A szakemberek szerint sokaknak eddig is anyagi gondot jelentett a védekezés. Magyarországon 100 élveszületésre 58 abortusz jut.

Olcsóbb az abortusz, mint a fogamzásgátlás. A műtét ugyanis szociális alapon olcsóbban jár, a gyógyszer viszont nem. Tavaly több tízezer nő vetette el nem kívánt gyermekét. Sokuknak egyszerűen nem futotta fogamzásgátlóra.

Csordás Ágnes elnök, Magyar Védőnők Egyesülete

Vannak olyan családok, akik bár megbeszélik a dolgokat, őszintén, nyitottan beszélnek erről a témáról, de az anyagi lehetősségeik nem teszik lehetővé, hogy megvegyék,a fogamzásgátló, hiszen ez nem egy olcsó gyógyszer.

A legolcsóbb tabletta 1500, a legdrágább 5000 forintba kerül. Az előző és a mostani kormány korábban támogatni kívánta a fiatalok fogamzásgátlását. A pirula azonban az államnak is sokba kerülne.

Rácz Jenő helyettes államtitkár Egészségügyi Minisztérium

Korábban valóban volt egy olyan jellegű előterjesztés, amely elsősorban a 14-18 éves korosztály gyógyszertámogatási lehetőségét vetette fel, ugyanakkor viszont figyelembe véve a kereteket, a lehetőségeket, más szakmapolitikai szempontok mellett döntöttünk.

Azt - mint régóta közéleti tevékenységet szervező ember - tudom, hogy nem jó a közéleti ügyeket keverni. Ha valóban el akarja egy mozgalom érni az abortusz kereteinek szűkítését, akkor minden pártpolitikai erőben és azok holdudvarában szimpátiát kell ébreszteni.

Viszont ha az abortusz ellenes küzdelmet összekapcsolják az iszlám elleni harcccal, akkor gyengítik a saját kampányukat, megosztják a támogatóikat és ezzel erősítik az abortusz pártiakat.

Azt egyébként én is el tudom képzelni, hogy Werberék olyan csövesek, hogy nem csinálnak a helyi viszonyokhoz igazodó kampánytervet.

Apóka javaslatát nagyon okosnak tartom, de kevésnek. Ez csak az emberek egy részére hat. Itt a képek hatásán látom, hogy az USA-ban hogy ugymondjam, a plebset is megfogták a képek. Tegnap az autók az óriásposzterekkel a piac körül kőröztek. Nagyon sok embernek kellett hazavinnie a családi ebéd mellé a látványt. Szemmel láthatólag megrendítette őket. Az magzatgyilkosság ellenfelei tanultak keménységet az abortusz pártiaktól. Van egy réteg amire csak ez hat.

A határozat érdemi rendelkezésével, a terhességmegszakításról szóló jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének a megállapításával és megsemmisítésével egyetértve, az a véleményem, hogy e jogszabályok tartalmilag is alkotmányellene-sek.

1. Nem osztom a többségi álláspontot tükröző határozatnak azt a megállapítását, hogy a magzat jogalanyiságának a kérdése alkotmányértelmezéssel nem dönthető el. Ez az álláspont lehetőséget lát arra, hogy a törvényalkotó a magzat jogi státuszát az ember jogalanyiságától eltérően minősítse. E szegregációnak azonban alkotmá-nyos alapja nincs.

2. Kétségtelen, hogy az Alkotmány az ember normatív fogalmát kifejezetten nem határozza meg. Nem ad kifejezett eligazítást az emberi élet kezdetét, de az emberi élet végét, a jogalanyiság megszűnését illetően sem. Ahogy azonban ezt a többségi álláspontot kifejező határozat helyesen tartalmazza, az " ember " fogalom a történelmi fejlődés során a különböző - filozófiai, etikai, erkölcsi, természettudományos, természetes - emberfogalmak mellett normatív értékűvé is vált. Ha pedig az " ember " -fogalom normatív fogalom, az nem eshet kívül az Alkotmány, az ország alaptörvénye normavilágán, annak alkotmányos helyét az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány értékrendjében - éspedig alkotmányér-telmezéssel - meg kell találnia.

Ha ugyanis az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a megszületett ember ( a köldökzsinór elvágásától ) bizonyosan jogalany ( márpedig az ), akkor ezt a megál-lapítást is alkotmányértelmezéssel teszi. Mint ahogy azt is, hogy a jogképesség a klinikai vagy a biológiai halál beálltáig áll-e fenn ( ennek pl. az eutanasia alkotmányellenessége szempontjából jelentősége lehet ). Az Alkotmánybíróságnak tehát az ember jogalanyiságának kezdetét és végét, a jogi ember-fogalom teljességét az Alkotmány alapján értelmeznie kell.

3. A többségi határozat szerint az ember biológiai (filozófiai, erkölcsi, természetes) és jogi fogalma között kezdetben nem volt feszültség, a különböző ember-fogalmak egymásnak megfeleltek, a természetes és jogi ember-fogalom egybeesett. Nézetem szerint a természet- tudomány fejlődése nem adhat alapot arra, hogy a jog normatívitása ezt a természetes megfelelést és egybeesést kétségbe vonja.

A természet- (és szellem-) tudomány által szolgáltatott érvrendszertől, azaz az ember biológiai és " természetes " fogalmától tehát az " ember " fogalom normatív felfogása nem szakadhat el akkor sem, amikor az Alkotmánybíróságnak értelmeznie kell, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján embernek, azaz jogalanynak kell-e te-kinteni a magzatot. Ehhez az értelmezéshez pedig az orvostudomány mai eredményei és a modern biológia (genetika) korábbihoz képest minőségileg új - és végérvényes - megállapításai megkerülhetetlenek.

4. A formális jogi gondolkodást, az ember jogi státuszára vonatkozó normatív értelmezést befolyásoló, néhány évtizede még valóban problematikus természettudományos dilemma mára már egyértelműen eldőlt. Tudjuk, hogy az ember a női és férfi ivarsejtek egyesülésétől kezdve genetikailag befejeződött egyén, emberi individuum. A magzatfejlődésben az ontogenezis nem ismétli meg a filogenezist, a magzat minden kétséget kizáróan a " human species " -hez tartozik. Az emberfejlődés a fogamzástól kezdve kontinuus, az nem tagolódik szubhumán és humán fázisokra.

A genetikusan meghatározott " ember " ismérv eszerint éppúgy magába foglalja a születés előtti ( magzati ) létet mint az egységes, megbonthatatlan biológiai folyamat integráns részét, miként a születéstől a halálig ívelő létezés dimenzióját.

A magzat tehát biológiailag ember, és nem dolog, nem tárgy; genetikailag befejeződött egyén: individuum; az egyedi emberi élet pedig a fogantatás és a biológiai halál közötti egységes folyamat.

5. A születés előtti (a méhen belüli és kívüli) magzati életnek azért nincs (nem lehet) külön jogi státusza, mert a biológiai kontinuitáshoz képest a születés mesterséges, ugyanakkor önkényes normatív határvonal. Az a tétel ugyanis, hogy a magzat a női szervezet integráns része, ma már genetikailag, élettanilag és morfológiailag sem igazolható. A magzat önálló, az anyától különböző egyedi emberi személy, önálló szívműködéssel, keringési- és idegrendszerrel és individuális jegyekkel.

