Ez az első és legfontosabb kérdés, amit tisztázni kellene. Az állam tulajdonképpen csak egy fikció, hiszen az állam mi vagyunk - illetve mi kellene, hogy legyünk. Az államnak nem lehet önálló érdeke, ezért is bántja a fülemet, amikor arról hallok nap, mint nap, hogy az állam az évek óta tartó sanyargatással mennyit spórolt meg rajtam, rajtunk. Az én szerény véleményem szerint minden szervezet esetében fordítottan működik a logika. Először eldöntjük, hogy mit akarunk, majd ehhez létrehozunk valami szervezetet, ami a közös céljainak, érdekeinek szolgálja. Megfelelő, rátermett és hozzértő embereket bízunk meg azzal, hogy irányítsák a mi kis tízmilliós közösségünket.
A szakemberek felmérik a helyzetet, majd elénk tárják az eldöntendő kérdéseket, megfelelő választási alternatívákat kínálva, ismertetve természetesen a lehetséges döntések lehetséges következményeit. Utána pedig megvitatjuk a kérdéseket - az sem baj, ha az asztalt csapkodjuk a vita közben -, majd meghozzuk a döntést és mindenki ehhez zartja magát.
Ugye milyen egyszerűen hangzik?
Én mindjárt össze is szedem fésületlen kis gondolataimat arról, hogy mit várok el az államtól, nagyjából fontossági sorrendbe szedve az elvárásaimat.
1. Őszinteséget, korlátlan nyilvánosságot. Ne nézzenek gyereknek, közöljék a valós helyzetet, hogy ki tudjam alakítani a saját véleményemet.
2. Demokratikus úton kialakított, egyértelmű, hosszú távra irányadó szabályokat és azok következetes betartását, jogbiztonságot és rendet.
3. Jó értelemben vett profizmust, kizárólag a nemzet közösségét, annak jelenét és jövőjét szolgáló független és tárgyilagos szakértelem uralmát az állami szervezet minden szintjén.
4. Szolidaritást és igazságosságot. Szívesen hozok áldozatot, ha kell, de az állam is legyen szolidáris a rászorulókkal, akár velem, akár mással.
