Szilágyi Zsolt az a független parlamenti képviselő, aki – miután RMDSZ-tagságáról lemondott – június végén a Szenátusban előterjesztette a Székelyföld autonómiájáról szóló törvényervezetet. A Bálványosi Szabadegyetem egyik főszervezőjeként ezekkel a szavakkal zárta be az idei tábort: Egészséget, autonómiát!

A magyar polgári, nemzeti oldal ünnepeként számon tartott Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor 15. évadja ért véget a hétvégén Tusnádfürdőn. A politikai, közéleti programokban, szabadidős tevékenységben, rangos koncertekben bővelkedő találkozó ezúttal is sikeresnek bizonyult, és az eddigi évek gyakorlata szerint ismét Orbán Viktor Fidesz-elnök, Magyarország volt miniszterelnökének szombati beszéde tette fel rá a koronát. Nem túlzás azt állítani, hogy az Európa-szerte számon tartott és elismert magyar politikus a kárpát-medencei magyar közélet egyik legjelentősebb személyisége, a nemzetben gondolkodás karizmatikus képviselője. Orbán Viktor tusnádi jelenlétét sokan ünnepként élik meg, az anyaország eleven jelenléteként mindennapi életünkben.

Az idei rendezvény minden eddiginél határozottabban tűzte zászlajára az autonómia, az önrendelkezés gondolatát. Orbán Viktor szavai reményt keltő, jövőbe mutató biztatásként hangzottak el: “Most kellő súllyal, kellő nemzetközi megértéssel és szimpátiával lehet porondra lépni az autonómia érdekében. Attól tartok, hogy néhány év múlva már nem lehet.

Aki most nem az autonómiát állítja az itteni politikai történések középpontjába, történelmi hibát követ el, és olyan esélyt mulaszt el, ami nem fog visszatérni. (… Az autonómiáért vagy kiállnak, erőt mutatnak, megszervezik magukat, és kikövetelik maguknak, vagy nem lesz autonómia. Akkor sikerülhet, ha tömegerő van mögötte minden faluban, minden gyülekezetben, minden polgári körben. Ezt pedig meg kell csinálni.

Ha ennek nem lesznek hírnökei, aktivistái, akkor nem fog sikerülni. Ha azonban a másik fél azt érzi, hogy akarunk valamit, hiszünk benne, és meg fogjuk tenni, akkor előbb-utóbb kénytelen lesz azt politikai tényként elfogadni. Az EU-ban mi elvégezzük a munkát, de ez csak a felszín, amit önöknek, a pilléreknek kell tartani.”

A mostani rendezvény a május elején Szovátán tartott autonómiakonferencia szerves folytatásának is tekinthető, ahol román politikusok, közéleti személyiségek is véleményüket nyilvánították a magyarság jogos követeléséről.

Az eddigi támadás vagy elhatárolódás politikájához viszonyítva jelentős előrelépés, hogy a román politikum egy része már nem ellenzi a kettős állampolgárság intézményét. Emil Constantinescu szombati előadásában többek között erről is szólt, jelezve, hogy minekutána sikeresen beindították a moldovai-román kettős állampolgárság programját, Románia többé nem ellenezheti a hasonló magyar törekvéseket.

A romániai magyarság önrendelkezési törekvéseinek kérdésében is lassú, de biztos áttörés várható, ha erre előbb az itteni magyarság soraiban alakul ki egységes álláspont. Ettől azonban, úgy tűnik, ma még távol állunk.

A román hatalom szorításában vergődő RMDSZ csúcsvezetősége sem nyíltan, sem burkolt formában nem vállalja a polgári oldal által meghirdetett autonómiatörekvések melletti kiállást. Nem véletlenül nyilatkozott úgy Tőkés László szombati előadásában, hogy “az RMDSZ vezetőinek távozniuk kell a politikából. Nem hagyhatjuk, hogy az MSZP és a Szociáldemokrata Párt közé szorult szövetség a mélybe rántsa az erdélyi magyarságot”. Noha Orbán visszafogottan, diplomatához illő körültekintéssel beszélt az RMDSZ politizálásáról, mégis világossá tette, hogy a polgári oldalnak másfél év múlva esedékes magyarországi győzelmével a határon túli magyarság politikai prioritásai is változhatnak, visszavonhatatlanul előtérbe kerül az autonómia kérdése.

A Magyar Polgári Szövetség kigolyózása a helyhatósági választásokról ősszel nem ismétlődhet meg, legalábbis erre utalt a Fidesz-elnök, amikor kijelentette: “Ha az őszi választásokat is ugyanazon megszorító törvényi megoldások alapján szervezik, mint a helyhatósági választásokat, akkor keserű csalódás érheti a romániai magyarokat és románokat. Az uniós tagságot nem lehet rövidtávon ilyen hiányosságokkal megcélozni.”

Ezen minden bizonnyal Frunda Györgynek a román hatalom megbízásából végrehajtott brüsszeli manőverei sem fognak segíteni. A polgári oldal ajánlata az őszi parlamenti választásokra szintén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem sokat mediatizált eseményei közé tartozik. Szilágyi Zsolt képviselő már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy ha a polgári oldalt megpróbálják kizárni a parlamenti listákról, akkor az RMDSZ nem fog bejutni a román törvényhozásba. Ezúttal Szász Jenő szólította föl közös megmérettetésre az RMDSZ-t.

Mivel az RMDSZ választási kudarcának kockázata továbbra is fennáll, remélhető, hogy a kezdetben elutasító Markó-álláspont rövidesen új, a tárgyalásokat szorgalmazó retorikába csap át. Tusványos eddigi 15 éves hozadéka óriási. Az itt elkezdett, igazi magyar–román párbeszéd akkor érhet el újabb, lényegi stációt, ha a jelenlegi posztkommunista hatalom az őszi parlamenti választásokon megbukik, és ezt újabb magyarországi “rendszerváltás” követi. A labda mindkét táborban egyre inkább a polgári oldal térfelén van. Az RMDSZ jövője is attól függ, hova fog lecsatlakozni.

