Izrael a legjobb hely ahonnan figyelni lehet a nem zsidó világ mindent elöntő hullámait, az Auschwitz megemlékezések egy hetes szökőárát. Ez a kolosszális Canossa járás éppen úgy észlelhető a világ bármely részén mint a napfogyatkozás. Alaszkától a Déli sarkig az egész világ vigyázban áll és hallgatja a zsidó gajdolást, miközben megbocsátásért esedezik. Chirac megigéri hogy örökké emlékezni fog azokra a zsidókra akiket a franciák nem mentettek meg, elismeri Franciaország bűnösségét, valamit, amit de Gaulle soha nem tett volna meg. A német kancellár még inkább bűnbánó volt mint máskor. Erre minden oka megvolt ha megnézzük az új, hihetetlenül ronda holokauszt emlékművet mely átfogja Berlint mint az örök büntetés. Az izraeli himnusz hangjai töltik meg az ENSZ sóhivatalát, meghazudtolván Noam Chomsky professzort aki különbséget tenne a zsidók és Izrael között.

Ha bárki bármikor is elhitte volna, hogy ezeknek a megemlékezéseknek semmi közük nincs Izraelhez, gondolkozzon el mégegyszer, vagy méginkább figyelje meg Kofi Annant. Annan kirúgta Hansont, saját gázai kiküldöttét, egyszerűen azért mert Hanson felbosszantotta Saront. Kofi Annan szentül megigérte hogy harcolni fog az „antiszemitizmus” ellen az utolsó antiszemitáig (sic), hogy az ENSZ a jövőben sokkal több figyelmet fog szentelni izraeli érdekeknek. Annan mellett állt felesége akiről úgy hírlik, a Wallenberg családból származik. Természetesen meg kellett említeni Raoul Wallenberget, a zsidók stockholmi királyát, aki annyi zsidót megmentett, és akit az oroszok öltek meg. Érdekes módon semmiféle említést nem kapott a másik királyi svéd, aki ugyanúgy mentett zsidókat és akit a zsidók öltek meg – Folke Bernadotte. Őt Stockholmban is elfelejtették már, ahol egy zsidó billiomos vett egy újabb TV állomást, amelynek hivatása hogy az amnéziát elősegítse.

Az izraeli lapok főcímekben kérdezik: „megtanulták a leckét?” Hogy kik ezek az „ők” és milyen leckéről beszélnek az nem derül ki. A zsidók nyerték meg a háborút, ez a lecke a „goyim” lletve nem zsidók részére. Negyvenmillió emberáldozatba került a háború, de kizárólag csak a zsidókra emlékszik a világ. Senki nem tesz említést az orosz katonákról akik Sztálingrádnál haltak meg, vagy a német civil lakosságról, akiket angolszász bombák gyilkoltak halomra. Avagy a japánokról, akiket atombombával hamvasztottak el, de ki tartja ezt emlékezésre avagy említésre méltónak?

Ha mindenhol látható is a „vezeklés nap” mégis Izrael a legjobb megfigyelő központ. Nem utolsósorban azért, mert itt semmiféle illúzió nem marad arról, hogy a „lecke” az elfogadhatatlan rasszizmusról, népirtásról és gyilkolásról szólna.

Rögtön az esti hírek után az izraeli Channel One egy kerekasztal beszélgetésbe kezdett arról, hogy mit lehet kezdeni a gójjal, aki helytelenül magáévá teszi a „menjetek és szaporítsátok be a földet” parancsolatot. A legnagyobb veszedelem Izrael részére, mondotta Amerika kedvence Netanjahu, nem a palesztinok a fal másik oldalán, hanem az izraeli arab lakosság. Túlságosan gyorsan szaporodnak. Még házastársakat is merészelnek behozni a zsidók által elfoglalt területekről, amit kizárólag zsidóknak szabadna engedélyezni.

Mutatóban vagy egy pár arab is a Knesszet asztalánál. Ők megpróbálnak rasszizmusról beszélni, de tökéletesen használt héberjüket nem hajlandó senki megérteni. Rasszizmus csak olyan valami lehet, amit a zsidók ellen használnak és semmiképpen nem vonatkozik zsidók által elkövetett bármilyen aljasságra. Egy országunk van, mondják a cionisták és azt kell megtervezni, hogy mit tegyünk a nem zsidókkal, hogy azok ne szaporodjanak tovább.

Egy másik TV állomáson a bemondó kárhoztatja az oroszokat akik merészelték kijelenteni, hogy egy országuk van csak, és nem óhajtják hogy hazájukat zsidók vezessék orránál fogva. Nem óhajták csökkenteni a zsidó szaporulatot, nem szándékoznak zsidókat kizsuppolni. Mégcsak 9 méteres beton falakat sem építenek a zsidók és oroszok közé. Mindössze megállapítják, hogy a zsidó gyűlöletkeltés egyre nagyobb ellentéteket eredményez az orosz lakosság köreiben, és ez elfogadhatatlan állapot. Mindössze a zsidók által fémjelzett „gyűlölettörvényt” óhajtják a zsidók ellen felhasználni. Természetesen az izraeli TV-ben hevesen követelik, hogy ezeket a „rasszista” oroszokat azonnal tartóztassák le és dutyizzák be. Természetesen az orosz rasszizmus nem összehasonlítható az izraeli rasszizmussal. Az előbbi azonnali megtorlást követel, az utóbbi letagadandó.

A tévé további hírekkel is kedveskedik. Az izraeli katonaság megyilkolta a hároméves Rahma Abu Samast, evvel valamennyire enyhítvén a palesztin demográfiai problémán. A légierők parancsnokát megkérdezik, hogyan érez a pilóta amikor rájön, hogy egytonnás bombáját a sűrűn lakott gázai menekülttáborra dobta, meggyilkolva tizenöt ártatlan gyermeket. A válasz: egy kis tompa lökés, utána remekül alszom. Azonnali elmarasztalás helyett mindössze figyelmeztetik, hogy jobban vigyázzon, ha interjút ad.

Ariel Saron szerdán kijelentette hogy „a világ a kisujját sem emelte fel” a holokauszt megállításáért. Valóban, az orosz katonák millióit, az angol és amerikai háborús halottak ezreit nem lehet “kisujj emelésnek” nyilvánítani? Nem tudtam eddig, hogy az izraeli hadsereg állította volna meg a nácikat.

Saron kijelentése nyílt szembeköpése volt a háborús veteránoknak, az elesettek családjainak, Oroszországnak, Angliának és Amerikának. De mindezek megtanulták a leckét és csak csendesen tovább térdepeltek a holokauszt oltára előtt.

forrás: Izrael Samír levelezőlistája
fordította: Metz Éva