Hollán Ernő
(Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 26.) hadmérnök, altábornagy, államtitkár, az MTA tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítója és első elnöke.

Pályafutása

A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1839-ben a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett, melynek csakhamar legjobb növendékei közé tartozott.

1844-ben hadnagy, 1846-ban főhadnagy lett a hadmérnöki karban. Lembergben állomásozott, mikor 1848. június 1-jén századosnak nevezték ki a kassai 9-ik honvéd zászlóaljhoz, majd „vörös sapkásaival” a vajdasági harctérre vezényelték.

Fehértemplomnál, majd Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki Pétervárad várában. A vár erődítési munkálatainak köszönhetően, amely Hollán érdeme, egészen a szabadságharc bukásáig kitartott. A világosi fegyverletétel után a vár megadta magát, de a katonai becsületnek megfelelő feltételek alatt.

Hollán szülővárosába tért vissza, ahol csakhamar internálták és szoros felügyelet alá helyezték, majd bebörtönözték. Szabadulása után Bécsben talajjavítással kezdett foglalkozni, ekkor írta első művét, a Taglalati (analytikus) mértant, melynek alapján őt az akadémia tagjának választotta.

1854-ben megnősült.
Hollán korabeli társadalmi helyzetét és hírét jól jellemezte, hogy Derby akkori grófjának fia, Edward Stanley - a későbbi angol hadügyminiszter - egy másik angol főúr fiával együtt 1857-ben azért tartózkodott Szombathelyen, hogy Hollán hadtudományi oktatásában részesülhessen.

A Bach-rendszer bukása (1859) után politikai kérdésekkel is foglalkozni kezdett. Memorandumot dolgozott ki a szerinte szükséges intézkedésekről, mellyel megnyerte Széchenyi tetszését. Ezután a Döblingben tartózkodó «legnagyobb magyar» bizalmával és barátságával dicsekedhetett. Szintén nagy bizalmasa volt Deák Ferencnek is. 1860-ban Pestre jött, mint a Déli Vasut magyarországi főinspektora. Ekkor írta emlékiratát a magyarországi vasúti hálózatról, melyben a magyar vasuti politika elveit fejtette ki, ellenben az osztrák kormány Magyarország érdekeinek nem mindenben megfelelő eljárásával. (Megjelent a Budapesti Szemlében 1862).

A magyar mérnökök és építészek egyletének megalapítása, 1866. szintén az ő érdeme.

Az országgyűlésnek 1865-től tagja, mint a felsőőri kerület képviselője, és a Diák-párthoz tartozott.
Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15-ös bizottságnak is, és ott különösen a hadügyi tárgyalásokban vett részt.
Az alkotmányos kormány kinevezésekor, 1867. febr. mint államtitkár lépett a közlekedési minisztériumba, gr. Mikó mellé.

Szakképzettsége és áldozatos tevékenysége kiválóan alkalmassá tették őt e nehéz állás betöltésére, midőn több évtizedes mulasztásokat rohamos haladással kellett helyrehozni.

Később sokat támadták, mert a körülbelül 4000 km-nyi vasút megépítése öt év alatt, 1875-ig nagyon megterhelte az államkincstárt. De a tények, -ha elfogulatlanul akarunk ítélni-, őt igazolják. A magyar vasuti építkezés rendszere nagyon jól át volt gondolva, hisz az Széchenyi munkáján és Hollán említett 1862. memorandumán alapult, melyhez az 1867-es miniszteri előterjesztés majdnem betü szerint ragaszkodott.

Bár az uj vonalak közt több nehéz, nagy munkát igénylő is volt, mint a Károlyváros-fiumei, Zólyom-ruttkai és a Nagyvárad-kolozsvári, de az átlagos költség mérföldenként nem volt nagyobb 900.000 frt-nál.
A garanciából 15 milliónyi évi teher hárult az államra, amit az akkor nagyon megsinylett, de másrészt nem lehet kétségbevonni, hogy csakis a vasutak ily rohamos fejlesztése tette lehetővé a magyar gazdaság későbbi rendkivüli fejlesztését.

Arról se feledkezhetünk meg, hogy a képviselők és választókerületeik igazi vasútépítési lázban szenvedtek, mindenki a maga portája elé követelte az állomást, és Hollánnak elég fáradtságába került a túlságos követelések elutasítása, sok ellenséget szerezve magának.

Különös érdem illeti meg őt a törökországi vasuti csatlakozás ügyében. A magyar vonalak csatlakozását ő vitte keresztül, egy a király elnöklete alatt tartott koronatanácsban, melyben Beust a boszniai, novii csatlakozás mellett foglalt állást. Más érdeme volt a külön vasuti igazgatóság szervezése, a szakerők csoportosítása az uj tehetségek nevelése.

1870-ben honvédelmi államtitkár lett Andrássy alatt, és két éven át Lónyay bukásáig maradt e poszton. Ez időre esik a honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1871. VI. törvény hozása, majd a Ludovika Akadémia szervezése, és a honvédlovasság nyolc századdal való szaporítása. Az 1871. hadgyakorlatok alkalmával a király kifejezte legfelsőbb megelégedését és Andrássy honvédelmi minszternek ajánlotta Hollánt. Lónyay azonban magának tartotta fenn e tárcát.

1875-ben soron kívül tábornokká léptették elő, 1876-ban a székesfehérvári honvéd kerület parancsnoka. Ezzel parlamentáris munkásságának vége szakadt. 1881-ben altábornagy lett, 1886-ban vonult nyugalomba és tagja lett a főrendháznak, a legtöbb kérdésben a szabadelvű irányt támogatta.

Élénken részt vett a közéletben, mint a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottságának és a Millenniumi Kiállítás katonai szervezőcsoportjának elnöke.

Írásai

* Magyarország vasúthálózatának rendszere (Bécs, 1856)
* Magyarország forgalmi szükségletei… (Pest, 1864).

Emlékezete

* Budapest XIII. kerületében egy utca viseli nevét

Források [szerkesztés]

* Magyar műszaki alkotók. Bp.: Műszaki Könyvkiadó, 1964. 131-132.
* Hollán Ernő a Pallas Nagy Lexikonában
* Zika Klára: Hollán Ernő. In: Magyar Tudóslexikon 1997. 390-391.
* Hajós György: Hollán Ernő a katona, a mérnök, az államférfi. Bp.: Építésügyi Tájékoztatási Központ, 2006. 152 p.

* Hollán Ernő, az MTA Hadtudományi Bizottságának első elnöke, Hadtudomány, X. évfolyam, 1. szám, 2000 március