1919 április 30. – szerda

Kun Béla azt remélte, hogy beszüntetik a katonai intervenciót a Magyarországgal szemben a szomszédos ellenséges államok, ha ő elismeri azok hódító szándékainak jogosságát.

(Ezt a komcsik azóta is így gondolják, ezért örökös hátrálásban vannak, lásd a Benes-dekrétumok esetét)

Az engedmények legvégső határáig elmenve Kun próbálta megszerezni a tanácskormány fennmaradásának külpolitikai feltételeit. Ennek érdekében juttatta el április 30-án az alábbi toprongyos jegyzéket a címzettekhez:

„A Forradalmi Kormányzótanács Külügyi Népbiztosának békeajánlata Wilsonhoz, a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormányhoz.

Wilson úrnak, az Egyesült Államok elnökének, Párizs

Elnök úr, a mai napon a következő jegyzéket küldöttük a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormánynak:

Elnök úr!

A magyar forradalmi kormány nevében tisztelettel kijelentem, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett területi-nemzeti igényeket.

Önök ezeket az igényeket azzal indokolták, hogy véget akartak vetni a magyar uralkodóosztályok által az Önök honfitársaira gyakorolt évezredes leigázásnak. Önök azt hitték, hogy ezzel a lakosság rétegeinek érdekében és akarata szerint cselekszenek.

Az előző kormány nem fogadta el javaslataikat, és ragaszkodott az úgynevezett történelmi joghoz, amely a további elnyomás jogát a korábbi elnyomásból származtatta.

Mi, kormányra lépésünk első napjától kezdve, szakítottunk ezzel az elvvel. Ismételten ünnepélyesen kijelentettük, hogy nem állunk a területi integritás elve alapján, és most közvetlenül is az önök tudomására hozzuk, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök összes területi-nemzeti követeléseit.

Ezzel szemben követeljük az ellenségeskedések azonnali beszüntetését, a belső ügyeinkbe való be nem avatkozást, a szabad tranzitforgalmat, olyan gazdasági szerződések megkötését, amelyek mindkét fél gazdasági érdekeinek megfelelnek, az Önök területén maradó nemzeti kisebbségek védelmét.

Ezzel Önök elérték mindazt, amire törekedtek. Nincs szükség arra, hogy egyetlen csepp vért is ontsanak, egyetlen katonájuk életét feláldozzák, hogy a békés vidékeket a háború furiájával sújtsák azért, hogy nemzeti törekvéseiket megvalósíthassák. Azok az osztályok, amelyek honfitársaikat nemzeti és kulturális téren elnyomták, egyúttal népünk dolgozó tömegeinek is elnyomói voltak.

Abban a pillamatban, amikor honfitársainknak megadtuk a nemzeti felszabadulás jogát, önmagunkat is felszabadítottuk ezen osztályok uralma alól.

Mi felszabadítottuk önmagunkat, és nem akarunk többé visszatérni ezen elnyomók igájába. Belső intézményeinket saját ügyünknek tekintjük, s ezért hiszünk abban, hogy Önök komolyan veszik az eddigi ígéreteiket, akkor ez órától fogna visszaállíthatjuk egymás között a békés állapotokat.

Válaszukat várom.

Midőn mindezt közöljük Önökkel, szeretnénk rámutatni arra, hogy e pillanattól fogva semmiféle nemzeti érdek nem igazolja a jelenlegi háborús állapot fenntartását,...

A Forradalmi Kormányzótanács nevében:
Kun Béla külügyi népbiztos."