Egy biztos: pár évvel ezelőtt rövid időn belül "sikerült" 3-4 olyan újságot kiadni, amely hasonló stílusban hasonló embereknek szól (Szövetség és társai), azaz a polgári réteghez, melyben amúgy is elég nagy a jobboldaliak aránya.

Ezzel szemben egyetlen olyan lap sem indult, mely egy szélesebb réteget célzott volna meg, mint pl. a klasszikus munkásréteget.
Az egyik ismerősöm -pénz híján- 3-4 éve kilincsel a legkülönbözőbb nemzeti fórumokon, hogy támogassák az ötletét. A legfelsőbb körökben is többnyire csak ígérgettek neki. Úgy tűnik, végre összejött az álma: egy humormagazin, a Balfék. www.balfek.hu

Sokunk tapasztalata, hogy sokszor észérvekkel nem lehet hatni az emberekre, talán a humorral többet lehet elérni...

Idézet:

---

A szocialista pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét, és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit.

---

Budapest, 1998. december" http://www.xhvg.hu/archivum/ujsagcikkek98/981200_MSZP_ifjusag

az 1998as dokrtina már kevés..
lelepleződött
most a putyini doktrina jön, azaz
terrorista merénylet..
majd megmutatjuk milyen erősek vagyunk..

Idézet:

---

Amíg az önkormányzatok 1998 és 2001 között országos átlagban 35,8 százalékos támogatást kaptak, a fővárosnak mindössze 3,1 százalék jutott. Ez az arány három esztendeig nem változott, ami annyit jelent, hogy tízmilliárd forintot vettek ki a budapestiek zsebéből.

---

Molnár elfelejti??? h közben árviz volt..kb 30 mrd Ft plusszköltség..(ha jól emlékszem)

többek között

"A Tisza mentén 2870 olyan házat építettek fel illetve javítottak ki, amelyek az árvízben mentek tönkre vagy károsodtak meg."

Mots nem a nyugdíjasok zsebéből vett ki 50 mrd Ft-ot (hazugság volt: 70 mrd Ftot tett be!!!) a Fidesz, hanem ..

A PANELPROLIKTÓL A VÁLASZTÁSOKIG

mszp.hu, 2005. február 11.

Az előző kormány tízmilliárd forintot vett ki a fővárosiak zsebéből

Molnár Gyula, a szocialista párt budapesti elnöke A panelproliktól a választásokig; Budapest anno, Budapest ma címmel tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy a Fidesz-MPSZ elnöke, Orbán Viktor szombaton országos körútjának következő, fontos állomására, Óbudára látogat. Ez lehetőséget kínálna arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője két ügy miatt is bocsánatot kérjen a fővárosiaktól.

Azt reméljük, hogy Orbán Viktor fölhasználja ezt a látogatást arra, hogy megkövesse az „egérlyukban lakó panelprolikat” — mondta a budapesti elnök. A jobboldaliak alig néhány hete nevezték egérlyuknak az ötven négyzetméteres lakásokat, a nem éppen hízelgő „panelproli” kifejezés pedig a 2002-es választási kampányuk egyik „gyöngyszeme” volt.

A másik ügy már nemcsak Budapest polgárainak emberi méltóságát sértette. Elvette tőlük azt a lehetőséget, hogy mielőbb egy szerethetőbb városban élhessenek, hiszen a Fidesz-kormány igencsak méltatlanul bánt velük. Amíg az önkormányzatok 1998 és 2001 között országos átlagban 35,8 százalékos támogatást kaptak, a fővárosnak mindössze 3,1 százalék jutott. Ez az arány három esztendeig nem változott, ami annyit jelent, hogy tízmilliárd forintot vettek ki a budapestiek zsebéből.

Jó lenne azt is megtudni, hogy valójábam miért változtatták meg a Nemzeti Színház tervét és helyét. A döntést — és eredményét, a gödröt — mindmáig nyögjük. A Fidesz napjainkban türelmetlenül sürgeti a 4-es metró építését, 1998. november 30-án viszont, amikor még miniszterelnök volt, Orbán Viktor azt nyilatkozta a Napi Magyarország című, azóta megszűnt lapnak, hogy vidéken kitörő örömmel fogadták a metróépítkezés leállítását.

