Eötvös Pál azonban - mint lapunknak elmondta - nem igazán értett egyet a körvonalazódó tulajdonosi tervekkel, s nem kívánta betölteni a neki szánt ítélet-végrehajtói szerepet sem, ezért az azonnali távozás mellett döntött. Hiába garantál ugyanis a Népszabadság Rt. alapító okirata irigylésre méltó, Magyarországon egyedülálló szerkesztõségi autonómiát (bár a fõszerkesztõ személyérõl a Népszabadság Rt. közgyûlése dönt, a jelölés a dolgozói részvényhez kötõdik, és a szerkesztõséggel kapcsolatos döntések hangsúlyosan el vannak választva a kiadó többi részétõl), hosszú távon nem lehet széllel szemben vitorlázni: a tulajdonosok elõbb-utóbb térdre kényszeríthették volna a fõszerkesztõt. A nyílt háborúskodás ugyanakkor senkinek nem állt érdekében, hiszen demoralizálta volna a szerkesztõséget, ami a lap gyengülését, eredményeinek romlását és piaci értékvesztését vonta volna maga után.