|
Téma: Terjesszük
|
|
|
|
iszalag |
2005. december 07. 10:18 | Sorszám: 419 |
nagyon-nagyon szép és igaz..
némán türjük most is, h sorozatosan megalázzák kitaszított egykori honfitársainkat 
|
|
|
iszalag |
2005. december 06. 16:56 | Sorszám: 417 |
és 
|
|
|
iszalag |
2005. július 04. 21:20 | Sorszám: 416 |
|
felhozom..
|
|
|
iszalag |
2004. február 02. 11:42 | Sorszám: 407 |
|
a mai NSZben provokációnak minősítik:Tanács István http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=156827&DocID=134867#134867[/CODE]
Orbán Viktor Beszéde a Hősök Terén, Nagy Imre és mártírtársai temetésén
1989. június 16.
Polgártársak! Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a 48-ból, így nem engedünk 56-ból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.
Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte.
Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Barátaim! Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.
A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel. Polgártársak!
Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ´56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni. Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz Hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében! 1989. június 16.
|
|
|
iszalag |
2004. február 02. 11:41 | Sorszám: 406 |
|
a mai NSZben provokációnak minősítik:Tanács István http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=156827&DocID=134867#134867[/CODE]
Orbán Viktor Beszéde a Hősök Terén, Nagy Imre és mártírtársai temetésén
1989. június 16.
Polgártársak! Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a 48-ból, így nem engedünk 56-ból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.
Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte.
Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek. Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik. Barátaim! Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.
A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel. Polgártársak!
Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ´56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni. Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz Hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében! 1989. június 16.
|
|
|
iszalag |
2003. november 26. 22:16 | Sorszám: 399 |
Csapó Endre (Ausztrália)
Orbánverő forró nyár Magyarországon nagy hasonulási igyekezet látható a pártok részéről a nyugat-európai parlamenti pártokhoz. Az igyekezet nem a tartalmat, hanem inkább a látszatot célozza meg. Ez azért van, mert Magyarország nem tud kitermelni saját társadalmi képletének megfelelő politikai pártstruktúrát. De ez sem magyar sajátosság, úgy van ez ott is, ahonnét a mintát másolgatjuk, Európa nyugati államaiban. Kis ország még nehezebb helyzetben van olyan világban, amely nagy léptekkel halad a politikai egyneműség szürkeségébe. Valósághű politikai szervezet akkor jönne létre, ha a társadalom minden magát megkülönböztető színe-foltja a maga körében gyülekezne. Ez persze nem menne átfedések nélkül. De nem is érdemes tovább gombolyítani a gondolatot, mert nincs gyakorlati esélye. A múltba, az egykori pártok világába sem lehetett visszamenni, nem váltak valóra az úgynevezett történelmi pártokba helyezett várakozások a rendszerváltoztatás folyamán: nem lehetett az 1945–47-ben létezett, 1956-ban megújulni akart pártokat kormányzati erőre emelni. Még korábbi történelmi pártokról szó sem lehetett a nemzetközi politikai légkör természetrajzában. Ez így igaz – egy különleges politikai vonulat kivételével.
A XIX. században – akkor még a monarchiák és az egyház ellenében – megszervezett liberalizmus bizonyult két évszázadon keresztül a legszívósabbnak és a legtartósabbnak. Filozófiájában az anyagelvűséget valósította meg, két fő irányzata a kapitalizmus és a szocializmus. Minden más irányzat védekezésként jött létre, reakció volt. Az anyagelvűség alapjaként a liberalizmus minden ágazatának világnézete a nemzetköziség, amelynek Európa feletti uralmát két világháború kimenetele tette sikeressé. Ez a két nagy vihar Magyarországot a vesztesek közé sorolta, nem igaz, hogy lehetett volna helyezkedni. Közép-Európában az átrendezés győztes-vesztes alapon történt. Magyarországon a politikai feszültség a baloldal és a védekező oldal között rendkívül magas. Ennek oka az, hogy mindkét háború végeztével a baloldal legszélsőségesebb válfaja, a magukat proletárdiktatúra néven jelölők terroruralma következett be. Ennek megfelelően a védekezés csak a nemzeti ellenállás valamilyen politikai képletében jöhet létre. Kárpát-medencei különlegességként a hadizsákmányként utódállamokba került magyarok nem a baloldali nemzetköziségtől szenvedtek, hanem fasiszta jellegű nacionalizmusoktól. A győztes szomszéd államoknak ez külön jutalom a nemzetköziség nagyhatalmaitól. Hasonló kedvezményt élveznek Magyarország baloldali pártjai – belföldi használatra.
A Nyugat társadalmaiban már ideológiamentes légkör van, az ottani bal-jobb leosztás feszültségtartalom nélküli. Nálunk ez nem jöhet létre, mert a politikai tartalmú hódítás éppen most kapott újra lendületre a rendszerváltoztatással, és az ország kiárusítását az a baloldal végzi nyílt önkénnyel, amely az állami vagyon önprivatizálásával a gazdasági hatalom birtokosává lett. A Nyugat országaiban is érinthetetlen a gazdasági hatalom, és felette áll a mindenkori politikai hatalomnak.
A magyarországi elit a 45 éves egypárti diktatúrából fejlődött ki, és teljes egészében megfelel a nemzetközi igényeknek. Nem érdeke egy sikeres középosztály létrejötte, a korábbi gazdagok és szegények társadalma a kívánatos képlet számára. Erősségei a baloldali pártok és mozgalmak, amelyeknek politikai győzelmét a baloldali média 90 százalékos erejének nyomatékával igyekszik biztosítani.
A tavalyi választások során – a közvélemény-kutató intézetek felmérése szerint 10 százalékos fölényre számító Fidesz-győzelemmel szemben – létrejött nagyon vékony baloldali győzelem arra késztette a médiát, hogy folytassa az Orbán-püfölést, akinek a népszerűsége nyomán még az utcai kormányleváltás eshetősége is fölrémlett a baloldali körökben. Tavaly szeptemberben, még a községi választások előtt, Orbán Viktor volt miniszterelnök rádióinterjút adott a Vasárnapi Újság műsorában. Beszélt arról, hogy számára nem a MIÉP mint párt, nem a MIÉP vezérkara a fontos, hanem a MIÉP szavazói. Beszéde szövegének valamilyen részeként elhangzott az a szó, hogy kitartás. Ezt a két szót úgy fölkapták a pesti újságírók, mint tyúkok a közéjük dobott gilisztát. Addig húzták és cibálták, amíg az jött ki belőle, hogy lám, Orbán már a nyilasokkal akar szövetkezni, nyilas és neonáci szavazókat akar elszippantani nyilas módszerekkel.
És ezt olvassuk a korabeli újságban (Magyar Nemzet 2002. szept. 26.): "Ahogy a magyarul nem tudó és a Vasárnapi Újságot nem hallgató Jackson Dielth urat (New York Times) valakinek fel kellett világosítania arról, hogy Orbán abban a nevezetes korábbi esetben milyen összefüggésben és értelemben használta az ‘élettér’ kifejezést, úgy a tájékozatlan külföldieknek is el kell magyarázni a ‘kitartás’ értelmét. Mert azt sem a baloldali holland újságíró, sem Svédország budapesti nagykövete nem tudja. A külföldi sajtó és a Magyarországra akkreditált diplomaták először is arra figyelnek fel, hogy a független (nem jobboldali) sajtó a volt miniszterelnök körüli botránnyal foglalkozik. Napokon, heteken keresztül. És csak ezek után érdeklődnek a kérdés iránt, és kérnek felvilágosítást. És persze ki fog derülni villásreggeliken, teniszezés közben vagy diplomáciai fogadások kötetlen beszélgetésein, hogy milyen összefüggések vannak 1944 és 2002 között. A baloldali sajtóklubban Mészáros Tamás melankolikusan beszél arról, hogy micsoda veszélyt rejt magában, ha a Fidesz vagy Orbán Viktor a jobbszélre sodródik. Mészáros volt az egyébként, akinek vendégeként a választás második fordulóját megelőző pénteken, késő este, Kovács László burkoltan, de érthetően lenácizta Magyarország hivatalban lévő miniszterelnökét. Már a választások előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy Orbán Viktort tendenciózusan ‘szélsőjobboldali diktátorként’ feketítik be."
A negyvenes évek második felében az élete is hajszálon függött annak, akit lenáciztak, lenyilasoztak, leantiszemitáztak. Most politikailag lehetetlenül el a kiszemelt áldozat, mégpedig akár világszerte. Ilyen időket élünk.
Az Orbán-kormány ellen sok hazugság és rágalom hangzott el nemcsak hazai, de külföldi lapokban is, amelyeknek forrása, tájékoztatói budapesti baloldaliak. Ez a hadjárat a tavalyi kormányváltozás óta sem szünetel, jeléül annak, hogy a diktatúrához szokott baloldal ellenzékben sem tűri Orbánt és pártját. Talán azért, mert kormánya idején valóban előbbre jutott az ország, jelentősen emelkedett a nemzet önbizalma, javult a közbiztonság, erőre kapott a kisvállalkozók társadalma, utak, hidak, gátak épültek, javult a forint, csökkent az infláció, bizakodóbbak lettek az emberek. Mindezek ellenére nem szűnik az ízléstelen rágalmak és hazugságok özöne a média minden ágából és a kormánypolitikusok szájából. Kovács Lászlónak nincs Fidesz-szidalom nélküli napja.
Hír a Népszabadság június 14-i számában: "Orbán Viktor párttisztségei mentén követhető a ‘lisszaboni ügy’: a Fidesz, amelyet elnököl, legutóbbi kongresszusán határozatban marasztalta el a kormányt a jogtiprások miatt. Ezt követően a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI amelynek Orbán az egyik alelnöke, azonos tartalmú határozatot fogadott el. Tegnap csatlakozott a sorhoz az Európai Néppárt (EPP) is, amelynek ugyancsak Orbán az alelnöke. Wilfried Martens, az európai konzervatív pártszövetség vezetője közleményben tudatta: pártja osztja a lisszaboni határozatban jelzett aggodalmakat. Fölhívta a figyelmet a szervezet korábbi határozatára is, amelyet Estorilban fogadtak el. Ebben a magyar sajtó függetlensége és a Nemzeti Bank szuverenitása miatt aggódott a Néppárt. Az estorili határozatot ma is időszerűnek tartják. Hasonlóan foglalt állást a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. Egyetértését fejezte ki a CDI határozatával."
A baloldali pártok mintájára a jobboldali pártok is nemzetközi szövetségbe tömörülnek. Ilyen szövetség a Kereszténydemokrata Internacionálé, amely feladatának tartja figyelemmel kísérni tagjai országainak politikai helyzetét, legfőképpen az emberjogi kötelezettségek területén. Részletes jelentések és dokumentáció alapján hozta meg ez a szervezet kifogásait a magyarországi állapotokról.
A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI határozatában Magyarországnak a rendszerváltozást követő demokráciára való gyors átállását, az emberi jogok elismerését és érvényesülésük gyors kiharcolását, a jogbiztonság megteremtését emeli ki mint fontos pozitívumot. Ugyanakkor lesújtónak nevezi a hazánkban tapasztalható jelenlegi állapotot, amennyiben a jogállamiság követelményeit a jelen kormány több ízben megsértette. A jelentés szerint többször sérültek az állampolgárok alapjogai, jól példázza ezt a gyülekezési jog korlátozása. Hatalmi tisztogatás folyik: a kormánnyal egyet nem értő értelmiséget eltávolítják állami szférában betöltött pozíciójából. A hatalom-elválasztás elve sérül, hisz a rendfenntartó erők átpolitizálódtak, a kormánypártok befolyásolják a rendőrséget, a bíróságot, ahol ezáltal az ítélkezésben politikai viták dőlnek el, nem egyszer felidézve a "felségsértési perek" hangulatát. A sajtószabadságot megsérti az ellenzéki sajtó gazdasági ellehetetlenítése, a már megkötött hirdetési szerződések egyoldalú felmondása. A szabad véleménynyilvánítást pedig annak lényegét sértő jogszabályokkal korlátozzák.
A CDI határozata felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány szervezetei, a hatóságok és a közintézmények egyes képviselőinek tettei több esetben sértik az Alkotmányt, ezen túl az ENSZ, az Európai Tanács és az EU által deklarált emberi jogokat. A CDI aggodalmának ad hangot a jogsértések miatt, és felszólítja a kormányt, hogy tegyen sürgős lépéseket a jogállami rend visszaállítása érdekében. Nem tagadható, hogy a jogbiztonság a megelőző kormány alatt alkotott törvények, törvénymódosítások gyors kiiktatásával megsérült, ilyen gyorsan a rendszerváltozás óta nem változott vissza jogszabály, mint ahogy a középmérték eltűnt a Büntető Törvénykönyvből, nem kis mértékben szolgálva ezzel a bűnözői körök érdekét. De ugyanez megfigyelhető a drogszabályozásban is, amennyiben a Fidesz reformjait az MSZP vezette kormány sietett alapjaitól megfosztani, ezáltal a kábítószerek üldözését gyakorlatilag ellehetetlenítve. A terjesztők ugyanis – az új szabályozás szerint magukat fogyasztónak kiadva – az orvosi kezelést vállalva mentesülhetnek a büntetés alól.