Ha a jog különböztethetne az emberi élet születés utáni és előtti fázisai között, sőt ez utóbbin belül esetleg tovább artikulálhatna például aszerint, hogy képes e már a magzat a méhen kívüli életre vagy sem, illetőleg aszerint, hogy a magzat milyen távol vagy közel van a születéshez, genetikailag egészséges-e, vagy károsodott stb., akkor - elvben - ugyanezt a normatív megkülönböztetést - akár azonos szempontú ismérvek alapján is (csecsemő életképessége, születés utáni időhatár tűzése, életminősége, tudati, egészségi állapota stb.) - a már megszületett ember vonatkozásában is megtehetné. Ez pedig apartheid normatív ember-fogalom kialakí-tásához vezetne.

A többségi határozatban megfogalmazott az az egyébként kikezdhetetlen érv, hogy az Alkotmány szerint nem lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi pozíciójából, itt azért nem segít, mert a jogalanyiság kezdetét, a személlyé minősítést, azaz a normatív ember-fogalom körüli vitát az Alkotmány kifejezett rendelkezéssel nem dönti el. Csak arról rendelkezik, hogy az ember feltétlenül jogképes, továbbá élete és méltósága érinthetetlen. A születéssel (az anyatesttől való elválással) már mindenképpen fennálló emberré, személlyé minősítés azonban törényhozói, illetőleg alkotmánybírósági alkotmány-értelmezéssel dőlt el.

6. A kontinuus emberfejlődésben kétségkívül egy minőségi változás a születés. Ez azonban az emberi élet értéktartalma szempontjából semmi esetre se lehet alapja egy eltérő, másfajta normatív rendezésnek. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az emberi életet és méltóságot részesíti abszolút védelemben és nem az anyatesttől elvált emberi életet.

Kétségtelen, hogy az Alkotmány idézett rendelkezése " veleszületett " jogokról be-szél. A veleszületett jogként koncipiált élethez és méltósághoz való jog azonban nyilvánvalóan nem a már megszületett (világra hozott) emberi lény alanyi jogait jelenti, hanem azt, hogy az embernek velekeletkezett, létezésénél fogva őt megillető, tehát létéből, ember-voltából eredő (azaz nem derivált, hanem ipso facto) alanyi jogai vannak. Minthogy pedig a magzat biológiailag (genetikailag) kétségkívül az emberi fajhoz tartozik, tehát normatíve sem lehet dolog (azaz fizikai értelemben vett testi tárgy), hanem személy, vagyis jogalany (és nem jogtárgy), a fogamzás pillanatában keletkezett ember (magzat) élethez való joga a megszületéshez való alanyi jogként normativizálódik. Semmiféle normatív alapja nincs tehát annak, hogy a jogalanyiságot és ezzel a szubjektív alanyi jogokkal való felruházást a születéshez (a köldökzsinór elvágásához)kössük.

7. Az Alkotmány 56. §-a alapján a Magyar Köztársaságban minden ember jogképes. Mivel a magzat: ember, nem a születés a kezdőpontja a jogalanyiságnak, hanem a fogamzás. Aki megfogant, az jogképes; emberi létéből és méltóságából fakad alanyi joga a megszületéshez.

A magzat tehát nemcsak genetikailag, biológiailag (és erkölcsileg), de jogi, alkotmá-nyos értelemben is ember, jogalany, s így jogi pozíciója, emberi státusza, azaz al-kotmányos jogállása az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alá integrálódik.

8. A halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító AB határozathoz [ 23/1990. ( X. 31. ) AB ] fűzött párhuzamos véleményünkben - Tersztyánszky Ödön alkotmánybíróval - arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezkdésében írt, " az élethez és emberi méltósághoz való jog " valójában nem is jog, mert az emberi lényeg a jog számára voltaképpen transzcendens, hozzáférhetetlen ". Az élethez és méltósághoz való jog " tulajdonképpen csak imagináriusan létezik. Emberi élet és méltóság ugyanis a jog " előtt " létező értékek, ezek elválaszthatatlan egysége az ember elidegeníthetetlen, immanens, lényegi sajátja, így ezek nem mint alapjogok, hanem mint a jogi értékeket megelőző kategóriák, az alanyi jogok forrásai szerepelnek az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban.

Márpedig ez az emberi életről és méltóságról vallott a priori értékszemlélet egyfelől azt jelenti, hogy az emberi élet jogi védelmét illetően sem különböztethetünk születés előtti és utáni szakaszok között, másfelől pedig azt, hogy az állam nemcsak büntető hatalmánál fogva nem foszthatja meg az embert életétől és méltóságától, hanem semmiféle egyéb jogi eszközzel, így az " abortuszjoggal " sem, mert itt a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen (nőre, anyára, házastársakra, államra át nem ruházható), tehát jogi eszközökkel érinthetetlen értékekről van szó.

9. Az anya személyiségi (önrendelkezései) jogaként posztulált " abortuszjog " a magzat alkotmányos jogaival konkuráló jogként kezeli az anya személyiségi jogait, amelyek a magzati élet védelmét korlátozzák (korlátozhatják). Csakhogy itt az emberi életről, azaz a jog által is sérthetetlen és korlátozhatatlan értékekről van szó. Az élet ugyanis, mint a jogi értékek előtti érték az alanyi jogoknak (így a személyiségi jogoknak is) az alapja és eredője. Ezért operál itt a jog - és az Alkotmány - az elidegeníthetetlen, sérthetetlen, csorbíthatatlan, érinthetetlen stb. (Alkotmány 8. § (1) bekezdés) princípiumokkal. Konkuráló jogok csak azonos értékskálán helyezkedhet-nek el. Egy alapvetőnek tartott érték - éppen a jogi normatívitás hiánya miatt - nem kerülhet akár még általánosított jogi értékekkel sem (általános személyiségi jog, anya önrendelkezési joga) kollízióba.

Mivel az emberi élet ténye alapja és feltétele a jogalanyiság (és az alanyi jogok) megjelenésének, és mivel az élet értékteljességet kifejező fogalom, az emberi élet totalitásához egyébként hozzátartozó jogi (rész) értékek nem versenghetnek az egésszel. Az anya személyiségi joga tehát nem korlátozhatja a magzat megszületéshez való jogát, mert ez a korlátozás a magzatnak mint emberi életnek az elpusztítását, azaz az élettől való önkényes megfosztását jelenti.

Az indítványokkal támadott, a terhességmegszakításról szóló jogszabályi rendelkezések tartalmilag ezért alkotmányellenesek ( Alkotmány 8. § (2) bekezdés).

10. Az ember élete csak egy másik ember életével konkurálhat. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése csak az élettől való önkényes megfosztást tilalmazza. Nyilvánvalóan nem önkényes az élettől való megfosztás, ha egymással ugyanazok az értékek versengenek, ha a jognak az életek közötti választásról kell rendelkeznie. Ha egy emberi élet veszélybe sodródik, s az csak egy másik élet feláldozásával menthető meg (pl. az anya élete méhen kívüli terhesség esetén a magzat megölésével), az élettől való megfosztás önkényességét az életmentési cél oldja fel. Itt a jognak jogelleneségget kizáró, azaz mentesítő okot kell szabályoznia ( amely nem jelent alanyi jogot az ölésre ). A meghozandó törvényi rendezésnek ezt a nem önkényes minőséget kell szabályoznia és megfelelő jogi garanciák közé szorítania.

Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján kiterjedt vizsgálatot folytatott le egyrészt a hazai törvényhozás hagyományai, másrészt a nemzetközi jogalkotás újabb eredményei vonatkozásában. A terhességmegszakítás kérdése világszerte napirenden van az elmúlt évtizedekben, a törvényhozásokat, a tudományos világot és több más alkotmányossági jogkörrel felruházott bíróság ítélkezését is foglalkoztatta. A kérdéskör nem választható el bizonyos szociális vonatkozásoktól és nem választható el az orvostudomány és a genetikai kutatások legújabb eredményeitől sem.

Az emberi élet és személyiség védelme elsődleges feladata a társadalomnak. A jog biztosítani törekszik az élethez és emberi méltósághoz való jog minél teljesebb kiteljesedését, valamint a személyiség és döntési szabadság, értékmegragadás- és elfogadás, vagy akár elutasítás emberi méltóságból következő szabadságát is. A jognak a társadalmi súrlódásokat csökkentő és a társadalom egészséges fejlődését segítő, ugyanakkor a társadalomban élő egyes ember személyes szabadságának és méltóságának minél tágabb körben történő érvényesülésére lehetőséget adó megoldásokra kell törekednie. Ám az indítványokban felvetett és vitatott célok nem kizárólag jogi szabályozás kérdései. Pusztán jogi szabályozással nem is oldhatók meg, nem rendezhetők kielégítő módon.

Az Alkotmánybíróság nem jogalkotó szerv, a létező alkotmány keretei között kell az azzal ellenkező jogszabályok vonatkozásában állást foglalnia. Emellett figyelemmel kell lennie arra is, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere az átalakulás állapotában van. A jogalkotó szerveket a legkülönbözőbb irányú sürgős feladatok nyomasztják, ehhez képest újabb és újabb feladatokkal való terhelésük a jogalkotás minőségi munkáját veszélyeztetheti. Másrészről az Alkotmánybíróságot a törvényhozás azért hozta létre, hogy az alkotmányellenességet a jogrendszerből kiküszöbölje. Munkája során nem politikai vagy társadalmi, hanem jogi, jogegységi szempontok befolyásolják.

A művi terhességmegszakítás jogi szabályozása kétségtelenül érint az életre, az emberi méltóságra, a személy szabad döntési jogára, a házastársak közös ügyekben történő döntési jogára vonatkozó lényeges összefüggéseket, érinti az egészséghez fűződő alkotmányos jogokat, valamint az orvosok és más egészségügyi alkalmazottak lelkiismereti szabadságának kérdését is. Mindezek a kérdések törvényben szabályozandók; az Alkotmány tartalmazza az azokra vonatkozó alapelveket. A művi terhességmegszakítást rendező két támadott jogszabály és az egészségügyi törvénynek az ezek meghozatalára felhatalmazást adó része a jogalkotásról szóló törvény 5. § f) és j) pontjába ütköznek, ezzel formailag alkotmányellenesek.

Indokolt, hogy az előkérdések mérlegelése során az Alkotmánybíróság ne pusztán formai okokból közelítsen a támadott jogszabályokhoz, hanem tartalmi kérdésekre is kitérjen. A jelenlegi alkotmányból levonható anyagi jogi elvek kifejtése a művi terhességmegszakítással kapcsolatban az indítványok és ellenvetések körében az Alkotmánybíróság feladata.

A kérdéskör eldöntése szempontjából a következő tartalmi kérdéseket tartom vizsgálandónak :

1. Az indítványozók felvetik a méhmagzat élő emberi jellegét és ebből következően emberi személyiségének jogilag elismert voltát. Utalnak arra, hogy a magzati élet törvényes védelmet élvezett eddig is, de törvényes védelmet kellene élveznie a biológia és az orvostudomány álláspontja s az e felé tartó nemzetközi szerződések alapján élő emberként az Alkotmány 56. §-a szerint, mint önálló személynek, jogalanynak.

2. Az indítványok szellemében vizsgálni kellett az anya azon sokak által védett, mások által vitatott személyiségéből folyó jogát, hogy hordott méhmagzatával mint teste részével rendelkezzék. Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján és annak értelmezésével kell állást foglalnia arról, hogy van-e az anyának joga a magzat feletti rendelkezésre, illetőleg, hogy az indítványokban foglaltak szerint ezt a jogát általában vagy legalábbis családi kapcsolat esetén meg kell-e osztania a magzat atyjával.

3. Mérlegelendő az élet és emberi méltóság társadalmunkban mindenek felett álló értéke és ehhez képest az ezzel kapcsolatban időnként kollízióba kerülő, a gyermek elfogadására vonatkozó szabad személyi döntés joga.

4. Mérlegelni kell, hogy a jelenlegi jogszabályi tételes felsorolásnak a magzati élet megszakítására vonatkozó engedélyezett esetei között felsorolt szociális indikációs esetek az Alkotmány alapján elvileg elfogadhatók-e.

5. Végül mérlegelni kell, hogy a terhességmegszakítás az általános társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátás szempontjából az egészségügyi ellátás tárgyának minősítendő-e vagy attól elváló specifikus beavatkozásnak tekintendő.

II.

1. A határozat indokolása szerint a megsemmisített rendeletek ráutalólag eldöntik, hogy a magzat nem jogalany. Ez a döntés ugyan összefér a hatályos Alkotmány szövegével, de törvényi szintet igényelne, ezért a támadott rendeletek és a meghozatalukra felhatalmazást adó törvényhely alkotmányellenesek.

Az indokolás szerint a magzat " ember " mivoltát, ezzel jogi személyiségét elismerő értelmezés is összhangba hozható az Alkotmánnyal, de ez is - legalább ráutaló - törvényi szintet igényelne. Amíg ez a törvényi állásfoglalás meg nem történik, a magzati élet és más - anyai - alkotmányos jogok kollíziója tekintetében nem lehet állást foglalni.

2. Az első mérlegelendő jogi kérdés, hogy emberi életnek minősül-e a magzati élet, illetve jogalanynak minősül-e a méhen belüli magzat. Ha ugyanis a magzat jogi értelemben " ember ", úgy az Alkotmány 8. § (1) és 56. §-a alapján az Egészségügyi törv. 29. § (4) bekezdése szerinti jogszabályi felhatalmazás az Alkotmány 8. § (2) bekezdését sérti. A terhesség művi megszakítása és e magzat életének megsemmisítése csak az anya közvetlen veszélyeztetettségével lenne indokolható.

Természettudományos kérdés, hogy a magzat mikortól minősül embernek, potenciálisan vagy teljesen kibontakozott emberi életnek, emberi lénynek. A jog oldaláról döntendő-e, hogy ezt az alakuló vagy kialakult emberi lényt jogalanynak, személynek tekinti-e. A jogalanyiság fogalma eredetileg az emberre szabott intézmény, de nem szükségszerűen egyezik a jogalany fogalma az ember biológiai fogalmával.

