Téma: Láttátok? ( 3.)
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 23:29 | Sorszám: 575 |
Most nézem az ismétlést. Mi bajod Philippel? Jó beszélgetés. Te Bánót szeretnéd?
|
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 23:22 | Sorszám: 574 |
Bocsánat, ez a másolat figyelmetlenség volt.
|
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 23:20 | Sorszám: 573 |
* Hová juthat egy ember, -ha magyar? Pesty László - önéletrajza 1964-ben születtem. Abban az évben, amikor Johnson elnök betiltja a faji diszkriminációt, amikor megkezdődik a tokiói olimpia, amikor Hruscsov megbukik, és hatalomra kerül Brezsnyev, amikor Dallasban halálra ítélik Jack Rubit, amikor Kína először robbant atombombát, amikor megkezdődik a vietnami háború, amikor Martin Luther King Nobel-békedíjat kap, és végül a lényeg: amikor Diósgyőrben végre felavatják a durvahengerművet. Amúgy születésnapomat sem nehéz megjegyezni, szeptember 11. később szintén híres dátum lett. Fiatal koromat ugorjuk át. Legyen elég annyi, hogy a komolyabb iskolai problémák magatartásom miatt, úgy 15 éves korom körül kezdődtek, de néhány jóakaró tanáromnak hála, végül mégsem csaptak ki a gimnáziumból, sőt elsőre felvettek az ELTE Jogi Karára. Az egyetemi évek alatt nem sok időt töltöttem a jogi diszciplína tanulmányozásával, hiszen az ELTE-n jól menő amatőr film klub működött, a Vizuális Műhely, rövid nevén Vízmű, melyet a legkiválóbb filmpedagógus, Péterffy András vezetett. Tőle tanultam meg a szakma alapjait. Praktikusan minden időmet a filmtudománynak, és a filmkészítésnek szenteltem. Emellett az egyetem filozófia diákkörének vezetését is rám bízták, amely döntésről később kiderült, hogy súlyos melléfogás volt, mert a diákkörből másként gondolkodó műhely lett, ahova ellenzéki gondolkodókat hívtam előadni, és dobozba rakott, tiltott filmeket vetítettem. Ehhez képest sokáig bírtam, csak másfél év múlva csaptak ki a tanszékről. Ekkor már erősödő kapcsolatokat tartottam fenn a demokratikus ellenzékkel, persze csak a hierarchia alján, kiadványterjesztő kiskatonaként. A Jogi Kar mellet elvégeztem az ELTE Média Szakát, úgyhogy a jogi doktorátus mellé 89-ben egy számomra is hasznosítható diplomát is beszereztem. A "Dr." -t persze többnyire a médiában dolgozók nem használják, mert sokak szerint komikus lenne. Így én se. A nyolcvanas évek közepén pár száz forintból készített amatőrfilmjeimmel nyertem néhány díjat amatőr fesztiválokon, minek eredményekén meghívtak a Balázs Béla Stúdióba. Nagydolog volt ez akkoriban, hiszen a Balázs Bélában jobbára csak filmművészetis diplomával rendelkező fiatal alkotók dolgozhattak. A Balázs Béla volt a 80-as évek egyetlen, igazi, progresszív, másként gondolkodó filmes műhelye. Bár jobbára kuli munkákat bíztak rám, mégis nagy megtiszteltetés volt ott lenni. 88 tavaszán a Soros támogatásával a BBS kebelén jött létre, és kezdett dolgozni a Fekete Doboz, mely az első magyar videó folyóirat volt, és az első videó-szamizdat. A "Fekete Doboz" név, különben Lányi Andris ötlete volt. Szoros kapcsolatot ápoltunk a 80-as években megerősödött, és illegális körülmények között tevékenykedő demokratikus ellenzékkel. Olyan eseményeket dokumentáltunk, melyeken a hivatalos pártállami média meg sem jelenhetett, így ezek a felvételek váltak a rendszerváltást megelőző ellenzéki mozgolódás egyetlen kordokumentumává. Forgattunk tüntetéseken, a Bős-+Nagymaros Vízlépcső elleni megmozdulásokon, az első ellenzéki párt-kezdemények alakulásáról, durva rendőr attakokról, szóval csupa olyan dologról, ami tiltott témának számított. Tulajdonképp mi voltunk az ellenzék dokumentációs sejtje, ami persze azzal járt, hogy mi is illegális körülmények közé kényszerültünk. A felvett anyagokból pár havonta összevágtunk egy-egy kész kiadványt, VHS kazettákra sokszorosítottuk pár száz példányban, ami aztán kézről kézre járt. Az első szám sokszorosítását pl. annyira lekonspiráltuk, hogy a 6 tagú szerkesztőség többi tagja sem tudta, hol, melyik dunakeszi ház pincéjében sokszorosítom a haveroktól összekunyerált 6-7 VHS magnó segítségével. Izgalmas idők voltak. Talán ez lehetett életem legizgalmasabb korszaka. 