Reggelenként viszont, amikor a végleges felkelés előtt az ágy szélén üldögélek, odajön, a lelógó kezemhez dörgöli a pofácskáját, és várja, hogy végigcirógassam.

Ezt a sikoltozóst akkor próbáltam ki, amikor hazajöttek a méregdrágán restauráltatott fotőjök. Akkor automatikusan szakadt ki belőlem valami olyan hang, amitől magam is összerezzentem. No, ez elég sokáig hatott is, mostanában próbálkozik ismét körmöcskéit a fotőj kárpitján tiszogatni. Az eddig még nem jutott eszembe, hogy önvédelemből is hörkolthatnék egyet (hörgés és sikoly egyidejű hallatása ). Mi tagadás, "eljópofizom" a dolgot.

Hogy hogyan került hozzánk, egy hosszabb történet. Előző cicánk, Nyirvák uraság egy éjszakai portyája után nem jött többé elő a hívogatásra . Égen-földön kerestük, de nem volt sehol. Egy alkalommal leültettem a lányomat, amíg én Nyirvák-portyára mentem, hogy hátha előjön, amíg én távol vagyok, nehogy elszalasszuk. Amikor visszafelé mentem, messziről láttam, hogy egy fekete cicát ölelget. Boldogan rohantam hozzá, hogy megvan Nyirvák, de nem ő volt. Egy vadidegen fekete macska. Lányom nagyon ragaszkodott hozzá, én meg megsajnáltam, mert szemmel láthatólag régóta nem evett. Gondoltam, a Nyirvák hagyatékából megetetjük, aztán menjen Isten hírével. De nem így lett, mert szinte azonnal elaludt, és ezért nem volt szívem kitenni. Másnap már teljesen otthonosan viselkedett, rendesen használta az almot (Nyirváknál sokkal gondosabban) így hát a nyakunkon maradt . A kedves, szeretett Nyirváknak azóta sincs se híre, se hamva .

(Azt azért megnézem, mit rendeznek majd szegény gazdáiknak az internált cicusok! Legalábbis, amennyire Nyirvák uraság cirkuszaira emlékszem ...)