Index: Hit az agyban

Agyunk különösebb megterhelés nélkül elővarázsol képzeletbeli világokat szellemekkel, istenekkel és szörnyekkel. Minél kevésbé érezzük magunkat biztonságban, annál nehezebben tudunk ellenállni a természetfeletti világ vonzásának. Úgy tűnik, az agyunk rá van hangolva arra, hogy higgyen istenben.

A vallásos hit eredete rejtélyes, de az elmúlt években a tudósok elkezdték kutatni a témát, és már előálltak néhány ötlettel - írja [1] a New Scientist. Az egyik elmélet szerint a vallás evolúciós folyamatként jött létre, hogy az embereknek nagyobb esélyük legyen a túlélésre, és átadhassák a génjeiket a következő generációnak. Az elmélet a vallásos hit összetartó erejére épít, ami az őseinknek segített abban, hogy zárt közösségekbe tömörüljenek, amelynek a tagjai együtt vadásznak, közösen nevelik az utódokat. Ezek a csoportok könnyebben legyűrték azokat a rivális csoportokat, ahol nem volt hasonló összetartás. Végül a vallás minden emberi közösségben megjelent.

A teória kritikusai szerint az ötlet nem túl kiforrott. Scott Altran antropológus úgy véli, a halál utáni életben való hit – ami a vallások egyik alapeleme – nem fér össze azzal, hogy túl kell élni a jelent, márpedig az utóbbi szükséges a gének továbbításához. Ez az elmélet inkább a vallás terjedésére adhat magyarázatot, nem a létrejöttére. Altran szerint a vallás az emberi agy működési mechanizmusának a mellékterméke. Az emberi agyban van többek között nyelvi központ, amely a beszédet segíti, de nincs külön "vallási modul". Vannak viszont olyan egyedülálló tudati képességeink, amelyek az embert kiemelték az állatvilágból, és egyben lehetővé teszik, hogy el tudjuk képzelni természetfölötti dolgokat.

Nagyon sok bizonyíték van arra, hogy a vallásos hit alapjai megtalálhatók bedrótozva az agyunkba, mondja Paul Bloom, a Yale egyetem pszichológusa. Kulcsfontosságú tulajdonságunk, hogy az agyban külön rendszer foglalkozik az élő dolgokkal, illetve a nem élő dolgokkal. Ez a szétválasztás a gyermekkorban egészen korán megtörténik: kísérletek kimutatták, hogy öthónapos csecsemők is képesek megkülönböztetni az élő és az élettelen dolgokat. Bloom szerint a két rendszer egymástól teljesen függetlenül működik.

Az emberek könnyen alakítanak ki kapcsolatot nem létező idegenekkel: a négyévesek körülbelül felének van képzeletbeli barátja, a felnőttek gyakran ápolnak kapcsolatot elhunyt rokonaikkal, fiktív karakterekkel és fantáziapartnerekkel. Ez evolúciós szempontból igen fontos képesség, mondja Justin Barrett, az Oxford egyetem antropológusa. Enélkül nem tudnánk fenntartani a nagy társadalmi hierarchiákat, szövetségeket, vagy azt megjósolni, hogy a láthatatlan ellenség mire készülhet.

Képességünk - ami így az istenek kitalálására is alkalmas - azonban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy vallások alakuljanak ki. Az emberi agynak van még egy fontos, ehhez szükséges jellemzője: túl jól érzékeljük az ok-okozati összefüggéseket, ami arra késztet minket, hogy mindenben tervezettséget lássunk, még akkor is, ha szó sincs ilyesmiről. A kutatók szerint ennek is életbe vágó evolúciós oka lehet: a túléléshez kevés, ha tízből csak kilencszer vesszük észre a ragadozót. Bőven megéri inkább ötször indokolatlanul elszaladni, ha ezzel biztosan elkerüljük a veszélyt.

Ismét gyermekkísérletek bizonyították be, hogy az agyunk mindenben az okokat keresi. Egy kísérletben 7-8 éves gyermekek mindenre találtak magyarázatot, szerintük a madarak azért vannak, hogy daloljanak, a folyók meg azért, hogy legyen min csónakázni. Aki egy gyermeknek elkezd magyarázni a vallásról, fogékony hallgatóságra talál. Deborah Kelemen, az arizonai egyetem munkatársa azt tapasztalta, hogy a felnőttek ugyanígy hajlamosak mindenben tervezettséget látni.

Tanulmányok kimutatták, hogy a vallásos felnőttek egészen másképp viszonyulnak a valláshoz, mint a gyerekek: sokkal inkább a hit morális kérdéseivel foglalkoznak, és kevésbé a természetfeletti dolgokkal. Még a megrögzött ateisták is hajlamosak arra, hogy életük bizonyos eseményeire vagy traumákra természetfeletti okokat találjanak, mintha valami titkos ügynökség avatkozott volna bele az életükbe, mondja Olivera Petrovich, az Oxford egyetem pszichológus kutatója. Az ateisták nem űzték el az isteneket, csak kordában tartják őket.

Az emberek a legtöbb állattal szemben nehéz helyzetben vannak, mert előre látnak jövőbeni eseményeket, emlékeznek a múltra és látják, hogy miként kerülhetnek szorult helyzetbe – beleértve saját halálukat is, amivel elég nem könnyű szembenézni. Ki kell találni egy megoldást, különben megsemmisülsz, mondja Altran. Ez a megoldás a hit, és az, hogy miért hiszünk valamiben, teljesen független attól, hogy az igaz-e, vagy sem.

A vallásosság tudományos hátterét nehéz lesz feltárni, de a New Scientist cikke szerint van egy kísérlet, amellyel a tudósok választ kaphatnának a kérdéseikre. Etikai okokból azonban nem valószínű, hogy a közeljövőben elvégzik a kísérletet, mert túlságosan embertelen lenne. Ebben ugyanis teljesen gépekre kellene bízni egy gyermekcsoport felnevelését, akik bizonyára kialakítanák a saját nyelvüket, és kiderülne, hogy a teljes izolációban felnövő emberek spontán létrehozzák-e a vallásos hitüket.
A cikkben hivatkozott linkek: