Idézet:

---

Azt hiszem aktuálissá vált ez a 2004 évben nyitott topic és az általam "elkövetett" topicnyitó, amit még akkor írtam, amikor Medgyessy volt a miniszterelnök.

---

terra Válasz | 2004. május 07. 16:33 | Sorszám: 0

Sok szó esik a napi politikai küzdelmekről, az árkokról, a "normális" Magyarországról, de sokkal kevesebb arról, hogy miért is alakult ez ki, mi a mai anomáliák oka és mi ebből a kiút a jövőben?

Magyarország jelenleg még mindig egy felemás rendszerváltást követő átmeneti állapotban van, ezért nem lehet összehasonlítani a nagy múlttal rendelkező, fejlett demokráciákkal, ahol a politikai pártok hosszabb történelmi fejlődés eredményeként, természetes módon alakultak ki.

Nálunk az ún. rendszerváltás a reform-kommunisták kezdeményezésére és irányításával ment végbe, az akkori "szalonellenzék" közreműködésével, amelynek működését már korábban elnézte a hatalom, 1988-ban pedig már kifejezetten támogatta . A pártok jellemzően nem társadalmi önszerveződés alapján létrejött liberális és konzervatív szerveződések voltak, hanem egyrészről ott volt az MSZP, amely gyakorlatilag a diktatúra állampártja volt új néven, másrészről pedig voltak a reform-kommunisták által partnerként elfogadott elit szerveződések, amelyek egy része nemzetközi segítséggel és támogatással jött létre (SZDSZ, FIDESZ) illetve ott volt az MDF, amely sokkal inkább volt mozgalom, mint szervezett párt, amelyben egy meglehetősen vegyes világnézetű és elkötelezettségű meg alkotta a vezetést és a tagság is igen vegyes volt. A történelmi Kisgazdapárt újraélesztése, majd az MDF-től való elszakadása (és a Torgyán általi későbbi likvidálása) szintén a reform-kommunisták tervei szerint történt meg.

Egyáltalán nem véletlen, hogy az első szabad választáson indult különböző spontán csoportosulások közül egyik sem tudott megmaradni.
(A topic címében és szövegében nem véletlenül használtam az "ún. rendszerváltás" kifejezést. Az akkori köréményekről, anomáliákról szándékomban áll egy külön topicot nyitni).

Ez a reform-kommunisták által kitalált, mesterségesen, az elitek által felülről vezérelten létrehozott pártstruktúra a mai napig fennáll. Nem a választók igénye alakította ki a pártokat, hanem a választók igazodtak a már meglévő pártstruktúrához, ami nem normális jelenség.

Ezt a státuszt állandósították, mondhatni bebetonozták az 5 %-os parlamenti küszöb meghatározásával, amit csak minősített többséggel lehetne megváltoztatni, de ez egyik nagy pártnak sem érdeke.

A legabnormálisabb az MSZP helyzete. Adva van egy párt, amelyiknek nincs önálló arculata, hol szociáldemokrata, hol liberális retorikát alkalmaz, de leginkább a magát a diktatúrából politikailag és gazdaságilag átmentett, újsütetű szociáldemokratává illetve tőkéssé avanzsált nómenklatúra érdekeit és hatalmi törekvéseit képviseli. Vagyis igazából – egészében - nem baloldali párt. Az MSZP csak van és nem tesz mást, mint a jobboldallal szemben próbálja meghatározni magát és erősíteni a mindenkori pozícióit. A párton belül is markánsan különböző nézetű és érdekű csoportok vannak, teljesen mást akarnak a neoliberális irányba forduló nagytőkések emberei és megint mást a szociáldemokraták.
A párt kiszolgáltatott a támogatói holdudvarnak is, hol innen, hol onnan érik nyomások, ezért a jelenlegi formájában képtelen egyértelmű politikai célokat, irányvonalat és arculatot meghatározni. Ennek megfelelően a választóinak többsége sem az MSZP-re vagy a programjára szavaz, hanem vagy megszokásból, vagy a jobboldal ellen.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a politikai struktúra tulajdonképpen egyoldalú.
Egyik oldalon van a gazdasági hatalmat és a média többségét uraló MSZP, amelyik ezt a reform-kommunisták által kitalált helyzetet és állapotot akarja megőrizni, a másik oldalon van a jobboldal, amelynek csoportjai ennek a helyzetnek a megváltoztatását akarják.

A konkrét irányvonalak és célok többsége a jobboldalon van, az MSZP ezek visszaszorítása érdekében dolgozik.

A fejlődőképes demokráciákban a politikai küzdelem célja, hogy a választók különböző csoportjainak nézeteit, érdekeit a pártok integrálják, ütköztessék és a többség által akart változások ennek eredményeként megtörténjenek.

Nálunk viszont a politikai harcok arról szólnak, hogy melyik oldalnak sikerül a másikat az adott időszakban legyűrni. Mivel a baloldal legnagyobb pártjának nincs saját politikai irányvonala, a harc nem a különböző társadalmi helyzetű választói csoportok érdekeinek képviseletéről szól, hanem a hatalomról. Ha a jobboldal győz, akkor a kormányzása alatt változásokat hajt végre. Azt, hogy mik legyenek konkrétan a változások, a jobboldalon belül is külön küzdelem dönti el. A baloldali ellenzék a kormány minden lépését megtámadja, majd amikor győz, akkor a legtöbb változást megsemmisíti és nagy részben visszaállítja a régi állapotot. Ha a jobboldal újra győz, akkor kezdődik az egész elölről.

Magyarország egyre nyilvánvalóbb stagnálásának, sőt fejlődésben lemaradásának ez az abnormális és 15 éve konzerválódott helyzet az alapvető oka.