89-re a helyzet kissé konszolidálódott, ekkor már az elvtársak -legalábbis az okosabbak - érezték, hogy recsegnek a diktatúra eresztékei. Az utcai tüntetések sokasodtak, de ekkora már elmaradtak a korábbi évek durva rendőri beavatkozásai, egyetlen utcai demonstráción sem verték meg és tartóztatták le a rendőrök a tüntetőket. Megvallom, kicsit untam is a nagy fene konszolidációt, és úgy éreztem jobb lenne veszélyesebb vizekre evezni. 89 augusztusában az akkori FIDESZ és az SZDSZ néhány vezetőjével Prágába utaztunk -mármint azok, akiket nem tartóztattak le a határon - és dokumentáltam a prágai Vencel téren az egyik legnagyobb csehszlovák ellenzéki tüntetést. Pontosabban dokumentáltam volna, ha a rendőrök nem tartóztattak volna le már az elején. Szerencsére a forgatott anyag megmenekült, mert miközben a rendőrök elvittek, még volt időm a kamerát elhajítani, amit Mécs Móni elkapott. A tüntető tömeg szétnyílt, majd összezárult mögötte, min annak idején a Vörös Tenger, úgyhogy őt már hasztalan üldözték a pribékek. Az eseményt számos világhírű televízió mellett a Magyar TV kamerái is rögzítették, majd besétáltak a csehszlovák tv-be, és gond nélkül, műholdon keresztül Budapestre továbbították. Az esti Híradó, mely akkoriban szintén nagy változáson ment át, már aznap este közvetítette letartóztatásom képeit, ami csupán azért fontos, mert Magyarország ekkor értesült a Fekete Doboz létezéséről. A börtönben töltött napok unalmasan teltek, leszámítva egy-két durvább bántalmazást. A magyar külügy persze a kisujját sem mozdította, hogy kiszabaduljunk. Szerencsére azonban Taba Lajos, a prágai konzul minden követ megmozgatott, úgyhogy pár nap múlva kiengedtek és kitoloncoltak minket az országból. Deutsh Tomiék még néhány napig börtönben voltak, de végül őket is kiengedték. Útlevelünkbe persze bekerült egy pecsét, miszerint persona non grata-nak számítunk, és többé nem léphetünk Csehszlovákia területére. Mindez csak azért volt kínos, mert pár hét múlva az NDK-ban is megmozdult az utca, elkezdődtek a demonstrációk, tüntetők (2006-os magyar terminusz technikusszal: huligánok és vandálok) tömegei néztek farkasszemet a rohamrendőrökkel, akik persze nem finomkodtak, megverték és letartóztatták a résztvevőket. Mi persze azonnal indultunk, a probléma csak az volt, hogyan megyünk át Csehszlovákián az útlevelembe ütött kiutasító pecséttel. Megoldáskén egy apró rágógumi darabbal összeragasztottam az útlevelem azon oldalait, ahol a végzés volt, így mikor a határőr átpörgette az okmányt, nem vette észre a fontos bejegyzést. Izgalmas napokat éltünk meg Drezdában és Berlinben. Az anyagot akkoriban a CNN vette át tőlünk, elkerülendő a Statsi figyelő tekintetét, konspiratívan az Alexander Platz férfivécéjében találkoztunk a megbeszélt időpontokban. A vécés néni kicsit csodálkozott, miért megy be egy klotyóba egyszerre két pasi, de arcán megértés tükröződött, úgy tűnt, toleráns a mássággal szemben. Persze az NDK-ban is adódott némi rendőri ütleg, meg egy kis letartóztatás, de nem volt vészes. Később forgattunk a forrongó Lengyelországban, a román forradalomban, Moszkvában, és egy fegyvercsempész helikopterrel, Lovas Zoli barátommal sikerült bejutnunk Hegyi Karabachba, még a háború kirobbanásakor. Ott voltunk Vilniusban, amikor a szovjet elit alakulatok bevonultak elfojtandó a függetlenségi harcot. Életem legszörnyűbb hulláit ott láttam. Például egy fiatal lány tetemét, melyen úgy gázolt át egy szovjet tank, hogy testét két darabba vágta. Persze közben itthon is zajlottak a dolgok. A Duna-Gate ügy dokumentálása során kiloptunk a titkosszolgálat pincéjéből néhány iratot, melyek bizonyították, hogy az állampárt, ígéretét megszegve még a választási felkészülés alatt is figyeltette és lehallgatta az ellenzéki vezetőket. Lemondásra kényszerült szegény Horváth István, az utolsó kommunista belügyminiszter, a választások előtt pár héttel, ami végképp nem tett jót az amúgy is gyűlölt állampártnak, melyet ekkor már MSZP-re kereszteltek át. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira az ellenzéki pártok csak a mi kameráinkat engedték be, mivel csak bennünk bíztak. Aztán jöttek a szabad választások, tavasszal, majd ősszel, és minden megváltozott. Véget ért egy korszak, véget ért a veszélyek, a konspiráció időszaka. És véget ért valami, ami szép volt, veszélyes, és romantikus, és ami életem talán legszebb időszaka volt. Sub pondere crescit palma, mondja a latin, a kő alatt nő a pálma. És ez valóban így lehet, mert a nyomás megszűntével a legendás Fekete Doboz is válságba került. Felszínre kerültek az ellentétek. Talán nem tudtunk mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. Én, és pár fiatal alkotó kiléptünk a szerkesztőségből. A Fekete Doboz névhasználata körül zajlott némi pereskedés, melynek végeztével engem arra kötelezett a bíróság, hogy "megkülönböztető előtagot" alkalmazzak. Így lettünk "Pesty Fekete Doboz". Az új nevet védjegyeztettem, védjegy oltalom alatt áll, és a mai napig ezzel a védjeggyel jelentetem meg az arra érdemesnek tartott munkáimat. A 90-es évek némi csalódást okoztak. Fideszes és SZDSZ-es barátaink, akik a rendszerváltás radikális és konzekvens élcsapata voltak, ellenzékbe szorultak, és minket is sújtott az MDF kormány kultúrpolitikája, mely eltagadta a rendszerváltásban betöltött szerepünket, és nem fukarkodott a bizarr jelzőkkel, voltunk mi kozmopoliták, hazaárulók, zsidóbérencek, ecetera. "Anyám, én nem ilyen lovat akartam" - gondoltuk, és megpróbáltunk életben maradni a kissé furcsán alakuló televíziós piacon. Ekkor már, mint Kft. Aztán kormányok jöttek és kormányok mentek, mi fojtattuk a dokumentumfilmek gyártását. Csináltunk filmet a zseniális, tragikus hirtelenséggel elhunyt Déri Jánosról, egy abszurd opuszt Morvai Ferenc kazánkirály-Petőfikutatóról Messziről jött ember címmel, és durva tényfeltáró munkát a feléledő újnáci mozgalomról és vezéralakjukról, Szabó Albertről, akiről később kiderült, hogy zsidó ügynök volt. És még rengeteg dologról, amiről úgy gondoltuk, hogy nincsen rendjén. Sokat dolgoztam haditudósítóként. A jugoszláv háború frontjain öt alkalommal is forgattam, háromszor is bejutottam stábommal az ostromgyűrűbe zárt Szarajevóba. Tevékenykedtünk a lezárt, háború sújtotta Csecsen földön is, sőt kalandos módon sikerült az orosz hadsereg éberségét kijátszva átjutni a csecsen felkelőkhöz, az igazi harcvonalba, ahol riportot készíthettem a híres-hírhedt gerilla vezér, Samil Baszajev helyettesével. Aztán valahogy a 90-es évek is kezdtek eltelni. Cégem 96-ban tönkrement. Talán rosszul mértem fel a magyar kultúrpiacot, vagy talán egy nyeretlen kétéves naivitásával irányítottam a céget, nem ismerve fel, hogy a rendszer bár demokratikus, de zárt és korrupt, és nincs piaca az általunk készített dokumentarista munkáknak. A stúdióm videó berendezéseit eladtam, a szerkesztőséget szélnek eresztettem, az adósságokat kifizettem, és visszavonultam. Ekkoriban tettem azt a könnyelmű nyilatkozatot egy velem készült interjúban, hogy politikai témákkal, és ilyen tartalmú dokumentumfilmekkel többé nem foglalkozom. Soha. Persze az ígéretet nem sikerült betartani. Pontosabban sikerült, de csak tíz éven át. Nehéz időszak következett. Volt időm gondolkodni. A régi barátok nagy része ilyenkor eltűnik, az egykori üzlettársak felszívódnak, a levegő megritkul az ember körül. Aztán megint minden megváltozott. Kiosztották a két kereskedelmi televíziós frekvenciát, elindult a TV 2, és az RTL Klub. A TV2 tulajdonosai és vezetői régi barátaim voltak, és értéknek tekintették korábbi munkáimat. Egy nap, még az indulás előtt váratlanul beállított hozzám Pálffy Pisti. Üzenetet hozott. Hamarosan megkezdik a műsorstruktúra összeállítását, és szeretnék, ha részt vállalnék az új televízióban. Az induláskor először egy heti magazint kaptam, a Gyökereinket, mely a 13 etnikai kisebbség gondjaival, és kultúrájával volt hivatott foglalkozni. Aztán elindult, szintén heti rendszerességgel a Forró nyomon, a TV2 bűnügyi magazinja, melynek jelentős részét is az én cégeim gyártották. Ekkorra ugyanis két új produkciós céget alapítottam, és érdekelt voltam egy harmadikban is. Aztán jöttek a további munkák, új