Ez nem volt szándékomban. De örök optimistaként hiszem, hogy van esély rá, hogy néhány év múlva egy megújult amhaareccel találkozom, aki akkor már hálás lesz azért, hogy ma nem udvariaskodtam túlzottan vele, hanem megmondtam neki egyenesen, hogy nem szabad mai szintjén megállnia, hanem tovább kell keresnie. A lényeg a becsületes keresés. Akárhány tévút belefér, de ha az ember kitartóan keres, az eredmény ritkán marad el.

Egyébként szerintem most talán az segíthet, ha rákeresel arra a szóra, hogy "fallacy" és gondosan tanulmányozod azokat a gondolkodási botlásokat, amikről ilyen cím alatt írni szoktak. Őszintén elmélkedsz róluk, és ezek fényében elolvasod újra, amit írsz, és felteszed a kérdést, vajon nem estem-e akaratomon kivül akár egyik vagy másik hibába. Ennek nagyon végiggondolt rendszere van és nagyon hasznos ezen edzeni magunkat.

Másik út: továbbtanulni. Ez sose szégyen. Tudtommal kiváló katolikus egyetemek vannak a világban, amelyek lehetőséget adnak a szellemi fejlődésre. EZt most őszintén mondom. Ne elégedj meg azzal az állapottal, ahol most vagy, és ne hidd, hogy nem kell külső segítség is ahhoz,, hogy továbblépj. Magyarországon ezt nehezen fogod megkapni, de ha kifelé nézel, meg fogod találni a lehetőségeket.

Talán ha egy fórumon valaki ellentmond neked, abban se a kellemetlenséget kell látnod, hanem az esélyt. Rajtad múlik, élsz-e vele, vagy elszalasztod.

"csodálkozol azon, hogy ezen a fórumon a legtöbben nem kedvelnek" + "nem értem, hogy miért vagy itt, és mit akarsz eme szerepléseddel elérni? Esetleg erre is válaszolhatnál... "

Ez a két kérdésed összefügg, ezért egyben válaszolok. Nem azt keresem itt, hogy kedveljenek. Úgy érzem, ezt közvetlen környezetemben, családomban, barátaim körében, munkatársaim közt megkapom, sokkal bőségesebben, mint ahogy valaha is meg fogom érdemelni. Ebből a szempontból igazán szerencsésnek mondhatom magam.

Még idegenektől és futó ismerősöktől is jóindulatot, kedvességet, szeretetet kapok. Hiába, ilyenek az emberek. Köszönet érte.

Itt nem ezt keresem. Azért vagyok itt, mert tanulságos, mert tapasztalatokat, impulzusokat kapok, olyanokat, amiket a való életben nem. A való életben sose találkozom olyan emberekkel, aki családtagjaim meggyilkoslásán gunyolódna, valahogy ez nem kerül szóba. Ha szóba kerülne, össze is vesznénk és bocsánatot kérne. Volt már rá eset. Itt lehet, hogy szóvá sem teszem, mert ez nem a való élet. De azért figyelem, hogy magától nem szégyelli-e el magát. Azt nem igénylem, hogy mondjuk egy ilyen ember engem kedveljen. Ha azt tenné, zavarba is hozna vele.

Vagy. Én mindig védtem a katolikus papokat azokkal a katolikus kollegáimmal szemben, akik nagyon ingerülten támadták és mindennek elmondták őket. Ez furcsa volt, hiszen ők ismerték ezt a világo belülről, általában 15-16 éves korig kemény vallásos nevelést kaptak. de élményeik egyház- és papellenessé tették őket. Mióta itt járok és ezen kivül is tapasztalok ezt azt, kezdem érteni, miről beszélnek. A látókörömbe került az antiklerikalista irodalom is. Amit soha nem gondoltam volna. Ha nem szembesülök mindazzal a problémával, amivel az egyház a maga heterogén természete miatt küzd, ezzel a kérdéssel se találkoztam volna. Ez is tanulság.

Nem fogok általánosítnai, mert ott vannak ellentétes élményeim is, de azért árnyaltabban látom ma már az egyházak szerepét is, és sok kérdés is felvetődött bennem ennek kapcsán, amire nem tudom persze a választ, de azért már a kérdés is előre visz.

Vagy bihari esete. Még tőle is tanulok. Nem azt talán, amit szeretne, de egy élesen más szemszög egészen más kérdésekhez vezet. Meg edződöm abban is, hogy az enyémtől nagyon eltérő álláspontokat megértsek, és az ütközésekben magam is csiszolódom, anélkül persze, hogy vitapartnerem álláspontját minden tekintetben magamévá tenném.