Már történt arról említés, hogy Mithrász is egy barlangban született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek. A jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai, egy szamár és egy ökör volt látható. Három "mágus" is jelen volt ott, akik arannyal, tömjénnel és mirhával ajándékozták meg a kisdedet. A gyermek feje körül fénysugár (glória) ragyogott ugyanúgy, mint az újszülött Jézus esetében.

Ezzel kapcsolatos források:
- Alm, Richard von der: Theologische Briefe an die Gebildeten der deutschen Nation, Zweiter Band, Leipzig, 1863, S. 492-494.
- Bohlen, P. von (*Professor): Das alte Indien, mit besonderer Rücksicht auf Aegypten, Erster Theil, Königsberg, 1830, S. 258
- Dietrich, Eckhart: Vom Pietisten zum Freidenker - Unausweichliche Folge konsequenten Nachdenkens, Norderstedt, 2013, S. 54-55.
- Malten, H. Mr.: Neueste Weltkunde, Dritter Band, Frankfurt a. M., 1844, S. 146-147.
- Nork, Friedrich: Mythen der alten Perser als Quellen christlicher Glaubenslehren und Ritualien, Leipzig, 1835, S.81.
- Nork, Friedrich: Die Weihnachts- und Osterfeier erklärt aus dem Sonnencultus der Orientalen, Leipzig, 1838, S. 30-32.
- Nork, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Zweiter Band, Stuttgart, 1843, S. 34.
- Nork, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Dritter Band, Stuttgart, 1845, S. 174.
- Sepp, Johann Nepomuk (*Professor): Das Leben Jesu Christi, Erster Band - Chronologie des Lebens Jesu, Regensburg, 1853, S. 198. u. 209.

Egy kép Mithrász születéséről. (forrás)

A Magyar Katolikus Lexikonból egy korábban is már prezentált idézet:

"A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk" (forrás)

Az arany (ami a Napot szimbolizálja), a tömjén és a mirha nem csak Mithrász és Jézus születésével kapcsolatos, hanem az egyiptomi mitológia rejtélyes tűz és napmadárának, a főnixnek (Egyiptomban: benu; a zsidóknál: chol ; a görögöknél: Φοινιξ; a perzsáknál: szimurg; a törököknél : kerkes) halálával is. Az I. század végén vértanúhalált halt I. Kelemen pápa a korintusiakhoz írt levelében azt hangoztatja, hogy amikor ez a mitikus madár a halála közeledtét érzi, fészket (máglyát) készít tömjénből, mirhából és egyéb fűszerekből, ezt követően pedig elégeti magát a Napban. A hamvaiból egy hernyó születik, amiből idővel ismét főnixmadár jön létre (forrás - Clementis Romani: Ad corinthios epistula, Leipzig, 1870, S. 61. és ITT).

Ez valójában egy véget nem érő és periódikusan ismétlődő kozmikus történéssorozat. A főnixmadár "élethosszára" vonatkozóan igen eltérő elképzelések láttak eddig napvilágot (100, 216, 461, 532, 540, 600, 651, 654, 660, 1000, 1461 év...). Egyesek úgy képzelik, hogy a főnix nem más, mint a Napnak és a Merkúrnak pontszerű együttállása, ami 651 évenként ismétlődik meg. A véleményem szerint a főnix a Schemhamphoras kozmikus forrásait jelképezi, az "önégetés" pedig akkor következik be, amikor az ezeket felépítő égitestek együttállnak ∼136 évenként, szorosabb konjunkciót figyelembe véve pedig ∼272 évenként. Ezek az alkalmak a főnix halálát eredményezik, de ezt követően mindig "feltámad hamvaiból". A főnix az élete folyamán negatív szellemi hatású, de halálakor megtisztul a Napban.

Nem csak Mithrász és Jézus születése kőtődik a főnixmadár halálához, hanem többek között Szt. Györgyé, Attiláé, Álmos vezéré, David Reubeni-é, Sabbatai Cví-é és Jiddu Krishnamurti-é is.

A megbízható és korrekt kronológiának a véleményem szerint nem Jézus születésének és egyben Heródes halálának évét kell az eddig hibásan megállapított és felépített időrendi adatokhoz igazítania, hanem éppen fordítva!

Lukács szerint Jézus a 30. életévében járt (3,23) (azaz már betöltötte a 29. évét, de a 30-at még nem), amikor hozzáfogott a közel 3 évig tartó nyilvános tevékenységéhez. Első lépése az volt, hogy megkereszteltette magát a Jordán folyó partjánál rokonával, Keresztelő Jánossal, aki kora leghírdesebb esszénusa volt. A Magyar Zsidó Lexikonból arról értesülünk, hogy a héber kabbalával kapcsolatos titkos ismereteket a chásszideusok, majd az esszénusok birtokolták (439. és 440. old.).

Az esszénusok két Messiás eljövetelében bíztak. Az első egy tanító Messiás (Mashiach ben Josef - Messiás, József fia) kellett legyen, a második viszont majd az "idők végén" fellépő Messiás-király (Mashiach ben David - Messiás, Dávid fia). Annak érdekében, hogy a nép elfogadja Jézust Messiásnak, ahhoz a hagyományok értelmében egy égi jelre volt szükség, amit Keresztelő János prezentálni tudott Jézus megkeresztelése alkalmából.