műsorok, filmes megrendelések. A szerkesztőség nagyobbra nőtt, mint korábban volt, és nagyobb technikát építettünk, mint azelőtt bármikor. Megtanultam, mi is az a kereskedelmi tévézés. Mégis volt egy kis hiányérzetem. Hiányzott a régi stílus, az oknyomozás, a veszély, a kaland, az értékteremtő dokumentum létrehozásának öröme. És ekkor megkeresett a Magyar Televízió, hogy nem gyártanék-e egy olyan igazi "Fekete Dobozos" dokumentum magazint. Teljesen szabad kezet kaptam, és tisztességes költségvetést. A műsor a Pesty Fekete Doboz címet kapta, és csaknem 3 és fél évig futott az MTV képernyőjén, az esti főműsoridőben. A témaválasztás mindig közszolgálati volt, komoly sztorikat dolgoztunk fel, de a stílus, a vágás, a kameramozgás, a kommentárok, szóval az egész adás jellege inkább a kereskedelmi tévézés módszereit használta. Egyetlen dologgal nem foglalkoztunk soha: és az a politika volt. Se belpol, se külpol. De egyszer mindennek vége szakad. 2002-ben a tavaszi választásokon nyertek a szocialisták, és bár műsoraimban soha egyetlen szóval nem bántottam őket, egyik vezető politikusuk utasítására a népszerű nevén csak Mr. 10%-nak nevezett tv-s vezető megszüntette a műsort. Persze a baj nem jár egyedül. 2002-ben a TV2-nél a nyugati tulajdonosok lecserélték a teljes vezetést, és majdnem minden külsős producert, aki jóban volt a régi gárdával kirúgtak. Ily módon 3 hónap alatt megszűnt az összes műsorom az összes csatornán. Csak két ember nyújtott segítő kezet. Az egyik Bocskai Zsolt volt, a Klub Rádió főszerkesztője, aki állandó rádióműsort ajánlott, de nem volt kedvem rádiózni. Úgy véltem, nem az én műfajom. A másik a Duna TV egyik vezetője volt, de pénz hiányában ez sem valósult meg. Ezután készítettem, rendeztem és producereltem két sikerfilmet, melyek a hajléktalan heroinisták, a dzsankik életét mutatták be. E két film más szempontból is fontos lett számomra. Ekkor ismertem meg Kubus Marit, aki mindkét filmet szerkesztőként jegyzi, és akivel ez az együttműködés hozott össze. De ami talán fontosabb ennél, első közös munkánk gyümölcse nem csupán egy film, hanem egy csodás leánygyermek is, Pesty Polli Réka. Aztán eljött a 2005-ös év, és belekezdtem életem leghosszabb előkészítést igénylő, legdrágább, legproblémásabb filmjébe. Az "Egy hiteles ember" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr életét követi végig. Olyan tanúk szólalnak meg a filmben, akik eddig hallgattak, és olyan sztorik kerülnek itt bemutatásra, melyek eddig nem igen kaptak nyilvánosságot. Rendezőként és producerként is én jegyeztem az alkotást, úgyhogy gondolhatják, kaptam a nyakamba, olyan véleményeket, melyeket e weblap decens voltára tekintettel nem idéznék, de bizton állíthatom a nyomdafestéket sem tűrnék. Az ország másik fele persze kult filmnek nevezte, és némi túlzással azt mondták, na, végre, megszületett a magyar Michael Moor. Mivel a filmet egyetlen televízió sem akarta bemutatni, az interneten publikáltam. 700 ezer letöltés, valamint 300 ezer media srteaming megtekintés volt az eredmény. Bizonyos rajongók 10.000, nem tévedés, tízezer másolatot készítettek, és osztottak szét az országban. De volt, aki 5.000-et csinált, mások 7.000-et, és így tovább. Csináltunk vagy 1.5 millió nézőt. Aztán 2006 nyarán Tarlós István független, de a FIDESZ támogatását élvező főpolgármester kampányfőnöke lettem. Utolsó filmem, a "Megsebzett ünnep" weboldalam nyitólapján tekinthető meg, négy nyelven, ezért erről itt nem írnék. Akit érdekel, nézze meg, vagy töltse le. A film készítésében barátaim, és párom sokat segítettek. Fábry Sanyi dramaturgiai és PR tanácsokat adott, Kovács Ákos zenét irt hozzá, Kubus Mari szerkesztette, Bőzsöny Ferenc pedig a hangját adta a filmhez. Botrány, szerencsére ebből a filmből is lett, úgyhogy a PR miatt megint csak nem kell aggódnom. Summa summárum, talán kiderül e rövid és kissé szubjektív önéletrajzból, hogy nem tévedtek nagyot a latinok, amikor azt mondták: "Refert si bonus an velis videri" Az a fontos, hogy jó légy, és nem az, hogy annak tartsanak. *
|
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 23:04 | Sorszám: 571 |
