A legitimitás
Az élet szerteágazó területein többféle legitimitás eredeztethető, de most csak két fő viszonylatával foglalkoznék, mégpedig a jogelvek szerinti és a közvélekedés, a többség által elfogadott, szentesített legitimitással.
A jogelvek szerinti legitimitással kevésbé szeretnék foglalkozni, hiszen ehhez ott vannak a jogtudósok, de megítélésem szerint egy átmeneti korszakban, mint amilyen a rendszerváltoztatás elhúzódó időszaka, ugyancsak problémákat vet fel a jogi legitimitás is. (Ráadásul ekkor még negatívba forduló időszakok is előállnak.) Addig megítélésem szerint nem is lehet egzakt, jogi értelemben is szabályozott legitim tényállásról beszélni, amíg a rendszerváltozás teljes körűen végbe nem megy a társadalom minden szintjén.
Ehhez mindenek előtt jogtudósainknak és társadalomtudósainknak meg kellett volna illetve meg kellene határozni a rendszerváltoztatás mibenlétét, esetleg (netalántán) mikéntjét is. Vagy hát rá bízzák az időre, mert „az idő igaz, és eldönti ami nem az”.
Úgy alakul ez is mint a privatizáció, mivel hogy a privatizációs elveket, a privatizációs jogszabályokat kellett volna legelőször megalkotni, amint azt a tudós szakértők is megállapították. De hát ők is „megrendelésre” dolgoznak (dolgoztak), így előbb a társasági törvénykezést meg az átalakulási jogszabály-kereteket határozták meg, és ezzel nyílt teret engedtek a „spontán privatizációnak”, a szabad rablásnak, a vállalati vagyonok elherdálásának, elkótyavetélésének. (Ez még napjainkban is folyik.)
A jogelveknek megfelelő legitimációval vissza is lehet élni, mert rejtőzködőn, a jogszabályok mögött megbújhatnak az ellenérdekeltségű tettesek. Talán még mindig nem késő annak átgondolása, hogy rendszerváltoztatást rendszer-szemlélet , a rendszer-elvű törvénykezések mellőzésével nem lehet véghezvinni, csak nagy buktatókkal. (Itt talán illő megjegyezni, hogy a rendszer-elmélet megalkotója Ödön von Bertalanffy.)
A közvélekedés szerinti legitimitás kérdése, minden bizonnyal nem is jogi kategória, de az informális társadalmi szerveződések körében, bizonyos időszakokban nagy szerephez juthat. Ezt nagyon szemléletesen bizonyítják a 2002. évi parlamenti választásokat követő események, bizonyos, jogelvek szerinti legitimációk megkérdőjelezése a választók széles rétegei által.
A probléma ott kezdődik, hogy a választásban résztvevő pártok legitimitását a közvélekedés milyen mértékben fogadja el, szentesít-e a társadalom többsége. (A népfelsége elve miként jut érvényre.)
És egyáltalán bizonyos pártok legitimitását elfogadó néprétegek nincsenek-e félrevezetve, a szándékos tudatlanság állapotában tartva? Ez jelentkezhet egy diktatórikus időszakot követően, az egyirányú befolyásoltság fenntartásával a diktatúrát gyakorolt élcsapat által, különösen akkor ha jelenlegi vezető személyiségek és elvbarátaik a proletárdiktatúra élcsapatához tartoztak. (Nem beszélve a baloldali írástudók-értelmiségiek árulásáról és médiumaik hathatós támogatásáról.)
Ebben az esetben fenn áll ugyan a jogelvek szerinti legitimitás eshetősége, – két illegitimnek tekintett párt koalíciója akár legitimnek látszó többséget is eredményezhet – de alapvetően a polgári demokratikus értékek és alapelvek sérülnek, egyáltalán a demokratikus értékrendszer mibenléte kérdőjeleződik meg. Ennek a helyzetnek a feloldása jogi aktussal bizony nagyon körülményes. Minden további eszmefuttatás helyett egy megoldás mindenképpen ajánlható, az alkotmányozó nemzetgyűlés.
