ilyesmire szükségük vol­na. Már csak azért sem, mert a szel­lem­ről sincsen tudomásuk. A szót per­sze használják: összetévesztik a tá­jé­kozottsággal, a szaktudással, az okos­kodással, leginkább pedig a fortéllyal.

„ Mi a győztesek és a sikeresek vi­lágához akarunk tartozni. Hiszen lé­lekben már régóta oda tartozunk. ” – vallja nyíltan a mai magyar minisz­terelnök egy kormányhonlapon. Dél­cegen jelenti ily módon, hogy soha életében nem tekintett az érdeknél magasabbra, ezért nem is állt népe ol­dalán, ahol állnia kötelessége lett vol­na, hanem a győztesekhez dörgölőzött. Testben és lélekben. Ismerjük a pályáját: tisztként szolgálta a világ legsötétebb titkosszolgálatát, erre máig büszke, a népköztársaság fő­tisztviselője volt. Többek között az ő felügyelete alatt lopta szét a rábízott nép rábízott tulajdonát az a párt, amelynek küldötteként most a mar­sallbotot markolja. Szellemi helyzetét és irányultságát Konfuciusszal is leír­hatjuk: „ A nagy ember a nemesre te­kint, a kicsi a hasznot lesi. ”

Hogy parasztosan is megmondjuk: akinek leghőbb vágya a győztesek és a sikeresek világához tartozni, az lé­lekben már oda is tartozik régóta, hi­szen „ahol a kincsed, ott a szíved is”. Az ilyentől óvakodjék a kicsi, a sze­gény, a megszomorított, az öreg, árva, az özvegy, az üldözött, az ártatlan, a gyermek, a kirabolt, az istenkereső, az igazságra szomjazó.