Az indítványozók hivatkoznak arra, hogy a polgári jog, amidőn a megszületett embernek fogantatásáig visszamenőleg biztosítja bizonyos jogait (elsősorban vagyoni jogait, de a családból születettség jogát is), a magzatot ebben a vonatkozásban már a római jogi szabályozás óta személynek tekinti. A Ptk. szerint: 9. § " A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg " . 10. § " A gyermek részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van. "

A gondnok kirendeléséről az 1960. évi 11. tvr. a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról 7. §- ában rendelkezik olyan értelemben, hogy a méhmagzat gondnokát az általa ellátott ügyben a gyám jogköre illeti meg.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az embernek az élethez és emberi méltósághoz való veleszületett jogáról beszél. A Ptk. hivatkozott §-a szerint a méhmagzatot akkor illeti meg fogantatásától kezdve jogképesség, ha élve megszületett. Az indítványozók szerint ezekből a tételekből levezethető, hogy a magzatnak " megszületni " is joga van, és aki ebben megakadályozza, az ezt a jogát sérti. Ebből következően tehát a magzat jogalany, és élete védett élet.

A bel- külföldi jogtudomány és joggyakorlat a magzat visszamenőleges jogképességét mintegy fikcióval a születéshez kötik. Ebből a megszületésre való jog és a polgári értelemben vett jogképesség nem vezethető le hatályos jogunk szerint. A hatályos magyar jogban a magzat nem polgári jogalany. Noha függő vagyoni helyzetet eredményez a megszületendő ember visszamenőleges érdekvédelme, önmagából ebből nem következik, hogy az anyaméhben rejlő magzat a polgári jog személyiségvédelme szerint áll szemben az anyával és a terhességmegszakításnál felmerülő érdekellentétük esetén is a magzat részére gyámi jogkörben eljáró gondnok rendelhető ki. A polgári jog jelenlegi szabályaiból csak a már élve megszületett magzatra vezethető le az a jogi álláspont, hogy a szülő és születendő gyermeke között arra az esetre, ha a gyermek megszületett, vagyoni érdekellentét már a gyermek fogantatásától kezdve felmerülhetett. Maga az a tény, hogy gondnok jár el gyámhoz hasonló jogkörben és a magzatnak nem rendelnek gyámot, arra mutat, hogy nem személyi gondozás igénye merül fel, hanem csak esetleges, a későbbi, születésen múló vagyoni jogok biztosítása.

3. Nem lenne akadálya annak, hogy a törvényhozó a személyiség kezdetét akár polgári jogi értelemben, akár általában a jelenlegitől eltérően rendezze (amint az egyházi jog is másként rendezi). A jogalkotó rendezése során figyelembe veheti az újabb tudományos eredményeket. A tudomány mai többségi álláspontja szerint az ember fogantatásától, a női és férfi ivarsejtek egyesülésétől kezdve genetikailag befejeződött egyén. Ettől kezdve emberi lény fejlődik. A genetikusan, természettudományosan meghatározott " emberismérv " az életnek nevezett egységes megbonthatatlan biológiai folyamat integráns részeként éppúgy magába foglalja a születés előtti magzati létet, mint ahogy a születéstől a halálig ívelő létezés teljes szakaszát. Biológiailag tehát a magzat a tudomány mai álláspontja szerint ember, genetikailag befejeződött egyed, az élő magzat élete természettudományos szemmel emberi élet. Az Alkotmány két vonatkozó 54. és 56. §-a szerint minden embernek veleszületett joga van az élethez és minden ember jogképes. Azonban az Alkotmány az ember szót jogi normatív értelemben használja és nem természettudományos értelemben. A jogalkotó nyilván mérlegeli a jogalkotás során a természettudomány újabb eredményeit, azonban az Alkotmánybíróság nem jogalkotó, hanem éppen az Alkotmány tartalmát kell megállapítania. Ilyen szempontból az Alkotmány " ember " és " veleszületett " fogalmai tehát értelmezendők, éspedig a jelenlegi jogrendszerrel összhangban értelmezendők addig, amíg nem válik esetleg világossá, hogy az Alkotmány e jogrendszeren túl kívánt emelkedni, vagy a jogrendszer az Alkotmánnyal nyílt ellentmondásban van.

A jogi " ember " fogalom a jogfejlődés során - amint erre közös indokolásunk utal - nem vette át teljesen a biológiai tudományos ember fogalmat. A veleszületett fogalmat mind a polgári jog, mind a büntető jog kategóriái az anyatesttől való elválás és nem az anyatestben való fogantatás mozzanatához kötik. A jogalkotó másképp is dönthet, de az Alkotmánybíróság az érvényes jog szempontjából ettől nem tekinthet el. Ellenkező esetben mind a Ptk. feltételessége a magzat jogképessége vonatkozásában, mind a büntetőjog különböztetése a magzatelhajtás és az emberölés között értelmét vesztené, a jogrendszer önellentmondásba kerülne.

Az Alkotmány XII. fejezete az Alapvető jogokról és kötelességekről egyébként korunkban tételes jog volt, csaknem azonos szöveggel, az 1976. évi 8.tvr. óta, és a Btk-val és Ptk-val összhangban értelmezték. Alkotmányos rangra emelése a szöveg értelmén nem változtatott.

Az Alkotmány e két meghatározásában a jelenlegi jog szerint " az ember " az anyatesttől elvált, megszületett ember. Jogképessége minden megszületett embernek van, minden megszületett ember jogképes. Nem osztom azt az álláspontos, hogy az Alkotmányból nem vezethető le a magzat személyiségével kapcsolatos álláspont. Grammatikai, szószerinti értelmezéssel az Alkotmány szövegével nem lenne ellentétes a magzatnak az " ember " fogalom alá vonása. Minthogy azonban ez az addigi magyar jogrendszer felfogását érdemben megváltoztatná, ehhez határozott, biztos kijelentés kellene. Ennek híján az Alkotmány vonatkozó helyét csak a jogrendszer egészében lehet értelmezni. Az Alkotmányban jogállam esetén nem lehet bizonytalanság vagy joghézag a tekintetben, hogy kik a jogalanyok a Magyar Köztársaságban. Ha az indítványozók azon álláspontja, hogy a mai társadalomban a magzat teljes értékű személyiségének jog általi elismerése indokolt, a törvényhozás egyetértésével találkozik, ezt pozitív törvényhozási döntés alkotmányi szinten teheti meg. Értelmezéssel az Alkotmány szövege alapján ezt az álláspontot nem lehet a jogrendszerbe " belopni ". A jelenlegi magyar jogrend - az alkotmánnyal összhangban - a magzati életet védendő értékként kezeli, de a magzatot nem tekinti jogalanynak, hanem önálló, sajátos, közjogi jogtárgynak. Ezt a kifejtettek szerint a jogrendszerünk törvényi szinten (Ptk, Btk, Eüt) teszi meg. Ez tehát nem előkérdés ahhoz, hogy a további kollíziók elemzése megtörténhessen.