A Testnevelési Egyetem zsúfolásig megtelt nagyelőadójában Orbán Viktor Csoóri Sándor társaságában mutatta be Duray Miklós "Hazától a nemzetig" című, a rendszerváltoztatás évtizedeivel, a magyarság helyzetével és kilátásaival foglalkozó tanulmánykötetét. A könyvbemutatót a kultúra és a közélet számos kiválósága tisztelte meg jelenlétével, a vendégek között üdvözölhettük Mádl Dalmát, s Bugár Bélát a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnökét is.

Budapest, 2004. május 25.

Sokat köszönhetünk Duray Miklósnak - kezdte Orbán Viktor laudációját. Amikor a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején, a rendszerváltoztatás szabadságot hozó világában egész Európában és bizonyos értelemben Magyarországon is szinte ellenállhatatlannak tűnő liberális kordivat bontakozott ki, Duray Miklós azok közé tartozott, akik a közösségek és az összetartozás fontosságára hívták fel a figyelmünket. Ugyancsak köszönettel tartozunk azért, mert a 80-as évek derekán, amikor nagyon sok fiatal arról gondolkodott, hogy elhagyja a szovjet csapatok által megszállt és kommunisták által uralt Magyarországot, Duray Miklós és társai személyes helytállásból adtak példát, hogy akár a börtön árán is akár maradnunk kell.

Duray Miklós

A Szövetség elnöke szerint az egységnek is van tudománya, s Duray Miklós ebben a nehéz tudományban mutatott fel elismerésre méltó eredményt. Emlékezetes, hogy a Felvidéken három, egymással rivalizáló szervezettel indult neki a magyarság a rendszerváltó éveknek. Ebből a helyzetből azt az egységet kialakítani, ami ma jellemzi a felvidéki magyar közéletet, komoly szakmai teljesítmény. Bölcsesség, vezetői rátermettség nélkül nem lehetett volna megoldani a legnehezebb szakmai kérdést: úgy összeegyeztetni az elvi, nemzetstratégiai célokat és a reálpolitikai, napi együttélés kényszerét, hogy az egység ne roppanjon meg. Hogy ez a felvidéki magyarságnak sikerült, abban jelentős szerepe van Duray Miklósnak.

Ez csak azoknak sikerülhet, akik egyaránt ismerik az emberi lélek rejtelmeit s szilárd jelleműek. Csak ezek az emberek találhatnak rá az egység kulcsára, amely egyetlen szóban megfogalmazva úgy hangzik: alázat. Ez a szó érvényes arra az életműre, amely Duray Miklós könyvéből olvasható ki. "Semmi sem nehezebb, mint éppen annak az embernek tudomásul venni a reálpolitikai kompromisszumokat, aki ragaszkodik az igazsághoz." - hangoztatta Orbán Viktor. Duray Miklós egyik legnagyobb szakmai, politikai teljesítménye éppen az az alázat, amellyel a Magyar Koalíció Pártjának megalakulása után továbbra is a közélet része maradt, továbbra is a magyar közösségért dolgozik anélkül, hogy igényt tartana arra, hogy ennek a szövetségnek ő álljon az élén.

Az ember számos ügyben kényszerül reálpolitikai kompromisszumokra, még itt Magyarországon is, hát még kisebbségi sorban a határon túl. "Azonban lenne-e miből engedni, ha Duray Miklós nem teszi magasra a mércét? Lehetne-e kihez és mihez képest kompromisszumot kötni, ha Duray Miklós hosszú éveken keresztül nem ragaszkodott volna az utolsó töltényig az igazsághoz?" - tette fel a kérdést a Szövetség elnöke. Kisebbségi létben politikai egységet megőrizni csak bölcs munkamegosztás mellett, alázattal viselkedő, közösségük iránt felelősséget érző vezetőkkel lehet. Mindannyian hálásak lehetünk azért, hogy a Felvidéken, a mai nehéz körülmények között Duray Miklós és hozzá hasonló magyar vezetők képesek nap mint nap példát adni az egység tudományából.

Duray Miklós könyve az elmúlt másfél évtized történetét, a hazától a nemzetig tartó hosszú utat mutatja be. Ha valaki végigolvassa - akár csak a benne szereplő ismertebb tanulmányokat -, akkor megtalálja a választ arra a kérdésre, hogy mi különbözteti meg az elhivatott közéleti embert az üzleti világból verbuválódott politikusoktól. A gazdaság felől a közélet felé érkező emberek általában úgy vizsgálják a népszerűségi listákat, mint a brókerek a tőzsdeindexet. Ha kell eladnak, ha kell vásárolnak, attól függően, hogy éppen mikor mi kecsegtet nagyobb haszonnal. Ezzel áll szemben az elhivatott közéleti ember típusa, aki nem a pillanatnyi, gyorsan változó körülmények rabságában él. Cselekvésének mozgatórugói mélyebben vannak, mint saját személyes ambíciói, céljai pedig magasabban találhatók, mint az egyszerű, aktuális siker. Duray Miklós életével és könyvével mércét állít mindannyiunk elé, mindazok elé, akik munkájukat és életüket mélyebb és magasabb összefüggésekben kívánják látni, mint a napi aktualitások, a pillanatnyi erőviszonyok, vagy az éppen elérhető kisebb-nagyobb hasznok.

"Duray Miklós és hozzá hasonló magyar vezetők képesek
nap mint nap példát adni az egység tudományából."