Az égi jel a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égiestek által alkotott, i.sz.22.07.02-án létrejött X-kereszt volt, aminek alkalmából úgymond leszállt Isten lelke egy "galamb" formájában Jézusra.

Lukács azt állítja, hogy Keresztelő János a működését Tibérius császár uralkodásának 15. évében kezdte meg (3,1-2). A mai hivatalos álláspont szerint i.sz. 14-től uralkodott Tibérius, viszont amennyiben Lukács információja megfelelne a valóságnak, abban az esetben ezt i.sz. 7-re kellene korrigálni. A "Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti" állítása alapján Augustus császár i.sz. 14-ben (a. u. c. 767-ben) tartott utoljára népszámlálást, lustrum-ot a római polgárok (cives Romani) számára, majd augusztus 19-én távozott az élők sorából, amiből logikusan következik, hogy Tibérius ezt követően még i.sz. 14-ben válhatott római császárrá. Jézus ekkor már 22. éves volt!

Amennyiben helytálló lenne Lukács információja ("Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója" 3,1), abban az esetben Keresztelő János Jézusnak a 37. életévében kellett volna elkezdje tevékenységét, ami egyértelműen kizárható. A korábbiakban (Lukács 2,1-2) is felmerült már Lukács által közölt adat hitelességével kapcsolatban jogos és megalapozott kétely. Szerény véleményem szerint ∼10 évvel túllőtt a célon, mondjuk figyelmetlenség következtében véletlenül egy egyes került az ötös elé... Annyi haszna azért csak volt ennek, merthogy hosszú évszázadokon keresztül egyetlen kutató se volt képes Jézus születése és kereszthalála időpontjainak helyes meghatározására, mivel nem ismerték a héber kabbala féltve őrzött titkák a Schemhamphoras-t.

Máté (3,1-12), Márk (1,1-8) és János (1,19-27) is beszámol Keresztelő János ténykedéséről, de tartózkodtak időrendi adat propagálásától.

Miután Jézus i.sz.22.07.02-án egy X-kereszt égisze alatt megkeresztelkedett a Jordán folyó partjánál, megkezdte nyilvános tevékenységét, amivel kapcsolatban János evangéliuma mindössze három Peszách ünnepről tesz említést:

1, a pénzváltók és kufárok kiűzése a jeruzsálemi Templomból (2,13),
2, kenyér- és halszaporitás (6,4)
3, Jézus elfogatása (11,55-57) és keresztre feszítése (19,14-16).

Mint ismeretes, a keresztény beavatás szentségei (keresztség, bérmálás, bűnbánat és utolsó kenet) kifejezetten Jézus kereszthalálával kapcsolatosak:

"nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?" (Rómaiakhoz írt levél 6,3)

Egy másik helyen eképpen ír Pál a keresztről, ami természetesen nem egy fából összetákolt kivégzőeszközről szól:

"A kereszt igéje Isten hatalma. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (Korinthusiakhoz írt levél 1,18).

Joseph Ratzinger (1927 - 2022) bíboros (a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció néhai vezetője, a későbbi XVI. Benedek pápa) 2005-ben a nagypénteken megtartott esti meditációja folyamán a keresztút 12. állomásánál azt hangoztatta, hogy "Jézus keresztje egy kozmikus esemény." ("Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis", "La croce di Gesù è un avvenimento cosmico." (források: 1, 2)

A Magyar Kurír katolikus hírportálon található "A dicsőséges kereszt" című cikk félremagyarázhatatlanul kihangsúlyozza Jézus keresztjének kozmikus jellegét:

"A kereszt tehát igazán kozmikus jelkép, mégpedig a szépség, az erő és a dicsőség látható jele.
A négy világtájat, magát a teret, vagyis a kozmosz egészét átfogó kereszt nem kivégzőeszköz, hanem olyan titokzatos jelkép, amelynek megértéséhez, mint Pál apostol mondja, az Atya ajándéka, a Lélek és a hit szükséges, és amelynek hódolat jár. A kereszt ugyanis Krisztus mindent felülmúló szeretetének kozmikus jelképe:" (forrás)

Az emberek homlokának kereszttel történő megjelölése már az ószövetségi hagyományokban is kimutatható, ami természetesen nem Jézus keresztjével volt kapcsolatban, hanem az ószövetségi misztériumok keresztjével:

"Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak." (Ezékiel 9,3-7)

Jézus születési konstellációjának értelemszerűen utalnia kellett a kereszthalálára is, amire többek között egy XIX. század közepe táján megjelentetett könyv felhívja a figyelmet:

"A születése utal a halálára. A világba jövetele utal a világból való kimenetelére." (A. Casper: Christi Fusstapfen in vier Büchern, Leipzig, 1861, S. 3. ford.: Klaus L. Matefi)

Ezzel összhangban van a Magyar Katolikus Lexikonban olvasható alábbi idézet:

"A Legenda Aurea állítja, hogy a Háromkirályokat vezérlő csillagban a Kis Jézus kereszttel, fején töviskoronával tűnt föl, mintegy utalva az Ecce Homo eljövendő nagypénteki királyságára (Rogier van der Weyden képén: Berli, Áll. Múz. 15. sz.)." (forrás)

A kis Jézus, kezében a kereszttel.