4. Kétségtelen, hogy ebben az értelmezésben problémát jelentenek azok a magzati létek, amelyek eleve az anyatesten kívül jönnek létre, vagy olyan szakaszban válnak el az anyatesttől, amikor még önálló biológiai funkcióik nem kibontakozottak. Törvényhozási probléma a lombikbébi problémája, és maga ez a lehetőség is mutatja, hogy indokolt a törvényhozónak az Alkotmány " ember " és " veleszületett " meghatározásait újragondolnia. Az Alkotmánybíróság azonban az adott jogi helyzetben csak arra az álláspontra juthat, hogy a mai magyar jog az embert születésétől, azaz világrajövetelétől tekinti jogalanynak. (Csak zárójel között utalunk itt arra, hogy a magzati létet leghatározottabban emberi létnek elismerő, s ezért a magzati élet kioltását emberölésnek értékelő egyházi jog sem engedi meg a méhen belüli magzat felvételét az egyházba, azaz annak megkeresztelését.)

Amennyiben az Alkotmánybíróság arra az álláspontra helyezkednék, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében a veleszületettség a fogantatást jelenti, s ehhez képest az 56. § minden magzat jogképességét jelenti, úgy le kellene vonnia azt a következtetést, hogy a polgári jog, a büntetőjog és számos más jogág hatályos rendelkezései alkotmányellenesek. Ám amint nyilvánvaló, hogy az Alkotmány szövegezői annak idején az 54. § (1) bekezdést a halálbüntetéssel összeférhetőnek tartották, s csak más alkotmányos paragrafusok változása következtében volt egyértelműen levezethető az Alkotmányból a halálbüntetés alkotmányellenessége, ugyanígy az Alkotmány megszövegezői a Polgári Törvénykönyv és a Büntető Törvénykönyv élet keletkezésére vonatkozó paragrafusait nem tartották az emberi jogokkal eleve ellentéteseknek. Az ezekben megfogalmazott jogtételeket egyébként számos más európai államban is így értelmezik, és az emberi jogképesség kezdetét az emberi magzatnak az anyatesttől való elválási folyamatával állapítják meg.

5. Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmány szövegéből és a hatályos magyar jogrendszer egészéből arra a következtetésre kell, hogy jusson, hogy a magzat nem jogalany, biológiailag emberi lény, de nem alkotmányos értelemben vett „ember". Ezért a magzatnak nincsenek önálló, személyiségéből folyó elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogai.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdése nem zárja ki, hogy a törvényalkotó a magzatot is emberi jogokkal ruházza fel. Ennek során azonban figyelemmel kell lennie arra is, hogy az anya és a magzat viszonya - éppen a testi összekapcsolódás folytán - speciális és arra nem lehet a két önálló személy viszonyára vonatkozó hagyományos jogi rendelkezésket alkalmazni, szembeállításuk csak viszonylagos lehet és mindenképpen egyedi - törvényi szintű - rendezést igényel.

6. Egyébként, éppen az emberi méltóság szempontjából, meggondolandó annak következetes jogi keresztülvezetése, hogy a törvényhozó a méhmagzatot " embernek ", azaz önálló jogalanynak minősítse-e. Ez esetben ugyanis valóban gondoskodni kellene arról, hogy ezt az önálló jogalanyt - az őt hordozó másik jogalannyal szemben is - védelmébe vegye a társadalom, jogaik összeütközése esetére a magzatnak képviseletet és jogvédelmet biztosítson, ehhez pedig a magzatvédelem feladatával törvényben megbízott szervnek első lépésként hivatalból meg kellene győződnie a magzat létezéséről. A régi jogok, amikor " az anya részének " tekintették a magzatot, azzal korántsem biológiai álláspontot rögzítettek. A legrégibb, babiloni, törvények is az anya által hordott, önállóan sérthető " élőként " kezelték a magzatot harmadik személy behatása esetén. Attól viszont óvakodtak, hogy anya és magzata közé " jogviszonyt " alapítsanak - hiszen már a családi belső kört is egységesnek ítélték jogilag, s egyes családtagok egymás közti viszonyát csak erkölcsileg szabályozták. Ma sem kockázatmentes - a magzat " individualitásának " gyarapodása ellenére, - ennél tovább lépni. A családi belső körbe való ehhez szükséges adminisztratív, mesterséges, állandóan ismétlődő behatolás a családi intim szférára vonatkozóan nagy veszélyt jelentene, nemcsak az anyák, hanem a gyermekek vonatkozásában is. Ez esetben az " orvosság " valószínűleg többet ártana, mint amennyit nyerni lehet általa. A törvényhozónak ilyen döntés esetén rendkívül gondosan kellene mérlegelnie, hogy az anya emberi méltósága meddig és milyen körülmények között engedi meg az önálló magzati jogalanyiság összes következményeinek jogalkotási szinten való levonását. Jogvédelemmel az anyai szeretet aligha pótolható.

III.
1. Eldöntendő kérdés, hogy a művi terhességmegszakításhoz való jog következik-e az anya személyi jogaiból. A 76/1988. ( XI. 3. ) MT rendelet 1. §-a a terhes nőnek alanyi jogot biztosít a terhesség művi megszakítására. Az indítványok szerint az anya személyi joga itt a magzat személyi jogával kerül kollizíóba.

A művi terhességmegszakítás intézményét védő érvek általában az anya személyiségéből és emberi méltóságából vezetik le azt a sérthetetlen személyi jogot, hogy az anya szélsőséges kifejezés szerint " saját teste felett rendelkezzék ", enyhébb megfogalmazás szerint szabadon döntsön afelett, hogy szül-e egyáltalán gyermeket, mikor szül, kitől szül és hogyan szül. E jogok legtöbbje jellegénél és megvalósíthatóságánál fogva csak elutasításhoz való jogot jelenthet, aktív alanyi jogot már csak azért sem, mert általában csak más ember alapvető rendelkezési jogaival kapcsolódóan érvényesülhet.

Az Alkotmány 8. § (2) szerint alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapíthat meg, és alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Az anyának az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló, szélesebb értelemben vett szüléshez való joga, amelybe beletartozik mind a szülés, mind a nem szülés joga is, vitathatatlanul az alapvető jogok közé tartozik. Ennek lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint (2/1990. (II.18.) AB, 20/1990. (X.4.) AB, 7/1991. (II.28.) AB határozatok) az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el; a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amilyen ehhez feltétlenül szükséges és következményében előre látható. Az egyes embernek az élethez és emberi méltósághoz való joga olyan jogosítvány, amelyet az állam jogszabályok útján biztosít minden ember számára, s nem csak magával az állammal szemben garantálja az alapvető jog védelmét emberi jogként, hanem más személyekkel szemben is személyi jogként.

Ehhez képest az anya szüléshez, vagy a szülés megtagadásához való alapvető jogát más alapvető jog védelme vagy érvényesülése, illetőleg más alkotmányos cél védelme érdekében lehet az Alkotmány 8. § (2) bekezdés korlátai között törvénnyel rendezni, esetleg korlátozni.

