Gyulabácsi 1933-ban elvégezte a jogot, majd parlamenti jegyző lett. 1936-ban Berlinben töltött egy évet, hallgatta a leghíresebb jogászokat és teológusokat. Meghatározó élménye volt az eukharisztikus világkongresszus Budapesten 1937-ben. Ezt követően idehaza bekapcsolódott az Actio Catholicába. Megjárta a frontot Keleten, de épségben hazatért. 1944-ben nősült. A Mindszenty-per kapcsán megtudta, rá is vadásznak, ezért illegalitásba vonult: padlásokon élt, segélyből tartotta fenn magát egy jó éven át. 1950-ben igazoltatták, letartóztatták. Recsken végzett kényszermunkát, kőtörést főképpen. 1956-ban szabadult, de 1957-ben ismét letartóztatták és visszavitték Recskre. Innen tudtommal 1962-ben szabadult. Jogászként soha nem tudott ismét elhelyezkedni, a kőtörés során elsajátított mesterségét folytatta és a Kerepesi úti temetőben kőfaragással kereste a kenyerét. Ez igen jól jövedelmezett neki, mert amikor én 1982 körül megismertem, kifejezetten a jó középosztály szintjén éltek a feleségével.

Mindig makkegészséges volt. Azt mondogatta, hogy a kommunizmus számára a legtökéletesebb szanatórium volt: vasegészséget szerzett neki -- a kényszermunka által a kőbányában.

Egész életét a Mária-tisztelet töltötte ki. A Mária-jelenésekről számtalan kisebb-nagyobb szöveget publikált, régen szamizdat formában, később hivatalosan is. Kereste a fiatalok társaságát, sokukat foglalkoztatta kisebb munkákkal. Az általam ismert periódusban egy ideig közvetlen munkatársa, aki számos kiadványának szerkesztője és szerzője volt a régi érában, Mezei Balázs filozófus, akadémiai doktor, a Pázmány tanára.

Gyulabácsi főműve, Mária a Világ Királynője 2004-ben jelent meg.

Beutazta a Mária-jelenések helyszíneit Guadelupétól Koréáig....

Nemcsak igaz ember volt, hanem szinte szent. Tiszta, odadó, hűséges, kitartó... imádságos életet élt és valami földöntúli rajongás késztette a Szűzanya szolgálatára. Apokaliptikus volt -- élete végéig várta, hogy bekövetkezik a világ megtérése, ahogyan azt a Szűzanya Fatimában, Garabandálban és másutt is megjósolta.