Duray Miklós könyve páratlan értékű lenyomata egy összetartó közösség, a felvidéki magyarság közelmúltjának - folytatta Orbán Viktor. Ezért is több, mint egy egyszerű cikk- vagy esszégyűjtemény. Annak a korszaknak a lenyomata, amely a kommunizmus bukásával kezdődött és a magyarság egy részének határokon átívelő újraegyesítésével zárult le. A felvidéki magyarság ezalatt a másfél évtized alatt élve a számára megadatott lehetőségekkel először megszervezte önmagát, majd minden hányattatás, megosztási kísérlet és gáncsoskodás ellenére az újraegyesülő Európában csatlakozott az anyaországi magyarsághoz.

"A jövő tehát azoké, akik cselekedeteikben a maguk jogos igényeit és a környezetük jogos törekvéseit egységbe csatolva cselekszenek. A jövő tehát a miénk." - írja Duray Miklós egyik tanulmányában. Igaza lehet, mert az uniós csatlakozás óta egy újabb számmal kell gondolkodnunk, a 11 millióval. Korábban, Illyés Gyula megállapítása szerint a világon élő 15 millió magyarból 10 millió élt Magyarországon. Ma elmondhatjuk, hogy a világon élő 15 millió magyarból 11 millió él az Európai Unióban, s ilyen értelemben a felvidéki és a magyarországi magyarok immár ugyanahhoz a közösséghez tartoznak.

További érv Duray Miklós könyve mellett, hogy az elmúlt 15 év krónikáján túl a magyarság jövőjével is foglalkozik, s így cselekvésre ösztönözheti mindazokat, akik nemzetstratégiában gondolkoznak, s a magyarságot nem szétszakítottságában, hanem egységében képzelik el. A könyv talán azokat is elgondolkodtatja, akik a múltban is és ma is kettéválasztva tartják a kisebbségi létbe szorult magyarság és az anyaországi magyarok ügyét, ráadásul jelenleg döntési helyzetben is vannak.

Duray Miklós: Hazától a nemzetig

Ugyanis a felvidéki és az anyaországi magyarság Európai Unión belül kiépített kapcsolata lesz a modell arra, hogy a jövőben hogyan lehet sikeresen kihasználni a csatlakozás, az Unión belüli egyesülés lehetőségét az erdélyi és a délvidéki magyarság számára is.

Duray Miklós könyve alapján bátran kijelenthetjük, hogy nem létezik sikeres Magyarország sikeres felvidéki magyarok nélkül - szögezte le Orbán Viktor - s ugyanígy nem létezik sikeres szlovéniai, erdélyi, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági vagy burgerlandi magyarok nélkül sem. A könyv világossá teszi, hogy a kárpát-medencei magyaroknak nem csak a múltja, de a jelene is közös. Hasonlóak a problémáink, s úgy tűnik a jövő gondjai is közösek lesznek, amelyekre a megoldást nekünk magunknak kell megtalálnunk.

Az előttünk álló kérdés az, hogy tudunk-e élni az Unió adta lehetőségekkel, elsősorban az autonómia megteremtésének lehetőségével, hogy elég erősek leszünk-e mi felvidéki és anyaországi magyarok ahhoz, hogy együttesen kiharcoljuk a határon túli magyar közösségek számára az autonómiát.

"mert ugyan harminchat évesen láttam először Erdélyt, de ott ragadt a lelkem"

Bayer Zsolt
V. L.-nek szeretettel és örök barátsággal…
„Mert én ezt a kérdést nem valakinek a leleplezése, vagy hírnevének csorbítása céljából vizsgáltam meg, hanem inkább okulásért, hogy akik olvassák, megértsék; akik megértik, elhigygyék; akik elhiszik, tartsák meg; és akik megtartják, fogják fel, hogy közel vannak a végpusztulás napjai, és az idők sietnek a nemlét felé.”
(Rogerius Mester Siralmas éneke; részlet)