Mind világosabban rajzolódik ki a kormányzat stratégiája. Koncepciónak azért nem volna szerencsés nevezni, mert hiányzik belőle az építő szándék.
A Gyurcsány Ferenc vezette erőközpont világos célkitűzéssel, egyszersmind átgondolt eszközrendszerrel küzd. A cél a hatalom hosszabb időre, értelemszerűen egy generációra történő megszerzése. Mondhatnánk ezt újra- vagy visszaszerzésnek is, mivel Gyurcsány Ferencet szabatosan Apró-Gyurcsánynak kellene hívni. Ő az Apró Antal-i örökség folytatója, és nincs okunk nem elhinni, hogy valóban megörökölte „női ágon” azt a kapcsolatrendszert, amely feleségének nagyapját egy életen át tartotta Magyarország szűk legfelsőbb vezetői körében.

A hatalom hosszú időre történő biztosításához vezető út első állomása a párt megtörése. Ez folyik most, a színfalak mögött. A magyar baloldal valójában élethalálharcot vív azzal a nemzetközi(?) tőkeerővel, amely az országot a saját vadászterületévé kívánja tenni, és amely azért gyűlöli-gyűlölteti a Fideszt, mert az Orbán-párt 1998-ban hadat üzent ezeknek a köröknek. Legyen elég most csak a Postabank és a tb- meg nyugdíjbiztosítási önkormányzatok ügyére emlékeztetnünk.

A hatalom arctalan birtokosai ügyesen játszanak a kétfigurás sakktáblán. Az MSZP és az SZDSZ hüvelykmatyi politikusai szépen küzdenek, akárcsak kakasok a viadalon, s nem fogják föl, miféle játék bábui is valójában.

Az ország megnyerésére, pontosabban „örökös elnyerésére” a kétpárti hátországgal és a média támogatásával 2006-ban kínálkozik a nagy esély.

A jobboldali-konzervatív Magyarország aligha fog kibírni egy esetleges vereséget a 2006-os választásokon. A tábor, sőt az ország egyetlen ma látható igazi politikusát, Orbán Viktort kell megbuktatni 2006-ban – ez vitán felül áll. Vagy miatta szavaznak az emberek a Fidesz-vonalra, vagy ellene szavaznak az emberek, és akkor vagy az MSZP vagy az SZDSZ mellé teszik az x-et.

A Gyurcsány-csapat ennek a haditervnek a mentén építi föl az Anti-Orbánt. A projekt igen jól áll. Ma a választók szinte tökéletesen egyformának látják a két politikust. Ugyanazok az erényeik is, a hibáik is. Az Orbán-klónozás sikeresen lezajlott.

Ennek a duplikációnak az a célja, hogy az Orbán jó tulajdonságait kivétel nélkül, mechanikusan föl lehessen mutatni Gyurcsányban is. A következő munkafázis az eredeti eltüntetése. Erre többféle módszer is kínálkozik. A legdurvábbat (nevezzük talán Nagy Imre-akciónak… lehetőleg el szeretné kerülni a Gyurcsány-brigád. Azonban minden egyéb szóba jöhet.

A feladat az, hogy Orbánt ellenszenvessé kell tenni, bármi áron. Mivel a jó tulajdonságai „megvannak” Gyurcsányban (aki szintén nemzeti érzelmű, szintén sportol, szintén sokgyermekes stb. stb.), most már csak annyi a teendő, hogy rá kell festeni néhány pluszvonást az Orbán-portréra. Egy jellegzetes, gyors, egyszersmind különösebb rákészülés nélkül megvalósítható „kiegészítés" Orbán politikai arcán egy Hitler-bajusz. Hasznos, mert könnyű rácsempészni, viszont jóformán lehetetlen eltávolítani. Extra szerencse, hogy a szomszédok is utálják.

Több aprómunkát követel meg a „festőbrigádoktól”, de elegendő idő és pénz rendelkezésre bocsátása árán még föl lehet pingálni az Orbán-képre néhány vonást: nagypofájú (fogja be… , csal, lop, hazudik, korrupt, a kisembereket megrövidítette, ráadásul újra megrövidítené, ügynök (vagy ügynökök voltak a pártjában), és így tovább; napokig, hetekig, hónapokig.

A választási kampány finisében aztán megkezdődhet az újabb osztogatás ígérete és a szavazatvásárlás más jelei: átadják az (Orbán-kormány kezdeményezte) autópályákat, ennek apropóján is Orbánt fogják szidni. A euró késéséért szintén. Az egészségügy bajai „az Orbán-kormányra nyúlnak vissza”. A gonosz Orbán „visszaállítaná a hadkötelezettséget”. Orbán miatt túl erős (netán túl gyenge) a forint.

Szóval minden rosszról Orbán tehet majd. És ezt fogja harsogni az összes médium, teli torokból.

