Csapdák és remények
A magyar zsidó történetírás objektív és szubjektív feltételei
http://www.szombat.org/index.php?module=articles&func=display&aid=51

Néhány gondolat a cikkből, kedvcsinálónak:

A magyar zsidó tudományosság számára rendkívül fontosak az alapkutatások. Ám itt is némi ellenszélben kell hajóznunk, hiszen a Magyarországra beszűrődött s főleg angolszász orientációjú modern történettudomány keretet/kereteket akar ráerőltetni a történészekre, azaz különféle ideológiai áramlatokhoz, elméletekhez akarja igazítani a sokarcú tényanyagot. Veszélyesnek tartom ezt a folyamatot, mert újabb ideológiai elvárásoktól teszi függővé a történetírói munkát és teljesítményt és kiskorúnak minősíti a polgárt.
...
Aztán még az is meglehetősen problematikus, hogy a zsidó tárgyú diszciplinák közül az egyik mérhetetlenül eluralkodott a többi felett. A holokauszt történetének kutatásáról van szó . A Soá kutatására múzeum jött létre Budapesten, a munkát komoly amerikai és izraeli pénzforrások is segítik. Ami a zsidó tudományosság olyan területei, mint amilyen például az ortodoxia története, a különféle hitközségek históriája vagy amilyen mondjuk a zsidó politikai irányzatok története, teljesen háttérbe szorultak és a kutatás finanszírozása is problematikusabb.

A magyar nemzeti történetírás kizárólag a magyar nemzeti szempontot követi, így – még a tudományban is – nem az integrációt, hanem a totális és feltétel nélküli asszimilációt követeli meg: a zsidóság itt kizárólag a magyar társadalom függeléke, önálló teljesítményei nincsenek, appendix egy jól megírt/kutatott fősodorhoz. A liberális kutatók viszont a felvilágosodás jegyében negligálják a „couleur locale“-t felmutató tradícionális történetírást, főleg a zsidót. Helyzetüket megkönnyíti az, hogy a judaizmus – már a felvilágosodás kora óta – a par excellence maradi vallásnak tartatik, hiszen „premodern“ szempontjaival „tagadja“ a világ testvériesülését, az ész univerzalitását. Csökönyösen megátalkodott a maga különállásában – vélik.