Ebből két módon lehet kilépni:

1.)Létrejön legalább egy (de szerencsés esetben több) valódi baloldali párt (vagy az MSZP gyökeres átalakulásával, vagy új párt(ok) formájában. Ezt a lépést külső kényszerítő körülmény nélkül az MSZP vezetése soha nem teszi meg, mert a jelenlegi helyzet nekik jó.

2.)A jelenlegi jobboldal egy vagy több párt balra tolódik és megerősödik olyan mértékben, hogy az MSZP helyét is részben betölti a baloldalon és erős nemzeti-liberális kormánytöbbséget alakít ki. Ez kikényszeríti a baloldalon is a változást, mert az MSZP eddig monolit tömbje több részre szakad és a baloldalon is létrejön egy egészséges pártstruktúra. A jobboldal középtől jobbra eső része is előbb-utóbb elszakad a legerősebb párttól és önálló pártként adott helyzetben akár a jobb-közép koalíciós partnere, de ellenzéke is lehet.
A pártszerveződés egyik eleme a jobboldalon lehet az EU-hoz való viszony is (ld. Jobbik), ehhez a hamarosan várható csalódás és kiábrándulás kellő alapot adhat.

Szvsz Orbán nem csupán a napi pártharcokban, pártvezérként gondolkodik, hanem hosszabb távon, államférfiként is. A jobboldalon ma a Fidesz az egyetlen kormányképes párt, a többi párt parlamenti bejutása is kétséges. Ebben a helyzetben Orbán nagyon racionálisan arra törekszik, hogy egy néppárt keretében egyesítse az erőket, hogy kormányra juthasson, hiszen kormányzási lehetőség nélkül a jobboldali politikai erők egyike sem érhet el semmilyen konkrét célt. Kormányra kerülni pedig csak úgy lehet, ha maximalizálni tudja a szavazatokat és a legkisebb mértékre korlátozza a szavazatvesztést. Ha az MDF nem képes elérni az 5 %-ot és szövetségre sem hajlandó lépni, akkor nincs más lehetőség, mint megszerezni az MDF-es szavazatokból annyit, amennyit lehet.

Megítélésem szerint Orbán is tudja, hogy a néppártiságnak is vannak határai és lehetetlen a jobboldal egészét lefedni tartósan úgy, hogy közben balra is tolódik a párt. Amennyire lehet, most kiterjeszti a pártot, de szvsz tökéletesen tisztában van vele, hogy egy bizonyos pont után nem tudja a pártot egyben tartani és új pártalakulatok jönnek létre, erősödnek meg a jobboldalon.

Akkor azonban már – reményeim szerint – az MSZP a jelenlegi formájában már nem fog létezni, vagyis baloldalon is megtörténik végre egy átalakulás, vagyis eljut az ország egy egészségesebb és fejlődőképesebb politikai rendszerhez.
A Fidesz, mint néppárt pedig a baloldalon szerzett állásait fogja elszántan védelmezni – hiszen onnan jön a nagyobb veszély -, ezért a jobboldalon a kormányra kerülés után lazítania kell. Így teret fog hagyni a kisebb pártoknak, vagyis ott is egy differenciáltabb, egészségesebb pártstruktúra jöhet létre. (Tulképpen ez a tér részben már most is rendelkezésre áll, csak nincs olyan jobboldali párt, amelyik ezt úgy be tudná tölteni, hogy be is jusson a parlamentbe.)

"A Jobbik a gazdaság szempontjából szélsőbaloldali,"

terra
Válasz | 2009. június 18. 16:33 | Sorszám: 506
Nem kinevezésről van szó. A bal- és a jobboldal valódi, klasszikus határai gazdasági értelemben aszerint húzódnak meg, hogy egy adott politikai irányzat a nemzeti összjövedelemből mekkora részt központosít és főleg mekkora hányadot hagy meg vagy oszt vissza a tőketulajdonosoknak és mennyit a tőkével nem rendelkezőknek (munkavállalók, nyugdíjasok, gyerekek, stb.)
A másik lényegi törésvonal (ez már nem bal-jobb, hanem inkább a nemzeti-globalista irányvonalon található) az, hogy egy állam illetve annak gazdasága mennyire legyen nyitott és mennyiben legyen szuverén, önálló.

Ha így tekintjük a kérdést, akkor az általam felvázolt koncentrikus körön valóban középen találjuk a Fideszt.

- A Jobbik a gazdaság szempontjából szélsőbaloldali, a szuverenitás kérdésében ultranacionális, antiglobalista.
- Az SZDSZ és most már az MDF a külső kör másik oldalán helyezkedik el, mert gazdaságilag szélsőségesen tőkepárti (vagyis klasszikusan jobboldali), szuverenitás szempontjából szélsőségesen globalista.

- az MSZP ideológiáját tekintve semmilyen ( ), tényleges gyakorlatát tekintve majdnem ott helyezkedik el, ahol az SZDSZ és az MDF, esetleg kis jóindulattal rajzolhatunk neki egy külön belső kört.

Véleményem szerint a jobb és bal afféle mutató szavak. Mivel a palettán mindig több párt van ezért szokás legalább két oldalra felosztani az erőteret, általában két meghatározó párt szokott azért lenni. (Bár vannak demokráciák, ahol tkp. csak egy meghatározó párt van: Svédország, Japán, Bajorország.)

Posztkádárista maradványokkal teli van a fejünk, még a fiataloké is, főként az államtól várt gondoskodást illetően, öngondoskodás helyett - ezt lehet balos attitűdnek nevezni, joggal. Ez tényleg nem jó, de amúgy az állam gondoskodására is szükség van, mert hiába felnőtt a társadalom, ha mégsem nőtt be még a feje lágya.