|
Ezek a "szabadgondolkozók" a tudományos kutatás szabadságát követelték laboratóriumaik számára, ahol nagyban gyártották a kútmérget. A magyarság pedig azzal a közömbösséggel nézte őket, amelyet szeret szabadelvűségnek nevezni, amely pedig nem egyéb, mint lelki tunyaság. A világon példa nélkül áI1ó jelenség, hogy egy nemzeti fővárosban tenyészhet olyan politikai irány, sajtó, irodalom, művészet, divat, amely csak a kicsinylés és a megvetés hangjait tudja szólni a történelmi nemzetről. A „haza”, a „hazaszeretet” szót úgy kerülték Budapesten, mint valami nevetséges trágárságot. A magyar szupremácia polgári lapokban is osztályuralommá lett, a dzsentri a züllöttség és léhaság szinonímája, a magyar tisztviselőből korlátolt és enyveskezű naplopót, a parasztból buta és falánk állatot csináltak. Ezzel szemben a pesti jássz-típus[vii] minden válfaja a költői kultusz központjává lett, Arany János nyelvét pedig letorkolta a külvárosi zsargon-magyarság. Nos, ezek ketten azóta kifutották a pályájukat: a jásszból a Lenin-fiú, a zsargon szókincsének ulolsó gyöngye a gájdesz[viii].
Változott itt valami?
|
