Kedves Kaleb! Nem értek egyet azzal, hogy a Tancsköztársaság alatt a "terror, ahol volt, konkrét felkelések elfolytására irányult, és elég limitált területen." Inkább Gratz Gusztáv tárgyszerű kijelentésével értek egyet, aki szerint "magyarországi proletárdiktatúrának is a terror volt az egyetlen létalapja. Nélküle a rendszer egyetlen hétig sem maradhatott volna fenn. Akik ebben a szomorú korban a hatalmat bitorolták, nem hivatkozhattak sem történeti jogokra, sem a nép többségének bizalmára, legfeljebb a fegyverekre, amelyek kezükben voltak és amelyeknek kíméletlen alkalmazásával megfélemlítették azokat, kik velük szemben álltak és akik az országnak túlnyomó nagy többségét alkották."
Könyvének egy fejezetét itt lehet elolvasni:
http://www.imageweb.info/fileupload/download.php?ref=6vChK38pQXeF
Azzal sem értek egyet, hogy az "ország nagy része nem a terrort látta, hanem a forradalmat, amelynek jelentős tábora volt, és sok jót hozott." A forradalom csak igérte a jót, de ahol módja volt konkrétan megnyilvánulni, ott erőszakot és terrort hozott.
Kun és Szamuelly a terrort tudatosan, elretentésképpen alkalmazta, tehát - tanítójuk, Lenin fennmaradt leveleivel összhangban - akarták, hogy a kegyetlenkedések híre messzire is eljusson. Mi másért akasztottak volna egybéként fel vétlen vasutasokat, plébánosokat, hivatalnokokat, vagy azok gyermekeit? Ilyenkor az áldozatok családjai, kollégái, és a velük azonos társadalmi rétegbe tartozók mind elgondolkoztak: én is hivatalnok, vasutas vagyok, én sem vagyok vörös, engem is utolérhetnek...