A keresztény megváltás alapfeltétele, Jézusnak a kereszten kiontott vére:

"Megváltásunkat vére árán nyertük el." (forrás)

Számos templomban és képtárban találkozhat az ember olyan szakrális képzőművészeti alkotással, melyen a keresztre felszögezett Jézus sebeiből kihulló vért angyalok fogják fel kelyhekben; más alkotásokon a kereszt egy kis "medence" közepén áll és a kifolyó vére a kereszt alatt gyűlik össze, amiből a kereszt körül állók isznak, vagy vérében megmártóznak (1, 2, 3)

A Jézus kiömlő vérének tisztelete valójában a kereszt szellemi hatásának, "Isten ereje" kiáradásának tisztelete.

Zakariás pap, aki Máriát 9 éven keresztül készítette fel Jézusnak a világra hozatalára, tisztában kellett legyen azzal is, hogy majdan, a Peszách ünnep előkészületi napján kialakuló Schemhamphoras (Isten 72 szelleme) következő kozmikus forrása alkalmával ennek a bűntelen gyermeknek kereszthalált kell halnia "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Zsidókhoz írt levél 9,15), páskabárány gyanánt (Korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19), véres áldozat céljából, mivelhogy

"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal." (Zsidókhoz írt levél 9,22).

Az újszövetségi könyvek szerint, Jézus maga is tudatában volt sorsával:

"Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik." (Máté 5, 17-18)

"Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: "Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad." (Lukács 18,31-33)

"Most azonban - folytatta -, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik." (Lukács 22,36-37)

"Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg." (János, 18,32)

A Babiloni Talmud olvasatában Jézust 33 éves korában (Szanhedrin 106. b.) végezték ki a Peszách ünnep előkészületi napján (Szanhedrin 43. a.).
Jézust a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14) a Peszách ünnep előkészületi napján feszíttették keresztre azért, mert a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek, melyek születésekor (i.e. 8.02.10-én) együttálltak, közel 33 év elteltével viszont egy kozmikus T-keresztet alkottak a zodiákusban i.sz. 25.04.01-én.

A Jézus szülését szignáló együttállás az ún. "kozmikus kígyónak" azon állapota, amikor "erőtlen", viszont már az itt bemutatott T-kereszt esetében "erőben" van, ami JHVH erejének egyik kozmikus forrása.

A népi hagyományok szerint Júdás április 1-én, Jézus kinhalála napján lett öngyilkos (Máté 27,3-5; Apostolok cselekedetei 1,17-18).

A Názáreti Jézus világra hozatala és keresztre feszítése tehát bizonyítottan egy kozmikus misztérium keretében zajlott le a BETELJESEDÉS céljából.
(I.sz. 23 - 36 közötti Peszách ünnepek kozmikus hátterei - GIF)

A Magyar Katolikus Lexikon és más forrás (Erich Haupt Professor: Der Brief des Johannes, Colberg, 1869, S. 254; etc.) is arra figyelmeztet, hogy a Keresztelő János-féle keresztelés nem azonos az egyház által elfogadottal, ugyanis értékében illetve jelentőségében is lényegesen elmarad a Jézus keresztjére hivatkozva praktizált keresztelés mögött:

"Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyházi keresztséggel." (forrás)

"János keresztsége nem elegendő az Isten országának elnyerésére és a Szentlélekben való részesedésre (ApCsel 19,1-6). Az evang-ok és az ApCsel a különbséget a vízzel, ill. a Szentlélekkel való keresztelés ellentéte révén emelik ki (Máté 3,11; Márk 1,8; Lukács 3,16; Jn 1,33; ApCsel 1,5; 11,16). Ebből következően János keresztsége értékben mögötte áll a későbbi ker. keresztségnek, ahogy az előfutár János is kisebb, mint a Messiás, akire leszállt és rajta is maradt a Szentlélek (Jn 1,33)." (forrás)

Fontos vallásfilozófiai kérdéshez érkeztünk itt el, nevezetesen, hogy az emberbe tulajdonképpen mikor költözik bele az "isteni lélek"? Nem szándékozom itt felsorolni az ezzel kapcsolatos teóriákat, hanem a saját véleményemre hivatkozom csak, ami megegyezik a lubavicsi rebbének, Menáchem Mendel Schneersonnak (1902? - 1994) az állásfoglalásával:

"– De hát miért ünneplünk, mikor még nem is tudjuk, mi lesz belőle, ha felnő? –kérdezte a Rebbe.– A születés az a pillanat, amikor a testbe lélek költözik – válaszolta meg saját kérdését. – És mivel a lélek közvetlen kapcsolatban áll az Örökkévalóval, ez elegendő ok az örvendezésre." (forrás)

Azért tartom ezt esszenciális kérdésnek, mivelhogy Jézus esetében a Szentlélek általi fogamzásra igyekezett Máté (1,18) és Lukács (1,35) a hangsúlyt fektetni azért, hogy ne merülhessen fel a biológiai apa kiléte, pedig a gyermek lelki adottsága bizonyos szempontból a születése pillanatában dől el. Egy egyszerű, szemléletes és empirikus megfigyeléseken alapuló, de nem tudományosan megalapozott példa erre: ha valaki az Oroszlán jegyében jön a világra, arra nem nagyon illenek mondjuk a Rák, vagy a Szűz jegyében születettekre sok esetben jellemző tulajdonságok. Ezzel a megjegyzésemmel kapcsolatosan nem szándékozom senkivel vitába szállni, már csak azért sem, mivel a tárgyaltak szempontjából ez irreleváns.