2. Kollízióba kerülhet a magzati élet védelme az anya emberi jogával akor is, ha a magzat nem jogalany? Ennek eldöntéséhez mérlegelni kell, van-e az államnak alkotmányos kötelezettsége az élet védelmére, előfeltételeinek biztosítására, az egyének alanyi jogaitól független tárgyi kötelezettségként. Ha ugyanis az élet létfeltételeinek biztosítása, védelme alkotmányos cél, s e cél elérése érdekében a művi terhességmegszakítás tilalma vagy korlátozása elengedhetetlen, a törvényhozó erre vonatkozó intézkedése nem alkotmányellenes.

a ) Abban a vonatkozásban, hogy a magzat emberi élet, a tudomány álláspontját el kell fogadni. Azok az érvelések, amelyek szerint a magzat az anyatest része és a magzat élete az anya élete, tudományosan megdőltek. A tudomány szerint a magzat nem az anyatest része, hanem az anyában létező önálló lény, ha biológiai függésben is áll az anyától, és a magzat élete az anya életétől elkülönült élet. Az anya élete nem fogyatkozik meg azzal, hogy a magzat megszületik, nem is növekszik mennyiségileg azzal, ha az anya gyermeket fogan, hanem minőségileg változik a nő helyzete akkor, ha gyermeket hordoz, ahhoz képest, ha nem hordoz gyermeket.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében az emberek személyiségileg biztosított élethez való joga (amely egyébként nem is annyira jog, mint inkább a jogok alapja és eredője, s az emberi személyiség védelmében teljesedik ki) csak az élettel kapcsolatos alkotmányos feladatok egyikét rögzíti. A jogrendszer egésze, s ennek élén az Alkotmány az életet általában is értékeli és védi, ez az Alkotmány 8. §-a mellett még egy sor más tételéből ( Alk. 54. §, 67. §, 70 D. §, stb.) következik. Az államnak kötelessége az emberi élet objektív védelme. Ez a kötelesség nem személyhez fűződően, hanem általában terheli az államot és a társadalmat, s kötelezi mindazon intézkedéseknek megtételére, amelyek az adott társadalom körülményei között az emberi élet védelme szempontjából optimálisan elvárhatóak. Ez tehát nem alapjog, hanem programszerű védelem, mint a környezet védelme vagy az ifjúság védelme, de a jogalkotónak és az egész államrendnek nem kevésbé kötelessége.

Az eddigi magyar jogrendszer egészéből megállapítható, hogy a meg nem született magzatot a jog szempontjából nem tekintették személynek, azaz jogalanynak, de levezethető a hatályos magyar jogból az is, hogy a magzati életet védendő emberi életnek, értéknek tekinti. Ez egyébként megegyezik a társadalom századok óta következetesen vallott erkölcsi felfogásával, és mint ilyen került bele a jogrendszerekbe. A magzati élet tehát nem hordoz ugyan jogalanyiságot, de védett, mégpedig kiemelten védett jogtárgy a társadalomban. Erre mutat a büntetőjog tilalma a magzati élet megszakítása vonatkozásában, erre mutat az Alkotmánynak több, terhes anyát védő rendelkezése is, de erre mutat a szociális jogalkotás egy sor más rendelkezése is, többek között éppen az egészségügyi törvény idézett szakaszai. A jogrendszer kiemelten védi a terhes anyán keresztül a magzatot , iparkodik egészséges fejlődési körülményeit biztosítani és módot adni arra, hogy megszületve jogalannyá, jogi értelemben vett emberré váljék.

Az emberi életet senkinek sincs joga kockáztatni, veszélyeztetni. A jogrendszer egy sor intézkedéssel védi nem csak adott ember egyedi életét és méltóságát, hanem általában az emberek életét, egészségét és méltóságát, és korlátozza az ember mint jogalany személyes rendelkezési lehetőségét, szabadságát, más emberek életének potenciális biztonsága és megóvása szempontjából. A jogrendszer ilyetén objektív értékvédő rendelkezései nem minősülnek az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe ütköző, az emberi méltóság lényeges tartalmát torzító és korlátozó rendelkezéseknek, mert az ember önálló rendelkezési lehetősége addig tart, amíg más ember jogát nem sérti vagy más alapvető értéket nem veszélyeztet. A fentiek szerint a magzat élete jog által védendő emberi élet.

b) Az emberi élet társadalmi értékként való védelme és az anya emberi méltósága közötti öszhang csak úgy valósítható meg, hogy az anyának korlátlan szabad döntési joga van abban, kíván-e gyermeket elfogadni. Ha egyszer az anya szabad aktusa révén a gyermek létrejött, mégha az aktus célja nem is erre irányult, és akár eshetőlegesen sem volt ez a lehetőség kellően megfontolva, az élet feletti rendelkezésre az anya emberi méltóságából már nem lehet következtetni. A megfogant magzat kihordása, megszülése az anya emberi, erkölcsi kötelessége. A jog erkölcsi kötelesség teljesítését jogi kötelességgé emelheti. Az ilyen tételes rendelkezés nem lenne ellentétes az Alkotmány szövegével, de jelenlegi alkotmányunkból és tételes jogunkból e kötelesség csak eshetőlegesen vezethető le (az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének, a Btk. 169. §-ának és az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. § (4) bekezdésének összevetésével), tehát törvényhozói döntést igényelne. Abban az esetben, ha a törvényhozó a magzatot emberként szabályozná, úgy a hagyományos jogalkotói logika szerint a mesterséges terhességmegszakítást büntetőjogilag minden esetben szankcionálni kellene és csupán az anya és a magzat életének kollíziója adhatna alapot a büntethetőség kizárására. Az anya és a magzat speciális viszonya miatt azonban a jogalkotónak e területen is speciális szabályozás kialakítására indokolt törekednie. A művi terhességmegszakítás tiltása ugyanis nem áll meg annál a jogi döntésnél, hogy egy egyén személyes cselekvési szabadságát más érdek miatt korlátozza, hogy valamit tilt; ez a tilalom egyúttal szükségszerűen " tevésre " , a magzat hordozására és megszülésére is kötelez, ezzel oly fokban rendeli egy ember életét, személyiségét más érdek szolgálatára, amire nincs társadalmi analóg helyzet.

c ) Külön kérdésként merül fel, hogy alkotmányos-e tartalmilag a 76/1988. (XI.3) MT r. 2.d) pontjában foglalt szabály: hogy abban az esetben, ha az anya fogantatáshoz vezető aktusa nem volt szabad, hanem kikényszerített, nem folyik-e az anya emberi méltóságából annak a döntésnek a szabaddá tétele, hogy az aktus eredményét megtartja és kihordja-e. Amennyiben a szülés szabadságát a nő lényeges, tartalmában korlátozhatatlan emberi jogának tekintjük, úgy legalábbis egy eshetőleges elfogadó szabad döntésnek e vonatkozásban helyt kell adnunk, és ha nyilvánvalóan kikényszerített aktus következménye a terhesség, nem minősíthető alkotmányos szempontból eleve jogellenesnek az anya ezt követő negatív döntése. A törvényhozó pozitív rendelkezésén múlik, hogy ebben az esetben az anyai döntést milyen határok között és milyen feltételek mellett teszi lehetővé. Ennek során mérlegelnie kell az anyaság, mint a nő emberi méltóságából folyó alapvető jog kollízióját az általános védelem tárgyát képező magzati élettel szemben.

d ) Általánosan elfogadott jogelvnek tekinthető, hogy emberi élet felett senkinek sincs rendelkezési joga. (Emberi élet nem lehet tulajdon tárgya! A magzat, ha jogtárgynak minősítik is, nem forgalom tárgya.) Az anyának tehát nemcsak hogy - amint az abortusz korlátlan lehetőségét védők állítják - kizárólagos joga nincs a testében rejlő magzat felett rendelkeznie, hanem semmilyen rendelkezési joga nincs felette. A magzat élete emberi élet, mint ilyen érték, és afölötti rendelkezést sem anyatesten belül, sem anyatesten kívül tárgyként, tulajdonként a jog nem biztosít.

