|
Téma: Ki vagyok "én" ?
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 26. 09:38 | Sorszám: 148 |
|
Egyetértek. Nem a művészre mint emberre kell figyelni, hanem az ő alkotására.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 26. 09:34 | Sorszám: 147 |
|
József Attila írja: "... az értelemig és tovább" Sok mágusnak mondott manapság úgy próbálgatja a "továbbot", hogy az "értelemig" lépcsőt kihagyja. Ezért nekem az igazi mágusok még mindig az ihletett művészek és tudósok, akik mindig, minden korban hivatottak arra, hogy "átvigyék a szerelmet a túlsó partra".
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 26. 00:50 | Sorszám: 146 |
|
Hogyne lenne szükség müvészetekre, a tudományra. Csak nem kell öket mágusítani.
|
|
|
|
onogur |
Válasz | 2008. február 26. 00:00 | Sorszám: 145 |
|
" A művészek mindig igyekeznek átvinni az embereket egy magasabb, egy igazabb, egy objektívebb, egy univerzálisabb, egy mélyebben valóságos valóságba." Érdekes elképzelésed van a művészekről.
Közlöm Veled a megdöbbentő hírt: a művészek is emberek, olyanok, mint mi. Lehetnek jók, vagy rossz emberek. Ami megkülönbözteti őket tőlünk az csak annyi, hogy tehetségük van valamihez, emihez nekünk nincs. 
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 25. 13:20 | Sorszám: 144 |
Nem az a fontos, hogy ki mit mond. A tényleges magatartás a lényeg. A művészek mindig igyekeznek átvinni az embereket egy magasabb, egy igazabb, egy objektívebb, egy univerzálisabb, egy mélyebben valóságos valóságba. Először saját maguk mennek át, aztán megpróbálják átadni, megteremteni az élményt mások számára is. Ők amolyan mágusok, istenítenek egy magasabb valóságot a hétköznapi valósággal szemben.
A tudósok szintén mindig mélyebbre igyekeznek hatolni a valóságban. Szenvedélyesen, mintegy istenítve a valóság mind mélyebb megismerését.Szerinted minderre semmi szükség ?
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 25. 12:12 | Sorszám: 143 |
|
Nem kell az objektív valóságot isteníteni. Nincs rá szüksége.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 25. 09:26 | Sorszám: 142 |
Isten nem a hetedhét országon túl van. Mindenhol, mindenben itt van - mint objektív valóság.
Már önmagában az a tény, hogy az ember fejlődik úgy is mint faj, úgy is mint egyed, arra enged következtetni, hogy nem valószínű, hogy ugyanazt látjuk ugyanabban a dologban különböző időpontokban. Tehát a tapasztalt objektív valóság minden bizonnyal ugyanaz, de a szemlélő mindvégig - amíg csak él és fejlődik - szubjektív, tehát nem látja magát az objektív valóságot. Az objektív valóság tehát az alfa és omega.
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 22. 14:03 | Sorszám: 141 |
Nem gondoltam eddig magamról, hogy kozmikus jelentöségem van, de ha te mondod, hajlamos vagyok elfogadni.
Mivelhogy ezek szerint állandóan Isten hiszem szemlélni.
Csa ez a fránya kutya itt mellettem még nem tudja,hogy ö is Isten. Mint a feltételezett objektív valóság része.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 22. 13:09 | Sorszám: 140 |
|
Ja, a "kozmikus történésre" nem reagáltam. A történés maga nem biztos, de célszerű feltételezni, hogy van. Amennyiben sikerül megpillantanod az objektív valóságot (Istent), akkor már az objektív valóságban ébredtél fel, innentől kezdve élő, alkotó, kozmikus jelentőségű lesz az, amit immár felébredetten, megvilágosodottan teszel.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 22. 12:57 | Sorszám: 139 |
|
Vagyis azt akarod mondani, hogy létezik, vagy legalábbis célszerű feltételezni, hogy létezik egy objektív valóság. Ez nekem úgy hangzik, mintha azt mondanád, hogy létezik Isten. Rendben, én is ezt feltételezem - célszerűen. Én viszont azt akartam mondani, hogy "Isten nevét hiába ne vedd !". Vagyis az objektív valóságot (istent) nem célszerű felismerni vélni oly gyakran. Az objektív valóság (Isten) ugyanis csak kivételes pillanatokban mutatkozik meg számunkra általában villanásokra. Művészeknek, tudósoknak, spirituális mestereknek... Miért nem elégszel meg a szubjektív valóság fogalmával, miért kell állandóan "objektív valóságoskodni" ? Ha éhes vagyok, az is lehet inkább szubjektív valóság, tekintve, hogy Etiópiában ugyanez az érzet, amit én érzek, nem biztos, hogy az éhségérzettel azonosítható. De még ha tényleg "betyárul" éhes is vagyok, valójában lehet, hogy csak a testemnek van tudomása valami kínzó érzésről. Ha nem világosodtam meg attól, hogy szembesültem az objektív valósággal (Istennel), akkor talán nem láttam Istent (objektív valóságot) csak valami részvalóságot, amely annyi volt, hogy a gyomrom érzett valami kínzót, de ez kevés, ez nem az objektív valóság megértése, ez nem az Isten megértése.
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 22. 12:25 | Sorszám: 138 |
Kerülgeted a forró kását. A "van" az z objektív valóság. Mivel belülröl nem tudjuk bizonyítani, hogy azt látjuk-e tényleg a mi van, vagy csak az istenek álma ( szimulációja ) vagyunk, azért célszerü hinni az objektív valóság létezésében és megfigyelhetöségében.
Azt gondolom, nem filózol állandóan azon, hogy éhes vagy-e valóban, vagy csak ilyen ingert generálnak az inputodon. Tehát te is hiszed, s eszel.
