(szerda) 18 óra

Egy cseppben az ember

(csütörtök) 18 óra

Drábik János : 1956. A magyarok harmadik útja

Október 19. (szerda) 18 óra
Karátson Gábor: Ötvenhatos regény
Kávéházi beszélgetés, dedikálás

Október 20. (csütörtök) 18 óra
Tornai József: Villámsújtotta kor (XX. századi próza és vers)
A kötetet bemutatja: Végh Attila író

Október 25. (kedd) 18 óra
Fricz Tamás: Egy következmények nélküli ország

Október 26. (szerda) 18 óra
Házsongárdi temető

Csillagálmú, megrugdalt göröngy,
kihez a titkok gyónni járnak.
Oszlatja a ködöt felettünk
s világol a Látóhatárnak.
Ha majd egykor boldogabb népek
feltúrnak földet, múltat, csendet,
a századok tanulják tőle,
magyarnak lenni mit jelentett.

Merem vállalni, hogy boldog vagyok, mondja Berek Katalin a Tájkép magammal címmel megjelent visszaemlékezésének epilógusában. A könyvben egy teljes életre törekvő ember tárul az olvasó elé, egy olyan művész pályája, aki nem is két, hanem valósággal négy végén égette a gyertyát. Az élete épp oly szenvedélyes, mint amilyen szenvedélyes művésznek ismerte őt közönsége évtizedeken át színpadon, pódiumon. Hetvenötödik születésnapját köszöntve beszélgetünk arról, mit jelent a boldogság, a teljes élet ma, újjáteremtve önmagát a bénító betegség után.

-A boldogságról tett meghökkentő vallomással búcsúzik olvasóitól a Tájkép magammal című könyvben. "Sosem voltam igazán boldog, csak hajszolt és örökösen fáradt" írja, "Most derüs, kiegyensúlyozott, nyugodt személyiség lettem. Merem vállalni, hogy boldog vagyok." Hogyan van ez?

-A boldogság persze bonyolult állapot, sohasem vagy igen vagy nem. Például a gyerekkorom nyomorúságban telt, olyan nyomorban, hogy kiadtak tanyára dolgozni, aztán árvaházba kerültem. De az árvaházban csoda is történt velem. Mindent én játszhattam. Karácsonykor, anyák napján, mindenféle ünnepen én szerepeltem. Sőt, nyolc évesen a szegedi színházban rendszeresen játszottam is, az árvaházból jártam ki. A színház számomra a világ csodája volt. A szerelmese lettem. Már akkor tudtam, hogy színésznő leszek, de nem mertem senkinek sem mondani. Féltem, hogy az árvaházban kigúnyolnak miatta, anyámnak később sem beszéltem erről, gondoltam, jobb, ha azt hiszi, tanítónő leszek. Nem voltam boldogtalan, de például nem tanulhattam nyelvet akkor, amikor annak ideje lett volna. Oroszt ugyan tanultunk az iskolában, de mégsem tudtunk pár szónál többet. Érdekes módon később megtanultam oroszul, még játszottam is orosz nyelven a vendégjátékunk alatt. Aztán megtanultam franciául is. De a nyelvtudást elvitte a betegség, az agyvérzés. Ha most franciául vagy oroszul kérdezne, nem hiszem, hogy válaszolni tudnék.

-Kipróbálta?

-Egyszer mégis sikerült. Nagyon szeretek utazni, a betegségem utáni első nyáron már elmentem Krétára, ahová azért nem jutottam el előző évben, mert teljesen lebénultam. Később elmentem Mexikóba is, de a csoport gyakran otthagyott, mint aki nem bír megbírkózni a nehéz tereppel. Így történt a piramisoknál is, ők elindultak, hogy felmásszanak, engem a rossz lábamra tekintettel lent hagytak. Feldühödtem és elindultam én is. Hatalmas kövekből álló lépcső vezetett a piramis tetejére. Leültem az első nagy köre, felhúztam a lában, feltápászkodtam, aztán a második kőre, és így tovább. Két olasz kislány lépett oda, hogy segítsen, valamit tudtak franciául is, úgyhogy közben szépen el is társalogtunk az én "betegségből visszamaradt" franciámmal és az ő néhány szavas tudásukkal. Így jutottam el a piramis tetejére, ahol már valóságos kis nézőtábor bámult, hogy hogyan is jövök majd le. Hát szépen háttal lelépegettem. Lent tapssal és csodálkozással fogadott a magyar csoport, kérdezték, hogyan jutottam fel a csúcsra. Mondtam, úgy, hogy találkoztam két emberrel.

-A történet szimbolikus mesének is beillik.

-Csak a boldogsághoz akartam visszakanyarodni, ahhoz, hogy milyen bonyolult dolog is. Például már fiatalon nagyon szerettem volna rendezni. Gellért Endre biztatott is, de nem mertem belevágni, mert azokban az időkben ha egy színésznő rendezésre adta a fejét, akkor abbahagyhatta a pályáját. Se színész, se rendező nem lett belőle. Később mégis valóra vált ez a vágyam is. Rendeztem a 25. Színházban és Győrben is. De a boldogsághoz tartozik az is, hogy amikor elszerződtem Győrbe, és otthagytam a Nemzeti Színház társulatát, azt mondtam, oda én soha többé vissza nem megyek. Nem is mentem. De amikor felépült az új Nemzeti, a nyitóelőadáson ott voltam a színpadon. A betegségem ellenére Vészi János hívott, legyek én a Föld szelleme. Kis szerep, meg tudtam csinálni és boldogan vállaltam. Azon az estén én voltam az egyetlen a színészek között, aki még a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri régi épületében, a legeslegutolsó előadáson, a Lear királyban is játszott. Azután a Lear után felrobbantották a színházat.