Minthogy az anyának nincs a magzat felett rendelkezési joga, nincs olyan jogi parancs sem, amely e rendelkezési jog megosztását az apával előírhatná. A magzati lét feletti negatív rendelkezés, tehát a magzat megtartása vagy elvetése feletti rendelkezés alanyi jogként sem az apát, sem az anyát nem illeti meg.

Új szabályozás során a törvényhozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdése, 66. §-a, 67. §-a és 70/D. §-a együttes értelmezéséből nem rendezheti a kérdéskört a magzati élet védelmének teljes feladásával; nem teheti a művi terhességmegszakítást csupán az anya vagy a szülők korlátlan döntésének függvényévé. Az ilyen törvényi szabályozás ellentétes lenne a hatályos alkotmánnyal.

Minthogy a jelenlegi szabályozás és az ennek alapján kialakult gyakorlat közel áll ehhez a szélsőséges nézethez, alkotmányossága tartalmilag is megkérdőjelezhető.

3. Mennyiben lehet alkotmányos a terhesség művi megszakítása?

Hatályos jogunkból levezethető a nő emberi méltósága alapján a gyermekvállaláshoz való jog alapvető jellege és nem vezethető le a magzat jogilag értelmezett személy mivolta. Ám ha egy nő szabad aktus következtében gyermeket fogan, ennek eshetőleges létével előre számolnia kellett. Ez esetben a társadalmat terhelő, az Alkotmányban kifejeződő, az emberi élet védelmére vonatkozó objektív jogi kötelezettség az anyának a megfogant magzat megszülésére vonatkozó erkölcsi kötelességeként érvényesül. Az állam kötelezettsége a terhes anyák társadalmi szinten való megfelelő támogatása és védelme, ez az Alkotmány 66. § (2) bekezdéséből, 67. § (1) bekezdéséből, 70/D. §-ából egyenesen levezethető, de az egészségügyi törvény 29. § (1) és (2) bekezdéséből is következik.

A szociális indikációjú művi terhességmegszakítás jelenlegi szabályozása olyan társadalmi szemléletet eredményez, amely a szülőket, elsősorban az anyát, mintegy felelőssé teszi a társadalmi gondot, terhet jelentő gyermek megjelenéséért, hiszen ő vállalta, vagy ők vállalták; a vállalásból folyó kötelességük a szociális terheket is vállalni, s a társadalomnak " hálával tartoznak " azért, ha az ezeket enyhíti.

Az Alkotmánnyal olyan törvényi rendezés állna összhangban, amely elismeri a gyermek életének alapvető értékét az egész társadalom szempontjából. A gyermeket vállaló szülő fokozott szociális támogatásra, anyagi és erkölcsi támogatásra alanyi jogot formálhat. Azt nem kegyként, hanem a társadalmi lehetőségek határai között alkotmányos jogon, olyan fokban kell kapnia, hogy a piacgazdaságban mind a gyermeket vállaló szülő, mind a születendő illetve megszületett gyermek esélyegyenlősége biztosított legyen. A családi esélyegyenlőség egyenértékű elv az egyéni érvényesüléshez és önmegvalósításhoz szükséges esélyegyenlőség elvével, ennek a törvényhozás pozitív rendelkezéseiben meg kell nyilvánulnia. (Alk. 66-67. §)

Jelenlegi társadalmi viszonyaink között nem lehet vitatni azt a tényt, hogy létezhetnek olyan helyzetek, amikor egy nő részére gyermek vállalása komoly társadalmi problémákat vethet fel.

Ezek lehetnek

a ) egészségi jellegűek,
b ) lehetnek a társadalmi helyzetből adódóak;
és nehezíthetik nem csak
c ) az anya, hanem
d ) az anya családjának anyagi helyzetét is.
Ilyen esetekben az anya élethez, egészséghez, társadalmi boldoguláshoz való vitathatatlan joga ütközik az élet védelmének az anya részéről is fennálló erkölcsi kötelességével és az államnak minden emberi élet védelmére irányuló közjogi kötelességével. E kollíziót a törvényhozónak körül kell határolnia és adott esetben meg kell kisérelnie az ütköző érdekek közötti mérlegelést.
a) A mérlegelés legkönnyebb esete, ha a gyermek élete közvetlenül veszélyezteti az anya életét.Erre utal, bár jóval többet enged, az MT r. 2. § a) pontja. Ilyen esetben élet védelmével kapcsolatos jogok kollíziója miatt a veszélyhelyzet minősítése orvosi kérdés, a választás az anya részéről emberi lehetőség, és bármilyen irányban történik is, nem minősíthető jogellenesnek. Nem is indokolt, hogy a jogrendszer ennek rögzítésén túl kifejezett orvosi szakkérdésekben kategórikus véleményt nyilvánítson. Az anya élete érdekében a magzat élete feláldozható.
b) Nehezebb a kérdés akkor, ha a magzati élet védelmének kötelezettsége az anya egészsége védelmének kötelezettségével, illetve jogával kerül kollízióba (MT. r. 2. § a) pont). Az egészséget ebben az esetben a jogrendszerek és bírói gyakorlatok általában tág értelemben értékelik , a teljes lelki és testi épséghez való jogot értik alatta. Adott esetben még orvosi módszerekkel sem könnyű, jogi eszközökkel pedig szinte lehetetlen eldönteni, hogy a keletkező élet az anya egészséges létét veszélyezteti-e és milyen mértékben. Mindenesetre a jogalkotónak, tekintettel arra, hogy az élet teljes megsemmisítése értékelendő az egészséges élet veszélyeztetéséhez viszonyítva, pozitív döntéssel kell szabályoznia álláspontját abban a vonatkozásban, hogy az orvosi döntés szabad-e és milyen határok között, ha az anya a maga egészsége védelmében kíván magzati életet orvossal megszakíttatni. Ebben a kérdésben egyrészt az anya erkölcsi felelőssége, másrészt az orvos szakmai valamint etikai felelőssége áll fenn, a jogalkotónak csupán a szándék megvalósulásának szabadságát és a felelősség jogi érvényesítését kell általa jónak látott határok között korlátoznia vagy lehetővé tennie, feloldva az élet védelmének az Alkotmány 54. §-ából és az egészséghez való személyes jognak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdéséből adódó kollízióját.

c) Kétségtelen, hogy adott esetben egy nő életében és társadalmi helyzetében komoly érvényesülési és életviteli nehézségeket okozhat, a szociális körülmények és kapcsolatok döntő változásához is vezethet gyermeke születése. Errre kívánt megoldást adni az MT r. 2. § c), e)-i) pontja.) A szociális érvényesüléshez való emberi jog azonban már semmiképpen sem minősíthető olyan alapvető emberi jognak, amelynek érdekében emberi életet kockáztatni szabad. A társadalomnak abban az irányban kell kifejtenie oktató és nevelő tevékenységét, hogy az anyáknak gyermekük révén ne társadalmi hátránya, hanem előnye keletkezzék. Mindazonáltal az ilyen lehetőségek hátrányos volta nem szüntethető meg egyik napról a másikra.

