Sarkosan fogalmazva
Nézem a képeket, olvasom a híreket az Opera előtti tüntetésről, no meg a rendőrségi közleményt, hogy különösebb incidens nem történt. Mint meghívottak, ünnepelni mentünk az operagálára, próbáltuk magunkat átvágni az Andrássy út járdáján sűrűsödő tömegen, a fülhasogató szónoklatoknak csak egy-egy foszlánya jutott el hozzánk. Egyre nehezebben haladtunk előre, közölték, nem lehet továbbmenni. Minél közelebb jutottunk a célhoz, annál ellenségesebb lett a sokaság, hiszen rádöbbentek, mi az „ellenséghez” tartozunk, ráadásul fel is ismertek. Elkezdtek lökdösődni, feleségem hiába mondta kissé naivan, hogy nekik joguk van tüntetni, nekünk meg ünnepelni, ez olaj volt a tűzre, az alkoholtól is bátor polgártársak és polgártársnők belerúgtak a feleségembe, engem hátba vágtak, majd odaértünk a rendőrökhöz, és hallgathattuk a „hazaárulók, hazaárulók!” skandálást. Félelmet leginkább a feleségem miatt éreztem, aki már az ájulás határán volt, és ma sem merem végiggondolni, mi lett volna velünk, ha a tömegben lesz rosszul – akár agyon is verhettek volna minket az osztályharcos indulatú tüntetők, akiket csak azért nem nevezek csőcseléknek és lumpenproliknak, mert bizonyára akadtak Bibó eszméin nevelkedett demokraták is közöttük. Az új alaptörvény tiszteletére rendezett műsor szép volt, nyolc kemény évig küzdöttünk ezért is, a Nemzeti Hitvallásért, lám, mi lettünk a hazaárulók, akik pedig szó szerint árulták a hazát, most tőlünk féltik az ő tökéletes demokráciájukat. Azon már meg sem lepődöm, hogy a külföldi és hazai tudósítások csak a békés tüntetőket megzavaró szélsőjobbról értekeznek, és csak a „méltóságteljes” tüntetés szervezőivel, szónokaival készítettek interjút. Mindent szabad, csak ne legyen béke, szabadság és egyetértés Magyarországon. Több volt ez, mint ünneprontás. Előre kitervelt, aljas provokáció.

Szentmihályi Szabó Péter

Magyar Hírlap