-Egy idő óta nem fogad el szerepajánlatot. Hogy tud meglenni színpad nélkül? Az egész élete arról szólt, hogy valamit átad azoknak, akik ott ülnek a nézőtéren.

-Most pedig arról szól, hogy átveszem, amit kapok a színháztól. Egész életemben dolgoztam mint egy őrült, játszottam, rendeztem, tanítottam, szavaltam. A betegségből kigyógyítottam magam, tudok járni, ellátom megam, megtanultam újra beszélni, olvasni, látni. Minden kicsit lassabban megy, mint régen, de úszom, tornázom, utazom, találkozom a barátaimmal, van egy csodálatos unokám, mondhatom, teljes az életem. Szerepet már nem vállalok, de a színházhoz hű maradtam. Nézőként. Minden előadást megnézek. A fiatalokkal nincs közvetlen kapcsolatom, de figyelem őket és el vagyok ragadtatva, hogy milyen tehetségesek. Két fiatal színésznőt említek csak példaként, Tóth Ildikó maga a csoda, s nemrég láttam Györgyi Annát egy darabban, nagyon tetszett Gáspár Sanyival együtt. Csak egy nagy tragédia van. Az, hogy a mai fiataloknak nem adatik meg az, ami annak idején nekünk megadatott. Mi megállás nélkül játszottunk a televízióban. Játszottunk! Csak színpadon nem lehet országos ismertséget szerezni, ahhoz a televízió és a film kell. Sok jó színészi feladattal.

-Várhatjuk, hogy visszaemlékezéseinek lesz folytatása?

-Töröm rajta a fejem. A bal kezemre vagyok utalva, azzal nehéz sokat írni. Ézsiás Erzsi közreműködése kellett ahhoz, hogy a Térkép magammal megjelenjen, ő jegyezte le az emlékezéseimet. De szeretném folytatni. Sokat töprengek azon, hogy jó lenne megírni a 25. Színházat, úgy, ahogy kezdődött és ahogyan megváltam tőle. Vagy azokat a csodálatos embereket, akik sokat jelentettek az életemben. Ha rájuk gondolok, úgy érzem, elő kell vennem a magnót, hogy elmondjam a történetüket úgy, ahogy csak én ismerem.

Búcsúzáskor Berek Katitól kaptam néhány sort ajándékba Nagy László Menyegző című verséből. Ahogy mondta a kedvemért, ugyanolyan döbbenetesen szólt vele a vers, mint legelőször, négy évtizede: "s mi felszalagozva és megkoszorúzva a dörgő időben, /arccal a tengernek itt feszülünk öntve szoborrá!"

Testedben tiszta, lelkedben fényes,

Szívedben bátor, miként vad oroszlán,

Azért neveztek Bátor Lászlónak,

Mikoron méglen iffiúdad volnál.

Tagodban ékes, termetedben díszes,

Válladtul fogva mendeneknél magasb;

Csak szépséged császárságra méltó,

Hogy Szent Korona téged méltán illet.

Mert választa a Szíz Mária,

Megdicsőíte sok jó ajándékkal,

Hogy te őriznéd és oltalmaznád,

Neki ajánlád jó Magyarországot.

Fejedben kele az Szent Korona,

Megbátorejta téged az Szentlélek;

Kezdéd követni atyádnak életét,

Rózsákat szaggatál, koronádba fízéd.

Te tatároknak vagy megtereje,

Magokat szaggatád az havasokban,

Te pogányoknak vagy rettenetik,

Terekek mondottak feld félelmének.

Te kivagdalád az eretnekeket,

Mind kigyomláltad, elszaggatád,

Nem volt idédben gonoszól téve,

Mert csak híredneved mindenek rettegték.

Azért igazságnak valál birója,

Az szép szízeknek valál koronája,

Te tisztaságnak tiszta ótalma,

Irgalmasságnak teljes keveteje.

Dícsérjük magyarok Szent László kerályt,

Bizony érdemli mi dícséretönköt,

Dícsérjük őtet, angyelok, mondván:

Idézet:

---

A magyar korona közjogi vonatkozásai és a Szentkorona-tan jelentősége kérdések szervesen egybefonódnak, mivel az előbbi emennek alapintézménye volt. Esetünkben ez a sajátosan kiemelkedő szerep egyben elvileg egyetlen meghatározott tárgyi koronához kapcsolódik. Hunyadi Mátyás megkoronázása ere tekintettel hosszas halasztást szenvedett, amíg a korona a bécsújhelyi kalandjából nyolcvanezer aranyforint ellenében hazakerülhet.

---

Hangsúlyt kapott a magyar államfogalom keretében a Szent Koronához fűződő eszmei kapcsolat, amely a nemzeti önazonosság lényeges részét képezte.