Egy vagyok abból a generációból, akinek lelkéből megpróbálták kitörölni a határon túli magyarságot. Egy vagyok azok közül, akik már bejárták a fél világot, de Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, Kárpátaljára lábukat be nem tették. Azok közül való vagyok, akiknek Kádár bácsi cukrászdájában a fejébe verték, hogy amit ma megzabálhatsz, ne halaszd holnapra. És kaparj kurta, neked is lesz. És jó, hogy „nem kell eltartanunk kétmillió erdélyi cigányt”. És mi vagyunk a legvidámabb barakk…
Kétezer körül volt: Lászlóffy Aladár Magyarországon gyógykezeltette magát. Kossuth-díjas költőnknek lejárt a tartózkodási engedélye. Protekcióval soron kívül eljutott a Belügyminisztérium illetékeséhez, egy ezredeshez. Az ezredes belenézett Lászlóffy útlevelébe, majd rendkívül udvariasan – hiába no, mégiscsak egy protekciósról volt szó – megkérdezte tőle, hogy beszél-e magyarul… Az az ezredes, az is ennek a generációnak a betege.
„Ne küldjetek ide nekünk baszkokkal és írekkel példálózó bayerzsoltokat, kedves Sándor, inkább ti gyertek minél gyakrabban!” – írtad Csoórinak tavaly nyáron, kedves Béla, és az a csupa kisbetűvel írott is én vagyok. S bizony, naiv vagyok, jóhiszemű vagyok, és még illúzióim is vannak. No és emlékszem, sajnos nem tudok nem emlékezni, hogy nemrégen Csoóri és Duray volt a szélsőséges, hőzöngő nacionalista azok szerint, akiknek kegyeit most oly kitartóan keresed. De már ez sem számít, kedves Béla, illetve miért pont ez számítana? Miképpen apróság az is, hogy engem nem küld senki, megyek magamtól, mert ugyan harminchat évesen láttam először Erdélyt, de ott ragadt a lelkem. Hőzöngő, zavaros fejű nacionalista volt nemrégen Csoóri és Duray – s látod, valahogy azok is maradtak. Tabajdi Csaba, az MSZP kisebbségi politikusa, aki még ráadásul a jobbak közül való, leinti Csoórit. Tabajdi Csaba módosító indítványt nyújt be a költségvetési vitában, hogy a Sapientia Egyetem megkapja az eredetileg kialkudott támogatást, majd Tabajdi Csaba nem szavazza meg saját módosító indítványát. S mondom, ő még a jobbak közül való… Látod magad előtt a képet, a pillanatot, Béla, ahogy az apparátusszürke Tabajdi leint egy Csoórit? Persze, hogy látod. Hiszen te is leinted. Számon kéred őt, hogy „honnan ez a magabiztosság”, amikor a múlt század folyamán „kétszer is elvesztettétek Erdélyt”. Hát akkor először is: mi az, hogy mi vesztettük el Erdélyt? Ki az a mi? A jelenlegi anyaország? Honnan ez a hamis áltranszilvanizmus, Béla? Vagy ez pusztán korunk egyik Csák Mátéjának lelkiismeret-furdalásban gyökeredző sértettsége?
Ez az elhazudott múlt egyik darabkája, kedves Béla. Része annak a hamis történelmi tudatnak, amelyet negyven év kommunista oktatásának köszönhetünk, s amelynek középpontjában a nemzetvesztő, a kisebbségekkel szemben agresszív és türelmetlen, elnyomó magyar uralkodó osztály áll. Hazugság, de jól beleverték a fejekbe. Akkor most nézzünk egyetlen példát.
„Sajnos az összes megyéből nem áll rendelkezésre olyan kimutatás, mint amilyet éppen a kérdéssel kapcsolatban a vegyes lakosságú Torda-Aranyos vármegye területéről összeállíthatunk. Itt egy 1914-es kalendárium szerint a nevekből megállapíthatóan 71 falut teljesen és tisztán román értelmiségiek vezettek, anélkül, hogy ezekben egyetlen magyar értelmiségi ember is lakott volna. (… Igen valószínű, hogy ha a vegyes lakosságú vármegye 71 községében ilyen volt a helyzet 1914-ben, akkor Fogaras, Beszterce-Naszód, Hunyad, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Máramaros és más megyék száz meg száz falujában egészen hasonló helyzetet lehet kimutatni. Ez pedig valójában egyértelmű volt a román közigazgatási önkormányzattal. A fenti tények érthetővé teszik azt, ami eddig sokak előtt hihetetlennek és megmagyarázhatatlannak látszott: jó pár száz magyar község elrománosodása a XIX. század második felében. Egy nagy magyar tudós senki által meg nem cáfolt kimutatása szerint 1850-től 1900-ig Magyarországon, a világ előtt elnyomónak beállított magyar államban 309 magyar falu elrománosodási folyamata fejeződött be. A folyamat az osztrák önkényuralom alatt indult meg. A román– magyar vegyes lakosságú megyékben a jobbágyfelszabadítás után sok magyar kisnemes elszegényedett. Kisnemesek, magyar parasztok házai, ingóságai az 1848–49-es szabadságharc eseményei következtében elpusztultak. Mivel a szabadságharc elbukott, az elszegényedett és legyőzött magyarságot a győztes osztrákok további elnyomással gyöngítették. Sok helyen a vegyes lakosságú falvakban a szórványsorba jutott magyarság templomi birtokait is románnak adták. Románok vezették a falut, a járást, a megyét. 1867 után is nagyon sok helyen ugyanez a helyzet maradt meg, mert amint láttuk, a magyar kormány nem bántotta és nem cserélte ki a román nemzetiségű tisztviselőket. Ezek között pedig bizony sok Vuia Péter volt, aki – az idézett román beismerés szerint – „még a kövekből is románt csinált”(1). Aztán még, a nagy magyar elnyomás és agresszió és türelmetlenség közepette 1908-ban Vaida-Voevod Sándor román képviselő a következő verset olvasta fel a magyar parlamentben:

„Hiába minden, minden… el fogsz veszni
Jogtipró ázsiai söpredék…
Tíz átkos század óta élősködtök,
Mint vérszomjas poloskák e hazán.
És sokat tűrt, de semmit sem felejtett,
Mert cine mintye a román.”

Vaida-Voevod Sándornak semmi bántódása nem esett, hiszen az „elnyomó” és „nemzetvesztő” magyar uralkodó osztály és politikai elit komolyan vette a szólásszabadságot is, és a képviselői mentességet is.
Így vesztettük el kétszer is Erdélyt, mint elnyomók.
Így vesztettük el Erdélyt, mint átkozottul és bolondul liberálisok, engedékenyek.