Ez a "kvázi kozmikus történés" kissé homályos. Mi az a kozmikus, ha a történés maga sem biztos?
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 22. 12:02 | Sorszám: 137 |
Soha nem az számít, hogy mi az, ami van (már csak azért sem, mert ki mondja meg, hogy mi is van valójában). Még a legegyszerűbb dologban sem tudjuk, hogy mi is az, amit látunk a szemünkkel és hallunk a fülünkkel...
Mi mondjuk meg saját magunknak, hogy mit látunk, mit hallunk. A legegyszerűbb dolog lehet egy zen mester számára megvilágosító jelentőségű, kvázi kozmikus történés is, amely mások számára esetleg figyelemre sem érdemes.
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 22. 09:52 | Sorszám: 136 |
|
Az nem a gazda. Csak a lakáj.
|
|
|
|
onogur |
Válasz | 2008. február 21. 22:53 | Sorszám: 135 |
|
"Ha valaki egy számára csodálatos helyre kerül" Na, Te sem Budapesten laksz! 
A házigazda nem itt lakik, hanem az agglomerációban, a franc essen bele...
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 21. 19:17 | Sorszám: 134 |
Assised, mint Ferenc.
Lehet, hogy én nem ugyanazt filmet nézem? Sokszor gondolom, hogy rossz filmre ültem be.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 21. 17:48 | Sorszám: 133 |
|
Annak a valakinek, aki ismeretlenül otthont ad nekem. Otthonom a levegő, a Föld, a fák, az emberek, a napsugár, a felhők... Ha valaki egy számára csodálatos helyre kerül és nincs ott a házigazda, az még nem akadályozza meg abban, hogy hálát érezzen ezért és minden nap megköszönje magában a jótevőnek a kegyet, amelyben részesül. Ez önmagától jön jólesően. Nem kéri tőlem senki, de olyan jó, hogy magától jön.
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 21. 17:22 | Sorszám: 132 |
Elhiszem, hogy örülsz, hogy élsz. Manapság az apró örömök is számítanak.
De kinek vagy hálás?
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 21. 16:17 | Sorszám: 131 |
|
Nem a halálhoz viszonyulok. Érzem, hogy lélegzem, amivel az élet áramlik belém újra és újra. Élvezem a bőkezű életet. Hálás vagyok mindenért.
|
|
|
|
onogur |
Válasz | 2008. február 21. 10:21 | Sorszám: 130 |
Te egy latens buddhista vagy!
A halál nem más, mint megszabadulás az anyagi világ kötöttségeitől és maradványként ott van a tökéletes tudatosság, igaz?
Oszt irány a Nirvána! 
|
|
|
|
Rendes Kis |
Válasz | 2008. február 21. 08:48 | Sorszám: 129 |
|
"Semmi-élmény" ? (Ami - ha visszaidézzük az "Isten = Semmi" képletet - egybeesik az "Isten-élmény"-nyel ? )
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 21. 00:30 | Sorszám: 128 |
Azzal nekem is bajom van, ha nem áramlik a Lé.
Gyanús dolgokról beszélsz.
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 20. 11:06 | Sorszám: 127 |
|
Valójában azt érzem, hogy az van, hogy teljesen üres vagyok, és ebbe az üres állapotba lép bele a Létezés az összes örömével. Kitölti az ürességemet és átáramlik rajtam, mert én nem tartom meg, nem kívánom megtartani magamnak. Nem kívánok saját "én"-t létrehozni belőle. Folyamatosan áramlik a Lét és én szeretem és bízom benne. Az ő szeretétől függök minden pillanatban. Ha megszűnne áramlani, akkor megszűnne bennem a Lét. Én azonban nem halmozok fel magamnak egy "én"-t, mert akkor az már veszítene frissességéből és hamarosan rothadni és bűzleni kezdene ez az "én". Tehát, csak szeretet és bizalom van az én ürességem között és a Lét teljessége között.
|
|
|
|
honfi |
Válasz | 2008. február 20. 10:15 | Sorszám: 126 |
ajaj. Te bonyolultabb eset vagy, mint gondoltam.
"Nincs semmim, én sem vagyok, hanem van bennem a Lét."
Ezt a mondatot elmagyarázhatnád. Mert ebben logika sincs. Persze ha te nem vagy, akkor az nem csoda. ?
|
|
|
|
Foma |
Válasz | 2008. február 20. 09:20 | Sorszám: 125 |
|
Igen. A halál az egyetlen ami biztos, szokták mondani. A fizikai halál szerintem arra figyelmeztet minket, hogy szükséges feladni énünket. Mielőtt a fizikai halál vesz el mindenünket, célszerű lenne lemondani az énünkhöz való ragaszkodásunkról. Az "én"-hez nem ragaszkodva, tisztán állni, milyen szép ! Minél inkább képesek vagyunk megszüntetni ragaszkodásainkat, az énhez való ragaszkodásunkat is, annál méltóbban vagyunk képesek belesimulni a halálba, amikor annak eljön az ideje. Nem kell eldobni magunktól semmit, csak képessé kell válni bármikor letenni, mint ahogy este leveszzük a ruhánkat. Minden ragaszkodás rothadó, bűzös. A feltétel nélküliség az élet szeretetében, az felemelő, az isteni. Nincs semmim, én sem vagyok, hanem van bennem a Lét. Örül bennem a lét, mint tavasszal örül a lét az egész természetben.
|
|
|
|
Rendes Kis |
Válasz | 2008. február 19. 18:14 | Sorszám: 124 |
Hoppá !
Ez új megközelítés !
Anyagtalan és személytelen lét ?? 
|
|
|
|