Érzelmi alapúnak leginkább a MIÉP (illetve 1998-ban a Maczó Ágnes nevével fémjelzett Új Szövetség és az MDF hirdetése) volt mondható. Érzelmi alapú volt 2002-ben a Fidesz-MPP két forduló közötti megjelenése is. Mindezidáig a legmarkánsabban a MIÉP jelenítette meg képileg az általa képviselt értékeket. Elemzésem legfontosabb tanulsága az, hogy a nagy (gyűjtőpártnak is nevezett) pártok politikai hirdetéseikben 1998-ban egyáltalán nem éltek az érzelmekre ható kampány eszközeivel (2002-ben is csak a Fidesz-MPP-MDF szövetség.)

Az MSZP és az SZDSZ az elért eredmények felsorolásán keresztül jövőbeli ígéreteket tett. Az 1998-as kampányfilmjében az MSZP kifejezetten általánosít, ígérget, szinte "kiskorúnak" tekinti a választópolgárokat. E relatíve hosszas fejtegetés nem ragad meg az emberek fejében.

Úgy tűnik tehát, hogy míg a magyar lakosság a médiakutatók szerint a "szappanoperák bűvöletében" él, a politikai kampányokat előkészítő szakemberek kevéssé aknázzák ki az érzelmekre ható kampány taktikai lehetőségeit. A politikai hirdetések készítői közül a legtöbben az emberek eszére, józan megfontolására próbálnak hatni. Ennek egyik okát abban látom, hogy a tisztán racionális alapú kampányról (tévesen) úgy vélik, nem lehet vele nagyot hibázni. Az MSZP és az SZDSZ 1998-as kampányának sikertelensége is ezt látszik alátámasztani. Ugyanakkor a racionális alapú reklám a "komoly párt komoly elképzelésekkel" látszatát is igyekszik kommunikálni az embereknek, ám kérdéses, ez a taktika mennyiben hatékony a választás kimenetele szempontjábó1. E taktika egyébként tükrözi azt a paternalista szemléletet is, amely szerint "mi, politikusok majd megmondjuk a tudatlan népnek, melyik a helyes irány".

Nem rossz a közhangulat, nincs szó kormányváltási akaratról, gondolhatták az 1998-2002 között kormányzó pártok is 2002-ben. Nem vették figyelembe, hogy ez megváltozhat, például az ellenfél kampányának, valamint saját kampányuk kommunikációs hézagjaik hatására. Szemben azonban az 1998-as választásokat elveszítő volt kormánypártokkal, a Fidesz-MPP politikai marketing-stratégiájában jelen volt az ellenfél minden kampány-taktikai lépésének figyelése és az arra való azonnali reakció.

2002-ben összességében izgalmas, a magyarországi választási kultúrában szokatlan módon arrogáns, agresszív, intenzív kampány volt. Miért tűnt a választási kampány izgalmasnak? Számos okot sorolhatunk. Izgalmas volt, hogy

1. sikerül-e a kísérlet: a választói tudatban három hónap alatt felépíteni egy pártot (Centrum Párt);

2. az egymástól eltérő nyelven kommunikáló kormányváltó erők sikere menynyiben támogatja meg egymást, az esetleges sikerek mennyiben adódnak össze;

3. a "szókimondó" SZDSZ határozottsága, keménysége és nyersessége mennyire tudja megszólítani az egyébként hagyományosan városi értelmiségi szavazótáborát, még izgalmasabb, hogy mennyiben éri el az e körön kívülieket;

4. milyen mértékben mozgósítható a MIÉP szavazótábora, az idei kampányban még markáns abban és nyíltabban megjelenített politikai ideológiák hány szavazóban lelnek visszhangra;

5. a Fidesz-MPP eredményeket bemutató kampánya az első forduló előtt mennyire mozgósítja a jobboldali szavazókat;

6. a Fidesz-MPP a két forduló közötti politikai stílusjhangnemváltás segítségé vel milyen eredményeket ér el;

7. a Munkáspárt kezdeti, provokatív óriásplakátját ("Mikor volt jobb fiatalnak lenni?"), amelyet a Kádár-központú dokumentum-fotó és a politikai kampányfilm válaszolt meg ("Kádár idején jobb volt"), mennyiben egészítik ki racionális érvek, avagy a nosztalgikus-érzelgős megközelítés elegendő lesz-e a szavazók mozgósításához;

8. az 1998-as kampányfilmek semmitmondó hangnemének folytatása önmagában elegendő lesz-e a kisgazda szavazók figyelmének felkeltésére;

9. az MSZP lelassított, a szavazás napját illusztráló politikai hirdetései, amelyekben a narrátor az MSZP programpontjait sorolja fel, mennyiben biztosítják majd a szavazók azonosulását a párttal és annak ígéreteivel;

10. mely pártoknak sikerül egy rövid távú taktikai kampánnyal a választás napján sikeresen szerepelniük, s melyek alapozhattak mintegy "márkaként" jól megválasztott stratégiai kommunikációjuk már korábban lefektetett alapjaira.