A keresztény vallási magyarázatok értelmében Jézus bűntelenül (Zsidókhoz írt levél 7,26; Péter I. levele 2,22) jött a világra, aminek következtében az áltam prezentált, i.e. 9.05.20-án megvalósult Schemhamphoras egyik kozmikus forrása eleve nem lett volna alkalmas, hogy erre bazírozva ki lehessen jelenteni Jézus bűntel mivoltát. Ebből viszont értelemszerűen adódik, hogy a születési dátumakor fennálló helyzetet kell tovább vizsgálni.

Mint tudjuk, a gyermek általában a fogamzást követően ∼266 nap elteltével jön világra:

"Ha valaki mégis pontosan ismeri a fogamzás idejét, a szülés várható ideje onnan számított 38 hét vagy 266 nap." (forrás - Dr. Zatik János: A szülés)

Jézus esetében is így kellett ez történjen, és mivel úgymond Isten fia (Filius Dei) volt a keresztény vallási elképzelések és dogmák olvasatában, ezért a születése nyilvánvalóan elválaszthatalan a Schemhamphoras (Isten 72 szelleme") azon kozmikus forrásától, ami alapján ki lehetett jelenteni róla, hogy bűntelen.

A Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) 72-féle konstellációt képesek közösen alkotni együttállást, oppozíció és kvadrát figyelembevétele mellett. Ezek közül viszont csak egyről állítható, hogy a Földről nézve negatív hatásoktól mentes, nevezetesen az 5 égitest együttállásáról, mégpedig azért, mert az ősi asztrológia szabályzói szerint a negatív hatasúnak tartott planéták (Mars, Szaturnusz, Uránusz) a Nap mögött felsorakozva nem tudják kifejteni ez idő alatt a Földre és a születő gyermekre a nekik tulajdonított hatásokat. Ilyen együttállások ∼136 évenként történhetnének meg a zodiákusban, de (<10°) kritérium mellett az elmúlt 4000 év folyamán csupán 15 alkalommal realizálódott csak.

A későbbiekben látni fogjuk, hogy a keresztény világ nem Jézus bűntelen születésére helyezi a hangsúlyt, hanem a 33. életévében bekövetkezett kereszthalálára.

Lukács evangéliumából értesülünk arról, hogy Augustus császár utasítására az egész Római Birodalom területén népszámlálást, lustrum-ot tartottak a római polgárok (cives Romani) részére, de ugyanekkor tartották meg a nem római állampolgárok (no cives Romani) részére is az összeírást, a census-t, aminek következtében a várandós Máriának és férjenek, Józsefnek a galileai Názáretből a judeai Betlehembe kellett menniük, ahol aztán elérkezett Jézus születésének ideje.

Ankarában, a Római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti - Az isteni Augustus tettei) hirdeti az utókornak, hogy Augustus császár (i.e. 63 - i.sz. 14) az egész Római Birodalom területén három alkalommal tartott lustrum-ot, éspedig i.e. 28-ban (ab urbe condita: a. u. c. 726-ban), i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) és i.sz. 14-ben (a. u. c. 767-ben).

Lukács feladta a leckét a későbbi idők kutatói számára, ugyanis azt állította, hogy Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius) hajtatta végre a census-t, aki akkor Szíria helytartója volt:

"Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják." (Lukács 2,1-3)

Csakhogy Quirinius nem i.e. 8-ban volt Szíria helytartója, hanem a. u. c. 759-től 764-ig. I.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban, azaz Róma alapítása után 746-ban) Sentium Saturninum (a. u. c. 744 - 748) töltötte be a helytartói tisztséget Szíriában..

Mire gondolhat ilyen esetben a kutató? Tévedett volna Lukács, vagy talán a misztériumok védelme érdekében szándékosan dezinformált?

Egy harmadik akceptálható variációval rukkolt elő Friedrich Christian Carl Heinrich Münter (1761 - 1830) német luteránus püspök, a koppenhágai egyetem néhai teológus professzora (aki a koppenhágai "Friedrich zur gekrönten Hoffnung" szabadkőműves páholy mestere volt 33 éves korától 13 éven át) az 1827-ben Koppenhágában megjelent "Der Stern der Weisen - Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi", azaz "A bölcsek csillaga - Krisztus születési évének vizsgálata" címet viselő könyvének 99-101. oldalán. Történelmi példákkal is igyekezett igazolni azt, mi szerint nem zárható ki, hogy akkoriban Augustus császár a census lebonyolítása idejére Quiriniust rendkívüli hatalommal ruházta fel annak lefolytatása céljából, de Szíria helytartója nem ő volt akkoriban, hanem Sentium Saturninum.

Ezt hangoztatta a Boroszlóban (Breslau; ma: Wrocław) professzorként tevékenykedő Georg Philipp Eduard Huschke (1801 - 1886) is, az 1840-ben megjelent "Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census", azaz "Jézus Krisztus születése idején megtartott népszámlálásról" című alapos tanulmánya 64. oldalán, és ugyanezt tette Johann Nepomuk Sepp professzor is az 1853-ban kiadott "Das Leben Jesu Christi, Erster Band - Chronologie des Lebens Jesu", azaz "Jézus Krisztus élete, Első kötet: Jézus életének kronológiája" könyvének 145-146. oldalán.

