(1)1998-1999 Idézet: A megfigyelési ügyben tavaly novemberben egyébként az S-Komplex Részvénytársaságot is megvádolták. A TV2 egyik műsorában a Fidesz-politikusok megfigyelése mellett azzal is megrágalmazták az Rt.-t, hogy az az izraeli titkosszolgálat fedőcége. Nagy Lajos, a társaság elnöke rágalmazás és több millió dolláros üzleti veszteség okozása miatt beperelte a TV2-t. Nagy a Hetek kérdésére elmondta, hogy tavaly november óta semmi nem történt az ügyben, azt leszámítva, hogy a kereset benyújtása után átfogó APEH-ellenőrzést hajtottak végre cégénél – szabálytalanságra nem derült fény. Nagy informális úton úgy értesült, hogy a bíróság célszerűnek látja megvárni az ügy politikai végkifejletét, s csak azután elindítani a jogi eljárást az S-Komplex Rt. rágalmazási ügyében.
(i) forrás: http://www.hetek.hu/index.php?cikk=4496 (ii) izrael említése dezinformálás (szvsz)
|