Minimálkonszenzus

Hiányolod és elsiratod a szükséges minimálkonszenzust, kedves Béla. De odahaza peremre szorultaknak, a régi rendszer kollaboránsainak és rossz magyarsággal beszélőknek bélyegzed mindazokat, akik nem értenek egyet veled, veletek. Kirekeszted és sértegeted őket, s azt már csak a minimálkonszenzus keresésének jegyében teszem szóvá, hogy a régi rendszer kollaboránsai vád különösen ízléses éppen a te szádból, s éppen Tőkés Lászlóval kapcsolatban. Azt mondod, hogy az a legnagyobb hiba, ha pártpolitikai szempontoknak rendeljük alá a határon túli magyarság ügyét. Rendben van, igazad van. De január 9-én Tőkés püspök úr így fordul hozzád, hozzátok: „Magyarságunk érdekében készek vagyunk bármely előfeltétel nélkül elkezdeni a párbeszédet.” És erre te január 10-én azzal válaszolsz a megkeresésre, hogy a meghívást elutasítod, mert a meghívás elfogadása azt jelentené, hogy politikai partnernek tekintitek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot.
Mi történt egy hét alatt, Béla? Hová lett a pártpolitikai szempontok elvetése a nagy közös cél érdekében? Vagy ez csak afféle széptevés, a pórnak szóló üres fecsegés volna? S közben pártpolitikai szempontok szerint acsarkodtok mindenkire, aki nem hajlandó egy követ fújni tivéletek… Aztán még azt is írod, hogy „ma már odajutottunk itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól”. Ki akar benneteket megosztani, Béla? Vagy megosztás alatt a politikai pluralizmust, a valódi alternatívák meglétét érted? Ameddig ezt nem mondod meg pontosan, addig mindössze Ceausescu szellemét idézed. Ő is Budapestben látta mindig minden veszély forrását… Aztán, sajnos, nem tudok nem emlékezni párt- és elvtársad, Eckstein-Kovács Péter tavaly novemberi kijelentésére: Az RMDSZ nem kegyelmez azoknak, akik ellenjelölteket állítanak! S ezek után ti keseregtek, hogy nincsen minimálkonszenzus? Ezek után tényleg csodálkoztok, hogy az RMDSZ 1990 óta először a parlamenti küszöb alá süllyedt, s a közvélemény-kutatások felmérései szerint jelenleg négy százalékon áll… Mindeközben te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy a romániai magyarság 95 százaléka benneteket támogat.

Magyar magyarnak farkasa

Amúgy az a szomorú helyzet, még ellenjelölt sem kellett hozzá, hogy ti ne kegyelmezzetek.
Tíz éve éppen ti szabadítottátok a székely anyavárosra, Székelyudvarhelyre a pusztító és terjeszkedő idegenséget magában hordozó csereháti létesítményt. S hosszú-hosszú évek óta nincsen más célotok, mint hogy eltávolítsátok a város éléről Szász Jenőt. Emlékszel még, Béla: a választási kampányban pénzt, időt és fáradtságot nem kímélve Székelyudvarhelyre összpontosítottatok Szász Jenő ellenében. Meg is lett az eredménye: Marosvásárhely elesett – de legalább Szász Jenőt nem sikerült eltávolítanod. De nem adtátok fel. Amikor Tőkés László végső elkeseredésében a bírósághoz fordult, kérve annak megállapítását, hogy az RMDSZ még saját alapszabályát is megszegi, akkor te kifakadtál, mondván, még nem volt arra példa, hogy magyar–magyar belviszályban az egyik fél a román hatóságokhoz forduljon. Ez volt a legfarizeusabb mondatod, Béla. Mert ugye éppen ti távolítottátok el mondvacsinált formai okokra hivatkozva az Udvarhelyért Polgári Egyesület tagjait a városi tanácsból, s tettétek ezt a román hatóságok hathatós segedelmével. Aztán hányszor jelentettétek fel Szász Jenőt az összes létező román hatóságnál? Mit műveltek vele? Mit műveltek Böjte Csabával? Gergely István tiszteletes úrral? S minden lélekmentő, közösségépítő magyarral? Újkori bojárok módjára ostorral és cukorral akarjátok függésben tartani az egész erdélyi magyar világot, s mindeközben te Budapestre jársz keseregni, meg keresni a konszenzust…

Tanulni a románoktól

Gyakran, s e friss írásodban is többször hivatkozol arra, hogy tanulhatnánk a románoktól. Érdekérvényesítést, nemzetpolitikát, nemzetstratégiát. Ebben is igazad van. Ezért kérdezem: szerinted van-e, volt-e valaha olyan román vezető, aki a történelem során hozzájárult volna ahhoz, hogy bárhonnan is töröljék az egységes román nemzet kifejezést – s ezzel együtt töröljék az e kifejezés mögött rejlő érzést, politikai szándékot és akaratot? Mert te magad a kedvezménytörvény módosításakor hozzájárultál ahhoz, hogy MSZP-s és SZDSZ-es barátaid – akik szerint mi „túlszerettük a határon túli magyarságot” – töröljék a törvényből az egységes magyar nemzet kitételt.
Apropó: szerinted volt-e a román történelemben olyan vezető, aki arról beszélt volna, hogy túlszerették a határon túli románságot? S elképzelhetőnek tartasz olyan határon túli román vezetőt, aki egy ilyen kijelentés után gazsulált volna egy ilyen bukaresti politikusnak?
Csak azért kérdezem, mert te gazsulálsz.
Most éppen annak a Kovács Lászlónak, aki kijelentette: nem hívják meg a Máértre Tőkés Lászlóékat, mert a kormány nem akar az erdélyi magyarság megosztottságához hozzájárulni. Mondd meg őszintén, ugye azért jöttél most ide, hogy ezt a kérést tolmácsold a kormánynak. Hogy Tőkésék nem jöhetnek. Kérni jöttél a magyar egység nevében. Kérni attól a Kovácstól, aki az erdélyi falurombolás elleni tüntetés idején külügyminiszter-helyettes volt, tagja a pártállamnak, az elnyomó apparátusnak, s így nézte végig, ahogy az értetek tüntetőket a rendőrök szétverik. Kovácsnak akkor is fontosabb volt Ceausescu, mint az erdélyi magyarság. S neked mi volt fontos, és most mi fontos, hogy így egymásra találtatok?
Gazsulálsz, feltehetőleg azért (is), mert amikor pénzről van szó, nem moralizálsz és nem keseregsz. Mert mondd, Béla, mit csináltatok azzal a több mint egymilliárd forinttal, amit az általad irányított és befolyásolt Communitas Program és Iskola alapítványok kaptak Magyarországról? Mikor fogsz ezzel a pénzzel nyilvánosan elszámolni? És azzal a pénzzel mikor fogsz elszámolni, amit Bukarestből kaptok, méghozzá a romániai magyarok adólejeiből…?
Közismert az ellenszenved Orbán Viktor, Kövér László és úgy általában a Fidesz iránt. Pedig a saját bőrötökön érezhettétek, mi a különbség a behódoló MSZP–SZDSZ-politika és a kezdeményező, helyzetteremtő polgári politizálás között. Amikor Hornék megkötötték Iliescuval az alapszerződést, nem számoltak veletek, határon túli magyarokkal, sem Budapest, sem pedig Bukarest nem tekintette partnernek az RMDSZ-t. Ha jól emlékszem, Béla, az alapszerződés tárgyalásakor először úgy döntött a magyar parlament MSZP– SZDSZ-többsége, hogy ti nem szólhattok hozzá az általános vitához. Majd az SZDSZ-es Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke tagadta meg tőled a szót, és kiürítéssel fenyegette meg az állítólag zajos karzatot, ahol ti ültetek. Nem így volt, Béla? Nem hagyott benned, bennetek nyomot az arcpirító megaláztatás? Majd később, az Orbán-kormány kezdeményező külpolitikájának köszönhetően s éppen a kedvezménytörvény kapcsán Bukarest kénytelen volt elismerni az RMDSZ-t politikai közvetítőnek. Ez történelmi pillanat volt, amit megérdemelt a romániai magyarság és az RMDSZ egyaránt. Anyagi szempontból pedig az RMDSZ a státustörvény legnagyobb haszonélvezője lett. A státusirodákat bekebeleztétek, a családok pénzére rátettétek a kezeteket, azokat ti osztjátok. A státustörvényt a ti beleegyezésetekkel megfosztották minden szimbolikus, önmagán túlmutató tartalmától, ám a pénzt ti forgatjátok.
Miért is nem szereted te Orbán Viktort és a Fideszt?

