Az alább olvasható szerzeményt, valamint mondatokat a márciusi hazafias tűntetéseket várva alkotta több, adófizetők pénzén tartott rendőr, egy zárt, rendőröknek fenntartott fórumportálon. A “vers” Horváth Attila és Seres Csaba magyar rendőrök agyszüleménye.

Az alább olvasható szerzeményt, valamint mondatokat a márciusi hazafias tűntetéseket várva alkotta több, adófizetők pénzén tartott rendőr, egy zárt, rendőröknek fenntartott fórumportálon. A “vers” Horváth Attila és Seres Csaba magyar rendőrök agyszüleménye. Íme:

Itt a tavasz vége van a télnek
csőcselék szittyák még ma is élnek.
csípájuk kinyílt ismét a téren
támadnak megint, nem úgy mint télen.

Nagybajszú szittya ordibál nagyon,
valaki végre csapja már agyon!
unalmas mindig nekünk megtenni
unok reggelire szittyát enni.

Uszítva-uszítnak, mindig hőbörögnek,
háborút szítanak, de folyton lebőgnek,
megkapják, ha kérik, azt amit akarnak,
mint Mohácsnál a védők, szanaszét szaladnak.

Könnygázt is kapnak, és jár még a pofon,
a viperázás után, már nem veszik zokon.
oszlatás után már kisebb a hangja
szittya magyarra nem ismer rá anyja

Vérsávos zászlót hagynak maguk után,
bilincsbe verve majd néznek mind bután.
bedagadt fejjel majd ügyészhez szaladnak
A világban ismét csak rajtuk kacagnak

Az alábbi mondatok pedig az azokat leíró Farkas Zsuzsanna rendőrnő (!) gondolkodásmódját tükrözik ugyanezen rendőrségi fórumon:

„...Már unom őket, de rendesen. ...Remélem tavasszal előveszik a lopott nyílpuskáikat, hogy végre odapörkölhessünk nekik... Remélem most már kifektetünk néhányat. ...Senki nem sajnálná, ha legéppuskáznák végre az összeset. Nyugtunk lenne... Én gondolkodás nélkül közéjük lőnék... Jól mondta a Jenci: -Döglött szittya a magyart már nem uszíttya...“