Menczer Gusztáv: A Gulág rabtelepei.
A bolsevizmus népirtásának színtere.
Budapest, 2007. Századvég Kiadó, 3360 Ft

Ezzel kezdődött Menczer kálváriája, a kihallgatás során neki szegezett vádak már-már az abszurditást érintették. (Kémnek nézték, és a rádiót keresték.) A gyűjtőben alkalmazott falanszteri módszerek következtében a foglyok gyorsan vesztették el az ellenálló képességüket és az erkölcsi tartásukat. A kihallgatás során végül 319 oldalnyi nyomozati jegyzőkönyvet állítottak össze. Az ítélethirdetéskor - a kommunikációs "nehézségek" miatt - csak annyi derült ki, hogy 10, de hogy az nap, hét, hónap, netán év azt még tudta meg.

Ezután a börtönbe történő eljutás gyötrelmei következtek. Csapon széles nyomtávú, zárt tehervagonokba kerültek, Menczer ezt a három hetes utat törölné ki legszívesebben az emlékezetéből. Étkezésül ugyanis sós heringet kaptak, de vizet az már nem. Egy vagonba 80 embert zsúfoltak, közülük 11-en haltak meg az út során. A harkovi táborban borzalmas körülmények uralkodtak, az etetés hihetetlenül rapszodikusan folyt; a kiszáradás következtében Menczer testsúlya 36 kilóra csökkent.

A kórházba kerülve már hasznosítani tudta orvosi tanulmányait, bekapcsolódott a nővérek munkájába. Amennyire lehetett, próbálták otthonossá tenni a barakkokat. 1946 karácsonyát a magyarok egy seprűt díszítettek fel és elénekelték a Mennyből az angyalt, aminek persze kollektív sírás lett a vége. A következmények azonban nem maradtak el, az egyik őrnagy összeesküvés szervezésével vádolta meg hősünket.

Menczer számos lágerben járt: építette a Bajkál-Amur-Magisztral vasútvonalat, amit a korabeli sajtó szerint önkéntes Komszomol-tagok emeltek. Eljutott Kolimára, a leghírhedtebb Gulag-rabtelepre. Átélt - 63 fokos hideget, éhséget, szenvedést. Csak lassan jutott el tudatáig, hogy valóban tíz évre ítélték, és ezt túl akarta élni. Ezért megfelelő stratégiát dolgozott ki. A legfontosabbnak az Istennel való kapcsolat bizonyult, naponta háromszor imádkozott. Mivel teljesen ki volt szolgáltatva rabtartóinak, nem lázadozott ellenük, helyzetét elfogadta. Minden munkát elvégzett. Mivel orvosnak készült, mindenkin segíteni szeretett volna. Ügyelt arra, hogy szellemileg is friss maradjon, ezért beszélgetett, olvasott és oroszt tanult. Lényeges szerep jutott a memoritereknek: felidézte a verseket, irodalmi alkotásokat.

Menczer történetei az embereket állítják a középpontba, és nem érzünk dühöt, gyűlöletet a sorok között. Igazából egy emberre neheztelt, arra a Cseka-tisztre, akit egyik éjjel in flagranti talált egy rab nővérrel. Ez legalább 15 évet jelentett volna a főhadnagynak, Menczer mégsem jelentette fel. Ennek ellenére a tiszt mindent megtett, hogy életét megkeserítse.

A szabadulást végül Sztálin halála hozta el. Az úton hazafelé végig tudta gondolni az elmúlt 105 hónapot. Talán meglepő, de Menczer úgy vélte, hogy ez az idő hozzásegítette őt személyisége fejlődéséhez, ugyanakkor néhány dolgot nem tudott sohasem megérteni: az állambiztonsági tisztek megalázó pökhendiségét, ahogyan az emberek méltóságát sárba tiporták. Rezignáltan vette tudomásul azt is, hogy Hitler utódát, Dönitz admirálist ugyanúgy tíz évre ítélték, mint őt. A beilleszkedés természetesen nehézségekkel járt együtt. Megérkezése után újságot (Szabad Nép) vásárolt, azonban minden, második, harmadik szó ismeretlen volt számára.

Idézet:

---

– Véleményem szerint nem kommunizmus, hanem bolsevizmus. Amit mégis feltétlenül tudni kellene erről a korról, azt néhány szóban összefoglalhatjuk: embertelenség, igazságtalanság, gyilkosságok.

---

Menczer Gusztáv, a Gulágot megjárt milliók egyik szerencsés túlélője a kommunizmus áldozatai tiszteletére rendezett szegedi megemlékezés vezérszónoka volt. Beszélgetésünk az ünnepség után készült.

Eichmann, (aki egyébként maga is zsidó származású volt, ezért Izraelben ítélték el) szintén ezt mondta, az a felakasztásáig:

„A vád értelmében nem bûnös......Semmi közöm nem volt a zsidók megöléséhez. Soha egyetlen zsidót nem öltem meg, de egyetlen nem zsidót sem öltem meg — én egyáltalán nem öltem embert. Soha nem adtam parancsot egy zsidó megölésére, mint ahogy nem adtam parancsot egyetlen nem zsidó megölésére sem... Nem tettem."

Zsarnokság és szabadság

GALGÓCZI ÁRPÁD
Zsarnokság és szabadság

A zsarnokság zsarnokság mindenütt,
Legyen vörös vagy bármilyen lepelben,
A zsarnokság zsarnokság mindenütt:
Embertelen, gyalázatos, kegyetlen!