Végül nézzük csak mi szerepel egy lexikonban a legitimitás címszóban. „ ….. „
„Olyan értelmezése is általánossá vált a 20. századi totalitárius ideológiák elterjedése idején, miszerint valamely uralomnak nem csupán jogi, hanem mélyebb, tartalmi (erkölcsi, történeti stb.) szempontú megalapozottságára utal.”
Demokrácia és a bolsevik métely
A nagyon félre sikeredett rendszerváltoztatásunk parlamentáris demokráciájának eddigi rövid története folyamán a parlamentbe bejutott tradicionális nemzeti konzervatizmus talaján álló polgári pártok nem vették kellően komolyan hazafias küldetésüket. Ez abban nyilvánult meg elsősorban, hogy kormányzati pozícióba kerülve nem mérték fel a megelőző 45-50 év lenini-sztálini-kádári terror örökségének és az azt éltető, átörökítő bolsevik élcsapatnak lélekölő, embert törpítő, napjainkig kártékony kihatásait, az embereket emberségükben eldeformáló, megnyomorító és elbutító örökségét.
Mára azonban sokan látják világosan, és többen már le is írták, hangot adtak véleményüknek, hogy a polgári kormányoknak nem lehet pusztán csak az a feladatuk, hogy legyőzzék négyéves ciklusonként a hatalmukat átmentő - politikai és gazdasági hálózatukat újfent kiépítő - úgynevezett baloldali, gyökereitől szabadulni nem tudó bolsevik pártformációkat. Akiknek vezetőik mint élcsapat továbbra is jelentős proletár tömegeket (agykezelt elbutítottak) tudnak befolyásuk alatt tartani, a média-guruk és lakáj-politológusok szégyenteljes, nyomorúságos tevékenysége, a magukat baloldalinak nevező írástudóknak (értelmiségieknek) az árulása következtében.
Többen elmondták, leírták azt is, hogy ezeknek a baloldali jellegű bolsevik pártformációknak el kell tűnniük a magyar politikai közéletből, mivel nem szocialisták (talán újra lehetne definiálniuk, mi is a szocializmus, amelynek múltbéli gyakorlata csúfosan és végérvényesen megbukott), és főképpen nem lehetnek szociáldemokraták, hiszen pontosan ők verték azt szét, likvidálták képviselőiket.
Viszont létezik a történelmi szociáldemokrácia tradicionális hagyománya - ha csak csíráiban is -, és ezt kell feléleszteni, képviselőiket helyzetbe hozni. Az ilyen eszmeiségű szociáldemokrácia polgárinak mondható, mely a magyar munkás rétegek szervezeti hagyományaira, szerves fejlődésére épít, figyelembe véve az európai szociáldemokrata pártok (polgári balodal) eredményeit, fejlődését. (Esetlegesen segítve őket a brezsnyevi-kádári csókos nosztalgiáktól való megszabadulástól.) És mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bolsevik utódpárt és annak élcsapata minél előbb eltűnjön befolyásával a magyar politikai közélet palettájáról. Ehhez pedig nem elsősorban a bolsevik élcsapat tagjait kell személyükben támadni és elveszni a napi politikai torzsalkodások útvesztőjében, hanem azt az eszmeiséget és szellemiséget, amely egy ilyen diktatórikus bolsevik élcsapatot eredményezett, és a proletár diktatúra nevében még mindig befolyásuk alatt tudnak tartani jelentős agykezelt proletár tömegeket, az őket kiszolgáló baloldali írástudók-értelmiségiek árulása következtében. Ugyanis nem segítik a proletárokat, hogy a bolsevizmus karmai közül kiszabaduljanak, sőt még mindig a bolsevik élcsapat kezére játsszák őket, eléggé el nem ítélhető módon.
Nem segítik polgárrá válni őket választásuk szerint, megvilágítva a polgári baloldaliság mibenlétét.
A jobboldali polgári pártoknak és természetesen elsődlegesen a parlamentben tevékenykedőknek fel kell hagyniuk eddigi hamis illúzióikkal (perspektivikusan nem fogadható el ez a bolsevik utódpárt "a baloldali pólusnak"), és valóságosan a jövő értékrendje, a polgári demokrácia érvényre juttatása és kiteljesedése érdekében kell meghatározniuk tevékenységüket, a magyar jövőt szolgálva. Úgy legyen.
