A Horthy-korszakban egyébként nem a Tanácsköztársaság harcait nem en bloc értékelték sokra, hanem Stromfeld Aurél felvidéki hadjáratát becsülték, amit aztán - elnézést, hogy nem dicsérően szólok - Kun Béla politikai okokból lefújt és Stromfeld ezért le is mondott. Stromfeld az I. vh előtt sok évig a Ludovika parancsnoka volt - említetted, hogy van, akinek ez már eleve gyanus, rosszértelmű szó - de Stromfeld tudását és autoritását mindenki egyöntetűen tisztelte, és hívására sok tanitványa, később a Horthy hadseregben is szerepet vállalt tiszt csatlakozott a Vörös hadsereghez, ettől remélve az elcsatolt részek visszafoglalását. Stromfeld vagy a székely hadosztály tevékenységéhez azonban Kun Bélának nem sok köze volt.

A Horthy korszak felemásságára jellemző, hogy a tisztek közül soknak elnézték, hogy harcolt Stromfeld alatt, mert ezt hazafias szolgálatnak tekintették. De kisebb dolgokért katonák vagy civilek sokéves börtönt kaptak. Persze tudni kell, hogy a vörös hadsereg, főleg Stromfeld visszavonulása után teljesen szétzüllött, és rablások, fosztogatások, tömeges dezertálások is előfordultak. Ekkor Kún Béla csak olyan emberekre számithatott, mint Lukács György - képzeld csak el, Lukács, a katona... De ez mutatja a doktriner értelmiség veszélyességét. Tudjuk, hogy Lukács György teljesen vesztett helyzetben tizedeltetett - nyklván nem tudta felmérni, hogy ez már nem az a helyzet, ahol ölni érdemes. Érdekes módon Lukács lett a Szovjetház vörösőrségének parancsnoka is, és ismét az ő értelmetlen tűzparancsára öltek meg civileket, legalább is egyet, Berend Miklós egyetemi tanárt.

Nem széles körben ismert, de Stromfeldet ezek után, a huszas évek legelején megkeresték, hogy álljon egy SzU-ellenes intervenciós csapat élére, amit az antant szervezett volna valamilyen módon. Erre nem vállalkozott, nyugdijasként halt meg Kispesten.