Nem tagadható az sem, hogy a minisztériumok alkalmazottait 1990 óta ilyen mértékben még sosem cserélték le. A kulturált országokban a közigazgatási államtitkárt sem cseréli le az új kormány, hisz az egy tisztán szakmai pozíció, ehhez képest a szocialista-liberális kormány még az osztályvezetőket is lecserélte, tisztán politikai megfontolásból. Ezáltal folyamatos stressz alatt tartja a tisztviselőket, akik így minden kormányváltáskor várhatják politikai megfontolás alapján való elbocsátásukat.
A rendőrség politikai befolyásoltsága jól tetten érhető az elhíresült kendertüntetés kapcsán előállítottak személyén is, hiszen a kenderliberalizációért tüntető, bódult állapotú fiatalok közül egyet sem szállítottak el drogtesztre, míg két ártatlan férfit (az egyik nem is vett részt a tüntetésben, egyik oldalon sem!) beszállítottak a rendőrkapitányságra, a Patrióta Ifjúság képviselője interpellációt is intézett az ügyben az illetékes polgármesterhez, aki azonban hatáskörének hiányát hangsúlyozta.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az állami cégek sorra mondják le a kormány által nem támogatott napilapokat, és bojkottálják a bennük való hirdetést. Az is tény, hogy a nyomda egyik napról a másikra felmondta az egyik ellenzéki napilap szerződését, így nagyon nehéz helyzetbe hozva azt. A nyomda igazgatója a vádakat, miszerint a kormány nyomására cselekedett volna, mind a mai napig nem cáfolta érdemben.
A szólásszabadság jogi korlátozásáról szólva, meg kell említenünk, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány a közvéleményt folyamatos sokk alatt tartva, új és új törvényötletekkel áll elő, hiszen, az igazságügy-miniszter véleménye szerint hazánk elég erős demokrácia ahhoz, hogy a szólás szabadságának korlátozását elviselje, ami azért meglepő, mert mindeközben az MSZP képviselői egyes önkényuralmi jelképek tiltását szeretnék megszüntetni.
Másfelől hazánk nemzetközi megbecsülését ilyen szinten megrontani nem sikerült még egyetlen más kormánynak sem, ami azt jelenti, a kormánynak egy kicsivel többet kellene foglalkoznia a külpolitikával a belső tisztogatások helyett. Vannak olyan dolgok, amiket akkor sem kérhet számon más politikai erőkön, ha az sokkal kényelmesebb megoldás volna. A vádaskodás ugyanis ismét újabb elmarasztalást fog eredményezni. Ehelyett tehát, ajánlatosabb volna, ha a kormány bizonyítaná a nyugati véleményalkotóknak, hogy a határozatban foglalt észrevételeket mérlegelve politikai stílusát megváltoztatta, és mind a kormány, mind az alárendelt szervek a demokrácia szabályai szerint tevékenykednek a továbbiakban.
Csatlakozott a bírálathoz Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy az Európai Néppárt – amely a legnagyobb frakcióval van jelen az Európai parlamentben – már tavaly ősszel hasonló tartalmú nyilatkozatban bírálta a magyar kormányzatot, mint a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI végrehajtó bizottsága. Martens Brüsszelben kiadott nyilatkozatában közölte, hogy ismeri a CDI végrehajtó bizottsága június 4-i ülésén kiadott nyilatkozatot, amely a szabadságjogok magyarországi állapotával foglalkozott. "Az Európai Néppárt osztja az említett határozatban foglalt aggodalmakat, és felhívja a figyelmet saját 15. kongresszusán Estorilban, 2002. október 18-án elfogadott határozatára, amelyben az EPP aggodalmát fejezte ki a magyarországi média függetlenségét illetően, elítélte a fennálló helyzetet, és felhívta a magyar kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket a független és kiegyensúlyozott média helyreállítására. Az Európai Néppárt úgy ítéli meg, hogy estorili határozata azóta sem vesztette érvényét."
Nem maradt el a baloldali bírálat illetve fölháborodás. Kovács László a kormányszóvivői sajtótájékoztatón úgy emlékezett: – Soha egyetlen magyar ellenzéki politikus nem kezdeményezte az elmúlt 13 év alatt azt, hogy egy nemzetközi szervezet határozatban ítélje el saját hazáját. Kovács László úgy fogalmazott: "szomorú, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és személy szerint a volt miniszterelnök, Orbán Viktor ilyen mélyre süllyedt"
Az MSZP-frakció azonnali magyarázatot vár Orbán Viktortól arra: hogyan néz szembe 2000. évi önmagával most, hogy példátlan módon, valótlan vádak alapján, egy nemzetközi fórumon kezdeményezte országa elítélését – közölte Lendvai Ildikó. A szocialista frakcióvezető úgy tudja: 2000-ben a Miniszterelnöki Hivatal Orbán Viktor személyes utasítására állíttatott össze "feketelistát” azokról a magánemberekről, akik szerinte Magyarországot a külföldi sajtóban nyilatkozataikkal lejáratták.
Nem Magyarországot, hanem a szocialisták hatalomgyakorlási módszerét ítélte el lisszaboni határozatában a Kereszténydemokrata Internacionálé – hangsúlyozta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. Áder a CDI határozatának okaként jelölte meg azt is, hogy "törvénytelen eszközökkel büntetőeljárásokat folytattak, és példátlan tisztogatást hajtottak végre a közigazgatásban."
Áder János már szólt a kormány törvénytelenségeiről május 17-én a megújulási kongresszus végén, amikor elmondta, hogy "felségsértési" perekkel is meg akarja félemlíteni a társadalmat a két baloldali párt. A legismertebb eset Loppert Dánielé: az egyetemista élt a szólásszabadsághoz fűződő alapvető emberi jogával, s ezért egy rendőrtiszt följelentette. "Ami a történetben még hátborzongatóbb: az igazságszolgáltatás első fokon a pártpolitikai bosszúhadjárat eszközévé süllyedt: megrótta a fiatalt. És másodfokon is csak a zseniális ügyvédi közbelépés tudta megakadályozni a diktatúra kiterjedését. Kevéssé ismert a másik párt számos akciója: a kisebbik baloldali csoport a sajtó megfélemlítésével kísérletezik. Perek garmadáját zúdítja az újságírókra, így próbálva korlátozni a korrupció elleni bírálatokat. A jogállam eszközeit próbálják fölhasználni a diktatúra bevezetéséhez – mondta egy jogász nemrégiben egy szakmai megbeszélésen. A taktika legotrombább jellegzetessége, hogy a szemfüles párt csaknem biztosra megy. A bíróságokon ugyanis megbújnak szimpatizánsai. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint – mondotta tovább Áder János – a magyar állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori miniszterelnökről. Sérti az emberek jogait, ha lemásolják adózási adataikat, ha körlevélben üzenik meg az állami cégeknek, hogy ne üzleti, hanem politikai alapon döntsenek arról, mely napilapokban hirdethetnek, ha támadást indítanak a különböző, alkotmányosan független intézményekkel szemben."
Németh Zsolt is nyilatkozott: Az antidemokratikus jelenségek az elmúlt egy esztendő alatt látványosan elszaporodtak Magyarországon, és ezekre a jelenségekre a nemzetközi közvélemény is egyre inkább felfigyel.
Tellér Gyula politikai elemzésében (Új helyzet a politikában) bemutatja, hogy miért félnek annyira Orbán Viktortól és a Fidesz politikai csapattól a baloldalon. A tanulmány erre utaló része így hangzik:
"A Medgyessy-kormány működésével kapcsolatban a parlamentben és a parlamenten kívül egy esztendeje szüntelenül folyik a vita. A Nemzeti Színház igazgatói posztjának betöltéséről, a falugazdászok tömeges és szakmailag indokolatlan elbocsátásáról, a sztrádaépítés mikéntjéről, a családi gazdaságok támogatásainak eltörléséről, az ígért munkahelyteremtés elmaradásáról, az Álmok álmodói kiállítás közakarattal ellenkező lebontásáról, az Erzsébet hídi közlekedési blokádról és az indokolatlanul kemény rendőri fellépésről, az önkormányzatok költségvetési forrásainak megkurtításáról, Loppert Dániel "felségsértési" peréről, a tömeges iskolabezárásokról, az agrártermelők rossz helyzetéről, a korrupcióról és az ellene folytatott harcról, az USA afganisztáni, majd iraki katonai fellépésének támogatásáról, az EU-tárgyalások eredményeiről és a csatlakozásról, a csatlakozási felkészülés elégtelenségéről, a státustörvényről, a médiakuratóriumokról, a főügyész, az APEH-elnök és a jegybankelnök elleni támadásokról, a D-209-es ügynökről mint Magyarország miniszterelnökéről, a svéd vadászgépek levegőbeni utántöltéséről és amerikai fegyvereiről, a túlelosztásról, a növekvő költségvetési hiányról és a fenntarthatatlan gazdasági növekedési pályáról, a bank- és a kórház-privatizációról, Princzről és Tocsikról, a budapesti 4-es metróról, a Törökországnak küldendő 500 darab használt gázálarcról, a nem létező holokauszttagadás törvénybe iktatásáról, a kormány túlzott megfelelési törekvéseiről egyes külső hatalmaknak – és még ki tudja, miről. Az ellenzék ezekben a vitákban erősnek bizonyult, ezért az előtérben egyfajta politikai állóháború alakult ki."
Orbán Viktort a lisszaboni határozatról kérdezték.
Bár az emberi jogi kérdések fontosak, más olyan ügyek is napirenden vannak, amelyekkel foglalkozni kell – indokolta Orbán Viktor azt, hogy az elmúlt napokban miért nem szólalt meg a Magyarországgal kapcsolatos kereszténydemokrata határozat ügyében. "Itt van egyebek között a nyakunkon a Medgyessy-csomag, a kórház-privatizáció" – mondta a Fidesz elnöke, aki a Kereszténydemokrata Internacionálé június 4-ei ülésén pártja kezdeményezésére elfogadott, Magyarországot az alapvető politikai és állampolgári jogok megsértése miatt elítélő határozat ügyében először szombaton, Kovács László MSZP-elnöknek írt levelében foglalt állást. "Értelmetlen pártvitákban továbbra sem veszek részt" – jelentette ki Orbán Viktor. A volt miniszterelnök elmondta, hogy a Kovács Lászlónak írt levelét bárki elolvashatja az interneten. "Levelemnek az a lényege, hogy mint eddig, ezután is mindig mindent megteszek annak érdekében, hogy a magyar emberek jogai maradéktalanul érvényesüljenek mind Magyarországon, mind pedig külföldön." Emlékeztetett: Magyarországon működnek emberi jogi civil szervezetek, amelyek rendszeresen tesznek közzé jelentéseket. "Mi is ezekből dolgozunk. Csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki bátran forgassa ezeket a dokumentumokat" – mondta Orbán Viktor. Örül annak, hogy súlyuknak megfelelő módon beszélnek ma az emberi jogi kérdésekről Magyarországon.
"Levelemben azt írtam az MSZP elnökének, hogy szívesen állunk rendelkezésére és működünk együtt akár a kormánnyal, akár az MSZP-vel, hogy azok az emberi jogi jogsértések, amelyekről Magyarországon mindenki tud, és amelyeket tényszerűen feldolgoznak az emberi jogi szervezetek, megszűnjenek" – hangoztatta Orbán Viktor. "Az a cél, hogy Magyarország egy olyan ország legyen, ahol maradéktalanul tiszteletben tartja mindenki, beleértve a kormányt is, az emberek jogait" – tette hozzá a volt miniszterelnök.
"Európában az emberi jogok érvényesülése nem tekinthető egyetlen ország belügyének sem, és ez már évtizedek óta így van, érthető tehát, ha az emberi jogi kérdésekre nemzetközi figyelem irányul" – írja Orbán Viktor az MSZP elnökéhez intézett levelében – adta hírül az MTI.
A politikai lejáratásnak meglehetősen változatos eszközei voltak idáig is – emlékeztetett Áder János, amit a polgári kormány idején megtapasztalhattak Magyarországon. "A Kende Péter-könyv többszázezer példányban alaptalan rágalmak özönét zúdította a korábbi miniszterelnökre, Orbán Viktorra, s ez a Kende Péter az MSZP kongresszusának díszvendége volt többször is. A polgári kormányt és politikusait gyalázták az akkor ellenzékben levő szocialisták és szabad demokraták, elmondták őket mindennek: antiszemitának, fasisztának, a demokratikus játékszabályok megsértőinek. Ez a címkézés, megbélyegzés folyt külföldön is, s ez folytatódott, amikor kormányra kerültek.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként állította Orbán Viktorról, hogy antiszemita, szélsőségesen nacionalista és szavahihetetlen. A bíróság első fokon elmarasztalta Juhász Ferencet Orbán Viktor személyiségi jogainak megsértéséért, de azóta sem kért bocsánatot Orbán Viktortól."
A lisszaboni határozat politikai viharaira reagálva néhány példával szolgált Áder János arról, miként vitték külföldre az Orbán-kormány idején az akkori ellenzékiek a magyar kormány és az ország bírálatát. Magyar Bálint Ottavában 2000. októberében a Liberális Internacionálé ülésén gyalázta a kormányt. Az Antall-kormány idején a szocialisták és a szabad demokraták előszeretettel alkalmazták a kettős mércével való mérést. "Úgy gondolták, hogy mindent megengedhetnek a polgári kormány idején, szabadon gyalázkodhatnak, rágalmazhatnak, szabadon kelthetik az ország rosszhírét. De ha adott esetben egy nemzetközi szervezet az ő munkájukról mond tényekkel alátámasztott véleményt, akkor fölháborodnak, és ‘igazságosztó’ döntésért kiáltanak" – emlékeztetett Áder.
Az egyébként is forró nyár forró politikai csatákat hozott. Felzúdult a baloldal teljes 90 százalékos közvélemény-tájékoztató hatalmával, és ontja olthatatlan mérgét a jobboldalra, mert panaszkodni mertek külföldön, ahol eddig csak ők adtak (félre)tájékoztatást a magyarországi állapotokról. Valójában az a bajuk, hogy van parlamenti politikai ellenzék, arra törekszenek, hogy kritika és ellenőrzés nélkül azt tehessék, amit akarnak, amihez hozzászoktak 45 éven keresztül. A cél egy látszólagos parlamenti demokrácia keretében olyan többpártrendszer, amiben egypárti uralom van. Mint a régi szép időkben. A politikai zsenialitás abban van, hogy mindezt a Dicsőséges Vörös Hadsereg jelenléte nélkül kell létrehozni. A nemzetközi baloldalon széleskörű lehetőségek vannak. http://members.chello.hu/kapu/cikkek/csapo.htm
|
|
|
iszalag |
2003. november 02. 00:01 | Sorszám: 396 |
|
Mindenkit megillet a szólásszabadság joga "Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy Romániában most több ízben is megsértették a magyarok emberi jogait" - szögezte le Orbán Viktor a Vasárnapi Újságnak adott interjújában. Budapest, 2003. október 19. Haeffler András: Köszöntöm a stúdióban vendégünket, Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét, akit természetesen megillet a miniszterelnök titulus is. És velünk van még a Kossuth Főszerkesztőség belpolitikai szerkesztőségvezetője, Stiffner Gábor.
Amikor készültünk erre a ma reggeli beszélgetésre, nagyjából megosztottuk a várható témákat. Kollégám választott a Fideszen kívüli politikai témákat, én pedig inkább a szövetséggel kapcsolatosakat. Stiffner Gábor: Országos politika és gazdaság, elnök úr, és nem is a mai gazdaság először, hanem menjünk vissza az időben másfél évet, és beszéljünk még mindig erről a fránya kincstár állapotról, hogy is volt, mint is volt másfél évvel ezelőtt? Volt-e a kincstárban háromszázhuszon valahány milliárd, vagy nem volt, ha nem volt, akkor miből lehetett száznapos programot csinálni, és így tovább. Orbán Viktor: Jó reggelt kívánok a tisztelt hallgatóknak. Ha gondolja, akkor tegyük meg ezt az időutazást. Arra mindenki emlékszik, hogy a mai kormány hivatalba lépését követően mintegy másfél hónapon belül születtek döntések jelentős béremelésekről, amely döntéseket egyébként a Parlamentben a mai ellenzék is támogatott. Én azt hiszem, hogy bonyolult közgazdasági vita és számháború helyett jobb, hogyha a józan eszünkre hallgatunk. Nincs a világon olyan kormány, még hogyha minden tagja Nobel-díjas lenne, akkor sem ismerhetnénk olyan kormányt, amely képes arra, hogy a kormányváltást követően másfél hónap alatt mintegy 300-320 milliárd forintnyi béremelést tudjon végrehajtani. Tehát valaminek csak kellett ott zörögnie a kassza alján, valami csak volt abban a bugyellárisban. Stiffner Gábor: Gazdaság még mindig. Gazdasági folyamatok. Tehát egy pillanatra próbáljuk meg fölmérni, hogy miféle folyamatok zajlottak Magyarország gazdaságában az elmúlt másfél évben, és ennek alapján milyen gazdaságpolitika rajzolódik ki a legnagyobb ellenzéki párt és annak elnöke számára? Orbán Viktor: Azt hiszem, hogy a helyzetleírást illetően most már több dologra is támaszkodhatunk. A gazdaságnak szinte minden szereplője az utóbbi másfél hónapban nyilvánosság elé tárta a maga véleményét, a Gyáriparosok Országos Szövetségétől kezdve a Magyar Gazdasági Kamarán át, mondjuk a Közalkalmazottak Szakszervezetéig. Tehát rendelkezünk egy megbízható, összefüggő képpel arról, hogy milyen is a magyar gazdaság helyzete. Azt mindenki látja, hogy az árak elszabadultak. Ez a legsúlyosabb probléma szerintem a mai magyar gazdaságban. Igaz, hogy piacgazdaságban élünk, de a kormánynak jelentős eszközei vannak a tekintetben, hogy bizonyos, az életünket leginkább befolyásoló árakat kordában tartson. Ilyen a gázár, ilyen a villamosenergia-ár, ilyen a gyógyszerár. Stiffner Gábor: Talán érdemes föleleveníteni az előző kormány négy esztendejéből, hogy melyek voltak azok a legfontosabb olyan elemek, amikor a kormány úgy döntött, hogy beleszól az árak alakulásába. Orbán Viktor: Nem is az előző kormány szempontjából érdekes az, hiszen nem akarok abba a helyzetbe kerülni, hogy itt a saját lovunkat kelljen dicsérgetni, az mégiscsak egy kínos helyzet, inkább a jövőre nézve mondom azt, hogy a kormánynak vannak árszabályozási eszközei, voltak a múltban is, vannak most is. Az a kérdés, használja-e? Nem könnyű egyébként használni, tehát nem akarom azt mondani, hogy egyszerű dilemma előtt áll a mindenkori kormányzat, mert óriási nyomás van a miniszterelnökön is, meg a kormányon is, hogy emelje az árakat. Az erőmű-tulajdonosok, aztán az áram- és gázszolgáltatók, maga a MOL, amelyik egy magyar kézben lévő, vagy magyar irányítás alatt álló vállalat, mindig szeretné emelni az árait, hiszen részben a költségeit el akarja számolni, részben pedig nyereségre akar szert tenni. Ugyanez van a gyógyszergyártók esetében. De hát egy kormánynak sohasem a nagytőke érdekét kell képviselni, hanem mindig a polgárok oldalán kell állnia, és valami iránytűt ki kell alakítania, ami szerint majd eljár ezekben a kérdésekben. Én azt tartom egy helyes iránynak, mind a múlt, mind a jövő tekintetében, ha az ember azt mondja, hogy az inflációnál, vagyis a várható átlagos áremelkedési mértéknél nem engedi nagyobb mértékben nőni azon termékek és szolgáltatások árát, amelynek árára befolyással van. Ilyen a villamos energia, ilyen a gáz, ilyen a gyógyszer. Ehhez képest 18, 25, meg 40 százalékos villamos energia- és gázár-emelésekkel élünk ma együtt. Ezt nem bírják el a nyugdíjasok, ezt nem bírják el a családosok, ezt nem bírják el azok az emberek, akik átlagbérért végzik a munkájukat. Tehát a kormánynak az ő oldalukra kellene állnia, nem szabadna emelnie az árakat. Haeffler István: Most van a Parlamentben a költségvetési vita. Ezeket az árszabályozási tervezett intézkedéseket a költségvetésbe is be lehetne építeni. Többen kérdezik azt hallgatóink közül, hogy ahelyett, hogy a Fidesz támadja a költségvetést, mint ellenzéki párt, miért nem áll elő inkább egy úgymond alternatív költségvetéssel, hogy én ezt tenném, én így tenném. Nem lenne-e célravezetőbb? Orbán Viktor: A költségvetést a Parlament egyszerű többséggel fogadja el. Tehát mi beterjeszthetünk ugyan nem egy, hanem egy tucat költségvetést is. Haeffler András: Nem beterjesztés, hanem a nagyközönség, a plénum elé. Orbán Viktor: A plénum szerintem nincs zavarban, ha arra a kérdésre kell választ adnia, hogy mi mit csinálnánk másképpen. Hiszen négy éven keresztül volt Magyarországon egy polgári kormány, ami messze volt sajnos attól, hogy tökéletesnek vagy hibátlannak lehessen mondani, de mindenképpen voltak irányai. Erre az emberek emlékeznek. Tehát most is lehet tudni, hogyha polgári kormány lenne Magyarországon, akkor olyan költségvetés születne, amely támogatja a hazai vállalkozókat, amely féken tartja az árakat, amely a reálértékben jelentősen emeli a nyugdíjakat. Egy olyan kormány lenne, amely a költségvetés középpontjába a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést állítaná, és nem a megszorításokat. Ezt szerintem mindenki tudja ebben az országban, akkor is tudná ezt, hogyha egyébként meg sem szólalnánk az egész költségvetési vita alatt, de nem ez a tervünk. Meg fogunk szólalni, és mindenfajta javaslatokat, jobbító szándékú javaslatokat teszünk majd. Haeffler András: Hallgatói kérdés. Elfogadható-e a sietség az euró bevezetésére, ugyanis sokan nagyon alacsony életszínvonalon élnek. Orbán Viktor: Azt javaslom, hogy mielőtt erre a kérdésre válaszolunk, még egy, az előző kérdésből itt maradt leágazást is kövessünk végig, mármint a gazdaság általános helyzetét illetően, és akkor el tudunk jutni az euróig. A másik probléma az árak növekedésén túlmenően abban ölt testet, hogy munkából egyre nehezebb megélni Magyarországon. Ha valaki választ keres arra a kérdésre, hogy mitől emelkedik majd föl a magyar gazdaság, mitől lesznek az emberek jobb módúak, mitől lesznek elégedettek, gyarapodóak és boldogok - mármint gazdasági értelemben -, akkor azt a választ tudja csak adni erre minden józanul gondolkodó ember, hogy a munka révén. Magyarországnak nincsenek gyarmatai, sosem voltunk gyarmattartó nép, tehát nem tudunk másoktól elvenni, nem tudjuk mások munkájának eredményét becsatornázni a magyar gazdaságba. Trianon óta nincsenek jelentős ásványkincseink sem. Akkor hogyan lehet egy országot fölemelni? Erre a válasz az, hogy a munka, meg a szellem révén. Most a helyzet fonákságát az mutatja legjobban - s ezt tartom a gazdaságpolitika legsúlyosabb kritikájának - a vállalkozók szerint az ő számításaik alapján azt mondhatjuk, hogy ahhoz, hogy ma Ön száz forintot hazavihessen a munkája béreként, ahhoz az, aki munkát ad Önnek, háromszáz forintot kell, hogy előteremtsen. Háromszáz forintot kell egy vállalkozónak ma kifizetnie, hogy Önnek száz forint megmaradhasson a zsebében. Ilyen körülmények között egy, csak munkára alapozható gazdaság nem tud eredményesen működni. Ezen kell mindenképpen változtatni. Az euró úgy függ ezzel össze, hogy az euró bevezetésének vannak negatív és vannak pozitív következményei. A negatív következménye az, hogy mindenfajta nehezen elérhető pénzügyi mutatót gyorsan teljesítenünk kell. A másik oldala az éremnek pedig az, hogy abban az esetben, hogyha Magyarországon ma euró lenne, akkor a kamatok, amelyek a munkahelyteremtő beruházások hiteleihez párosulnak, ahhoz társulnak, azok a kamatok jelentősen lezuhannának. Ma a jegybanki alapkamat 9,5 százalék, a kereskedelmi hitelkamatok pedig jóval efölött vannak. Ha euró lenne Magyarországon, akkor a mai európai 2-3-4 százalékos kamatszint mellett juthatnának forráshoz a vállalkozók. Ezzel több munkahelyet lehetnek létrehozni, a munkára épülő gazdaság több eredményt tudna fölmutatni. Ráadásul Magyarország, miután meg kell védeni a valutáját, meg kell védenünk a forintot, amely ellen állandóan spekulációs mozgások vannak - erről Önök is rendszeresen hírt adnak - ezért a Magyar Nemzeti Banknak nagyon sok pénzt kell (egyébként fölhasználható pénzt kell) erre a védekezésre tartalékolnia. Most is 10 milliárd euró fölött, valahol 11 milliárd magasságában lehet a valutatartalék. Ha egy közös európai pénz van, akkor ez lecsökkenhet 1,5-2 milliárd euróra. Az azt jelenti, hogy jelentős források szabadulhatnának föl a magyar gazdaság számára. Ez szól a bevezetés mellett. Stifner Gábor: Elnök Úr, Istennek hála, járhatom az országot és sokat vagyok vidéken, legutóbb például Hódmezővásárhelyen jártam, ahol egy dinamikus város képe rajzolódott ki előttem, egy dinamikus, tehetséges, fiatal politikussal az élén, Lázár Jánossal. De most úgy látom, hogy a települési önkormányzatokat elsősorban értelemszerűen az foglalkoztatja, hogy a formálódó, készülő költségvetés a települési önkormányzatok számára mit rejt. Ön hogy látja ezt? Orbán Viktor: Mielőtt ide jöttem volna, akkor többen mondták, hogy lehetőleg a határozott kifejezésektől tartózkodjam, mert majd meg fognak érte támadni. De mégis azt kell mondanom az Ön kérdésére válaszképpen, hogy megnyúzzák az önkormányzatokat. A 2004-es költségvetésből könnyedén kiolvasható, hogy a bőrüket is lehúzzák. Az történik, hogy a kormányzat mindenfajta ígéreteket tett korábban, ezeket nem tudja teljesíteni, és áthárítja az önkormányzatokra. Olyan költségvetési döntések előtt vagyunk, amelynek lényege, hogy feladatokat adnak az önkormányzatoknak, kötelezően ellátandó feladatokat, az ahhoz járó forrásokat pedig nem adják oda. Ezért mi történik? Az önkormányzatok hiteleket vesznek föl, meg eladják a vagyonukat. Erre nézve tudok is számokat mondani Önöknek. Az önkormányzatok a kormányváltás óta abba a helyzetbe jutottak, hogy kormányváltáskor 60 milliárd forint volt az adósságuk összesen az országban, ma 120 milliárd. Másfél esztendő alatt megkétszereződött az önkormányzatok adóssága. És hogyha ez fejlesztés érdekében történt volna, akkor rendben lenne, de nem ez a helyzet. Vagy el tudom mondani Önöknek azt, hogy a kormányváltás óta 208 milliárd forint értékben adták el vagyonukat az önkormányzatok. Olyan vagyontárgyakat is, amelyeket meg kellett volna tartaniuk, mert szolgáltató cégekről is szó van, és így a szolgáltatások árát innentől kezdve nem az önkormányzat, hanem inkább most már a tulajdonosok határozzák meg, aminek mindig árfelhajtó hatása van, vagyis nőni fognak az önkormányzati szolgáltatások árai is. Tehát látszólag az önkormányzatok kerülnek présbe, de ahogy lenni szokott, végül is a mi hátunkon, vagyis az emberek hátán csattan az ostor. Haeffler András: Jelentheti-e az, mint ahogy némely politológus jósolja, hogy az önkormányzatok eladósodnak, csődbe kerülnek, majd elvesztik önállóságukat, hiszen innentől az állam támogatásától függenek. Tehát egyesek azt mondják, hogy ezek a gazdasági folyamatok az eddig meglévő önálló önkormányzati rendszer fölszámolását jelentik. Orbán Viktor: Kétség kívül, ha erőteljesen és egyszerűbben akarunk fogalmazni, akkor az Ön által elmondott okfejtés tartható. De szerintem nem arról van szó, hogy ez a szándék munkál, tehát én nem bírálnám a kormányzatot azzal, hogy szándékosan föl akarja számolni az önkormányzatok függetlenségét. Egész egyszerűen az országnak nincsenek gazdasági irányai, nem tudjuk mifelé megyünk és miért abba az irányba. Napról napra élünk, a kormányzat is napról napra élve hozza meg a döntését. Az egész országban eluralkodott a bizonytalanság, és megpróbálja a kormány valahogy összelapátolni azt a mennyiségű pénzt, amiből úgy gondolja, hogy az országot működtetni tudja, és ennek egyik formája, hogy megsarcolja az embereket, megsarcolja a vállalkozókat és megsarcolja az önkormányzatokat, úgy, hogy közben nem tudjuk, hogy azt a temérdek pénzt miért gyűjtik be tőlünk. Stifner Gábor: Úgy hangzik a kormányzatnak a tájékoztatása, a retorikája, hogy adócsökkentés következik a jövő évben. Orbán Viktor: Ha nem komoly dologról volna szó, és nem sokmillió ember életét érintő ügyről, akkor ezt egyszerűen viccnek vagy szamárságnak is minősíthetnénk. Így viszont, hogy komoly dologról van szó, azt kell mondjam, hogy ez egész egyszerűen nem igaz. Ha azt a kérdést tesszük föl, hogy a következő évben könnyebb vagy nehezebb lesz-e a magyar vállalkozóknak, akik munkát adnak a többi embernek, könnyebb vagy nehezebb lesz-e azoknak, akik dolgoznak, akkor mindenki tudja, mindenki érzi, hogy nehezebb lesz. Vagyis nőni fognak a terhek. Hiába adnak elő nyelvileg briliáns okfejtéseket arról, hogy valójában csökken az adó. Összességében a terhek nőni fognak. Stifner Gábor: Még beszéljünk itt ennél a kérdéskörnél a korrupcióról. Miközben lapok arról adnak hírt, hogy nemzetközi felmérések szerint a korrupciós listán hátrébb szorultunk, aközben működik ebben a kormányban, a jelenlegiben egy közpénzügyi államtitkárság, ugye Keller László úr vezetésével. Az ő államtitkárságának az elmúlt másfél éves tevékenységéről állít-e föl mérleget a legnagyobb ellenzéki párt? Orbán Viktor: Az az igazság, hogy nem nagyon szoktam ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert azon ügyek közé tartozik ez is, amely a józan ész alapján könnyen megítélhető. Mindannyian látjuk azt a kínszenvedést, a gyöngyöző homlokot, a szájszegletben összegyűlő izzadtságot, amikor ezt az urat láthatjuk a televízióban, mert hát nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy végül is mi az a munka, értelmes munka, amit az elmúlt másfél esztendőben ez a hivatal végzett. De én ennek ellenére sikert szeretnék kívánni az államtitkár úrnak. Ez egy furcsa, Európában szokatlan megoldás, hogy a kormány egy ilyen intézményt fölállít, de attól, hogy furcsa és szokatlan, még lehet, hogy ez értelmes és eredményt hozó lesz majd. Van is mit vizsgálni a mostani kormány közpénzekkel való gazdálkodását tekintve tehát biztos temérdek munkája lehet, remélem, hogy a közvéleményt izgalomban tartó kormányzati közpénzügyi döntések közül jónéhánynak sikerrel ered majd a nyomába. Haeffler András: Az általános gazdasági helyzet tárgyalásakor itt egy témakör eddig még kimaradt, legalább is a mezőgazdaság, a gazdák helyzete. Mit lehet tenni például a termőföld megtartása érdekében, a családi gazdaságok támogatása érdekében. Jelenleg ellentétes pénzügyi szelek fújnak. Mit lehet a magyar mezőgazdaság megtartása érdekében egyáltalán tenni? Jövőre uniós tagok leszünk. Orbán Viktor: Anélkül, hogy belegabalyodnék agrárgazdaság-tani kérdésekbe... Haeffler András: Szándékosan nem soroltam fel a tej, tojás, stb. válságot. Orbán Viktor: Annyit talán érdemes elmondani, hogy láthatóan két különböző világ, két különböző világkép, elgondolás létezik a magyar gazdaság jövőjét illetően, ha már a termőföldet hozta szóba. Ha a mostani kormányzati tisztviselőket hallgatjuk, akkor ők mindig arról beszélnek, hogy a magyar birtokszerkezet az egészségtelen, túl kicsi. Van egyfajta romantika ezekben az emberekben a termelőszövetkezetek, meg az állami gazdaságok korából itt maradt óriási, nagy táblás mezőgazdasági gazdálkodás iránt, és azt gondolják, az a helyes, hogyha az ilyen hatalmas nagy táblákon gazdálkodó részvénytársaságok és kft-k, amelyek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok helyébe léptek, kapnak elsőbbséget. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy helyük van ezeknek is a magyar mezőgazdaságban, de a magyar mezőgazdaság gerincét a középbirtokosságnak kellene adnia, Európa mezőgazdasága is ilyen szerkezetet mutat. A magyar egy gazdaságra jutó birtokméret egyáltalán nem marad el az Európaitól, nincs szerkezeti problémája, nincs tulajdoni szerkezeti problémája a magyar mezőgazdaságnak. Nagyon sokan vannak, akik kis földterületből élnek, de ezt nem mezőgazdasági kérdésként kell kezelni, hanem szociális kérdésként, tekintettel arra, hogy ők a megélhetésük érdekében foglalkoznak ezzel, nem főállásban, kis területeken. De Magyarországnak egy elég jelentős középbirtokossága van már, akik olyan 15 és 100 hektár közötti területeken gazdálkodnak, illetve ekkorát tulajdonolnak. Ez az a réteg szerintem, amelyre építeni kellene a magyar mezőgazdaság jövőjét. A mi döntéseink mind ezt a réteget próbálták a súlyához méltó helyzetbe hozni termőföld-vásárlási lehetőséggel, hitelekkel, beruházási támogatásokkal. A mostani kormány pedig a mai nézete szerint alakítja a mezőgazdaságot. Hogyha ez így megy tovább, akkor ez a középbirtokosság, amely szerintem nemcsak gazdaságilag, hanem szellemi, lelki értelemben is az egyik legértékesebb része Magyarországnak, nehéz helyzetbe kerülhet, összezsugorodhat, és ha ez sokáig így megy, akkor sajnos akár el is tűnhet. Haeffler András: Jönnek a levelek, jönnek a telefonok a szerkesztőségbe. Pontosan ez a réteg panaszkodik, hogy megszűnt a hitel, amit korábban fölvettek nem tudják törleszteni, nem tudnak gépet vásárolni, nem tudnak vetőmagot vásárolni és így tovább. Nem tudják, mi lesz velük. Ha a távolabbi jövőt nézzük, az Európai Unióhoz való csatlakozás utáni időt, mi lesz velük, és mi lesz velünk? Orbán Viktor: Az, hogy mi lesz a gazdákkal, az alapvetően a magyarországi belpolitikai fejleményektől függ. Ha így megy tovább, akkor csak a legrosszabbakra számíthatnak, ha sikerül elérnünk, hogy a kormány más irányba fordítsa az agrárpolitikáját, vagy ha erre nem hajlandó, akkor tudunk egy, a középbirtokosságot támogató kormányt választani, akkor pedig ismét jobb idők jönnek. Ez nem gazdasági kérdés, ez politikai szándék és akarat kérdése. Változásokra van szükség ahhoz, talán kormányzati változásokra is, hogy a mezőgazdaság ismét talpra tudjon állni. Stifner Gábor: Egy nagy ellenzéki párt, egy olyan választás után, amelyik kis különbséggel hirdetett nyertest, mit tehet? Orbán Viktor: Én azt hiszem, hogy a magyar közélet egy jelentős változáson ment át az utóbbi hetekben, hónapokban, azt is mondhatnám, hogy talán új szakaszába érkezett a magyar közélet. Összeomlott a célok helyébe az ellenség képét helyezni akaró kormányzati politika. Az elmúlt másfél évben, ahelyett, hogy a célokról, a jövőről, a közös nagy terveiről, az ország közös nagy terveiről beszéltünk volna, és ezek határozták volna meg a kormány lépéseit, hát bizony itt egyfajta ellenségképet helyeztek a középpontba. De szerintem ennek vége van, mert az emberek rájöttek, hogy visszaéltek a bizalmukkal, nagyon sok esetben visszaéltek a bizalmukkal. Nem erről volt szó, mint ami most folyik az országban. És kezdik belátni, hogy jólétet nem ellenségekkel, hanem inkább közös célokkal, és határozott kormányzati döntésekkel lehet megvalósítani. Ez az a pillanat, amelyben most vagyunk, hogy mindaz, amit elmondtam, már nemcsak az emberek számára, hanem úgy tűnik, hogy a kormány számára is kezd világossá válni. Erről szólnak azok a fölmérések, amelyek rendszeresen aztán citálásra kerülnek a sajtóban. A nagy kérdés, hogy a kormány hogyan válaszol erre a helyzetre. Tehát összeomlott az, amit eddig csináltak. Még egyszer mondom, a közös célok helyébe ellenségképet helyező politika. Az a kérdés, hogy most hogyan tovább. Ez nemcsak a mi kérdésünk itt a mikrofonnál, ez szerintem a Parlament, meg a miniszterelnöki szoba falai között is kérdés ma. A költségvetés mikéntje egyébként egyfajta választ ad erre a kérdésre. Haeffler András: Szabó Tibor budapesti hallgatónk és jónéhány más hallgatónk kérdése is: felkészült-e a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség egy esetleges előrehozott választásra? Jó lenne-e, akarják-e az előrehozott választást? Utána esetleg készülnek-e kormányzásra, mármint egy esetleges előrehozott választás sikere után? Orbán Viktor: Azt tudom mondani a tisztelt kérdezőnek, hogy egy nagyon jól szervezett és erős közéleti szervezetről beszélünk, hogyha a mai ellenzéki pártokra gondolunk, ráadásul nemrégen tettük le a lantot, nemrégen fejeztük be a kormányzati munkát, semmi okunk nincs kisebbrendűségi érzésre vagy kishitűségre. Igen, nyugodtan mondjuk azt, hogy képesek lennénk arra, hogy folytassuk a munkát, még azzal a jóindulatú föltételezéssel is élhetünk, hogy talán még az elmúlt négy évben elkövetett hibáinkból is tanulva, talán még jobban tudnánk dolgozni és jobban fogunk majd dolgozni a jövőben. Tehát én azt üzenem a hallgatóknak, hogy efelől ne nagyon legyen kétsége, készen állunk, és hogyha az ország állapota, az alkotmányos lehetőségek megengedik, akkor tenni fogjuk a dolgunkat. Haeffler András: Ha már itt a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség politizálása szóba került, természetes, hogy nagyon sok kérdés vonatkozik erre a bizonyos baloldali médiapolitikusok által szervezett tréningre, amely - én örülök is, hogy az újságírókkal kapcsolatosan ilyen sok kérdés érkezik. Nem gondoltam volna, hogy a szakmán kívüli embereket, hallgatókat ennyire érinti, érdekli ami történt. Stifner Gábor: Ha valaki nem tudná, arról van szó, hogy a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség közismerten baloldali liberális kötődésű újságírókat kért föl arra, hogy tartanának nekik tréninget a médiában való viselkedés szabályairól. Orbán Viktor: Én nem tartom meglepőnek, hogy az embereket,
mármint a polgári és a nemzeti érzelmű embereket ez a kérdés ilyen mélyen foglalkoztat, hiszen nagyon sokan gondolják úgy, nem is ok nélkül, hogy az elmúlt tízegynéhány esztendő legnagyobb rákfenéje éppen az, hogy a nyilvánosságban nem alakult ki egy olyan szellemi egyensúly, amely a különböző gondolkodások között egyébként indokolt volna. Sokan vagyunk úgy, akik úgy érezzük, hogy bizony elbillen a mai nyilvánosság szerkezete, a különböző értékrendek nem kapnak ugyanolyan teret, nem tudnak különböző értékrendet valló emberek gondolatai ugyanolyan eséllyel eljutni a különböző gondolkozású emberekhez. Ez probléma. Ez a magyar demokrácia egyik fontos problémája. Elég nagy baj, hogy 13 év alatt nem tudtunk ezen segíteni, és én magam is érzek némi felelősséget amiatt, hogy négy esztendő alatt nem tudtunk többet tenni, illetve nem tettünk többet ennek érdekében. Amit tettünk, az ugyan nem volt rossz, az iránya sem volt szerintem helytelen, egész egyszerűen kevés volt, nem jött létre az a médiaegyensúly, amiről gyakran beszélünk. Most nem a múlt az érdekes, talán mentegetőzésképpen, ha egyáltalán ez szükséges, annyit elmondok, hogy azért miután kétharmados törvényekkel védett területről van szó, egy egyszerű többséggel rendelkező kormánynak nem könnyű a helyzete, ha változtatni akar a kialakult állapotokon, de nem akarom azt mondani, hogy ne volna egyébként erre eszköztára. Tehát azért ha jobban fölkészülünk majd a jövőben, akkor nem lesz okunk arra, hogy a külső körülményekre hivatkozzunk az egyébként helytelen állapotok továbbélése miatt. De ezzel szeretném is bezárni a múltat. Ami a konkrét kérdést illeti: én nem tartom haszontalannak azt, hogy egy új sajtóosztály - hiszen erről van szó, hogy a Fidesz, a szövetség egy új sajtóosztályt állított föl, munkatársai, akik a sajtóval tartanak kapcsolatot, részt vesznek egy olyan - ahogyan Ön fogalmazott tréningen, én inkább gyakorlatot mondanék - egy olyan gyakorlaton, ahol balliberális, kétségkívül ilyennek mondható újságírók elmondják azt, hogy szerintük hogyan működik a média, amit ráadásul egyébként java részében ők működtetnek. Tehát ebből a szempontból tudni azt, hogy milyen csapdahelyzetek várnak az emberre, ha bemegy egy-egy ilyen műsorba, az hasznos dolog. Tehát én azt szeretném mondani, hogy nem javasolnám a közéleti szereplőknek, szövetségeknek, szervezeteknek, hogy ne tartsanak kapcsolatot, és ne hallgassák meg ilyen kérdésekben a balliberális nézetű újságírókat. Stifner Gábor: Igen, csak itt egy fontos mozzanat kimaradt, mert az indoklásban, úgy tudni, az szerepelt, hogy azért baloldali liberális kollégáink tartják ezeket a gyakorlatokat, mert hogy az úgynevezett polgári, vagy jobboldalon nincsenek megfelelő képzettségű újságírók. Ez nyilván a nem baloldali és nem liberális kollégáinkat rosszul érinti. Orbán Viktor: Szerintem ez a kijelentés, amit Ön idézett, akárki is mondta - én ilyet nem hallottam, de akárki is mondta ezt - az egész egyszerűen ostobaság. Ostobaság és kártékony. Önbizalomhiánnyal nem lehet küzdelemben részt venni. Tehát ha azt mondjuk, a mi gondolkodásmódunkhoz, meg eszméinkhez, értékeinkhez közelebb álló emberekről, hogy ők eleve versenyképtelenek, akkor zárjuk be a boltot. Gyáva népnek nincs hazája. Ráadásul, ha jól figyelem, mondjuk éppen az Önök rádióműsorát, ahol most ülünk, és tudnék hozni néhány televíziós műsort is példaként, azoknak a nézettsége és közkedveltsége nemcsakhogy nem marad el a balliberális műsorokétól, hanem időnként meg is haladja azt. Tehát nem indokolt ilyen kisebbrendűségi kérdés. Tehát ha ilyen elhangzott, akkor az egy butaság, ostobaság, rossz indok volt. De továbbra is fönntartom, hogy ilyen gyakorlatokat érdemes folytatni, és nemcsak a balliberális újságírókkal, hanem a többi, mondjuk úgy, hogy polgári, nemzeti vagy keresztény értékrendű újságírókkal is folytatni kell. Remélem, hogy ez majd így is történik. Haeffler András: Talán jobban kell elmagyarázni az embereknek, hogy miért balliberális újságírókat kérnek föl okításra, tanításra. Sokan ezt félre is értik, mert azt mondják, úgyis terjed ilyen szóbeszéd, hogy a Fidesz- Magyar Polgári Szövetségen belül egy liberális szárny kerekedett felül, és lám-lám, itt a jele, ezért is kérnek föl balliberális újságírókat oktatásra. A Fidesz- Magyar Polgári Szövetség szervezése, építése úgy halad-e, mint ahogy azt Ön tavasszal várta, mikor az alakulás után itt volt? Orbán Viktor: Azt javaslom a tisztelt hallgatóknak, hogy bánjanak inkább csínján a gyors ítélkezéssel, hiszen most egy szövetséget építünk föl, amelynek valóban egy új sajtórészlege is fölállt és amely túl van az első gyakorlatokon, képzéseken, melyek egyébként folytatódni fognak még hosszabb időn keresztül, és majd biztosan lesznek hírek arról is, hogy jobboldali újságírók is részt vettek ezeken a gyakorlatokon. Ami az Ön másik kérdését illeti, mint egy méhkas, most leginkább arra hasonlít a szövetség, hiszen éppen kiköltözünk a mostani, szűknek bizonyult épületből egy másikba, új részlegek jöttek létre, teljesen átalakítottuk a szövetség-építésnek eddigi módszerét, eszköztárát, olyan új elemek jöttek létre, amelyek korábban nem léteztek, tagozatok: Szabad Európa központ, Egészségügyi Egyeztető Fórum. Tehát azt a célunkat, amely az egész méhkasszerű átalakítás mögött van, miszerint az embereket szeretnénk meggyőzni arról, hogy a közélet nem a fejük fölött van, nem fölöttük, hanem közöttük van, ezt a célt, úgy érzem, hogy napról-napra megközelítjük. Tehát én nem vagyok elégedetlen az eddigi munkával, de még két-három hónapra bizonyára szükségünk lesz, hogy rendezett formában tudjunk majd működni. Ami pedig azt a szóbeszédet illeti, amit Ön is idézett, foglalkozzunk talán egy kicsit ezzel, hogy... Haeffler András: A liberális szárny előretörésével. Orbán Viktor: Természetesen ilyesmiről szerintem nincs szó, legalább is belülről ilyesmi nem látszik, de megértőeknek kell lennünk az ilyen véleményekkel szemben. Én nem vagyok híve annak, hogy egy mozdulattal lesöpörjük ezeket az érveket, mert ha az emberek ilyeneket gondolnak, annak oka van. Elsősorban az az oka, hogy mindenki érzi, hogy nagy különbség van egy 40-50 esztendős múlttal rendelkező baloldal és egy 40-50 évig betiltott, letaposott, magát újjászervezni akaró polgári nemzeti tábor között. És miután 1990-ben még Antall József nevével fémjelezve indult el ennek a polgári nemzeti és keresztény politikai közösségnek a föléledése, újjáépítése, ez még nem áll olyan biztos lábakon, mint a másik oldal, és ezért a mi híveink, akik velünk azonos értékeket vallanak, mindig félnek attól, jaj csak nehogy a dolog rossz útra menjen, a végén nehogy más kerekedjen ki belőle, mint amit szeretnénk. Tehát ez egy teljesen érthető reflex az Önök hallgatói részéről. Én csak azt tudom mondani, mint Rodolfó: figyeljék a kezemet. És egy dolgot tudok ígérni, hogy szemben Rodolfóval, nem fogom az asztal alá tenni a kezemet, hanem mindig az asztal fölött lesz, mindig készen állunk arra, hogy egy nyitott, a kommunikáció jegyében szót értsünk egymással, bármilyen kérdést föltehetnek, és én készen állok arra, mint az előbbi esetben is, hogy megpróbáljam megvilágítani, hogy mikor, milyen döntésnek mi volt szándékunk szerint az értelme. És akkor az egészet közösen fogjuk építeni, közös cél lesz, hogy ezt a közösséget fölépítsük, és akkor az ilyen vélemények majd szép lassan, nem megszűnnek, hanem elmaradoznak. Stifner Gábor: Tizenvalahány éve azt lehet mondani, hogy minden oldal, minden párt meg szokta azt jegyezni, hogy azért a külpolitikában van egyfajta egészséges folyamatosság, és különösen például az uniós politikával kapcsolatban nagyon nagy eltérés nem mutatkozik a különböző pártok és különböző kormányok között. Megmaradt-e ez a kontinuitás az uniós csatlakozással kapcsolatban, vagy akár más ügyekben is a külpolitikában az elmúlt 18 hónap során? Orbán Viktor: Már az elmúlt 18 hónapot megelőzően fölbomlott az a fajta egyetértés, amely korábban kialakult és egyre inkább látható, hogy különböző fölfogások jöttek létre az ország külkapcsolatainak kérdéskörében is. És úgy látom, hogy bár törekednünk kell egyetértésre, és van is néhány pont, ahol fontos lenne, hogy időről-időre megállapodjunk egymással, tehát a közélet szereplői megállapodjanak egymással, de inkább a vélemények sokszínűségének gyarapodására számítok. Ahogyan például már nem a csatlakozás kérdése az Európai Unióhoz való viszony kérdése, hanem az, hogy hogyan legyünk úgy tagjai az uniónak, hogy a magyaroknak jó legyen, ahogy a bekerülés közös vágyát fölülírja, meghaladja, megelőzi az a kérdés, hogy hogyan kell az érdekeinket jól képviselni az Európai Unióban, különösen amikor majd egy-egy konkrét kérdésről lesz szó, ott viták várhatóak. Itt inkább az a fontos, hogyha egy-egy magyar ügyről van szó, akkor az Európai Parlamentben a különböző pártokban helyet foglaló magyar küldöttek, magyar képviselők össze tudjanak majd fogni. Erre néhány ügyben látok esélyt. A kisebbségek a másik olyan kérdés, amelyben ma jelentős eltérés mutatkozik a közélet szereplőinek gondolkodásmódjában, hogyan tudjuk a legtöbbet tenni a határon túl élő magyarokért. Az előző kormánynak, a mai polgári erőknek van egy világos koncepciója, amely úgy hangzik, hogy a határokon átívelő nemzeti újraegyesítést kellene végrehajtani. Stifner Gábor: Ehhez képest a külügyminiszter úr többször is elmondta azt, talán pontosan idézem, hogy az előző kormánynak sikerült az összes szomszédos országgal összevesznie. Orbán Viktor: Ez is egy iskola, ez is egy gondolkodási iskola, amely azt mondja, hogy a szomszédokkal fönnálló viták rosszak. Én meg azt gondolom, hogy viták nélkül nem tudjuk képviselni a magyarok érdekét, mert ha így indulunk neki, hogy mindenben igazat kell adni a szomszédunknak, akkor az következik be, amit most megfigyelhetünk, hogy rituálisan és visszatérően rendszeresen megaláznak bennünket Bukarestben is, meg Pozsonyban is. És az ember már úgy kínosan feszeng a tudósítások, akár rádió, akár televíziós tudósításokat nézve és hallgatva, olyan kínos, ahogyan elbánnak velünk. A bolondját járatják velünk Bukarestben is, meg Pozsonyban is, és a magyar kormány semmit nem tud tenni annak érdekében, hogy elérje a céljait, sőt annak érdekében se tud tenni most már szinte semmit, hogy az emberek úgy érezzék, hogy mégiscsak karakán módon, gerincesen a magyar ügy mellett határozottan kiállva lépünk föl a nemzetközi porondokon. Nem ez az érzése az embernek. Tehát én ezért a hamis békesség, az álságosság helyett, amely azt próbálja elhitetni velünk, hogy nincsenek érdekkülönbségeink, jobb bevallani, hogy igenis Magyarországnak vannak saját érdekei. A szlovákoknak is vannak saját érdekei, meg a románoknak is vannak saját érdekei. Vannak pontok, ahol ezek összetalálkoznak a magyar érdekekkel, és vannak, ahol nem. És ott, ahol nem találkoznak össze, ott a magyar érdekek mellett ki kell állnunk, meg kell vívni az érvek csatáját, annak érdekében, hogy a végén a mi számunkra is elfogadható megoldások szülessenek. Ugyanez lesz az unióban is egyébként. Ott senki nem akarja helyettünk a magyarok érdekét képviselni. A magyarok ügye Brüsszelben is csak a magyaroknak lesz majd fontos. Ha ott is csak arra vágyunk, hogy mindenki dicsérőleg szóljon rólunk, és szép bizonyítványokat állítsanak ki rólunk, meglapogassák a hátunkat, akkor bajban leszünk, mert amikor majd komoly viták lesznek, akkor ahelyett, hogy a magyarokkal, mint az érdekeikért komolyan föllépő féllel számolnának, egyetlen kézlegyintéssel elintéznek bennünket, jó, a magyarokat majd lerendezzük. Így fognak velünk bánni, ha erre okot adunk. És ennek a levét nem a mindenkori külügyi diplomácia issza meg, hanem bizony azok a magyarok, akik itthon szenvedik el mindennek hátrányos következményeit. Stifner Gábor: Miben és mennyiben változott a kedvezménytörvény az elmúlt másfél esztendőben? Orbán Viktor: Részletek helyett elég, ha azt mondom, hogy amikor a státusztörvényt megalkottuk, akkor határokon átívelő nemzeti újraegyesítés volt a célunk. Ez határozta meg a tevékenységünk irányát. A mostani külügyi tevékenységet pedig a külügyminiszter úr már-már szomorúan legendássá vált mondata határozza meg, ami úgy hangzik, hogy merjünk kicsik lenni. Ezt komolyan gondolják, és ennek szellemében járnak el. Stifner Gábor: Milyen esélyei vannak a kettős állampolgárságnak? Orbán Viktor: Szerintem jó esélyei vannak. Érdekes módon az Európai Unió a kettős állampolgárságot sokkal könnyebben emészti meg, mint a státusztörvényt. Ugyanakkor nekünk figyelni kell arra, hogy a kettős állampolgárság nem ugyanolyan hatásokkal jár minden szomszédos országban. Különböző magyar közösségeink vannak, más a délvidéki, más a felvidéki, más az erdélyi magyar közösség helyzete, és minden közösségünk számára testre szabott megoldásokat érdemes találni. Ezért nem is rohannék előre, most a délvidéki magyarok kettős állampolgárságáról van szó, aminek az esélye szerintem jó. A szerbek elfogadják, sőt szerintem szolgálja az érdeküket, az ott élő magyarok akarják, az Európai Unió ezt jobban szereti, mint a státusztörvényt. Egyelőre a magyar kormányt kell még meggyőznünk arról, hogy ne hezitáljon, hanem tegye azt, amit a magyarok kérnek, mármint a délvidéki magyarok. Egy ilyen igénynek nem lehet szerintem hosszú időn keresztül ellenállni, vagy ha igen, akkor következmények nélkül ez nem maradhat majd, és ez visszaüt egy-egy közéleti szervezet támogatottságán. Tehát szerintem előbb-utóbb a józan ész fölülkerekedik majd a magyar diplomáciában is a kettős állampolgárság kérdésében. Haeffler András: Múlt vasárnap Székelyföldön választás volt, mint azt a híradásokból is tudjuk, nem is simán. Ide tartozó kérdés, hogy Székelyföld, Erdély, autonómia, Európai Unió. Ha lehet egy percben válaszolni. Orbán Viktor: Nem lehet egy percben válaszolni. Mondani lehet valamit, válaszolni nem. Leginkább azt tartom fontosnak, hogy ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy Romániában most több ízben is megsértették a magyarok emberi jogait, hiszen az Ön által idézett választásokat, az arra való fölkészülést végig kísérték atrocitások, emberi jogokat sértő föllépések, és nekünk, a magyar kormánynak is, de a magyar közélet minden szereplőjének Magyarországon is és Európa minden fórumán föl kell lépni a magyarok emberi jogainak megsértése miatt. Ezt egyébként meg is tettük Brüsszelben az Európai Néppárt legutóbbi ülésén, én ezt megtettem. Kormányzati szinten ugyanerre van szükség.
Stifner Gábor: Elnök Úr, már ott vagyunk ´56-nál, és annak méltó megünneplésénél, de talán még előtte nem méltatlan az ünnephez, hogyha az Ön minapi egri beszédének egyik vonulatáról ejtünk szót, arról a bizonyos új elemről, a falnak a lebontásáról. Orbán Viktor: Úgy látom, hogy ma Magyarországon összefogásra van szükség. Semmi okát nem látom annak, hogy különböző meggyőződésű és világlátású emberek ne működhetnének együtt annak érdekében, hogy az ország rossz irányba történő sodródását közös erővel megállíthassuk, és nem látom okát annak, hogy ne tudnánk összefogni annak érdekében, hogy ne tudjanak visszaélni az emberek bizalmával úgy, ahogyan ez az elmúlt másfél esztendőben történt. Határozott kormányzati intézkedéseket kell kikövetelnünk annak érdekében, hogy a következő esztendőkben ne legyen nehezebb az élet Magyarországon, szükségtelenül nehezebb. Tehát én úgy érzem, hogy a párbeszéd ideje következett el, rá kell jönnünk, hogy a problémáink, a gondjaink gyakran közösek, az árak mindenkinek emelkednek, a munkahelyek elvesztése miatti bizonytalanság mindenkit gyötör, függetlenül attól, hogy milyen politikai értékeket vall a magáénak. Ezért szerintem érdemes, mégegyszer mondom, a sodródás, a rossz irányba történő sodródásunk megállítása érdekében érdemes összefognunk, ha nem akarjuk, hogy továbbra is a teljes bizonytalanság uralja a jövendőnket, azon mi, emberek tudunk a legtöbbet változtatni, hogyha elég erősek leszünk, ahhoz pedig össze kell fognunk. És ma még nem vagyunk elég erősek ahhoz, lássuk be, hogy ezt a változást elérjük, illetve kikényszerítsük. Az fontos dolog, hogy a polgári körökre, meg általában miránk az a jellemző, hogy mi nem valami ellen szoktunk összejönni, és nem valami ellen lépünk föl, hanem valamiért. Ennek a szellemnek kellene áthatnia a közéletet, ezért dolgozunk, Egerben is azért voltunk együtt olyan szép számban. Haeffler András: Egységesen kellene tulajdonképpen ´56 emléke előtt is tisztelegni. 1956, a forradalom és a szabadságharc - az Ön megfogalmazása szerint mit üzen a mának? Orbán Viktor: Egy pillanatra talán fölidézném Boross Péter miniszterelnök úr egyik közkedvelt példázatát, aki arról szokott beszélni, hogy 1848-at követően, tehát a fényes forradalmat és szabadságharcot követően is, egész addig, amíg az egykor különböző oldalon állt szereplők ott voltak a közéletben, addig nem lehetett egységes nézetet kialakítani 1848-´49-ről, mert az egyik oldalon lőttek, a másik oldalon meghaltak. Az egyik oldalon halálos ítéleteket hoztak, a másik oldalon meg kivégezték az embereket. Most ez nincs 1956-tal sem másképpen, ezért a még ma is élő szereplők ilyenfajta szembenállása természetes emberi dolog. És az a természetellenes, hogyha valakik meg akarják nekik mondani, rájuk akarják erőszakolni, hogy hogyan kell viselkedniük. Hát akiket halálra ítéltek, és mégis túlélték, akik nyolc, meg tíz éveket húztak le a börtönökben, azoktól nem lehet elvitatni azt a jogot, hogy saját véleményük legyen ´56-ról, mert az a vélemény a saját életükről, meg saját sorsukról szól, s az ilyen emberek felé inkább nyitottsággal és megértéssel kell fordulni. Ami bennünket illet, mert ugye vagyunk mi is, akik 1956 után születtünk, akik nem voltunk ott az eseményeknél, föl kell tenni a kérdést, hogy nekünk mi közünk van ehhez az egészhez. Üzen-e nekünk egyáltalán 1956? Erre én két dolgot szeretnék mondani a magam korabelieknek, meg a nálamnál is fiatalabbaknak. Az első, hogy ne felejtsük el, hogy 1990-ben, amikor az orosz megszállás és a kommunista diktatúra után megalakult az első szabadon választott országgyűlés, akkor az első döntésünk arról szólt, hogy 1956 emlékét megörökítettük, mert a mai világ, amiben élünk, ez a demokratikus világ, ez 1956 alapjain áll. Nem tudjuk megérteni, hogy miért olyan a mai magyar közéleti berendezkedés, amilyen, ha nem értjük meg azt a kiinduló pontot, amit közösen választottunk egyébként 1990-ben. Ezért is érdemes foglalkozni ezzel, mert ez a mai világunkat is meghatározza. A másik dolog, amit a fiataloknak szeretnék tanácsolni, hogy miért érdemes ´56-ot jobban megismerni, hogy figyeljék azt, hogyha elmennek külföldre, mit tudnak rólunk a világban. és 1956-ot tudják rólunk. Ez mégsem egy egészséges dolog, hogy jobban tudják a világban, hogy hogy, s mint volt, mit jelentett Európa számára, az egész világ számára 1956, az akkori magyar hőstettek, mint mi magunk, akik egyébként fiatal magyarok vagyunk. Tehát ez egy másik ok, ami arra sarkal bennünket, engem is, hogy most például a soron következő ünnepségeken megpróbáljam valahogyan megfogalmazni azt a néhány gondolatot, amit ´56 megpróbál átadni, átadni sok évtized szakadékán keresztül megpróbál ide átkiabálni, elmesélni nekünk. Az ´56-os ünnepségeknek egyfajta szellemi megújulására volna szükség, mert túl azon, hogy főhajtás ilyenkor mindig indokolt, túl azon, hogy azon, hogy a túlélőket köszöntenünk kell, túl azon, hogy föl kell idézni az akkori eseményeket, azt is meg kell tudnunk fogalmazni - és ez nagyon nehéz dolog -, hogy az ´56 után születettek számára miért fontos ´56, mi az üzenet az ő számukra. Nem könnyű - nem akarom itt sajnáltatni magam - de higgyék el, nem könnyű olyan ünnepi beszédet mondani, amely a szokásos formaságokon túllépve, éppen ezt a lényegi kérdést próbálja megérinteni. Haeffler András: Ugyanakkor az, ahol Ön is beszélni fog, a Széna tér, egy kicsit az ´56-tal való méltatlan bánásmód jelképe is, hiszen ott volt egy kert, ott voltak kopjafák, volt tér arra, hogy köszöntsük ´56-ot, most pedig egy emléktábla, és egy üzletközpont földszintjébe van beszorítva. Orbán Viktor: Ezt már nem háríthatjuk át az oroszokra, sőt még a kommunistákra se lehet ezt a felelősséget oda utalni, mert hát ennyire futja. Tehát ´56 arra is alkalmas, hogyha az ember elmélyül, ahogy egy ünnepkor az szokás, vagy helyes, hogy egy kicsit magunkba nézzünk, és megnézzük, hogy mi mire voltunk képesek ´56 emlékét illetően. Ha megengedi, még egy dolgot mondanék, ha már a méltatlan dolgokat hozta szóba. Úgy látom, különböző hírek alapján, hogy nem zárható ki, hogy esetleg provokációk is lehetnek. Figyeljünk arra, hogy lehetnek provokációk, és arra szeretnék kérni mindenkit, hogy semmiképpen ne üljünk föl ezeknek, tehát mi, akik nem valami ellen, hanem valamiért szoktunk összejönni, ha lesz is provokáció, azt viseljük bölcsen, higgadtan és kellő emberi méltósággal. Ezt mindenkinek szeretném a figyelmébe ajánlani. Haeffler András: Nagyon sok hallgató formált véleményt, Önhöz hasonlóan a Deák-háznál történtekhez. Orbán Viktor: Én még arról nem formáltam, de szívesen elmondom, hogy mit gondolok felőle, ha lesz rá időnk. Haeffler András: Pontosabban, hogy elítéli a tojásdobálást. Orbán Viktor: Én nem ezt mondtam. Nehéz ügy ez, mert az ember egyfelől megérti a sok elkeseredettséget meg csalódottságot, meg azt, hogy az emberek úgy látják, hogy visszaéltek a bizalmukkal, és emiatt aztán radikálisan, ilyen formában is - mint látjuk - fejtik ki a véleményüket. Másfelől meg mégiscsak Deák Ferenc emléke és méltósága sokat nyom a latban. Tehát nehéz egy ilyen helyzetet jól megítélni. Én ezért úgy vélem, hogy az segít, ha jó kiindulópontot választunk. És válasszuk talán kiindulópontul azt, hogy Magyarországon ma demokrácia van. A demokráciának talán a szíve közepe a szólásszabadság. És hogyha a miniszterelnök úr mondani akar valamit az embereknek, akkor az a helyes, hogyha elmondhatja, mert szólásszabadság van. Az a miniszterelnökre is vonatkozik. Másfelől pedig az embereknek is joguk van elmondani a véleményüket, és a miniszterelnök úr meg helyesen teszi, ha meghallgatja azt, amit neki szánnak. Az a fontos, hogy ez ne egyszerre történjen, hanem egymás után, és ha nem vágunk egymás szavába, akkor nem állnak elő ilyen méltatlan helyzetek, mint ami most előfordult. Haeffler András: Ha már a szólásszabadságot emlegette itt az imént, többen kérdezték, hogy mit szól az Önt illető levadászás kifejezéshez? Ugye elmondhatjuk azt, hogy ez is a "szólásszabadsághoz" tartozik? Orbán Viktor: Meg is hallgattam. Biztos nehéz sorsú ember lehet az, aki elkeseredésében ilyen véleményt mond, mert ez egy súlyos kívánság. Én nem ismerem azt az urat, vagy hölgyet, aki ezt mondta, de biztosan sok gond lehet az életében, és keresi azt a valakit, aki ezekről a gondokról tehet, és akinek a keserűségét címezheti. Én csak azt tudom neki üzenni ismeretlenül, hogy a közéletben engem eddig mindig az vezetett, hogy az ilyen nehéz helyzetben lévő, gondoktól gyötört embereken valamilyen módon próbáljunk segíteni. Ha ezt nem tudtam jól elmondani neki, és ezért ezt ő nem érthette meg, valahogy mást látott az elmúlt négy év munkájában, akkor biztosan bennem van a hiba. Én igyekszem a továbbiakban is a nehéz helyzetben lévő embereknek olyan segítséget nyújtani a közéletben, amit a mindenkori szerepem, lehetőségeim megadnak. Nincs oka ennek a hölgynek vagy úrnak arra, hogy ellenségként tekintsem rám. Ha leülnénk egymással beszélni, kiderülne, hogy sokkal több közös cél van előttünk, mint amennyi kérdés elválaszt. Haeffler András: Nagyon sok helyre szeretnék meghívni Orbán Viktort egy kis beszélgetésre. Jöttek kérések hozzánk is, hogy továbbítsuk. Önnek ezt a hallgatók engedélyével nem teszem meg, hisz nem ez a célja a beszélgetésünknek, de ezzel együtt olyan megfogalmazás is jött ezekkel a kérésekkel, hogy Orbán Viktort a Szövetségen belül valakik elzárják egyre inkább a nyilvánosságtól? Nagyon kevés helyre megy, úgy érzik az emberek, keveset jelenik meg. Orbán Viktor: Most, hogy ide készültem Önökhöz, megnéztem, az elmúlt egy hónapban hol, miket beszéltem, mondtam, interjúban milyen álláspontokat fejtettem ki, és azt láttam, hogy nagyon sok helyen voltam az országban. Ha csak ezt az egyetlen hetet nézzük, amiből elvitt három napot a brüsszeli európai csúcs, akkor is voltam Demecserben, és a jövő héten is készülök, október 23-a okán egy, várhatóan sok ezer emberrel történő találkozásra. Én nem érzem úgy, hogy elérhetetlen lennék, inkább azt szeretném megértésképpen kérni a hallgatóktól, hogy azt lássák be, hogy egyfajta főmérnöki sátorban van inkább a helyem, szövetséget építünk ahhoz, hogy elég erősek legyünk, hogy az ország szekerét jó irányba fordíthassuk. Még ehhez nem vagyunk elég erősek, ehhez építkezni kell, és ehhez olyan emberekre is szükség van, akik terveket készítenek ehhez az építkezéshez. Nekem ma elsősorban ez a dolgom. Amikor meg majd elég erősek leszünk, meg megnyílik az alkotmányos lehetőség, hogy változtassunk a dolgok menetén, akkor nyilván gyakrabban fogunk majd találkozni. Addig is azt kívánom, hogy szervezzék magukat, jöjjenek össze, és erősítsék a szövetséget, erősítsék a jóakaratú emberek összefogását. Haeffler András: Amikor legutoljára itt volt, akkor alakult meg a szövetség, és akkor azt mondta, hogy decemberben lesz a következő kongresszus. Most olyan hírek járnak, hogy jövő év áprilisára tolódik. Volt itt egy kérdés arra vonatkozóan, hogy a szövetség építése a megfelelő ütemben, az Ön szándékai szerint halad-e? Igaz-e, hogy áprilisra tolódik a kongresszus, és ha igen, akkor ez mit jelez? Orbán Viktor: Márciusra. Azt jelenti, hogy legalább két hónappal több munka adódott, mint amit előre láttunk. Stifner Gábor: Kedves Hallgatóink, a Vasárnapi Újság vendége volt Orbán Viktor, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnöke. Elnök Úr, köszönjük, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével. Orbán Viktor: Köszönöm szépen, hogy itt lehettem.
|
|
|
iszalag |
2003. október 22. 09:01 | Sorszám: 392 |
|
2003-10-21 23:31:20
TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!
(Lovas István, Visegrádi Disputa)
Medgyessy Péternek teljesen igaza van. Pontosabban igaza volt, amikor a napokban kijelentette: jó az, hogy az OTP megvett egy bolgár bankot, mert akkor segíteni tud a Bulgáriában befektető magyaroknak, vagyis annak révén versenyelőnyhöz jutnak a magyarok a helyi lakosokkal szemben. Csakhogy.
Ha Medgyessy tudatában van annak, hogy magyar befektetők és üzletemberek előnyt élveznek egy magyar banknál Szófiában, akkor tudatában van annak is, hogy ez nálunk éppen így van. Vagyis az itteni külföldi bankoknál a külföldiek élveznek előnyt. Ennek ellenére Medgyessy Magyarországon megszünteti a magyar bankokat úgy, hogy azokat eladja külföldieknek. A magyar befektető és a magyar vállalkozó idegenebbül érzi tehát magát saját hazájában, mint az idegen. Most, amikor a Postabank után ez a kormány eladja majd az utolsó két, állami kézben lévő bankot, a Konzum Bankot, valamint a Föld-, Hitel- és Jelzálog Bankot, Magyarország minden kereskedelmi bankja külföldi kézben lesz. Kivétel nélkül. Ellentétben Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával vagy Ausztriával. Egy bajor vállalkozó otthon besétál a Bayerische Vereinsbankba, mert tudja, hogy ő ott otthon van. Bajor bankban. Ahogyan a salzburgi kereskedő a Salzburger Landes-Hypotehkenbankban, a tiroli gazda a Tiroler Sparkasséban, az Erste Bankban vagy a Raiffeisen Bankban. Ahogyan a házra kölcsönt felvevő ifjú schaffhauseni pár a Schaffhauser Kantonalbankban vagy a genfi kisiparos a Crédit Suisseben. Ahogyan a megszorult veronai orgonakészítő a Banca Popolare di Veronába belépve haza megy kölcsönért, a nápolyi halász a Banco di Napoliba, vagy a sajtexport vállalkozását bővíteni kívánó eidámi polgár az ABN AMRO Bankba. És akkor ne maradjunk csupán Európában. Amerikában a bankokat ugyanis arra kötelezik, hogy kizárólag regionálisan működjenek, és ne léphessék át a szövetségi államok határait. Ami akkor is igaz, ha van közöttük egy-két nagy pénzintézet is, amely az egész világon, beleértve Magyarországot, szinte uralkodó helyzetben van. Természetesen a traktorát lecserélni akaró magyar gazda, az automata szárítót hitelre megvenni kívánó magyar tisztviselő is elmehet nálunk az Erste Bankba, a Raiffeisen Bankba, a City Bankba, a Parisbas-ba, a Crédit Lyonnaisba, netán néhány szíriai mögé besorolhat az Intereurópa Bankba, hogy igen magas kamatra hitelt vegyen fel, ám ezek javarésze még így sem áll szóba velük. Otthon pedig egyikben sem érezheti már magát. Mert nálunk is immár a hollandok, a svájciak, az izraeliek és az amerikaiak érezhetik igazán otthon magukat. Azok, akik országában bankot bárki alapíthat, de hazai bankot külföldi nem vehet meg.
Medgyessy Péter tehát ennek tudatában adta el a Postabankot és adja most el a két utolsó eladható magyar bankot külföldieknek. Medgyessy Péter tehát egy gazember.
Mi pedig hülyék vagyunk.
Hülyék vagyunk, mert mindent eltűrünk. Nem értettük és máig nem értjük, vajon miért nem öltöztünk úgy, hogy László Csaba pénzügyminisztériumát beletoltuk volna a Dunába, úgyszintén az APEH központi épületét, amikor kiderült, hogy minden magyar adófizetőnek lopva kimásolták az adatait. Amely adatokat netán jó pénzért most majd eladnak az ABN AMRO-ba beolvadt K & H Banknak, a CIB Banknak vagy más külföldi banknak, amelyekben azon magyar klientúra trónol vezető helyeken, akiknek a külföldiek hálásak a jó üzletekért. Netán magának a korábban magyar tulajdonban lévő banknak olcsó átjátszásáért. Mint például a nyolcezer forintért eladott, korábban viszont milliárdokkal konszolidált Budapest Bank esetében is lehetne kinek hálájukat kifejezni.
De mi hülyék vagyunk és politikusaink egyre inkább meggyőződnek arról, hogy velünk bármit meg lehet tenni.
Beleértve ellenzéki politikusainkat. Akik szerint nem az volt a baj az elmúlt négy éves ciklusban, hogy nem adtunk kettős állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak, hogy minden elképzelhető rádió frekvenciát egy kivétellel a másik oldalnak adtunk el és nem teremtettük meg azt a médiát, amellyel még az akkor kormánypárti politikusaink is felerősíthették volna üzeneteiket; nem az volt a baj, hogy nem építettük ki az 1945-ben elpusztított jobboldali intézményeinket.
Nem. Az volt a baj, hogy túl jobboldaliak voltunk. Mint jelentette ki Matolcsy György a Magyar Hírlap hétvégi számában, és most szó szerint idézem: "A választási kudarcot illetően az összes hiba közül az volt a legfontosabb, hogy a Fidesz nem középre húzott, hanem jobbra tolódott. Amíg rajtam áll, megteszem, hogy a Fidesz középre húzzon..." Idézet vége.
