A politika foglyai
Vékonyra sikeredett a tüntetők önfeljelentő akciója
2006. október 05. 12:03
Tegnap a Kossuth téri tüntetők bejelentették, az eddigi letartóztatottakkal való szolidaritásuk jeleként feljelentik magukat a rendőrségen. Ma négyen jelentek meg a Teve utcai épületnél, ketten közülük belépő cédulát kértek a portán.
Az akciót tízre hirdették meg, de a jelzett időben csak ketten jelentek meg a rendőrség előtt. Legalább harminc újságíró és tévés jelenlétében várták a fő szervezőt, Molnár Balázst, egy szélsőjobboldali portál főszerkesztőjét.
Ő húsz percet késett, mert – mint elmondta – nemzetbiztonságiak keresték fel reggel tartózkodási helyén és kihallgatták.
A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint összesen négyen jelentek meg, akik az önfeljelentő akciót támogatták. Közülük ketten kértek belépő cédulát.
Rajtuk kívül Molnár Tamás képzőművész, a Kossuth téri tüntetéssorozat egyik szervezője is támogatta az akciót, mivel állítása szerint ő is jelen volt a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálásánál, és "jóleső érzéssel megtapsolta, amikor a diktatúra jelképe a porba hullott". Molnárék a zavargások miatt letartóztatottakat és elítélteket politikai foglyoknak tekintik. Rögtönzött sajtótájékoztatóján Molnár a guantanamói kihallgatásokhoz hasonlította a magyar rendőrség zavargásokkal összefüggő munkáját.
A legnagyobb feltűnést egy magát hajléktalannak mondó ellentüntető aratta, aki provokációval vádolta meg a Kossuth térieket, amiért "egyes ártatlan embereket szelektíven akarnak eljárás alá vonni".
hvg.hu