"Gyarapodás, esély és biztonság" hirdette 1998-ban az MSZP szlogenje (amelyre senki sem emlékszik).7 Mindezt hangsúlyozandó egyetlen, az "Ablakok" fantázianevet viselő klippel (illetve annak kétféle módon megvágott variációjávai) sikerült elkészíteni és bemutatni. A filmben különböző ablakok tárulnak ki, szép magyar tájakra nézve. Megjelenik egy kisfiú is, aki az asztalán levő számítógép egerével kattint (modernitás) meglehetősen életidegen beállításban, a gép képernyőjén szőke kislány libbenti haját a mezőn. A gyermek nem túl egyedi módja a jövő szimbolikus bemutatásának (majd minden párt él ezzel a megoldással). Az utolsó ablak egy előadóteremre nyílik, ahol Horn Gyula beszél a pulpituson. A kamera ráközelít - összességében úgy tűnik: Horn az emberek "felett" áll, hozzájuk szól, de a "magasból", mondanivalója visszaidézhetetlen.

A két választási forduló között az MSZP készített még egy politikai hirdetést, amely az egyetlen kísérlete volt a kampány kreatív megközelítésére. A kenyérsütés című klipben gyerekek nézik az ablakból, hogy a pék mindenféle oda nem illő hozzávalókból állítja össze a kenyeret, a liszten kívül a tálba helyez narancsot (Fidesz?), vastag vasláncot (MIÉP?), faforgácsot (?), egy tábla töltött csokoládét (?) és még néhány felismerhetetlen tárgyat. A gyerekek összenéznek, összesúgnak, mire a pék a "mi tudjuk a megoldást, mi tudjuk, hogyan kell kenyeret sütni" üzenettel összeállítja és az asztalra tolja a most már valóban kenyér formájú kenyeret.

Bár érdeme e hirdetésnek, hogy kétségkívül az egyedüli kísérlet a pozitív hangulatú negatív kampányra ("ők nem értenek hozzá, de mi igen"), mégis hatástalan marad. Ennek okát leginkább abban látom, hogy a hirdetés semmilyen módon nem azonosítható az MSZP-vel, addigi kommunikációjától gyökeresen eltérő, láthatóan erőltetett, kapkodásból és félelemből született. Az ilyen megjelenítés hónapokkal a választások előtt, egy jól megtámogatott, arculati elemeiben egységes kommunikációban megállta volna a helyét. Így azonban gyenge próbálkozás, elvetélt kísérlet maradt.

Az igazsághoz tartozik még az is, hogy a szimbólumok feloldása a néző számára gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a klippet csak kikockázva, lelassítva lehetett elemezni. A csupán néhány másodpercig megjelenített "zavaros tál" ugyanis normál menetben nézve képileg egyszerűen értelmezhetetlen.

2002-ben az MSZP számos, egymáshoz nagyon hasonló hirdetést készített, amelyben különböző emberek indulnak a szavazófülkébe választani. A filmekben egy narrátor mondja el, hogy mely társadalmi rétegek mit akarnak (mondanivalójuk egybecseng az MSZP programjával). A hirdetés végén Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltet láthatjuk az utcán sétálva, ahogy felsorakoznak mögé az emberek. Látható még egy képsor arról, ahogy leül egy hosszú tárgyalóasztal végéhez, és utána helyet foglalnak az új kormány (!) tagjai is az asztalnál. Egy másik hirdetésben ("Medgyessy Péter vagyok, az MSZP miniszterelnök-jelöltje...") ugyancsak Medgyessy Pétert látjuk kávézni, elbúcsúzni feleségétől, majd indulni (választani? munkába?). Miközben az utcán sétál, felsorakoznak mögé az emberek.

Az MSZP 1998-as hirdetéséhez képest itt a "vezért" nem emelvényen, hanem az utcán, a "nép között" láthatjuk, illetve családja körében, kávézva, polgári környezetben. (Az MSZP számos fórumot kávéházakba szervezett; érdekesség, hogy a "kávézó" szimbolikusan a polgársághoz kötődik.) Az MSZP lassú, kicsit nehézkes hirdetéseivel 2002-ben sem keltette a modern párt képzetét, bár némi elmozdulást láthattunk az 1998-as kommunikációhoz képest.