A zsarnokságot tűrni nem lehet,
S ki tűrni kész, nem méltó rá, hogy éljen,
A zsarnoknak csak hódolni lehet,
Alázattal, földig hajolva mélyen.

De ha egy népnek szálfaderekat
Adott az Isten, nem tűr szolgaságot,
Felkel, s ha százszor bele is szakad,
Kivívni kész egy szebb, szabad világot!

Mi ismertünk tucatnyi zsarnokot,
Kelet s Nyugat dúlt rajtunk szakadatlan,
De két kemény kezünk kardhoz szokott,
Harcoltunk és bíztunk a virradatban.

Így telt el egy küzdelmes ezredév,
Míg jött e megkergült, e szörnyű század,
S hiába munkált forradalmi hév,
Nekünk börtön jutott s gyalázat.

Amint a legvégső harc végetért,
S feleszmélvén már kedvünk élni támadt,
Új zsarnok jött, fizetni mindenért,
Mindenkinél őrültebb és galádabb.

Mily gyűlölettel volt tele
Fajtánk iránt: népünk lenézte,
Mi nékünk szent volt, nem kímélte,
S tíz év alatt tán fel se mérte,
Mit ölt meg átkozott keze!

És elsötétedett a nagyvilág:
Jött Hortobágy, és jött a recski bánya,
S megismertünk egy szörnyű szót: GULÁG!
S mentünk halálbányákba, Ázsiába.

Ó, hányan ottmaradtak jeltelen!
És hány szülő várt hasztalan fiára!
Hány szem maradt örökre könnyesen!...
A jobb jövőnek vér és könny az ára.

S kik visszatértünk majd e más világból,
Soká bolyongtunk bénán és vakon,
S ha lélegezni mertünk, jött az ÁVÓ,
S vasrács feszült a börtönablakon!

Majd végigharcoltunk egy forradalmat,
S mivel hóhérunk nem bírt el velünk,
Segítni kért egy „testvéri” hatalmat,
Hogy azzal együtt győzzön ellenünk.

El is buktunk, vérben, mocsokban ázva,
És szörnyű megtorlás következett…
De lám, az áldozat nem volt hiába:
’56-ot legyőzni nem lehet!

Ki nem bírt tankok, ágyúk erejével,
Áldozva bár ezernyi életet,
E büszke nép magasztos szellemével
Győzött a bűn, a zsarnokság felett!

Új nap derült fel múltunk szégyenére:
A béna jár, s a vak, lám újra lát!
Testvéreim! Fogjunk hát össze végre,
S emeljük végre fel…
e drága, szép Hazát!

[]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/thumb/d/dd/Biszku_B%C3%A9la.jpg/200px-Biszku_B%C3%A9la.jpg[/img]

1949 májusában hat hétig az MDP Központi Vezetőség Káderosztályának alosztályvezetője, majd a Budapesti Pártbizottság Káderosztályának élére került.

1951-ben leváltották, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a politikai főiskolán.

1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára.

Magyar vonatkozás [szerkesztés]
Magyarországon a Gulag fogalma 1945-ben jelent meg. A megszálló szovjet hadsereg felkereste mindazokat, akiket a hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek vélt. Ennek során volt miniszterelnököket, minisztereket, képviselőket, nagyköveteket, katonatiszteket, papokat, tanárokat, diplomatákat hurcoltak el, köztük Raoul Wallenberg svéd diplomatát is. Ezenkívül rengeteg munkaképes, fiatal nőnek és férfinak kellett elhagynia az országot, hogy szovjet munkatáborban dolgozzanak. Átlagéletkoruk a húsz évet se érte el. 1945-ben a munkaszervezőnek nevezett magyarok kezdték meg a fiatalok összegyűjtését, sokan a német koncentrációs táborokból egyből a szovjet Gulagokba kerültek. A Magyarországon összeszedett embereket először gyűjtőtáborokba vitték. A legnagyobb gyűjtőtábor Kistarcsán működött, ahova elsősorban a fővárosiakat vitték. A gyűjtőtáborokból román átmenőtáborokba (Máramarossziget, Foksány, Brassó, Temesvár) kerültek a foglyok. Innen marhavagonokba zárva kerültek a Szovjetunió területére.

A Gulag-táborokba azok a rabok kerültek, akiket a magyar hatóságok közreműködésével a szovjet hadbíróságok ítéltek el háborús bűntett vádjával, legtöbbször alaptalanul. A szovjet hadifogságba esett mintegy 500 ezer magyar katona és a polgári internáltak többsége ugyanakkor az 1939-ben létrehozott GUPVI (Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága, Glavnoje Upravlenyije Vojennoplennih i Intyernyirovannih), vagyis a hadifoglyok és internáltak táborhálózatába került. A magyar foglyok mintegy 2000 táborban szóródtak szét.

Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. A deportálás során és a munkatáborokban tehát nagyjából 300 ezer magyar állampolgár vesztette életét, akik közül mintegy 10 ezer fő a Gulag büntetőtáboraiban halt meg. [1] Hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették a lelkileg (sokszor testileg is) megtört embereket. A GULAG-világ legjelentősebb magyar krónikásakánt tartják számon Rózsás János írót, a "magyar Szolzsenyicint". Szalkai Zoltán dokumentumfilmsorozatot készített a gulág-táborok mai helyszíneiről.