Elvándorlás és megmaradás

Utolsó, nagy lélegzetű írásod tanúsága szerint te is észrevetted, hogy 200 ezer magyar hagyta el Erdélyt tíz esztendő alatt. Ám ha 1990-től számoljuk mindezt, miképpen Szász Jenő teszi, akkor közel 250 ezres a veszteség. Minden egyes elvesztett magyarért közös a felelősségünk. Közös – de nem egyenlő.
Több mint egy évtizede politikai vezetője vagy a romániai magyarságnak, ezért a te felelősséged kicsit mégis nagyobb az enyémnél, miénknél.
Mostanában, a nagy egységhirdetés közepette előszeretettel hivatkoztok a vajdasági magyarok példájára, akik lám összevesztek, s emiatt kiestek a belgrádi parlamentből. Nem ezért estek ki, Béla. Hanem azért, mert elfogytak menet közben. A parlamenti küszöb eléréséhez már nem elégséges a lélekszámuk. S ha tovább aprózod a romániai magyarok lépteit, akkor ők is erre a sorsra jutnak…
Csoórinak írott leveledben megidézed a fehéregyházi kukoricásban menekülő Petőfit, s Petőfi-korú fiadra gondolsz. Tudod-e, hogy a ti lélekölő politikátok miatt hány Petőfi-korú magyar fiatal menekül Európa kukoricásaiban? Mindez persze nem csak rajtatok múlott és múlik. Minden magyar politikusnak és értelmiséginak határon innen és túl közös a felelőssége. Közös, de ismétlem: nem egyenlő…
Nincs-e itt az ideje elgondolkodni azon, hogy e végpusztulást felidéző folyamat megállításához szükséges a szülőföld elhagyása nélkül elnyerhető magyar állampolgárság és az autonómia. Te is jól tudod, Béla, hogy a határok megnyitása után aki el akart menni, már elment, aki el akar menni, el fog menni. De akik maradtak, nem azért maradtak, mert máshol nehéz letelepedési engedélyt vagy állampolgárságot szerezni. Nem az erdélyi magyarságot kell arra kényszeríteni, hogy a magyar állampolgárságért Magyarországra jöjjenek, hanem a magyar állampolgárságot kell Erdélybe vinni. Ez egy törvénymódosítás, s politikai akarat kérdése…
Hogyan, miért jutottunk odáig, hogy idehaza Bauer Tamás eszdéeszes politikus rád hivatkozva azt állítsa, állíthassa, hogy a magyar állampolgárság elnyerése megakadályozza a romániai magyarok „romániai integrációját (!) és emancipációját”… Hová jutottunk, Béla?
S nem mint politikustól, hanem mint értelmiségitől kérdezem: milyen érzés, milyen morális kihívás Tőkés László helyett egy Verestóy Attilával kormányozni az RMDSZ-t? Emlékszel-e még, amikor 1990-ben a derék Katona Ádám azt javasolta, hogy a székelység gyűljön ismét össze Agyagfalván, és nyilvánítsa ki az autonómia iránti igényét? Emlékszel, Verestóy Attila párttársad milyen aljas módon járatta le már akkor az autonómia eszméjét és gondolatát? Verestóy ilyeneket beszélt: hogyan is képzelik mindezt a szervezők? Eztán majd külön járdája lesz a románoknak meg a magyaroknak… Szerinted, Béla, Verestóy magától ennyire ostoba és aljas, vagy távirányítással működik, és a gombokat Bukarestben nyomogatják? Miért tűröd az ilyen alakokat magad körül? Milyen érzés ilyen alakokkal parolázni?