Amennyiben tévednének a professzorok, abban a esetben csak arra tud az ember következteni, hogy Lukács vagy tévedésből, vagy szándékosan dezinformált...

A Názáreti Jézus az i.e. 9.05.20-án történt fogamzását követő ∼266. napon látta meg a napvilágot, mégpedig i.e. 8.02.10-én, amikor a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttálltak a zodiákusban. Kizárólagosan ez alapján tarthatják a keresztény hagyományok és dogmák bűntelennek és Isten fiának, azaz Filius Dei-nek Jézust, ami persze nem jelentheti, hogy Isten lett volna földi halandó létére.

Nagy Heródes azért döntött úgy, hogy 2 éves korig mészárolják le parancsára a környéken az összes fiúgyermeket, mert az itt tárgyalt együttállás minden esetben 2 alkalommal jön létre a Mars periódusából adódóan. Az egyik egzaktabb, szabályosabb együttállás, a másik viszont kevésbé az. Ez volt a helyzet Jézus születésekor is, ugyanis 2 évvel korábban, i.e. 10.02.03-án egy nem szabályos együttállás volt látható a zodiákusban, de mégis azért dönthetett úgy Nagy Heródes, hogy biztosan közte legyen az a gyermek is, aki majdan esetleg veszélyt jelenthet leszármazottja hatalmára.

A napkeleti bölcsekkel kapcsolatosan Máté által előadott történet egy emberbőrbe bújtatott exotérikus, azaz kivülállók számára is hozzáférhető formában megalkotott kozmikus történés, amiben a 3 bölcs a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétákat szimbolizálják. Nem véletlenül napkelet felől érkeztek Jeruzsálembe (2,1) és "más úton" távoztak (2,12), azaz napnyugat felé az égbolton...

A "bölcsek" hárman voltak, amit nem csak a szakrális képzőművészeti alkotások (1, 2) sugallnak, hanem az ókeresztény teológus, író és egyháztanító Órigenész (i. sz. 184 - 254) is azt nyilatkozta:

"Possunt quidem isti tres, qui pacem requirunt a Verbo Dei, & prævenire cupiunt pacto societatem ejus, figuram tenere Magorum, qui ex Orientis partibus veniunt eruditi paternis libris, & institutionibus majorum, & dicunt: Quia videntes vidimus natum regem, & vidimus, quia Deus est cum ipso, & venimus adorare eum. Sed & si quis ille est, qui hujuscemodi eruditionibus institutus, videns quia Deus erat in Christo, munderum reconcilians sibi, & admiratus operum ejus majestatem, dicat: Videntes vidimus, quia est Dominus tecum, et diximus: Fiat conjuratio inter nos." (Origène: Origenous Ta heuriskomena panta, Paris, 1733, 98. old)

A betlehemi csillag egy nyolcágú, de nem valóságos, hanem kiszerkesztett csillag, ami nem látható az égbolton, ugyanis a csillag 8 csúcsa 8 együttállás helyeit adják meg a zodiákusban. A "bölcsek" számára ez egy kozmikus térképnek, utitervnek tekinthető.

A Magyar Katolikus Lexikonban olvashatjuk az alábbi megjegyzést:

"A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk" (forrás)

Most nem szándékozom ennek részletesebb magyarázatába belemélyedni, csak annyit erről röviden, hogy egyes elképzelések szerint Mithrász egy barlangban született (mások szerint egy sziklából...) egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek; a jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak; a három "mágus" is jelen volt ott, akik az újszülöttnek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba; a gyermek feje körül fénysugár (glória) ragyogott...

Jézushoz hasonlóan a Mithrász mítosz főhőse szintén a Schemhamphoras kozmikus forrásait felepítő égitestek együttállásakor látta meg a napvilágot i.e. 280.12.09-én.

Egy kép Mithrász születéséről. (forrás)

Akit a betlehemi csillag mibenléte behatóbban érdekel, annak ITT van lehetősége tanulmányozni.

A kronológusok ott követik el a legnagyobb tévedésüket, amikor azt állítják, hogy Nagy Heródes i.e. 4-ben távozott az élők sorából...

Heródes, Júdea királya zsidó vallású volt, de származását tekintve nem volt az. Nevéhez fűződik a jeruzsálemi Templom felújítása, ami által nagyobbá és díszesebbé vált az. Személyével kapcsolatosan részletes beszámolókat találunk a híres zsidó történetírónak, Josephus Flavius-nak (37 - 100) a könyveiben. Több, általa pontosnak vélt évszámra is hivatkozik némely történéssel kapcsolatban. Az 1853-ban, Kölnben, K. Martin professzor fordításában megjelent "Zsidó régiségek"-ben ("Die jüdische Alterthümer") azt írja, hogy Augustus (Octavian) császár Heródest a görög időszámítás szerint a 184. olümpia évében nevezte ki Rómában Júdea királyává:

"Heródes az uralkodásának első napján Antonius vendége volt, és így magára öltötte azt az új méltóságot, amelyet a száznyolcvannegyedik olümpián szerzett, C. Domitius Calvinus második és C. Asinius Polliu első konzulsága alatt." (256. old. - ford.: Klaus L. Matefi)

Ennek az eseménynek i.e. 44-ben (776 - 183x4 = 44), azaz -43-ban kellett megvalósulnia, mert az első olümpiai játékokat i.e. 776-ban rendezték Zeusz tiszteletére, majd ezt követően minden 4. évben ismét megtartották.