Két, az MSZP kampányfilmjeinek sorából "kilógó" hirdetést is láthattunk az országos médiumokban. Az egyikben egy mézesmadzagot látunk (a szlogen: "Magyarország többet érdemel!"). A másik a tűzijátékot mutatja be (amelyről az Országimázs Központ, a Happy End Kft, az Ezüsthajó Kft juthat eszünkbe), a szlogen itt is: "Magyarország többet érdemel!" E két film inkább juttatja eszünkbe az SZDSZ-t (mindkettő humorral operál, más kérdés, milyen minőségűvel), mint az MSZP-t. A filmben az MSZP arculati elemeiből alig jelenik meg valami.

Az MSZP szórólapjain és sajtóhirdetéseiben is teljes káosz uralkodott, szinte ahány jelölt, annyiféle szórólap és helyi hirdetés jelent meg. Sem a "világoskék háttér piros szegfűvel" -, sem a "sok piros szegfű" -hátteret nem használták konzekvensen, bár mindkét elemmel kísérleteztek. (A figyelmes vizsgálódó felfedezhet olyan szándékot is, hogy az előbbi hátteret a párt, az utóbbit Medgyessy Péter környezetében használták, például a weblapokon és a sajtóhirdetésekben.)

Az MSZP egyéb kommunikációs hibákat is elkövetett. Ilyen például a számos szlogen egy időben történő használata: "Magyarország mindannyiunké!", "Együtt a jövőért!", "Egyetértésben a nemzettel", "Létbiztonság, Jogbiztonság, Közbiztonság", "Velünk az ország!", "Magyarország többet érdemel!" (Az "Együtt a jövőért!" -szlogen használata például önmagában is hiba, mivel nagyon hasonlatos a jól bevezetett Fidesz-szlogenhez.) Gondoljuk csak el, melyik szlogen használható ezek közül a választási időszakon túl is? Egyik sem. (Talán a "Magyarország mindannyiunké!", ha nagyon erőszakoljuk.)

A 2002-es kampányban az MSZP részéről a választók mozgósítása elmaradt. A két forduló között a kampány nem emelte ki Medgyessyt, pedig Orbán Viktort a Fidesz előtérbe helyezte, és erre reagálni kellett volna. Az MSZP a Fidesznek a vidéki szavazók megnyeréséért folytatott kampányát a két forduló között nem ellenpontozta, ehelyett hátradőlt, elégedetten, a békéről beszélve (a Göncz Árpád házában tartott ellenzéki vezetőkkel folytatott találkozó ezt jól kifejezte), ám ezzel a dinamizmus fegyvere kiesett a kezéből. A Fidesz-MPP ellenségképet formáló kommunikációja ("az országot meg kell védeni") az MSZP-t béke kommunikálására késztette, ám ebben a helyzetben is a Fidesz diktált. Az MSZP békéról szóló kommunikációja a Fidesz-teremtette helyzet meglovagolása volt, később igyekeztek erényt kovácsolni belőle (bár például Kovács László és Lendvai Ildikó továbbra is nyers és szókimondó maradt).

A két forduló között a Fidesz-MPP diktálta a politikai témákat is, előre megrendezett módon minden nap egy-egy ügyet dobtak a köztudatba (gázár-emelés, nagytőke-koncentráció, eladó magyar földek, vízlépcső stb.) A sajtó pedig vevő volt a tematizálásra, a Fidesz vádjai igencsak előkelő helyen szerepeltek (míg a tények, a válaszok a sokadik oldalon, a háttér-beszélgetésekben, a vélemény rovatban jelentek meg). Ráadásul a nyers vádakra a kommunikációban járatlanabb, felkészületlenebb MSZP-vezetők csak tagadólag csóválták a fejüket, a politikai hirdetések például a korábbiak felülragasztásával (április 19-i nagygyűlés) folytatódtak, újításokra nem futotta. A párt erőtlenül örült az első forduló eredményének, amiért (legalábbis kommunikációs szempontból) nem dolgozott meg.

Amennyiben az MSZP tudatosan és előre tervezte volna "a béke" kommunikálását, akkor sem végzett profi munkát. Legalább az e tárgykörhöz társítható szimbolikus mezőt kihasználták volna, a "szeretet és az összefogás" szlogen például bizonyosan nem a Fidesz plakátjain jelent volna meg, hiszen ezek a "béke" szimbolikus mezejébe tartozó fogalmak. Határozottabb kísérletet lehetett volna tenni ezek kisajátítására, a polgár-nemzet-család kisajátításának ellenpontozására.

2002-ben az MSZP kommunikációs szempontból rövid távú tervet alkalmazott, amely specifikus, konkrét, ám ugyanakkor nem alkalmas márka-építésre; az átfogó motívum hiánya jellemzi. A kommunikáció nem volt stratégiai: zavaros volt, a vizuális elemek rendezetlenül kavarodnak benne (inkonzekvens színhasználat, formai egységesség hiánya). Arculat-építésre való törekvést csupán az utolsó hetekben láthattunk (és azóta sem).