A visszaszerzett javakról

Írod, büszke vagy arra, hogy egy Magyarországnál nagyobb közbirtokossági erdő s számos egyéb ingatlan került vissza erdélyi magyar tulajdonba. Büszke is lehetsz, és szerepedet nem vitatom mindebben. Tetted a dolgodat, végezted a feladatot, amivel megbíztak a romániai magyarok. Nem kegyet gyakoroltál, hanem teljesítetted kötelességedet. Elismerés az elért eredményekért. Ám ne feledd: ha az egykor elrabolt magyar tulajdon visszaszerzése a jelenlegi ütemben halad, akkor kétszáz év kell ahhoz, hogy a romániai magyarság visszakapja jussát. Nincs ennyi időnk. Ezért a fontolva haladás, az apró lépések politikája hamis realizmus – hamis realizmus és önfeladás. Nem puskaropogásra, de határozott, a létérdekekben, létkérdésekben kompromisszumot nem ismerő magyar politikai akaratra és érdekképviseletre van szükség határon innen és túl egyaránt.
Azt írod, rávettétek a román kormányt az észak-erdélyi autópálya megépítésének támogatására.
Sajnos, ez nem igaz, Béla. Az észak-erdélyi autópálya az iraki háborúban megtollasodott amerikai Bechtel cég érdekérvényesítő képességét dicséri, ehhez neked (nektek) nincsen semmi közöd. Ti Bukarestben folyosói pletykákból tudtátok meg, hogy miről is állapodott meg Nastase és a Bechtel. Neked, no és persze Medgyessy barátodnak maximum annyi köze van a leendő autópályához, hogy tapasztalataim szerint hamarosan lázasan fogjátok keresni az áldozni kész alvállalkozókat…
Amúgy útügyben jelenleg ott tartunk, hogy két évvel ezelőtt Csíkkarcfalván a románok felszedték a főutca kockaköveit, és beleépítették azokat a marosfői ortodox kolostorba. Biztosan kihagy a memóriám, de nem emlékszem, hogy a bukaresti parlamentben őrjöngve vertétek volna az asztalt Verestóyval. Pedig ez nem a fontolva haladás kérdése, hanem az elemi tisztességé. Mert tudod, ha a románok holnap kitalálják, hogy mi magyarok eztán csak hason csúszva közlekedhetünk az utcán, akkor nem eredmény, ha kemény tárgyalásokon kiharcoljuk, hogy járhassunk mégis négykézláb…
Ez az igazi kis magyar világ, Béla.
No és az az apróhirdetés, ami tavaly év végén jelent meg a kolozsvári Krónikában:
„Az ELITE kávécsomagban nyertem egy fél házat, a jobb felét. Társulnék azzal a személlyel, akinek megvan a ház bal fele.”
Kifut a lábunk alól a Haza, mi pedig kávéscsomagokban kotorászva keressük házaink jobb és bal felét…
Olvass apróhirdetéseket, Béla. Azokban dübörög az igazi, kis magyar világ. A szomorúbbik…

Semmit sem várva üdvözöl:
Bayer Zsolt, Solymár, 2004. január 18.

Pedig: új iskolákat nyitottunk tavaly is.

Pedig: sok százezer hektár erdőt juttattunk vissza a volt tulajdonosoknak. (Hogy ez mit jelent? Pénzben: sokmilliárd dolláros vagyon ismét "magyar kézben". Területben: csak a Székelyföldön több mint kétszázötvenezer hektár közbirtokossági erdő, vagyis kétezer-ötszáz négyzetkilométer. Összehasonlításképpen: a mai Magyarország területe jóval kevesebb mint százezer négyzetkilométer.)

Pedig: hét moldovai csángó faluban oktatják hivatalosan a magyar nyelvet az ősztől.

Pedig: a román kormány megkötötte a szerződést az észak-erdélyi, Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Segesvár-Brassó nyomvonalú autópálya építésének megkezdésére az idei év közepétől.

Pedig: úgy módosítottuk az alkotmányt, hogy az merőben új jogi keretet biztosít a kisebbségeknek, és ezek a most beiktatott rendelkezések gyakorlatilag értelmetlenné teszik a nemzetállami meghatározást.

Pedig: folytathatnám a sort...

Szûrös Mátyás elõadása a Vajdaságban

"Még egyszer ilyen lehetõség nem lesz a magyarság számára, hogy kivívja az autonómiát, mert amikor már a
szomszédok benn vannak az Európai Unióban, akkor már nem fognak ezzel foglalkozni. És higgyék el, az
kevés, hogy a magyarok benn vannak az adott ország parlamentjében, vagy benn vannak a kormányban.
Alapvetõ az, hogy autonómiájuk legyen, mert így tudják a kezükbe venni a saját sorsukat..." - mondta a
rendszerváltás utáni Magyarország elsõ ideiglenes államfõje az újvidéki
magyarok elõtt.
Anyaország született címmel nagy visszhangot kiváltó elõadást tartott a vajdasági fõvárosban Szûrös
Mátyás, a rendszerváltás utáni Magyarország elsõ ideiglenes államfõje, volt parlamenti elnök. Ebben
keményen bírálta a jelenlegi magyar kormányt, és támogatta a határon túli magyar autonómiatörekvéseket,
valamint a kettõs állampolgárságra vonatkozó kérést. Részlet az újvidéki Magyar Hagyományápoló
Egyesület és a Magyar Olvasókör szervezésében megtartott elõadásból:

