Még napkelte előtt váratlanul Rábapordányba érkeztek a vörös különítményesek és egyenesen Tarcsaiék házára törtek.

Tarcsai István segédjegyzőt minden kérdezés nélkül ütötték-rúgták, s amikor fizikailag és lelkileg legázolták, ráparancsoltak, hogy öltözzön fel. Még a cipőjét sem engedték befűzni. Puskatussal kilökdösték az utcára, ahol borjúkötéllel gúzsolták össze hátratekert csuklóját. Kérte, hadd vigyen magával köpenyt, mire Szűcs Elek vöröskatona rámordult:

- Talán köpönyegben szeretnél flancolni az akasztófán?

A fiatal segédjegyzőt úgy dobták fel a kocsira, mint valami érzéketlen rakományt.

Azért viseltettek iránta a vörösök lobogó bosszúvággyal, mert szombaton ő mutatta meg a fehéreknek azokat a házakat, amelyekben kommunisták laktak.

Most, hogy a rábapordányiak megtudták, hogy a járási székhelyen ismét a vörösök az urak, sorra felkeresték a falubeliek Tarcsai Istvánt, mondjon valami bizonyosat a történtekről. De Tarcsai István éppoly tájékozatlan volt, mint a hozzáfordulók. Ezért pünkösdvasárnap délutánján Csornára ment, hátha sikerül értesülést szereznie a még haza nem került rábapordányi férfiakról, elsősorban feletteséről, Predl János jegyzőröl, akit kényszerűségből helyettesített.

Csornára érve a délután közepén, kellemes meglepettséggel tapasztalta, hogy mily nyugodt a járási székhely pünkösd ünnepén. Csak itt-ott látott vöröskatonákat. Nem beszélt senkivel, őt se szólította meg senki. Bár nem sikerült értesülést szereznie a falubeliekről, a rend és a nyugalom, a békés ünnepi hangulat keltette benyomásokkal sietett haza.

Miután este sikerült lecsendesíteni a rábapordányiak aggodalmát, derűs hangulatban hajtotta álomra a fejét.

Úgy aludt, mint a tej, egészen addig, amíg rá nem törték házuk kapuját.

*