* Hová juthat egy ember, -ha magyar? Pesty László - önéletrajza 1964-ben születtem. Abban az évben, amikor Johnson elnök betiltja a faji diszkriminációt, amikor megkezdődik a tokiói olimpia, amikor Hruscsov megbukik, és hatalomra kerül Brezsnyev, amikor Dallasban halálra ítélik Jack Rubit, amikor Kína először robbant atombombát, amikor megkezdődik a vietnami háború, amikor Martin Luther King Nobel-békedíjat kap, és végül a lényeg: amikor Diósgyőrben végre felavatják a durvahengerművet. Amúgy születésnapomat sem nehéz megjegyezni, szeptember 11. később szintén híres dátum lett. Fiatal koromat ugorjuk át. Legyen elég annyi, hogy a komolyabb iskolai problémák magatartásom miatt, úgy 15 éves korom körül kezdődtek, de néhány jóakaró tanáromnak hála, végül mégsem csaptak ki a gimnáziumból, sőt elsőre felvettek az ELTE Jogi Karára. Az egyetemi évek alatt nem sok időt töltöttem a jogi diszciplína tanulmányozásával, hiszen az ELTE-n jól menő amatőr film klub működött, a Vizuális Műhely, rövid nevén Vízmű, melyet a legkiválóbb filmpedagógus, Péterffy András vezetett. Tőle tanultam meg a szakma alapjait. Praktikusan minden időmet a filmtudománynak, és a filmkészítésnek szenteltem. Emellett az egyetem filozófia diákkörének vezetését is rám bízták, amely döntésről később kiderült, hogy súlyos melléfogás volt, mert a diákkörből másként gondolkodó műhely lett, ahova ellenzéki gondolkodókat hívtam előadni, és dobozba rakott, tiltott filmeket vetítettem. Ehhez képest sokáig bírtam, csak másfél év múlva csaptak ki a tanszékről. Ekkor már erősödő kapcsolatokat tartottam fenn a demokratikus ellenzékkel, persze csak a hierarchia alján, kiadványterjesztő kiskatonaként. A Jogi Kar mellet elvégeztem az ELTE Média Szakát, úgyhogy a jogi doktorátus mellé 89-ben egy számomra is hasznosítható diplomát is beszereztem. A "Dr." -t persze többnyire a médiában dolgozók nem használják, mert sokak szerint komikus lenne. Így én se. A nyolcvanas évek közepén pár száz forintból készített amatőrfilmjeimmel nyertem néhány díjat amatőr fesztiválokon, minek eredményekén meghívtak a Balázs Béla Stúdióba. Nagydolog volt ez akkoriban, hiszen a Balázs Bélában jobbára csak filmművészetis diplomával rendelkező fiatal alkotók dolgozhattak. A Balázs Béla volt a 80-as évek egyetlen, igazi, progresszív, másként gondolkodó filmes műhelye. Bár jobbára kuli munkákat bíztak rám, mégis nagy megtiszteltetés volt ott lenni. 88 tavaszán a Soros támogatásával a BBS kebelén jött létre, és kezdett dolgozni a Fekete Doboz, mely az első magyar videó folyóirat volt, és az első videó-szamizdat. A "Fekete Doboz" név, különben Lányi Andris ötlete volt. Szoros kapcsolatot ápoltunk a 80-as években megerősödött, és illegális körülmények között tevékenykedő demokratikus ellenzékkel. Olyan eseményeket dokumentáltunk, melyeken a hivatalos pártállami média meg sem jelenhetett, így ezek a felvételek váltak a rendszerváltást megelőző ellenzéki mozgolódás egyetlen kordokumentumává. Forgattunk tüntetéseken, a Bős-+Nagymaros Vízlépcső elleni megmozdulásokon, az első ellenzéki párt-kezdemények alakulásáról, durva rendőr attakokról, szóval csupa olyan dologról, ami tiltott témának számított. Tulajdonképp mi voltunk az ellenzék dokumentációs sejtje, ami persze azzal járt, hogy mi is illegális körülmények közé kényszerültünk. A felvett anyagokból pár havonta összevágtunk egy-egy kész kiadványt, VHS kazettákra sokszorosítottuk pár száz példányban, ami aztán kézről kézre járt. Az első szám sokszorosítását pl. annyira lekonspiráltuk, hogy a 6 tagú szerkesztőség többi tagja sem tudta, hol, melyik dunakeszi ház pincéjében sokszorosítom a haveroktól összekunyerált 6-7 VHS magnó segítségével. Izgalmas idők voltak. Talán ez lehetett életem legizgalmasabb korszaka. 89-re a helyzet kissé konszolidálódott, ekkor már az elvtársak -legalábbis az okosabbak - érezték, hogy recsegnek a diktatúra eresztékei. Az utcai tüntetések sokasodtak, de ekkora már elmaradtak a korábbi évek durva rendőri beavatkozásai, egyetlen utcai demonstráción sem verték meg és tartóztatták le a rendőrök a tüntetőket. Megvallom, kicsit untam is a nagy fene konszolidációt, és úgy éreztem jobb lenne veszélyesebb vizekre evezni. 