Álláspontom szerint az Alkotmányból levezethető, hogy az élet védelme előjogot élvez az élet szociális minőségének védelmével szemben, noha az Alkotmány 66. § (1) bekezdése és 70/E. §-a az anya részére ez utóbbit is biztosítja és védi. A törvényhozó döntheti el, hogy ilyen esetekben az erkölcsi és emberi kötelezettség vállalását megtagadó anyát felelőssé teszi-e vagy felmenti és milyen határok között. Az élet védelmének állami kötelezettsége arra szól, hogy a hátrányokat a minimumra törekedjék csökkenteni, viszont a határokat inkább szűken vonja meg, ha kíván is a művi terhességmegszakításra ez okból ilyen lehetőséget teremteni.

d) Végül kétségtelen, hogy mai társadalmunkban a többgyermekes családok, minden társadalmi védelem ellenére, nehezebben érvényesülnek és élnek, mint az egyedülállók vagy gyermektelenek. Ezt veszi figyelembe a MT r. 2. § g) és j) pontja. Bár alkotmányos célként van kimondva a család és az ifjúság védelme (Alkotmány 67. §), ennek teljeskörű érvényesülése nemcsak jogszabály kérdése, hanem társadalmi-gazdasági kérdés, amely felé ugyan haladni kell, de a célt a társadalom nyilván csak bizonyos idő alatt tudja elérni.

Ehhez képest a törvényhozónak mérlegelnie kell, hogy az Alkotmányban kétségtelenül előjogot élvező emberi élet védelme a magzat vonatkozásában, mennyiben kerülhet kollízióba az anya, esetleg a házaspár és már meglévő gyermekeik anyagi jólétre való törekvésével. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az utóbbi, szociális biztonsági kérdéseket a nőnek és a családnak a gyermek vállalása előtt kellene mérlegelnie. Anyagi szempontok alapján történő művi terhességmegszakítás szabaddá tétele semmi esetre sem tekinthető alkotmányos jognak. (Az anyagi szempont legfeljebb bizonyos szűk határok között mentségként értékelhető az élet egyébként kötelező védelmével szemben.) Tekintettel az anya biztosított lelkiismereti szabadságára, nem feltétlenül büntető törvénynek kell őt erkölcsi és emberi kötelezettségeinek teljesítésére szorítania; ám az élet védelme és a terhes nő egészségének kockázata, de az eljövendő további gyermekek egészségének kockázata is arra kellene hogy indítsák a törvényhozót, hogy itt ne a művi terhességmegszakítás korlátait lazítsa, hanem a gyermek vállalásával kapcsolatban jelentkező anyagi és szociális terhek viselésének könnyítése irányába lépjen.

e) Jelenleg az egészségügyi törvény 29. § (1) bekezdésének szövegéből levezethető a lehetőség a terhesség megszakítására a terhességmegszakításról rendelkező MT rendelet 2. § b) pontja szerint a magzatnál fennálló súlyos várható egészségkárosodás esetére. Ebben a kérdésben a törvényhozónak ugyancsak állást kell foglalnia. A várható genetikai károsodás a terhesség művi megszakítása lehetőségének szociális vagy anyagi indokból történő megadásánál szempontként mérlegelhető. Az Alkotmányból azonban levezethető, hogy általában a károsodott egészségű életet is védelemben kell részesíteni. A társadalomnak a beteg gondozásának terheit az élet védelmének általános kötelezettségéből és az emberi lény iránti általános tiszteletből el kell vállalnia, minden egyéb megoldás beláthatatlan ellentmondásokhoz vezetne. Ebből azonban nem feltétlenül következik, hogy az ilyen terhek viselésére az adott esetben érintett családot törvényi szinten kötelezni kell. A társadalomnak meg kell teremtenie azokat a lehetőségeket, amelyek mellett az egészségében sértett vagy veszélyeztetett, esetleg a normális életfunkciókra nem alkalmas emberi élet is az emberi méltóságnak megfelelő körülmények között védhető és gondozható legyen. Ha ezt a család erkölcsi felelőssége tudatában vállalja, az áldozat hordozását a társadalomnak megfelelően meg kell könnyítenie. Ha a család erre a vállalásra képtelen, alkalmatlan vagy nem hajlandó, a társadalomnak a sértett emberi lény gondozását megfelelő intézményes keretek között biztosítania kell. Esetleg, ha a család döntése csak kényelmi szempontokon, vagy anyagi előnyökre való törekvésen alapul, az ezzel kapcsolatos anyagi terhek megfelelően átháríthatók rá. Ezek azonban mind pozitív törvényhozói döntést igényelnek, az emberi élet általános, alkotmányból folyó védelme és a megszületett emberi lény egyedi méltóságának személyes korlátozhatatlan védelme figyelembevételével.

4. A társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátás körében a művi terhességmegszakítást tételes szabállyal kell minősíteni. Nyilván lehetnek esetek, ahol a terhességmegszakítás az anya életvédelme, egészségvédelme szempontjából elengedhetetlen. Elképzelhetők olyan esetek is, amikor a terhességmegszakítás nem egészségvédelmi indítékból kerül végrehajtásra. Az utóbbi esetek az általános társadalombiztosítás keretébe elvileg nem tartoznak bele, és a törvényhozó tételes rendelkezésén múlik, hogy az ezzel kapcsolatos anyagi terheket hogyan szabályozza. Mindenesetre ebben a vonatkozásban is törvényi szinten kell rendelkezni, mert a kérdések lényeges emberi jogokat érintenek.

Lábodi Tamás volt az egyetlen, aki a Magyar Köztársaság Alkotmányából levezethetően egyértelműen elutasítja az abortuszt.

A többi alkotmánybíró - élükön Zlinszky-vel (akiről tudjuk, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezető tisztséget betöltő személyisége) - az alkotmányból levezethetően elfogadják az abortuszt.

A következőket mondják az abortuszt elfogadó alkotmánybírók:

* A magzat éppen olyan ember, mint az újszülött ember, és ezt természettudományos tények ma már egyértelműen bizonyítanak, ezért ezt el is fogadják.
* A jogi értelemben vett emberfogalom viszont lehet eltérő a természettudományos emberfogalomtól, és a magyar jogrendszer lehetővé teszi ezt a szétválasztást.
* A Magyar Köztársaság Alkotmányából levezethető módon be lehetne vezetni az abortusz teljes tilalmát is, de akkor azt a polgári, büntető, egészségügyi stb. jogszabályokon következetesen végig kellene vinni.
* A Magyar köztársaság Alkotmányából azonban levezethető az abortusz joga is.

Zlinszky külön kifejti azt is, hogy jogi értelemben nem történik emberölés. A többi eddig azért nem merészkedik.

NEM ÉRTEM a Magyar Katolikus Egyházat, hogy az Ő nevükkel fémjelzett egyetemen dolgozik vezető állásban egy olyan alkotmányjogász professzor, aki elfogadja, sőt támogatja az emberölés abortusz formájában való elvégzését.
Hogyan egyezik ez a kánonjoggal?
EZ NEM BOTRÁNY? Itt nincs valami kétszínűség?