-iratfoglalás után az YBM jegyzését felfüggesztették a torontói tőzsdén, azóta pedig törölték a tőzsde 300 legnagyobb cégének árfolyamát tükröző indexből is, ez azonban már nem okozott fejfájást Bogatinnak, Heldnek és az igazgatóság többi tagjának, akik – mint május 16-án kipattant – a február végi magas árfolyamon értékesítették 2 millió dollárnyi YBM-részvényüket.
A pénzüket sirató kanadai befektetők – az YBM részvényeinek árfolyama a márciusi 20 dollárról a botrány nyomán 50 centre zuhant – értetlenül állnak az előtt, hogy a torontói tőzsdei hatóságok nem végeztek tüzetes vizsgálatot az YBM tulajdonosi és menedzseri körére vonatkozóan. Az utóbbiban egyébként a céginformációk szerint – az oroszok és kanadaiak mellett – számos, az Arigon-csoportban már feltűnt magyar személy is fellelhető, nem hiányzik közülük Bodonyiné, Varga Gábor, Podolák György és Kovács Zoltán. A HVG kérdésére a Deloitte and Touche magyarországi irodájában pusztán annyit közöltek, hogy „jelenleg semmilyen kapcsolatot nem tartanak” sem a Magnex Rt.-vel, sem a Schwinn–Csepel Rt.-vel, a magyar rendőrség pedig egyelőre nem értesült a Mogiljevics-birodalom várhatóan ide is átterjedő tengerentúli skandalumáról.
KOCSIS GYÖRGYI
|