Rendszerváltás pedig volt!
"1989-90-ben kivívtuk az ország függetlenségét, szabadságát. Demokráciát teremtettünk, ugyanakkor
vannak bizonyos deformációk. A legnagyobb probléma, hogy egyfajta kettõs hatalom alakult ki az országban.
Van egy választott törvényes vezetése az országnak, és van legalább két kisebbség, amelyik begyûrûzik a
politikai hatalomba, és szinte önálló hatalmi ágként viselkedik. Különösen az egyik. Az egyik ilyen
kisebbség a multinacionális cégek és milliárdos szövetségeseiknek a csoportja Magyarországon, akik benn
vannak a kormányban és nem az ország, hanem saját érdekükben deformálják nemcsak a gazdaságpolitikát,
hanem az ország egész életét. Ez az egyik dolog. Medgyessy Péterrel kapcsolatban nem az a fõ gond,
hogy D-209-es titkosított tiszt volt. Hanem az a baj vele, hogy nem volt õszinte a néppel szemben,
amely õt felemelte. Nem mondott igazat, amikor próbálta elkenni a dolgot. Ez a fõ baj. Ezt egy civilizált
közép-európai ország miniszterelnöke nem engedheti meg magának. Ennél is súlyosabbnak tartom
azonban, hogy a legnagyobb baklövéseket saját szakmai területén követi el, a pénzügyek és a
gazdaság területén. Összekuszálták az ország gazdaságát. A forint körüli mizéria, amit kialakítottak,
ez az õ felelõssége elsõsorban. Nos, itt ilyen gondok vannak, és ebbõl keletkezhet ez a látszat, hogy itt
nem volt rendszerváltás, meg nem érvényesül mindaz, amire 1956-ban elõdeink törekedtek.
Ilyen és ehhez hasonló gondok vannak, és még ráadásul ez a régi nómenklatúra újra csak uralkodik.

A sajtó, mint hatalmi ág
Szûrös Mátyás
Összefonódnak a gazdasági hatalmak és a politikai hatalom. Ez az egyik kisebbség. A másik: a magyar
sajtó egy jelentõs része, amely negyedik, önálló hatalmi ágként viselkedik. Nem tájékoztat, és nem az
igazat képviseli feltétlenül, hanem beleszól a politikába. Magyarországon a sajtót több mint 90 százalékban
azok uralják, akiknek az elõdei, akár az elsõ világháború elõtt már 85 százalékban irányították a sajtót.
Ez egy adottság Magyarországon, amibe nem nyugodhatunk bele, mert nem a magyar nemzet legjobb
vonásait és törekvéseit testesíti meg, hanem más érdekeket. Ez a kisebbség ma Magyarországon az
antiszemitizmust szítja! Mert higgyék el, nem az Alföldön szítják Magyarországon az antiszemitizmust
és a nacionalizmust sem. Hozzá szeretném tenni, hogy Magyarországon a II. világháború után
hivatalos politika szintjére soha nem emelkedett sem a nacionalizmus, sem az antiszemitizmus és más
rasszista törekvés sem. Ezzel szemben Romániában a hivatalos politika szintjére emelték a
magyarellenességet. De milyen furcsa a helyzet, nézzék meg. Miközben Magyarországon ilyen
hangok hallatszanak, egy izraeli vezetõ arról nyilatkozott, hogy "a legjobb a kapcsolatunk a
Magyar Köztársasággal". Onnan nézve ez így van. Szerbiában idõnként elhangzik az, hogy talán a l
egbiztosabb háttér Magyarország ma számunkra. Nagyon érdekes. Pedig hát nem igazán vagyunk
felhõtlen viszonyban.

Bekapja-e a román csalit a magyar kormány?

A románok belátják, miniszterelnökük a napokban nyilatkozott, hogy nekik az összes szomszédjuk közül
Magyarországgal a legjobb a viszonyuk. Fölismerték, hogy az õ útjuk az EU-ba Magyarországon
keresztül vezet. És ezt a csalit még képesek a magyar vezetõk be is venni. Holott azt tudni kell egyszer
s mindenkorra világosan, hogy Magyarország nem támogathat olyan országot, amelyik a nemzetiségi
ügy kezelésében, magyarul: a magyarság kezelésében nem nõtt fel az európai normákhoz, nem képes
biztosítani számára, hogy társnemzet legyen ott, ahol nagy, vagy azt, hogy területi vagy perszonális
autonómiája legyen. És egyáltalán nem biztosítja az egyenjogúságot a magyarok számára. Ehelyett
kinézik, bántják, piszkálják és diszkriminálják õket. Ezért én azt mondom itt most a Vajdaságban, hogy
a magyar kormány nem jól járna el, ha elfogadná azt, hogy Románia idõ elõtt legyen az EU tagja,
miközben még nem érett meg erre. És nem úgy kezeli a magyarságot, ahogy azt illenék legalább az
EU-normák és követelmények szerint. És ezt vonatkoztathatom másokra is. Itt volt a státustörvény,
ezt kiüresítették, és aztán ráadásul még vérszemet is kaptak a szomszédok. Fõleg az az ország,
amelyik már benn van az Unióban, és a NATO-nak is tagja. Vele nehéz mit kezdeni, és nyilvánvaló,
hogy más szomszédoknál is figyelni kell ezt, nehogy elkéssünk, mert még egyszer ilyen lehetõség nem
lesz a magyarság számára, hogy kivívja az autonómiát, mert amikor már a szomszédok benn vannak az
Unióban, akkor már nem fognak ezzel foglalkozni. És higgyék el, az kevés, hogy a magyarok benn vannak
az adott ország parlamentjében, vagy benn vannak a kormányban. Az sem lebecsülendõ. Alapvetõ az,
hogy autonómiájuk legyen, mert ott tudják a kezükbe venni a saját sorsukat. Ez lenne a sorrend. Az
érthetõ, hogy a Székelyföldön lehet területi autonómia. Nyilván egész Erdélyben nem lehet.
Figyelve az eseményeket, én az önök perszonális autonómiatörekvését nagyon jónak tartom.
Nehéz kivitelezni. És itt a kettõs állampolgárság kérdése. Abszurd dolog, hogy a magyar kormány
negatívabb álláspontra helyezkedik, mint egyik-másik szomszédos országnak a kormánya.

Erõs jobboldalt Magyarországon!

És ez igaz is. Csakhogy egy kisebbségi bombával a testében nem biztos hogy felveszik őket. Az EU lakosságának pl. nehéz lenne beadni Románia európai szellemiségét egy Erdélyi konfliktus mellett.

Ja, és persze Mo.-nak is rá kell majd bólintania a Románok felvételére!