Idézet:

---

A phürrosi gyözelem
A baloldali és liberális ellenzék rendkivül vékony és kétséges értékü gyözelmet aratott a választásokból megerősödve és egységesen kikerülő jobboldal felett.
A szocialisták maguk voltak a hibásak abban, hogy a Fidesz végtelenül erőszakos, arrogáns és visszatetsző, valamint az atavisztikus szélsőjobbnak a lakosságot letglózó váratlan erejü feltámadásával szemben csak egy ilyen kicsiny győzelemre tellt:

---

1. A megeglőző közvéleménykutatások folyamatosan kb 10%os jobboldali fölényt regisztráltak

2. Nem volt(??) exit poll mérés (CNN közölt egyet, ott is a Fidesz vezetett

3. A baloldal 1998 decemberében elkzdte a piszkos kampányt:

Készült: az "Ifjúság, modernizáció" munkacsoport megbízásából
"Alapvető változás állott be a hazai politikai életben 1998. telére. A kormányfő, a FIDESZ és a kormánykoalíció nyilvánvalóvá tette, hogy alkotmányos diktatúrát épít..."

magatartást kell sugallni.

Készült: az "Ifjúság, modernizáció" munkacsoport megbízásából

Alapvető változás állott be a hazai politikai életben 1998. telére. A kormányfő, a FIDESZ és a kormánykoalíció nyilvánvalóvá tette, hogy alkotmányos diktatúrát épít. Céljuk minden hatalom megszerzése, központosított, ellenőrizetlen és személyektől függő gyakorlása. Ehhez a néhány százalék parlamenti többséget kíméletlenül felhasználva, a parlamentben és azon kívül működő társadalmi együttműködési rendszereket mellőzve és ellehetetlenítve, a demokratikus politikai intézményeket formálisan kezelve vezet az út. Igen nagy a veszélye annak, hogy a társadalom élete minden ízében ismét átpolitizálódik, az állami (kormányzati) hatalom egyre több szférában ismét közvetlen dominanciához jut, a büntetőjog az egzakt biztonság helyett ismét a korlátlan és idényszerű alkalmazhatóság irányába fejlődik, az állampolgári és csoportautonómiák garantálása helyett megint az állami fenyegetettség keltette félelem lesz uralkodó, a döntési folyamatokból minden szinten kiszorulnak a civilek (külsők, szakértők, érintettek, partnerek), normatív szabályokon alapuló automatizmusok helyett eseti mérlegelésre épülő döntéshozatal lesz a jellemző, egyes személyek kezében túlhatalom összpontosul, a kormányzat szempontjából történő "megbízhatóság" ismét a legfőbb alkalmassági szempont minden funkcióban, a parlament szerepe nyilvánossági fórumra korlátozódik, az ellenzéknek nincsen érdemi helye és szerepe a döntéshozatalban, a kormánypártiság ismét a nemzethez tartozás feltétele lesz.

Ebben a helyzetben a szocialista ellenzéki politizálásnak most már nem lehet a célja a parlamenti munkában történő szakszerű részvétel, a törvényhozás színvonalának javítása vagy az ország életében a megszerzett önkormányzati pozíciókon keresztül történő együttműködés. A Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit.

A cél tehát a koalíciós többség megtörése, leválasztása, megosztása a Parlamentben. Ehhez a társadalom folyamatos szembesítésén keresztül vezet az út azokkal a folyamatokkal szemben, amelyeket a kormányzat megkezdett, s igen agresszíven visz végig:

minden társadalmasított hatalomgyakorlási funkció visszavétele és visszafejlesztése (társadalombiztosítás, érdekegyeztetés, független pénzügyi alapok, munkaügyi ellátórendszer),
parlamenten belüli kontrollok, fékek, ellenzéki szerepek és funkciók elsorvasztása (bizottságok, feles törvények kétharmadosok helyetti funkciója, működési nyilvánosság korlátozása, parlamenti hagyományok és szokások totális felrúgása)
parlamenten és kormányzaton kívüli hatalmi centrumok, kontrollok, fékek elsorvasztása, korlátozása ( miniszteri ellenjegyzés intézményének politikai használata, köztársasági elnök háttérbe szorítása,, Alkotmánybíróság kérdésében való ráérősség, szakszervezetek negligálása, civil szféra "válogatott" kezelése)
sajtó- és médiauralomra törekvés közvetlen kormányzati beavatkozások útján, a médiatörvényben megtestesült korábbi politikai megegyezés felrúgása,
az államszervezet riasztó duzzasztása,
a korábbi kormányzati és parlamenti döntések semmibevétele, a nemzeti és kormányzati folyamatosság tagadása, a "velünk indul a történelem" szemléletének gátlástalan és korlátlan eluralkodása,
a fegyveres, rendőri, rendészeti szervezetek aggasztó ütemű hatáskör-bővítése rendőrminiszteri vagy fiskális felügyelet alatt,
a kormányzati pozícióknak kizárólag ismeretségi, rokonsági, baráti szálakon történő elosztása és újraelosztása,
a társadalom egyes rétegeivel szemben a választási ígéretekkel ellentétes lépések megtétele: egészségügyiek, közalkalmazottak, köztisztviselők, nyugdíjasok, átlagcsaládok, kisjövedelműek
a helyi hatalmak, helyi önkormányzatok visszaszorítása, korlátozása, központi hatalomtól függővé tétele.
E tendenciákkal, folyamatokkal történő folyamatos szembesítés lehet az a stratégiai célú tevékenység, amely alááshatja és meggyengítheti a koalíciós többséget. A társadalmi hatások ugyanis eltérő reakciókat válthatnak ki a koalíciós képviselőkből, s azok szervezetiből. A diktatúrára a magyar nép már érzékeny, annak korai és árulkodó jeleire is érzékenyen reagál. Az értelmiségi körökben már megindult ez a folyamat, a még megmaradt értelmiségi hetilapok (ÉS, 168 Óra) az utóbbi hetekben kifejezetten kormányellenessé váltak a korábbi óvatos távolságtartást követően, s a közvélekedésben is egyre többen kifogásolják a kormányfő egyes szám első személyű megnyilatkozásait, hatalmi arroganciáját és diktatórikus vezetési módszereit. A szocialisták politikai munkájának fő irányát az elkövetkező időszakban abban látom, hogy kialakuljon a Kormányról a diktatúraépítés képe, rólunk pedig a céltudatos ellenállás központjának képe.

Milyen módszerekkel lehet a fenti célokat segíteni?

A Kormány akciókra, rendszerességre modellezett politizálásához kell alkalmazkodni. Ha a Kormány csütörtökönként bombázza meg a közvéleményt újabb és újabb patronokkal, akkor a szocialistáknak előtte (kedden) vagy utána (pénteken) kell rendszeresen egyrészt reagálni és kontrázni, másrészt számon kérni és újabb feladatokat "bediktálni". A saját ütemezettségünkkel és problémalátásunkkal kell megtörni a Kormány tempós diktálását. A FIDESZ ebben erős: akciókkal és ügyekkel diktálni a közbeszédet, annak irányát és tartalmát. Ezt gyakorolták ellenzékben, s most ezt végzik kormányon is. Keddenként vagy péntekenként rendszeres ellenzéki vagy szocialista fórumokat kell szervezni nagy nyilvánossággal, hírértékű elnevezéssel. Politikai döntéseket kell hozni arra, hogy a Párt vagy az Ellenzék milyen ügyeket "dobjon fel" újként, "melegítsen fel" számon kérésként, illetve "állítson be a folyamatokba" szemfelnyitásként. Ez a politikai döntés lehet egyedi (ekkor minden héten dönteni kell), vagy eljárási jellegű (akkor meghatározott grémium kezébe kell adni ennek vezérlését).
pozícionális, obstrukciós, stb. Ennek összehangolását nyilvánvalóan a frakcióvezetésnek kell végeznie, végrehajtásában azonban a képviselőknek igen nagy fegyelmezettséget kell tanúsítania.
A Parlamenten kívüli és Parlamenttől független kontrollokat, reagálási lehetőségeket, civil kezdeményezéseket, akciókat igen erősen ösztönözni, segíteni kell. )Ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás idején lényegében ezzel az eszköztárral hozta a felszínre az akkori ellenzék a rendszerváltó hangulatot.) Alkotmánybíróság, ombudsman, népszavazás, polgári engedetlenség, sztrájk, demonstráció, petíció, tüntetés, köztársasági elnök, Legfelsőbb Bíróság, Legfőbb Ügyész, nyílt levél, provokatív (próba vagy tömeges) eljárás indítások.
Az eddigi elemző, elméleti jellegű munkabizottságok mellett a jövőben nagyobb szerep jut az operatív munkacsoportoknak: azoknak a munkatársaknak, akik egyedi ügyek nyomába erednek, s megalapozzák azokat: adatokat gyűjtenek, irodalmat és sajtót összegeznek, muníciót szereznek egy adott kérdéshez. Mindig konkrét mazsolákat, üveggyöngyöket, fontos részleteket kell a sajtóhoz tálalni ahhoz, hogy ez hír legyen. A csak második fázisban lehet e részleteket beilleszteni a diktatúra-építés folyamataiba.
Sok arccal kell dolgozni. Nem elég Kovács László megnyugtatóan higgadt személyisége ezekhez a célokhoz. A jelenlegi kép a szocialistákról a nyugodt időszakok szakszerű ellenzékének képe. Most másra is szükség van: az érdekkonfliktusokat zászlóhegyre tűző, az adott témakörhöz szakértőként értő és politikailag is legitim új arcokra. A "közülünk való", új emberek érzetére.
Lehet építeni az 1994-98. közötti időszak politikai nyugalmára, parlamenti gyakorlatára, hatalomgyakorlási módszereire és stílusára. Ezeket folyamatosan szembesíteni kell a jelenlegi történésekkel. Ki lehet alakítani akár a békés korszak iránti enyhe nosztalgiát is az emberekben.
Tudatosan kell építeni a civil holdudvart az értékek, célok, személyek mentén. A Szocialista Párt mindig is szervezeteiben és kapcsolódó mozgalmaiban volt erős. Ezt a gyakorlatot (lényegében a pártépítést és pártmozgatást) kell erősíteni, mert a hatalomváltás kikényszerítésének célja csak látszólag parlamenti ügy: valójában a nagy tömegmozgások és feszültségek tudják csak kikényszeríteni a hatalomba ágyazott képviselők felállítását.
Az Ifjúság, Modernizáció Munkacsoport járjon élen e folyamatokban. Javaslom:

a) szervezzük meg rendszeres megszólalási fórumunkat ( a jelzőt és a műfajt is gondosan ki kell találni, néhány ötlet a jelzőre: "Baloldali", Szocialista", "Ellenzéki", "Kritikai", "Hatalmon kívüli", "Demokratikus", "Társadalmi", "Ifjúsági", "Modernizációs" - illetve néhány ötlet a műfajra: "Reggeli", Fórum", "Felkiáltójel", "Tájékoztató", "Üzenet", "Párbeszéd", "Kör", "Figyelő", "Kérdőjelek", "Nyílt ülés", "Citromdélután", "Képviselők Fóruma", "Szegfű-nap", "Fénykép", "Tükör".

b) saját identitásunkba tartozó ügyeinkben kezdjük el a fontos patronok előkészítését: GYIÉT, kormányzati alkalmasságok, ifjúsági minisztérium és vezetői, intézményrendszerrel kapcsolatos személyzeti politika, Sulinet-Irisz, NAT-veszélyek, egyházi oktatás finanszírozása, stb. Ehhez operatív munkára alkalmas, jól szervezett szakértői és segítő stáb kell.

c) sajtókapcsolatokat kell intenzíven építeni, szervezni kell a cikkek megírását és elhelyezését, a médianyilvánosságot.
El kell kezdeni beszélni a Kormány és a kormányfő alkalmatlanságáról, a rendszer diktatórikus jellegéről, a lemondás, a bukás elviselésének erkölcsi kényszereiről. El kell hinteni a köztudatban, hogy nem vagyunk szükségszerűen 4 évig a hatalommániához láncolva. Alternatívát kell felkínálni a tűrés helyett; az "Elég volt!", "Állj! Ne tovább!" magatartást kell sugallni.
Ebben a dolgozatban azt szerettem volna bemutatni, hogy megérett az idő a politikai munka stratégiai szervezésére, az alkotmányos módon kikényszerített hatalomváltás ciklus közbeni előkészítésére. Ez nagy munka és fontos feladat: meg kell állítani Orbán Viktort! A magyar történelemben most ismét az a feladat, amely már sokszor lett volna: egy diktátor-hajlamú vezetőt korlátozni, vele szemben erőt felmutatni, egy diktatórikus hatalomgyakorlás teljes intézményrendszerének kiépülését megakadályozni.

Budapest, 1998. december

Idézet:

---

A szocialista pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét, és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit.
A cél tehát a koalíciós többség megtörése, leválasztása, megosztása a Parlamentben. Ehhez a társadalom folyamatos szembesítésén keresztül vezet az út azokkal a folyamatokkal szemben, amelyeket a kormányzat megkezdett, s igen agresszíven visz végig..

---

2. MTI/mszp.hu, 2005. január 18.
http://www.mszp.hu/gf.php?fcFajl=kepek/17182.jpg
A SZOCIALISTÁK 2006-BAN IS GYŐZNI AKARNAK!

MTI/mszp.hu, 2005. január 18.
Nyíregyháza volt a pártelnök országjárásának újabb állomása