Ezt írja: "...Függetlenül attól, hogy mi van a Bibliában, a világ és az egyház történelme bebizonyította, hogy abból szinte bármit meg lehet magyarázni, akármit hordott is össze az Úr gyerekkorában. A disznóhúst is." Nyilván Tótaw is tisztában van vele, hogy Húsvétkor a keresztények finom sonkát esznek, ennyire minden utálatod mellett sem tarthatod ostobának. Ő viszont arra utal - gondolom -, hogy a disznó és több más állat húsának fogyasztását a Biblia (Mózes III.) egyértelműen tiltja. Nem vagyok igazán otthon a szent szövegekben és értelmezésükben sem, lehet, hogy csak ezért nem tudok róla, hogy az Úr mikor és ki által üzente meg, hogy az Ószövetség (vagy kifejezetten a Mózes III.) már nem játszik (a Google mindenesetre nem találta), ezért ezt a pontot meghagyom neked. Ha mégsem találnál Bibliai forrást, akkor arról lehet szó, hogy a katolikus egyház valahol, valamikor azt mondta, nem úgy van az, jó az a disznó, csak eddig félreértettétek a Szentírást!Tényleg kiváncsian várom mire jutsz disznóhús ügyben, mert én elakadtam. Még egy utolsó megjegyzés: Amikor én azt írom, hogy több türelmet, megbocsátást, a bűnösök vagy tévelygők felé odafordulást várnék el (és nem az előbb-utóbb pofán csapás ígéretét) a keresztény hit védelmezőitől, azt nem gúnyból teszem. Általában nagyra becsülök mindenkit, aki a hitéért (még ha az esetleg hamis is) áldozatot tud vállalni. Az viszont tényleg baromi gáz, ha a keresztény hit és a másokért való szenvedés védelmezői még csak indulataikon sem tudnak úrrá lenni, és jobb híján mások verbális bántalmazásába kezdenek. Üdvözlettel: oeruelt
|