122 éve született Berele Kohn, Magyarország gyilkosa
2008. február 20.

Kun Béla, alias Berele Kohn újságíró, kommunista politikus, a Magyar Tanácsköztársaság vezetője, tömeggyilkos, országvesztő szovjetbérencünk pályafutását és halálát még a mai napig is felháborítóan egyoldalúan tárja a tanuló ifjúság elé a hivatalos oktatási anyagot összeállító tudományos társaság.

Jól látható ez a következő, jobbára a sulinet lexikonjában olvashatókból. Mondhatni, majdhogynem szimpatikus embernek állítják be történelmünk talán egyik legelvetemültebb, legalattomosabb hazaáruló férgét.

Ifjaink ezen a génmanipulált, semlegesített szellemi táplálékon nőnek fel:[/b]

"Köztisztviselői .... családban született az erdélyi Szilágycsehen. Apja és anyja is vallástalan, apja, a falu jegyzője, kitért ........., anyja pedig kitért protestáns. Zilahon és a kolozsvári kálvinista középiskolában végezte középfokú tanulmányait, majd a kolozsvári egyetem joghallgatója lett, ám 1904-ben félbeszakítva tanulmányait, újságíróskodni kezdett Kolozsvárt és Nagyváradon. 1906-ban magyarosította a nevét Kunra.

Cikkei miatt többször állt bíróság előtt. 1907-ben fél éves fogházbüntetésre ítélték, amit a szegedi Csillagbörtönben töltött le. A publikálás helyett a tisztviselőséget választotta: a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár titkáraként alkalmazták.

Még kolozsvári tanulóévei alatt Ady Endre ismertette meg a budapesti baloldali értelmiségi körökkel, és vélhetően a szabadkőművességgel is.

Az immár Kun Béla néven ismert személy az erdélyi szociáldemokrata pártszervezet baloldali szárnyának egyik vezetője volt. Az első világháború kitörésekor behívták katonának, 1916-ban orosz fogságba esett.

Politikai indíttatása folytán a februári forradalom után Tomszkban belépett az egységes szociáldemokrata, majd az önálló bolsevik pártszervezetbe. 1918. március 24-én az ő elnökletével alakult meg az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportja. Ekkor építette ki személyes kapcsolatait Leninnel és más bolsevik vezetőkkel. 1918. májustól a szocialista hadifoglyok nemzetközi föderációjának elnöke volt.

Részt vett a moszkvai eszerlázadás leverésében, majd harcolt a permi fronton. A Szovjet-Oroszországban szerzett tapasztalatait, ismereteit (permanens forradalom, tanácsrendszer) kísérelte meg alkalmazni a magyar viszonyokra a Mit akarnak a kommunisták? című munkájában. 1918. november 17-én tért haza, november 24-én Kelen József Városmajor utcai lakásában a magyar baloldal különböző csoportjaiból megalapította a Kommunisták Magyarországi Pártját, s a párt első Központi Bizottságának elnökévé választották.

1919. február 21-én a kormány utasítására a KMP több vezetőjével együtt letartóztatták, de a börtönből is irányította a tárgyalásokat a szociáldemokratákkal való egyesülésről.

1921. március 21-én, az elfogadhatatlan területi feltételeket tartalmazó Vix-jegyzék átnyújtása utáni napon Berinkey Dénes miniszterelnök és Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondott. Ugyanaznap a két munkáspárt Magyarországi Szocialista Párt néven, kommunista platform alapján egyesült és a legfőbb végrehajtó szervet megalakítva kikiáltották a Forradalmi Kormányzótanácsot, kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

A kommün tényleges vezetője, -a hivatalosan csupán a kül- (március 21.-augusztus 1.) és a hadügyi (április 3.-június 24.) népbiztosságot irányító Kun volt.

Az augusztus 1-jei összeomlás után Bécsbe menekült, ahol internálták. 1920 nyarán Szovjet-Oroszországban telepedett le. 1922-1923-ban a kommunista párt uráli irodájának egyik vezetője, s egyben a bolsevik párt képviselője volt a Komszomol Központi Bizottságában. (Ő írányította a krími bolsevik vérengzéseket.)

1921-től 1936-ig a Komintern Végrehajtó Bizottságának tagja, 1928-1935 között az elnökség munkájában is részt vett. 1924-es kibékülésükig rendszeresen támadta a moszkvai Vörös Újságban a Landler Jenő vezette bécsi emigráns csoportot, mert annak más véleménye volt egy lehetséges forradalomról, illetve az új párt szervezeti felépítéséről. 1925-től 1936-ig a KMP KB és a Külföldi Bizottság tagja volt.

Szembekerülése a sztálini vonallal ellenséggé változtatta; 1936-ban a magyar párt helyzetének Komintern-vizsgálata kapcsán megfosztották párttisztségeitől. Az év végén kinevezték a Társadalomtudományi és Közgazdasági Könyvkiadó igazgatójává. 1937. június 29-én letartóztatták. Haláláról két hivatalos adat is született: a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma rehabilitációs irata szerint 1939. november 30-án egy moszkvai börtönben hunyt el, más forrás szerint 1938. augusztus 29-én kivégezték.

Politikai rehabilitációja csak 1956-ban következett be, amikor az SZKP XX. kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla.

Utóéletéhez tartozik, hogy Borsányi György 1979-ben kiadott Kun Béláról írott életrajzát -a szovjet követség tiltakozására a szovjet koncepciós eljárások és viszonyok ismertetése miatt-, még a 80-as években is betiltották.