Én körülbelül értem, mit akarsz mondani, de túl sok párhuzam lehetséges, és úgy érzem, hogy csak felvillantod őket, magyarázat nélkül, és közéjük vetsz viszonylag kevéssé indokolt érveket a számokról, amelyek néha számítanak, néha nem, a randalírozásról, amely szerinted néha volt, néha nem. Nem is szándékozlak cáfolni, mert kezdem úgy érezni, hogy érzelmi alapon védesz valamit, ami védhetetlen. De azért lássuk.
Irod például: "Ukrajnában rettenetes dolgok történtek (Ld. Csalog), Mo-n nem történt ilyen. Pedig itt is volt szocializmus."
Ha elolvastad ezt a topikot akkor láthattad, hogy a kommün katonái százegynéhány napa latt épp elég borzalmat követtek el, hogy feltételezzük: uralmon-maradásuk után sem változtak volna meg. De ebben speciel megakadályozta őket a történelem.
Irod: Németországban nem volt randalirozás: Hát, ajánlom olvasd el a polgárháborús Németország hétköznapjainak történetét - volt ottan pizony Spartakus-mozgalom, és éppen elég fejetlenség. Szamuellyhez mérhető bestiális eseményekről nem tudok, de bizony sok mindennel probléma volt.
A Gömbössel való párhuzam már konkrétabb, de Gömbös inkább Mussolinihez hasonlitható (kiritikusai is Gömbölíninek hivták). Multkori beirásodból azonban úgy látszott, mintha Horthy ellenforradalmi - maga által is ellenforradalminak nevezett - fellépését vontad volna párhuzamba Hitlerrel. Én Gömbös mozgalmát már nem az ellenforradalom - később teljesen kifacsart - fogalmával írnám le.
Egyet mindenesetre szeretnék leszögezni: A kor mozgalmai nagyon sok mindenben párhuzamosak voltak. Vegyük például a nácizmust: azt is a frontélmények, a káosztól való félelem, a rend és béke iránti vágy táplálta. Azok a szerencsétlen németek, akik mellé álltak, sokszor abban hittek, hogy biztos, család- és közösségcentrikus jövőt hoz nekik. Ezeket az álmokat azonban végérvényesen elhomályositja mindaz, amit aztán a nácizmus hatalmi gépezete véghezvitt. De hogy az egyszerű ember nem gyilkolni, hanem élni akart, arra mérget vehetünk.
No persze ugyanigy dicsérhetjük azokat is, akik a kommunizsmusban látták a menekvést ugyanazoktól a bajoktól, amelyek másokat a nácizmus karjaiba kergettek. De sajnos, a derék korai kommunisták álmait is elhomályositják bizonyos hullahegyek, amelyektől én nem tudok könnyen elvonatkoztatni. És igazságtalannak érzem, hogy a kommunizmus-nácizmus szembenállitásnál a korai kommunisták meg nem valósult álmait állitjuk szembe a nácizmus megvalósult hullahegyeivel. Mindkét izmus ugyanarra a zsákutcás pszichológiai helyzetre kinált gyógyírt: összedőlt állam (német, orosz), összedőlt értékek, összedőlt világkép, szörnyű frontélmények. Mindezeken belül azt vizsgálni, hogy az egyik ország helyzete kissé erre, vagy kissé arra hasonlit, szerintem értelmetlen vállalkozás. Túl sok volt az analógia. Vagyis azt hozol ki belőle, amit csak szeretnél.
Természetesen a magyar helyzet sem volt más. Nálunk még hangsúlyosabban dőlt össze az állam, a gazdaság, sőt a nemzet túlélésébe vetett hit is, mint másutt. Ezzel együtt a magyar helyzet élesen elütött a némettől vagy az olasztól, a gazdaság, a nagybirtokrendszer és az iparosodás anomáliai miatt. Ezért szerintem nem érdemes az apró formai egyezések mögött esetleg közeli rokonságokat felfedezni bármelyikkel is. Gömbös - és a magyar politikusok általában - külpolitikai támaszt keresve sokszor mondták, hogy a német vagy az olasz példát követtek. De ezek mögött én inkább külpolitikai gesztust látok.