A hibás keresztény időszámítást alkalmazó kutatók is említést tesznek erről, de egyesek valamilyen indíttatásból mégis tévesen i.e. 37-re teszik Nagy Heródes királyságának kezdetét:

"Heródes a 184. olimpiai játékok évében, Domitius Calvinus konzul és Asinius Pollio idejében, Kr. e. 37-ben, Antonius és Octavianus kíséretében a Capitoliumba lett vezetve és ott egy bálványimádó áldozatbemutatásnál királlyá lett beiktatva." (Johann Jahn professzor: Biblische Archäologie, Band 2, Teil 2, Wien, 1825, S. 4; ford.: Klaus L. Matefi)

"Bár a Syria-provinciához csatolt ország a római birodalom része volt, a rómaiak egyelőre meghagyták a zsidó fejedelemséget, és a római vazallus-állam fejévé az idumeai Nagy Heródest tették, aki Kr.e. 37-től 4-ig uralkodott." (Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története, I. kötet, Budapest, 1983, 37. old.)

"I. Heródes vagy Nagy Heródes (Askelón?, Kr. e. 74/73 – Jeruzsálem, Kr. e. 4 márciusa) a Római Birodalom kliens királyságaként létező Júdea királya Kr. e. 37-től haláláig.
I. e. 37 és i. e. 4 között volt Júdea királya." (Wikipédia-I. Heródes zsidó király)

Vannak olyan források is, melyek i.e. 40-re taksálják Heródesnek Júdea királyává történt kinevezését és i.e. 37-re pedig Jeruzsálem elfoglalását, illetve tényleges uralkodásának kezdetét, de tudtommal egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a király i.e. 4-ben távozott az élők sorából...

Josephus Flavius megadása alapján Heródes a királlyá koronázását követő 37. évben halt meg, 34 évvel Antigonus (a Hasmoneus dinasztia utolsó uralkodója) meggyilkolása, és öt nappal fia (Antipater) kivégzése után:

"Antipater kivégzése után öt nappal halt meg, 34 évvel Antigonosz meggyilkolása és 37 évvel a rómaiak által királlyá történt kinevezése után." (447. old. - ford.: Klaus L. Matefi)

Ugyanerre hivatkoznak tanulmányaikban a Heródessel foglalkozó írók és kutatók is, de mint láthattuk, hibás alapokra építették állításukat, merthogy a 184. olümpia éve nem i.e. 40-ben, vagy i.e. 37-ben volt, hanem i.e. 44-ben!

Josephus Flavius arról is beszámolt, hogy Heródes már súlyos beteg volt, ezért a zsidó törvényismerő Júdás és Mátyás a tanítványaikat arra bíztatták fel, hogy a Templom főbejárata fölé a király utasítására felhelyezett aranyból készült sast verjék le onnan és rongálják meg, merthogy a mózesi törvények tiltják az ilyen díszek ottani alkalmazását. Miután a tanítványok végrehajtották ezt, Heródes elfogatta és megégettette őket Júdással és Mátyással egyetemben, mégpedig egy teljes holdfogyatkozás alkalmával:

"Ezt a Mátyást fosztotta meg Heródes a főpapi méltóságától, a másik Mátyást, aki a zavargást okozta, néhány társával együtt élve elégettette. Azon az éjszakán a Hold elsötétült." (443. old. - ford.: Klaus L. Matefi)

A ma még használatos történelmi kronológiát hosszú évszázadokra visszamenőleg építették fel, aminek megalkotásánál csak az olyan információk számíthattak megbízható és biztos támpontoknak, melyek égi eseményekre (például nap- és holdfogyatkozásra) hivatkoztak. Ilyenek hiányában akár több év eltérés is lehetséges a tényleges időpontoktól.

Heródes a lázadókat és felbujtó vezetőiket, Júdást és Mátyást i.e. 9.11.28-án égettette meg, egy Júdeából is jól megfigyelhető teljes holdfogyatkozás alkalmából.

Az öreg király betegsége egyre súlyosabbá vált, ezért orvosai tanácsára a Holt-tengernél egy kúrán vett részt, de mivel ez egy bizonyos idő eltelte után se hozott jobbulást számára, ezért visszatért Jeruzsálembe. Az említett teljes holdfogyatkozás és a rákövetkező i.e. 8.03.25-ei Peszách ünnepe előtti halálának beállta közötti időszak folyamán vett részt az említett kúrán, Jézus i.e. 8.02.10-én megszületett és Heródes még a halála előtt öt nappal kivégeztette saját fiát, Antipatert.

Amennyiben Josephus Flavius zsidó történetíró megadásai korrektek és hitelt érdemlőek, amivel kapcsolatban nincsennek kételyeim, abban az esetben Heródest a halálát megelőző 37. évben koronázták királlyá Rómában, azaz i.e. 44-ben, a 184. olümpia évében, három év elteltével, i.e. 41-ben pedig ténylegesen birtokba vette királyságának központját, Jeruzsálemet, majd i.e. 8. márciusában elhalálozott.

