Naphosszat félelmetes szélvihar dühöngött Budapesten. A felhőszakadásokkal tarkított orkán rongyfoszlányokká tépte a május elsejére készült dekorációkat. Kilúgozta az eső a papírvászonból a vörös festéket, amelytől vérszínűvé változott az utca kövezetén sodródó csapadék.

Délután öt óra tájt ledöntötte a szél a diadalkaput a Nagykorút és a Rákóczi útkereszteződésében a híres EMKE saroknál. A vörös drapériával bevont gerendák hulltukban két ember halálát okozták. Egy munkásét, akinek személyazonosságát nem lehetett megállapítani, és Pariss Pál negyvenéves hírlapíróét, aki akkoriban Az Újság munkatársaként közismert, népszerű személyiség volt a fővárosban.

***

Azt remélve Szolnokon az ellenforradalmárok, hogy órákon belül bevonulnak a románok, elkergették a városból a direktóriumot. Ugyanerre a sorsra jutott a direktórium Egerben is, ahol a vörös hatalom ellenzői a csehek érkezésében bizakodtak.

Eger helyett azonban a számukra sokkal fontosabb Miskolcot szállták meg e napon a cseh légió alakulatai.

***

Tiszavárkony területén és a község határában több száz vörös tüzér tartózkodott fronthelyzetben. Rajtaütéssel lefegyverezték őket a hadi dolgokban járatos tiszavárkonyi férfiak, mert úgy tudták, hogy a közeli Szolnokon már javában a fehérek az urak. A lefegyverző akciót dr. Markbreit Aladár szervezte és irányította, de a végrehajtás közvetlen vezetését Megyeri Antal csendőr őrmesterre bízta.

Sikerült a vakmerő vállalkozás.
A több száz lefegyyerzett vöröskatonát néhány puskás diák és polgárőr kísérte Szolnok felé. Útközben derült ki, hogy a megyeszékhelyen fordult a kocka, a szervezkedő fehéreket máris üldözik a városba visszatért vörösök.

A tiszavárkonyi fogolykísérök erre szabadon engedték a fegyvertelen tüzéreket, majd gyanútlanul hazamentek.