89 augusztusában az akkori FIDESZ és az SZDSZ néhány vezetőjével Prágába utaztunk -mármint azok, akiket nem tartóztattak le a határon - és dokumentáltam a prágai Vencel téren az egyik legnagyobb csehszlovák ellenzéki tüntetést. Pontosabban dokumentáltam volna, ha a rendőrök nem tartóztattak volna le már az elején. Szerencsére a forgatott anyag megmenekült, mert miközben a rendőrök elvittek, még volt időm a kamerát elhajítani, amit Mécs Móni elkapott. A tüntető tömeg szétnyílt, majd összezárult mögötte, min annak idején a Vörös Tenger, úgyhogy őt már hasztalan üldözték a pribékek. Az eseményt számos világhírű televízió mellett a Magyar TV kamerái is rögzítették, majd besétáltak a csehszlovák tv-be, és gond nélkül, műholdon keresztül Budapestre továbbították. Az esti Híradó, mely akkoriban szintén nagy változáson ment át, már aznap este közvetítette letartóztatásom képeit, ami csupán azért fontos, mert Magyarország ekkor értesült a Fekete Doboz létezéséről. A börtönben töltött napok unalmasan teltek, leszámítva egy-két durvább bántalmazást. A magyar külügy persze a kisujját sem mozdította, hogy kiszabaduljunk. Szerencsére azonban Taba Lajos, a prágai konzul minden követ megmozgatott, úgyhogy pár nap múlva kiengedtek és kitoloncoltak minket az országból. Deutsh Tomiék még néhány napig börtönben voltak, de végül őket is kiengedték. Útlevelünkbe persze bekerült egy pecsét, miszerint persona non grata-nak számítunk, és többé nem léphetünk Csehszlovákia területére. Mindez csak azért volt kínos, mert pár hét múlva az NDK-ban is megmozdult az utca, elkezdődtek a demonstrációk, tüntetők (2006-os magyar terminusz technikusszal: huligánok és vandálok) tömegei néztek farkasszemet a rohamrendőrökkel, akik persze nem finomkodtak, megverték és letartóztatták a résztvevőket. Mi persze azonnal indultunk, a probléma csak az volt, hogyan megyünk át Csehszlovákián az útlevelembe ütött kiutasító pecséttel. Megoldáskén egy apró rágógumi darabbal összeragasztottam az útlevelem azon oldalait, ahol a végzés volt, így mikor a határőr átpörgette az okmányt, nem vette észre a fontos bejegyzést. Izgalmas napokat éltünk meg Drezdában és Berlinben. Az anyagot akkoriban a CNN vette át tőlünk, elkerülendő a Statsi figyelő tekintetét, konspiratívan az Alexander Platz férfivécéjében találkoztunk a megbeszélt időpontokban. A vécés néni kicsit csodálkozott, miért megy be egy klotyóba egyszerre két pasi, de arcán megértés tükröződött, úgy tűnt, toleráns a mássággal szemben. Persze az NDK-ban is adódott némi rendőri ütleg, meg egy kis letartóztatás, de nem volt vészes. Később forgattunk a forrongó Lengyelországban, a román forradalomban, Moszkvában, és egy fegyvercsempész helikopterrel, Lovas Zoli barátommal sikerült bejutnunk Hegyi Karabachba, még a háború kirobbanásakor. Ott voltunk Vilniusban, amikor a szovjet elit alakulatok bevonultak elfojtandó a függetlenségi harcot. Életem legszörnyűbb hulláit ott láttam. Például egy fiatal lány tetemét, melyen úgy gázolt át egy szovjet tank, hogy testét két darabba vágta. Persze közben itthon is zajlottak a dolgok. A Duna-Gate ügy dokumentálása során kiloptunk a titkosszolgálat pincéjéből néhány iratot, melyek bizonyították, hogy az állampárt, ígéretét megszegve még a választási felkészülés alatt is figyeltette és lehallgatta az ellenzéki vezetőket. Lemondásra kényszerült szegény Horváth István, az utolsó kommunista belügyminiszter, a választások előtt pár héttel, ami végképp nem tett jót az amúgy is gyűlölt állampártnak, melyet ekkor már MSZP-re kereszteltek át. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira az ellenzéki pártok csak a mi kameráinkat engedték be, mivel csak bennünk bíztak. Aztán jöttek a szabad választások, tavasszal, majd ősszel, és minden megváltozott. Véget ért egy korszak, véget ért a veszélyek, a konspiráció időszaka. És véget ért valami, ami szép volt, veszélyes, és romantikus, és ami életem talán legszebb időszaka volt. Sub pondere crescit palma, mondja a latin, a kő alatt nő a pálma. És ez valóban így lehet, mert a nyomás megszűntével a legendás Fekete Doboz is válságba került. Felszínre kerültek az ellentétek. Talán nem tudtunk mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. Én, és pár fiatal alkotó kiléptünk a szerkesztőségből. A Fekete Doboz névhasználata körül zajlott némi pereskedés, melynek végeztével engem arra kötelezett a bíróság, hogy "megkülönböztető előtagot" alkalmazzak. Így lettünk "Pesty Fekete Doboz". Az új nevet védjegyeztettem, védjegy oltalom alatt áll, és a mai napig ezzel a védjeggyel jelentetem meg az arra érdemesnek tartott munkáimat. A 90-es évek némi csalódást okoztak. Fideszes és SZDSZ-es barátaink, akik a rendszerváltás radikális és konzekvens élcsapata voltak, ellenzékbe szorultak, és minket is sújtott az MDF kormány kultúrpolitikája, mely eltagadta a rendszerváltásban betöltött szerepünket, és nem fukarkodott a bizarr jelzőkkel, voltunk mi kozmopoliták, hazaárulók, zsidóbérencek, ecetera. "Anyám, én nem ilyen lovat akartam" - gondoltuk, és megpróbáltunk életben maradni a kissé furcsán alakuló televíziós piacon. Ekkor már, mint Kft. Aztán kormányok jöttek és kormányok mentek, mi fojtattuk a dokumentumfilmek gyártását. Csináltunk filmet a zseniális, tragikus hirtelenséggel elhunyt Déri Jánosról, egy abszurd opuszt Morvai Ferenc kazánkirály-Petőfikutatóról Messziről jött ember címmel, és durva tényfeltáró munkát a feléledő újnáci mozgalomról és vezéralakjukról, Szabó Albertről, akiről később kiderült, hogy zsidó ügynök volt. És még rengeteg dologról, amiről úgy gondoltuk, hogy nincsen rendjén. Sokat dolgoztam haditudósítóként. A jugoszláv háború frontjain öt alkalommal is forgattam, háromszor is bejutottam stábommal az ostromgyűrűbe zárt Szarajevóba. Tevékenykedtünk a lezárt, háború sújtotta Csecsen földön is, sőt kalandos módon sikerült az orosz hadsereg éberségét kijátszva átjutni a csecsen felkelőkhöz, az igazi harcvonalba, ahol riportot készíthettem a híres-hírhedt gerilla vezér, Samil Baszajev helyettesével. Aztán valahogy a 90-es évek is kezdtek eltelni. Cégem 96-ban tönkrement. Talán rosszul mértem fel a magyar kultúrpiacot, vagy talán egy nyeretlen kétéves naivitásával irányítottam a céget, nem ismerve fel, hogy a rendszer bár demokratikus, de zárt és korrupt, és nincs piaca az általunk készített dokumentarista munkáknak. A stúdióm videó berendezéseit eladtam, a szerkesztőséget szélnek eresztettem, az adósságokat kifizettem, és visszavonultam. Ekkoriban tettem azt a könnyelmű nyilatkozatot egy velem készült interjúban, hogy politikai témákkal, és ilyen tartalmú dokumentumfilmekkel többé nem foglalkozom. Soha. Persze az ígéretet nem sikerült betartani. Pontosabban sikerült, de csak tíz éven át. Nehéz időszak következett. Volt időm gondolkodni. A régi barátok nagy része ilyenkor eltűnik, az egykori üzlettársak felszívódnak, a levegő megritkul az ember körül. Aztán megint minden megváltozott. Kiosztották a két kereskedelmi televíziós frekvenciát, elindult a TV 2, és az RTL Klub. A TV2 tulajdonosai és vezetői régi barátaim voltak, és értéknek tekintették korábbi munkáimat. Egy nap, még az indulás előtt váratlanul beállított hozzám Pálffy Pisti. Üzenetet hozott. Hamarosan megkezdik a műsorstruktúra összeállítását, és szeretnék, ha részt vállalnék az új televízióban. Az induláskor először egy heti magazint kaptam, a Gyökereinket, mely a 13 etnikai kisebbség gondjaival, és kultúrájával volt hivatott foglalkozni. Aztán elindult, szintén heti rendszerességgel a Forró nyomon, a TV2 bűnügyi magazinja, melynek jelentős részét is az én cégeim gyártották. Ekkorra ugyanis két új produkciós céget alapítottam, és érdekelt voltam egy harmadikban is. Aztán jöttek a további munkák, új műsorok, filmes megrendelések. A szerkesztőség nagyobbra nőtt, mint korábban volt, és nagyobb technikát építettünk, mint azelőtt bármikor. Megtanultam, mi is az a kereskedelmi tévézés. Mégis volt egy kis hiányérzetem. Hiányzott a régi stílus, az oknyomozás, a veszély, a kaland, az értékteremtő dokumentum létrehozásának öröme. És ekkor megkeresett a Magyar Televízió, hogy nem gyártanék-e egy olyan igazi "Fekete Dobozos" dokumentum magazint. Teljesen szabad kezet kaptam, és tisztességes költségvetést. A műsor a Pesty Fekete Doboz címet kapta, és csaknem 3 és fél évig futott az MTV képernyőjén, az esti főműsoridőben. A témaválasztás mindig közszolgálati volt, komoly sztorikat dolgoztunk fel, de a stílus, a vágás, a kameramozgás, a kommentárok, szóval az egész adás jellege inkább a kereskedelmi tévézés módszereit használta. Egyetlen dologgal nem foglalkoztunk soha: és az a politika volt. Se belpol, se külpol. De egyszer mindennek vége szakad. 