A tudatos kifejezést azért merem itt alkalmazni, mivelhogy szerintem ezt bizonyítani tudom. Ezt az állításomat arra alapozom, hogy a nem kanonizált Jakab-féle apokrif ősevangélium manifesztációja értelmében a 3 éves Máriát, amikor szülei, Anna és Joákim elvitték a jeruzsálemi Templomba, hogy születési adottságából adódóan JHVH szolgálatába állítsák, Zakariás pap (Erzsébet férje) azt hangoztatva fogadta a kislányt, hogy a Megváltót neki lesz a feladata világra hoznia. Ennek érdekében 9 éven át tartózkodott a Templomban, felkészülve a neki szánt szerepre.

A kanonizált Újszövetségben nem találjuk Mária életének bemutatását, márpedig enélkül a kutatónak problémás Jézus születése és kereszthalála időpontjainak autentikus és korrekt meghatározása.

A tradíciók szerint Máriára születésekor rászállt a Szentlélek, amiből joggal arra lehet következtetni, hogy a Schemhamphoras (Isten 72 szelleme) egyik kozmikus forrásának égisze alatt kellett meglássa a napvilágot. Ez tehette eleve alkalmassá a kislányt a jeruzsálemi Templom beavatott papjai szemében a Megváltójuk megfelelő időben történő majdani világra hozatalára.

Azok a kutatók, aki munkáik folyamán elzárkóznak attól, hogy a vallások misztériumainak, vagy Jézus életének feltárása során figyelembe vegyék azt a tényt, hogy ezek elválaszthatatlanok az ősi asztrológiától, azok nem járhatnak sikerrel ezen a téren. Ne tévesszen meg az senkit, hogy az ezzel való foglalatosságot ezen vallások egy része szigorúan tiltotta hívő tömegei számára. Ez joggal tekinthető hitvédelemnek és misztériumok védelmének.

Zakariás pap tehát Máriával már 3 éves korában tudatta, hogy neki kell majd kihordania a Megváltót a Jakab-féle apokrif evangélium interpretációja értelmében. Ebből adódóan joggal jut az ember arra a konklúzióra, miszerint Zakariás azzal is tisztában kellett legyen, hogy a Megváltójuknak mikor kell megszületnie, amit Máté elmondása szerint a "betlemi csillag" jelzett (2,9).

Feltétlenül megszívlelendő ezzel kapcsolatosan a hamburgi planetárium igazgatójának, Thomas W. Kraupe professzornak a véleménye: "Az asztronómia egymaga nem tudja megoldani a karácsonyi csillag rejtélyét. Mindenekelőtt annak értelmezése meghaladja minden tudomány kompetenciáját." ([url=https://www.domradio.de/artikel/astronomie-allein-kann-raetsel-um-stern-von-bethlehem-nicht-loesen?page=7&utm_source=google&utm_medium=cpc&utm_campaign=dyn&gclid=EAIaIQobChMI 5Kaursvc7QIVw-J3Ch3xGQgVEAMYASAAEgJSL_D_BwE]forrás[/url])

Teljes mértékben igaza van a professzornak, mert annak ellenére, hogy tudományos körökben az ősi asztrológia áltudománynak számít, attól még arra épültek fel igazolhatóan a vallások misztériumai, akárminek nevezzük is azt... Ebből az következik, hogy a tudomány ilyen irányú álláspontja indifferens, merthogy ezt figyelmen kívül hagyva csak hibás eredményekre juthatunk!

Jézus életének fontosabb dátumait csak az asztronómia, kronológia, vagy bármi más tudományág kizárólagos figyelembevételével képtelenség feltárni, ezért kívánatos és elvárható lenne, hogy a tudományos álláspont ezen a téren ne legyen akadályozója a sikeres megoldásnak, azaz ne legyen kontraproduktív.

Az Újszövetségnek Mária élete bemutatásával kapcsolatosan hiányosságát köszöböli ki a II. században készült Jakab-féle ősevangélium. Mária édesanyja Anna, és édesapja Joákim idős emberek voltak ugyanúgy, mint Keresztelő János szülei, Erzsébet és Zakariás. Annának egyszer megjelent JHVH angyala és tudtára adta, hogy lánygyermekük fog születni, akit majdan az egész világ ünnepelni fog:

"És íme, az Úr egyik angyala hozzálépett és így szólt: "Anna, Anna, Isten az Úr meghallgatta könyörgéseidet, te megfogansz és szülni fogsz majd, és áldott kell legyen ivadékod az egész földkerekségen." (26. old.)

Itt megjegyezném, hogy a Jakab-féle evangéliumból származó összes idézet német nyelvről történt fordítása a Németországban élő mitológiakutatónak, Klaus L. Matefinek a tanulmányából származik Karl Friedrich Borberg professzornak a "Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte, Stuttgart, 1840" könyve alapján.

A hagyományok szerint Máriára születésekor "rászállt a Szentlélek", aminek időpontját kizárólagosan csak a Schemhamphoras (Isten 72 szelleme) figyelembevételével lehet meghatározni. Ennek alapján Mária i.e. 23.12.18-án jött a világra.

