Molnár János neve azért érdekes, mert megbízható értékelések szerint a 20. sz. első felének egyik legkiugróbb rajz- és festőtehetsége, a 20 sz. "legnagyobb magyar csendélet-festője" volt. Született tehetség, szegénysorú, 11 gyerekes családból származott. Anyja, Gyulabá nagyanyja Fazekas Júlia, kicsit könnyed életű, bohém, de tehetséges lány, ugyancsak szegénysorú. Molnár János azonban már gyerekkorában megmutatta kiugró tehetségét: 6 évesen elkezdett rajzolni, 10 évesen -- tanárai segítségével -- már olajjal fest, 20 évesen beutazza fél Európát mestert keresve, hosszasan él Münchenben és Párizsban. Mestere Hollósy Simon volt és maradt. A háború előtt már jónevű, megrendelésre dolgozó tájkép-, portré-, és csendéletfestő. Mivel szegény volt, pénzre volt szüksége, azért sokat dolgozott megrendelésre. De az ilyen munkáiban is kiugró egyéniség, tehetség mutatkozik. Csendéletei révén valóban világhírű lett. Egyszer rákerestem vezető aukciós házak honlapján, és megdöbbenve láttam, hogy egyes képeit ma több millió forintos árakon árulják.

Gyulabátya nem örökölte a rajz- és festőtehetséget apjától, de örökölte a nyughatatlan, világjáró lelkületet, az újat keresés lendületét, az odaadó munka szenvedélyét. És a vallásosságot. Ez egyértelműen apja öröksége, aki minden bohémsága mellett mélyen vallásos, imádkozó ember volt haláláig.

Ma ott voltam a temetési misén. Hét pap mondta a misét Varga János templomában, Remetén.

Az Úrfelmutatáskor oldalról a templomablakokon keresztül fény ömlött a templomtérbe és elárasztotta az oltárt.

Gyulabátyánk utolsó éveinek visszatérő és kedvenc témája volt: a FÉNY. Máriát a Fény Királynőjének szerette nevezni.

Gyulabácsi 1933-ban elvégezte a jogot, majd parlamenti jegyző lett. 1936-ban Berlinben töltött egy évet, hallgatta a leghíresebb jogászokat és teológusokat. Meghatározó élménye volt az eukharisztikus világkongresszus Budapesten 1937-ben. Ezt követően idehaza bekapcsolódott az Actio Catholicába. Megjárta a frontot Keleten, de épségben hazatért. 1944-ben nősült. A Mindszenty-per kapcsán megtudta, rá is vadásznak, ezért illegalitásba vonult: padlásokon élt, segélyből tartotta fenn magát egy jó éven át. 1950-ben igazoltatták, letartóztatták. Recsken végzett kényszermunkát, kőtörést főképpen. 1956-ban szabadult, de 1957-ben ismét letartóztatták és visszavitték Recskre. Innen tudtommal 1962-ben szabadult. Jogászként soha nem tudott ismét elhelyezkedni, a kőtörés során elsajátított mesterségét folytatta és a Kerepesi úti temetőben kőfaragással kereste a kenyerét. Ez igen jól jövedelmezett neki, mert amikor én 1982 körül megismertem, kifejezetten a jó középosztály szintjén éltek a feleségével.

Mindig makkegészséges volt. Azt mondogatta, hogy a kommunizmus számára a legtökéletesebb szanatórium volt: vasegészséget szerzett neki -- a kényszermunka által a kőbányában.

Egész életét a Mária-tisztelet töltötte ki. A Mária-jelenésekről számtalan kisebb-nagyobb szöveget publikált, régen szamizdat formában, később hivatalosan is. Kereste a fiatalok társaságát, sokukat foglalkoztatta kisebb munkákkal. Az általam ismert periódusban egy ideig közvetlen munkatársa, aki számos kiadványának szerkesztője és szerzője volt a régi érában, Mezei Balázs filozófus, akadémiai doktor, a Pázmány tanára.

Gyulabácsi főműve, Mária a Világ Királynője 2004-ben jelent meg.

Beutazta a Mária-jelenések helyszíneit Guadelupétól Koréáig....

Nemcsak igaz ember volt, hanem szinte szent. Tiszta, odadó, hűséges, kitartó... imádságos életet élt és valami földöntúli rajongás késztette a Szűzanya szolgálatára. Apokaliptikus volt -- élete végéig várta, hogy bekövetkezik a világ megtérése, ahogyan azt a Szűzanya Fatimában, Garabandálban és másutt is megjósolta.

„Ne bánkódjatok, mint a többiek,
kiknek nincs reménységük.”
(Szt. Pál)

†

Isten örök tervét elfogadva tudatjuk, hogy
Dr. Molnár Gyula
gyémántdiplomás jogtudós,
diakónus, mariológus
2008. május 6-án a Szûzanyának szentelt földi élete után,
98 éves korában megtért teremtõ Istenéhez.