Az emberek hamar felejtenek.
Pedig ami velünk a proletárdiktatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni. Azt a szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet.

-Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett süllyednünk, hogy ez velünk megeshetett.

Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek. Ezen összeállítás szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le nagyobb részt teljesen ártatlanul. Egymaga Szamuely Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkolt le.

Ez a szám és névsor azonban nem teljes. Hiányzanak az adatok azokról a területekről, amelyeket időközben Trianon elszakított. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek, vagy a szenvedett bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak. Végre nem volt megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem, kiket egyes vörös parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek, vagy akiket ellenforradalmi harcokban, a forradalmárok öltek meg. Valószínűleg ezeknek száma is kitesz még pár százat.

Az egyes eseteknél előadott tényállás hivatalos jelentésekből és bírói ítéletekből van véve. Rövid, száraz adatok, melyek legtöbbjét azonban lehetetlen megindulás nélkül olvasnunk. Hosszú sorozata ártatlan vértanúknak, halálos vergődése a felbomlott államhatalom által védtelenül magára hagyott polgároknak. Hazafias föllángolások, halálmegvető, bátor megnyilatkozások, melyek büszkeséggel tölthetnek el bennünket. A gyilkosok uralma mégsem volt teljesen zavartalan...

Csatoltam a népbiztosok teljes névsorát is. Lássuk együtt, kik parancsoltak négy és fél hónapon át az ezeréves történelmi Magyar¬országnak s kik a felelősek azért, hogy az emberek százait legyilkolták, ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták.

Aki ezt az időt átszenvedte, természetesnek találja, hogy a megtorlás nem maradhatott el. Végre is büntetlenül gyilkolni és rabolni talán még sem lehet!
Parisban 1871-ben a kommün kéthónapos uralma után 17 000 embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer emberből 14 000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek, s harmincnégyezret bizonyítékok híjján ideiglenesen szabadon bocsátottak. A megtorlás elől l 000 000 ember szökött külföldre.

Nálunk, bár a bűnvádi eljárás mintegy 70 ezer ember ellen indult, s körülbelül 15 000 ember került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6 000 embert ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem folytán a bűnvádi eljárás megszűnt. Ha még hozzátesszük, hogy a 6 000 elítéltből is mintegy 2 500 ember kegyelmet kapott, s háromszáznál többet az oroszoknak kellett kiadnunk, s hogy a bírói ítéletek alapján kivégzettek száma alig haladja meg az ötvenet, és ma már csak 400 kommunista elítélt ül letartóztatásban intézeteinkben, megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi üldözés az elkövetett borzalmakkal szemben mértéket tartott.

Bíróságaink a tömegbűncselekményekre tekintettel a gyorsított bűnvádi eljárás szabályai szerint ugyan, de öt tagból álló tanácsokban és a büntetőtörvénykönyv alapján ítélkeztek.

A kommunista bűnügyek beható ismerete kapcsán nem hallgathatok el egy-két megjegyzést.

1. Az októberi fölfordulás nélkül nálunk nem lehetett volna kommunista uralom. A proletárdiktatúra föltételeit az 1918. október 31-iki fölfordulás teremtette meg. Iszonyú felelősség terheli azokat, kik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték. Aki a rendet fölborítja, számolni tartozik azzal, hogy a megindult áradatot föltartóztatni nem bírja.

2. Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, ahogy nálunk dühöngött, az erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit nem terrorizálhatta volna. A munkásvezéreknek tehát szakítaniok kell az osztályharc, osztálygyűlölet, az erőszak és forradalom jelszavaival.

Egy tanulságot a hatalom birtokosai is levonhatnak a történtekből: Több erélyt a hatalom gyakorlásában, több kitartást a hatalom megtartásában, s több megértést a munkáskérdésekkel szemben.

Ezt a nemzetet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni.

Budapest, 1922. december hó 1-én

Dr. Váry Albert