Amikor Mária egy éves lett, Joákim ünnepi lakomára hívta meg a papokat, írástudókat, véneket és a népből sokakat. Ennek alkalmából mondtak áldást a papok a kislányra, amiben Máriának az örökre szóló szakrális elhivatottságára hívták fel az ott lévők figyelmet:

""Joákim odavitte a leánykát a papokhoz, és a papok megáldották őt mondván: ,"Atyáinknak Istene áldja meg ezt a leánykát és adjon neki egy nevet, amit örökké emleget minden nemzedék." - És az egész nép mondta: "Úgy legyen, úgy legyen, Amen!'" - Joákim odavitte a leánykát a főpapokhoz, megáldották őt mondván: "Dicsőséges Isten áldja meg ezt a leánykát, és adjon neki vég nélküli (örökké tartó) áldást."" (30. old.)

Anna fogadalmat tett arra, hogy Máriát JHVH szolgálatába fogja állítatni, ezért amikor a gyermek 3 éves lett, elvitték a jeruzsálemi Templomba, ahol Erzsébet férje, Zakariás pap az alábbi szavakkal fogadta a leánykát:

"Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását." (32-33. old.)

Az eddigi három idézet ismeretében minden további nélkül ki lehet jelenteni, hogy Mária a születési adottsága következtében lett kiszemelve a papok által a Megváltó majdani világra hozatalára. Az itt prezentált három idézet és magyarázat szerintem nélkülözhetetlen Jézus élete kozmikus misztériumának további feltárásához
Mária 3 éves korától Zakariás pap védőszárnyai alatt nevelkedett a jeruzsálemi Templomban:

"Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve." (forrás)

Mária 9 évet töltött ott JHVH szolgálatában, majd 12 éves korában a papok szerint eljött az ideje, hogy eljegyezzék egy általuk kiválasztott férfivel annak érdekében, hogy a Megváltó jövendőbeli anyja ne válhasson időközben érdemtelenné erre a neki szánt nem éppen hétköznapi szerepre. A vőlegény kijelölését a főpap Zakariásra bízta, akinek a választása a galileai Názáretben élő idős és özvegy Józsefre esett. A főpap arra kérte meg Máriát és másik hat szüzet, hogy az "istenháza" számára készítsenek függönyt, amit joggal feltételezhetően egy megadott időpontra kellett Máriának eljuttatnia Názáretből Jeruzsálembe. József ács volt, és mivel foglalkozása következtében hosszab időre távol tartózkodott otthonától, ezért a fiatal menyasszonyát fiaira bízta. Közben Mária elkészült a főpaptól kapott feladattal és Jeruzsálembe utazott, hogy átadja a kész függönyt. Nincs információnk arra nézve, hogy milyen körülmények között történt meg az említett függöny átadása. Miután a Templomból távozott, azonnal rokonához, Erzsébethez ment látogatóba:

"Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek (*Keresztelő János), maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel." (Lukács 1,41)

Ez a mondat ismét egy rendkívül fontos információt tartalmaz. Erzsébetnek a Szentlélekkel történt "eltelését" kizárólagosan a Schemhamphoras i.e. 9.05.20-án létrejött egyik kozmikus forrásának szellemi hatásával lehet csak magyarázni.
A Jakab-féle ősevangélium az alábbi módon írja le Mária találkozását Erzsébettel:

"A köszöntést követően elment innen a rokonához, Erzsébethez, és kopogott az ajtaján. És amikor Erzsébet meghallotta, eldobta azt ami a kezében volt, és futva kinyitotta neki az ajtót; megáldotta és mondta: "Áldott vagy te a nők között, és áldott a te testednek gyömölcse. És hogy jutok én ahhoz, hogy az én Uramnak anyja látogat meg engemet? Lásd hát, megmozdult bennem a gyermek, és üdvözölt tégedet." - Azonban Mária nem értette a titkokat, melyekről neki Gábriel (*arkangyal) beszélt; és felpillantva az égre mondta: "De ki vagyok én, hogy a Föld minden nemzedéke engemet kell áldjon?" - Három hónapot töltött el Erzsébetnél, aztán visszament a házukba. Azonban napról napra teltebb lett a teste, és elrejtőzött Izrael fiai elől."

Erzsébet úgy köszöntötte Máriát, mint aki már akkor a méhében viselte Izrael jövendő Megváltóját. Az alábbi bibliafordítás nyújtja tán ezzel kapcsolatosan a legtalálóbb magyarázatot:

"Aldot vagi te asszonioknak közötte mert aldott az te mihednek giümölcze." (Szilveszter János: Új Testamentum, Bécs, 1574, Lukács I,42)

Erzsébet itt félremagyarázhatatlanul azt állította, hogy tudott Máriának a teherbe eséséről, ami aznap kellett megvalósuljon, ugyanis az "áldott magzat" kifejezésből arra kell az ember következtessen, hogy a magzatot kizárólag csak az előbb bemutatott konstelláció miatt nevezhette áldottnak, aminek alapján lehetett Máriát is annak szólítania.

JHVH egyik szellemi hatásának égisze alatt fogamzott meg tehát Jézus i.e. 9.05.20-án, ami a jeruzsálemi Templomban kellett megtörténjen, hiszen erre készítették fel a papok 9 éven keresztül. A vallási mítosz szerint a testi megtermékenyülés a Szentlélek által valósult meg...

Folytatás köv.