Ezen tényeken keresztül egy olyan fejezetbe érkeztünk, amely az akkori idökben mérhetetlen felháborodát váltott ki. A orosz cár és családjának meggyilkolását a zsidó Jakob Szverdlov adta ki parancsba, melyet a zsidó Kaimovic Jurovszkij II Miklós cáron sajátkezüleg hajtott végre. Továbbá kérdéses marad, hogy a zsidók valójában a kommunista mozgalom mellék- vagy föszereplöi voltak, melyek közül utóbbi Leo Tortckijt a Szovjetunióban és Kun Bélát Magyarországon illeti.
Nem felejtkezhetünk meg a Müncheni Tanácsköztársaságról; Kurt Eisner, Eugen Leviné, Tobias Achselrod és további zsidók játszották kétségen kívül a vezetö szerepeket. Hatalmas port kavart föl akkoron egy fegyveres vörösgárdista behatolása a késöbbi Pacelli pápa müncheni nunciusi rezidenciájára. Mellére szegezett pisztollyal fenyegették meg a forradalmárok. Majd 1919. áprilisának végén végrehajtott fegyveres merénylet, ahol szintén a vörösgárdisták kommandója a Thule-Társaság – a késöbbi NSDAP-vel állt szoros kapcsolatban- hét tagját lötte agyon, fémjelzi a forradalom folyamat elszántságát. A Londoner Times 1919 május 5-én megjelent cikke foglalkozott a túszok kivégzésével, ”maró antiszemitizmusnak és megtorló bosszúvágynak nyújtva táptalajt”.Tovább folytathatnánk a zsidó kommunisták forradalmi igyekezetének és eltökéltségének elemzését. A forradalmi elite valójában meggyözödésböl tette azt, amit tett. A KPÖ embere, Franz Koritcsoner szájából halljuk:” Egy eszméért hazudni, lopni, söt még gyilkolni is, ez bátorság, ehhez nagyság kell”. 1917-ben Grigori Sinowjew kijelenti: ” 100 millió oroszból 90 milliónak mellettünk a helye. A maradék számára nincs semmi mondanivalónk. Azokat ki kell irtani” (138.old.) Hasonlóan fogalmaz Moisei Volodarszki: „ A forradalom érdeke a burzsoázia teljes fizikai megsemmisítése” (138.old.) Majd Arthur Rosenberg szájából halljuk 1922-ben: „ A szovjet hatalom kötelessége megbékélhetetlen ellenségeinek hatástalanítása” (163.old.)
A kommunista zsidó forradalmárok szólamai, minden kétséget kizáróan, nem voltak üres fegyegetések. Halálosan komolyan gondolták. Egy professzori kutatást követöen, Churchill 1930-ban nyilvánosságra hozott egy statisztikát; miszerint a szovjet hatalomnak 1924-ig következö emberi áldozatai voltak: 28 orthodox püspök, 1.219 orthodox lelkipásztor, 6.000 professzor és tanár, 9.000 doktori diplomával rendelkezö, 12.950 földtulajdonos, 54.000 katonatiszt, 70.000 rendör, 193.000 munkás, 260.000 katona, 355.000 értelmiségi és maszek valamint 815.000 földmüves.
A legkegyetlenebb fejezet Ukrajnában, az eröszakos kollektivizálás ellen védekezök ellenállásának eltiprásáról íródott. Zsidó csekisták aktív részvételével 10 millió ember lelte halálát. Nagyrészük éhenpusztult.
Semmi esetre nem eshetünk abba a hibába, amelynek az iskolakönyvek írói estek áldozatul, amikor bolsevik forradalom antiklerikális és keresztényellenes természetét elhallgatták. A bolsevizmus harcos ateizmusával valójában a történelem legátfogóbb keresztény- és vallásüldözését hajtotta végre. Egy orosz intézet kimutatásai szerint, 1917 és 1940 között 96.000 orthodox keresztényt, papokat, diakonisszákat, szerzeteseket, apácákat és további alkalmazottakat löttek letartóztatásukat követöen agyon. Sem a templomoknak, sem a kolostoroknak nem kegyelmeztek. Az egyházi épületeket lerombolták, vagy profán célokra használták. Így lettek a templomokból klubbok, áruházak vagy raktárak. Az arany- és ezüsttárgyakat és szakrális értékeket elkobozták és a további világméretü forradalmi mozgalmak pénzelésére használták fel...
