Írom itt valahol, hogy az identitástudatra márpedig szükség van. És persze meghatározó a mese meg a zene, merthogy érzelmi síkon hatnak. Én nem akarom a Demót azért kritizálni, mert megint felhívta a figyelmemet egy általam korábban nehezen megmagyarázható ellentmondásra. Hát tudd meg, azt hittem, hogy duda a skótok „találmánya”, a többiek meg tőlük „vették át”. Szomorú is voltam emiatt, hogy a kedvenc „népi” hangszeremet végül is a skótoktól adaptáltuk. Aztán kiderült, hogy ez bizony már egy elég régóta használatos hangszer, és modern utóda az orgona. Nyilvánvaló, hogy magyarok is átvehették valahonnan, hacsak, hacsak nem kapcsolódott szorosan az adott életformához, azaz amióta a magyarok „magyarok”, azóta volt dudájuk.
De gyanús nekem a zene is. Nehezen tudom elválasztani a hangszertől, mert hiszen a zene és a hangszer egymást kölcsönösen feltételezik. És amikor a magyarok már vidáman dudáltak, hát bizony hasonló ősi dallamokat szólaltattak meg a hasonló hangszeren, mint az azon a tájon a korábban élt elődök. Lehettek éppen a kelták is.
Azaz el tudom képzelni, hogy zenei értelemben a kelták az elődeinkhez tartoznak. Én ezen nem tudok fennakadni.
Az viszont nem tölt el örömmel, amit a füledről írsz. Mitől is bot?