2002-ben a tavaszi választásokon nyertek a szocialisták, és bár műsoraimban soha egyetlen szóval nem bántottam őket, egyik vezető politikusuk utasítására a népszerű nevén csak Mr. 10%-nak nevezett tv-s vezető megszüntette a műsort. Persze a baj nem jár egyedül. 2002-ben a TV2-nél a nyugati tulajdonosok lecserélték a teljes vezetést, és majdnem minden külsős producert, aki jóban volt a régi gárdával kirúgtak. Ily módon 3 hónap alatt megszűnt az összes műsorom az összes csatornán. Csak két ember nyújtott segítő kezet. Az egyik Bocskai Zsolt volt, a Klub Rádió főszerkesztője, aki állandó rádióműsort ajánlott, de nem volt kedvem rádiózni. Úgy véltem, nem az én műfajom. A másik a Duna TV egyik vezetője volt, de pénz hiányában ez sem valósult meg. Ezután készítettem, rendeztem és producereltem két sikerfilmet, melyek a hajléktalan heroinisták, a dzsankik életét mutatták be. E két film más szempontból is fontos lett számomra. Ekkor ismertem meg Kubus Marit, aki mindkét filmet szerkesztőként jegyzi, és akivel ez az együttműködés hozott össze. De ami talán fontosabb ennél, első közös munkánk gyümölcse nem csupán egy film, hanem egy csodás leánygyermek is, Pesty Polli Réka. Aztán eljött a 2005-ös év, és belekezdtem életem leghosszabb előkészítést igénylő, legdrágább, legproblémásabb filmjébe. Az "Egy hiteles ember" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr életét követi végig. Olyan tanúk szólalnak meg a filmben, akik eddig hallgattak, és olyan sztorik kerülnek itt bemutatásra, melyek eddig nem igen kaptak nyilvánosságot. Rendezőként és producerként is én jegyeztem az alkotást, úgyhogy gondolhatják, kaptam a nyakamba, olyan véleményeket, melyeket e weblap decens voltára tekintettel nem idéznék, de bizton állíthatom a nyomdafestéket sem tűrnék. Az ország másik fele persze kult filmnek nevezte, és némi túlzással azt mondták, na, végre, megszületett a magyar Michael Moor. Mivel a filmet egyetlen televízió sem akarta bemutatni, az interneten publikáltam. 700 ezer letöltés, valamint 300 ezer media srteaming megtekintés volt az eredmény. Bizonyos rajongók 10.000, nem tévedés, tízezer másolatot készítettek, és osztottak szét az országban. De volt, aki 5.000-et csinált, mások 7.000-et, és így tovább. Csináltunk vagy 1.5 millió nézőt. Aztán 2006 nyarán Tarlós István független, de a FIDESZ támogatását élvező főpolgármester kampányfőnöke lettem. Utolsó filmem, a "Megsebzett ünnep" weboldalam nyitólapján tekinthető meg, négy nyelven, ezért erről itt nem írnék. Akit érdekel, nézze meg, vagy töltse le. A film készítésében barátaim, és párom sokat segítettek. Fábry Sanyi dramaturgiai és PR tanácsokat adott, Kovács Ákos zenét irt hozzá, Kubus Mari szerkesztette, Bőzsöny Ferenc pedig a hangját adta a filmhez. Botrány, szerencsére ebből a filmből is lett, úgyhogy a PR miatt megint csak nem kell aggódnom. Summa summárum, talán kiderül e rövid és kissé szubjektív önéletrajzból, hogy nem tévedtek nagyot a latinok, amikor azt mondták: "Refert si bonus an velis videri" Az a fontos, hogy jó légy, és nem az, hogy annak tartsanak. *
|
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 22:51 | Sorszám: 570 |
* Civil Kaszinó Nagyszerű beszélgetés 4 magyar ember között: Pesthy László, Mráz Ágoston, Ulrich atya és Huth Gergely műsorvezető. Érdemes lesz megnézni a Hírtv arhívumban! *
|
|
dalmáciai |
2007. szeptember 07. 22:27 | Sorszám: 569 |
*
Kúrcsány ezer iskolát fog felújítani. Új ösztöndíjrendszert vezet be, fellendíti a nemzeti kulturát!*
|
|
|