Tehát nem az volt a baj, hogy nem volt médiánk. Tehát nem az volt a baj, hogy irdatlan összegekkel támogattuk azokat, akik bennünket nacionalistáknak, fasisztáknak, antiszemitáknak és tolvajoknak neveztek. Nem az volt a baj, hogy a titokminiszter nem vágatta el az MSZP illegális választási rendszerét működtető központjának telefonvonalait vagy nem okozott rövidzárlatot a Hercegprímás utcában. Hogy a kormány nem emelte fel kellően az egészségügyben dolgozók bérét, nem nyerte meg a pedagógusok többségének zsebét és szimpátiáját, hogy nem nyerte meg 25 ezer forinttal a nyugdíjasok többségének kegyét. Nem. Az volt a baj, hogy a Fidesz jobbra tolódott. Matolcsynak nincs igaza. Ugyanis Orbán Viktor a balliberális oldalt halálra ijesztő beszédeivel bizonyította be a két forduló között, hogy a Fidesz-kormánynak már legalább 2002 elejétől keményebb retorikát kellett volna alkalmaznia. Legalább olyan keménységűt, mint amilyet a riválisai használtak a kormány ellen. Ami természetesen nem zárja ki azt, hogy az ingadozókat nem lehet átcsábítani akár anyagi előnyök megadásával, akár anyagi előnyök kilátásba helyezésével, akár szociális demagógiával. Ha Matolcsy erre gondolna, akkor semmi baj nem lenne. De Matolcsy nem erre gondol. Matolcsy – és messze nincs egyedül – most is jobbról balra akarja tolni a Fideszt, és közben elköveti azt a legnagyobb hibát, amelyet a Fideszen kívül széles e világon kevés párt követ el. Azt, hogy saját szavazóit, saját szimpatizánsait, saját önkéntes segítőit elhanyagolja, sőt meg is veti. Hiszen azok már megvannak, érvelnek. Ez olyan, mintha a saját családtagjaink helyett csak és kizárólag idegen családok tagjainak udvarolnánk, kedveskednénk és halmoznánk el őket figyelmességgel és ajándékokkal, mert a mi családunk tagjait úgysem kell megnyerni, hiszen ők amúgy is már a mieink.
Matolcsy György és a Fidesz liberális szárnya téved. Az országot és a polgári köröket járva már nem csak a mind hangosabbá váló morgás hallatszik és érezhető az erősödő elégedetlenség a saját oldal legnagyobb pártjában látottak miatt, de már-már belső lázadás határára érkeztünk. Helyileg nagyon sikeres fideszes országgyűlési képviselők panaszolják keserűen, hogy az ő véleményükre Budapesten senki nem kíváncsi. Helyileg sikerrel bizonyító fideszes vezetők és aktivisták panaszkodnak, hogy áldozatos, ingyen végzett munkájukért cserébe nem hála, de főként siker esetén, letorkolás jár a központban ülő féltékeny, kis tehetségű, pozitív teljesítményt felmutatni nem tudóktól.
És döbben meg szinte az egész jobboldal akkor, amikor kiderül: pénz van arra, hogy a hites ATV-nél dolgozó Kálmán Olga, vagy a Rogánt a TV2 stúdiójából kirúgó Simon András médiagyakorlatot tartson. Hogy a jobboldal nagy részét lenácizó Gerő András jobboldali intézmények üdvöskéjévé váljon. Az a Gerő András, aki adóforintjainkból kapott több száz milliót e kormánytól Habsburg Intézetére, noha németül sem tud.
Ugyanakkor tudjuk a történelemből, a népfrontosodásból mindig a jobboldal húzta a rövidebbet. Simon András persze biztosra megy: 2006-ban is marad az MTV-nél, hiszen mégiscsak az új kormány nacsalnyikjai közül tanított néhányat. Gerő is biztosra mehet. A második Orbán-kormány alatt is minden bizonnyal megkapja adóforintjainkból a több száz milliót, hogy Habsburg neve mögé húzódva nácizzon sokunkat.
Csak mi nem mehetünk biztosra. Míg hímezzük zászlainkat, avatjuk országalmáinkat, szinte csak rituálékban és jelképekben éljük ki magunkat. Rekedtre üvöltözzük magunkat, hogy itt csak a forradalom segít, de ha meg kell védeni Kondor Katalint, csak ezerötszázan gyűlünk össze. Ötven üveg pálinka mellett átkozzuk őket, de egyetlen pohár sör árának a felét nem áldozzuk arra, hogy egyetlen napilapunkat, a Magyar Nemzetet az ország legnagyobb példányszámú lapjává tegyük. Miközben sírunk, átkozódunk és cigarettafüstből képezünk tervkarikákat, ők röhögve tervezik kifosztásunk útján az éppen soros lépést. Mert övék a fegyver. Mert övék a pénz. Mert övék bankjaink. Mert övék a kormány tagjainak lelke és zsebe. Miközben sírunk, átkozódunk és vécékbe zárkózva hősködünk, ők röhögve adják el lábunk alól a szárazföldet és szigeteinket a Dunán, vagyis az anyaföldet, hogy plázát építsenek rá meg banképületeket, hogy mi csak Szófiában érezhessük otthon magunkat. Ingatlanainkat nem egyszer olyanok veszik meg, akik saját országában idegenek nem vehetnek ingatlant. Míg Orbán Viktort hímezzük trikóinkra, ők rajtunk röhögve másolják le, adják és veszik azon adatainkat, amelyeket a világon mindenütt a legféltettebb információknak tekintenek. Mert tudják, hogy mindarra, amit tesznek és tenni fognak velünk, a válaszunk legfeljebb a himnusz szomorú eléneklése. Ők ezen csak röhögnek.
Medgyessy gazember. Mi pedig hülyék vagyunk. A gazemberség olyan tulajdonság, amelyik gyógyíthatatlan. A hülyeség lehet átmeneti, de lehet kórosan permanens átok. A magyarok Istenére kérem Önöket, bizonyítsuk be végre, hogy hülyeségünk gyógyítható. Azonnal.
|
|
|
iszalag |
2003. július 08. 19:35 | Sorszám: 389 |
Magyarország nagy ugrása 2001-ben
2003. július 8. 18:16
MTI
Magyarország 2001-ben az előző évi 52. helyről a 35. helyre ugrott előre a gazdasági szabadság rangsorában, a kanadai Fraser Institute által vezetett Economic Freedom Network által készített összesítésben.
A kutatási eredményről, amely 123 nemzetet rangsorol a gazdasági szabadság fokát becslő index alapján, az Economic Freedom Network magyar tagjaként a Századvég Politikai Elemzések Központja tájékoztatta az MTI-t kedden. A kutatási eredményeket rögzítő "Economic Freedom of the World" jelentés szerint 2000-ben Magyarország 6,6 indexpontot ért el, míg 2001-ben 7,0 pontot kapott. Ezzel a pontszámmal a magyar gazdaság olyan országokat előzött meg, mint Franciaország, Görögország, Thaiföld. A Századvég közleménye kiemeli, hogy a magyar gazdaság 2001-es eredményével a kelet-közép-európai volt szocialista országok és az első körös EU-csatlakozó államok közül Észtország kivételével - amely 7,5 ponttal az előkelő 16. helyet szerezte meg - mindenkit megelőz a gazdasági szabadság rangsorában. Az EU-csatlakozók közül a 2001-es adatok alapján Csehország a 39., Lettország az 51., Málta a 60., Litvánia és Ciprus holtversenyben a 69., Szlovénia a 73., Lengyelország és Szlovákia holtversenyben a 77. helyen áll. Az elemzés készítői szerint a pozitív eredmény alapvetően a belföldi fizetőeszköz stabilizálásával, valamint a külföldre irányuló tőketranzakciók liberalizálásával függ össze, emellett az indexet alkotó változók az állami transzferek és szubvenciók területén is javulásról adnak számot. Magyarország az elérhető maximális 10 indexpontot 2001-ben három területen, a külföldi fizetőeszköz birtoklásának szabadsága, a szerzői jogok és intellektuális tulajdon védelme, illetve a negatív reálkamatok elkerülése területén szerezte meg. A maximális pontot elérő területek közé a külföldi fizetőeszközök birtoklásának szabadsága került be újonnan a 2000-es állapothoz képest. A jelentés leszögezi, hogy a gazdasági szabadság bővülő tendenciát mutat a világban. A szabadságfok átlagos értéke 2001-ben 6,35 indexpont volt, ami a 2000-es 6,34-es pontértékhez képest csekély emelkedés, az 1995-ös 5,96-os indexértékhez képest azonban már jelentős növekedés. A világban a gazdasági szabadság fokára a ´70-es évek folyamán a csökkenés volt jellemző, az indexérték 1970 és 1980 között 6,07 indexpontról 5,36 pontra csökkent, azóta viszont folyamatosan nő. Továbbra is Hongkong vezeti az országok gazdasági szabadság szerinti rangsorát 8,6 indexponttal. Szorosan utána jön Szingapúr 8,5 ponttal, majd az Egyesült Államok 8,3 ponttal, a negyedik és az ötödik helyen pedig Új-Zéland és az Egyesült Királyság áll, mindkettő 8,2 ponttal. A tíz vezető ország csoportjába tartozik továbbá Kanada, Svájc, Írország, Ausztrália és Hollandia. Néhány további nagy gazdaság helye a rangsorban: Németország a 20., Japán a 26., Olaszország a 35., Franciaország a 44., Mexikó a 69., India a 73., Brazília a 82., Kína a 100., Oroszország pedig a 112. helyen áll. Az alacsonyan rangsorolt országok legtöbbje az afrikai, illetve a dél-amerikai kontinensen helyezkedik el. Afrika szub-szaharai nemzetei közül Botswana érte el a legjobb eredményt: nyolc másik nemzettel - köztük olyan fejlett országokkal, mint Japán és Norvégia - holtversenyben a 26. helyen áll. Latin-Amerika legjobbja, Chile két másik nemzettel osztozik a 20. helyen. A legalacsonyabban rangsorolt öt nemzet Bissau-Guinea, Zimbabwe, Algéria, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Burma. Könnyen meglehet azonban, hogy számos olyan országban, amelyekről nem állnak megbízható adatok az Economic Freedom Network rendelkezésre - például Észak-Korea vagy Kuba -, még ennél is alacsonyabb a gazdasági szabadság foka. A kutatók szerint az adatokból megállapítható: a gazdasági szabadság erős korrelációt mutat az egy főre jutó jövedelemmel, a gazdasági fejlettséggel és a lakosság várható élettartamával. A gazdasági szabadság növekedése az adatok szerint nem vezet a gazdasági egyenlőtlenség növekedéséhez. A gazdasági szabadság rangsorában a legalsó ötödhöz tartozó országok keresőinek legszegényebb 10 százaléka saját országában az összes jövedelem 2,27 százalékát, a negyedik ötödben a teljes jövedelem 2,26 százalékát, a harmadikban 2,27 százalékát, a másodikban 2,83 százalékát, a legfelsőben pedig 2,68 százalékát kapja. Az egy főre jutó átlagos jövedelem a gazdasági szabadságfok szerinti rangsor legalsó ötödéhez tartozó nemzeteken belül a lakosok legszegényebb 10 százalékánál évente 873 amerikai dollár, szemben a gazdasági szabadság rangsor legfelső ötödébe tartozó országok 6.681 dolláros átlagos jövedelmével. A gazdasági szabadság szerinti rangsor első öt országában az egy főre jutó GDP átlaga 22.922 dollár/év, szemben a rangsor legalsó öt országának 3.251 dollár/év átlagával. Az elmúlt egy évtized folyamán a legmagasabb szabadságfokú országokban a növekedés átlagosan a 2,3 százalék/év szintet érte el, míg a legkevésbé szabad gazdaságú országokban mindössze 0,6 százalék/év volt a gazdaság bővülésének mértéke. http://www.mno.hu/index.mno?cikk=157496&rvt=5&PHPSESSID=f832ce6e431b73cea6dfed70ca5aabbc&pass=2
|
|
|
iszalag |
2003. június 13. 22:43 | Sorszám: 379 |
|
A tiszta és egyenes beszéd ajándéka Orbán Viktor életgyakorlatokról és a kispadon üldögélés hasznosságáról is beszélt az új nemzedék lapjának, az Utolsó Figyelmeztetésnek (UFI) adott interjújában. Budapest, 2003. június 12. Egy évvel az MSZP-SZDSZ-kormány megalakulása után beszélgettünk Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökével, akit hit és közélet összefüggéseiről, az ellentmondásos rendszerváltoztatás utólagos áráról és a csapatszellemről faggattunk, de szó esett a liberalizmus zuhanórepülésének okairól és a fiatalok útkereséséről is. – Kimunkált panelek pengeváltása zajlik – mondta lapunknak a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Véleménye szerint a kormányzati kommunikáció nem a valós kérdésekről szól. Szerinte a gazdasági föllendülésért tenni kell, hiba várni a begyűrűzésére. Miniszterelnök Úr! Ön legutóbbi kongresszusi beszédében gyakran hivatkozott a keresztény gondolkodásra, szeretetelvre, amikor a megújuló Fidesz számára fontos értékekről beszélt. Mit jelent Önnek közéleti emberként a hit, a kereszténység? Nehéz erről beszélni, hiszen a személyes hit olyan dolog, amelyet szinte lehetetlen szavakba önteni. Mégis, ha meg kellene fogalmazni valamilyen, a közéleti ember számára leszűrhető tanulságot, talán azt emelném ki, hogy a reformátusság közösségben, magyarságban gondolkozó embereket adott ennek az országnak az elmúlt évszázadokban. Olyanokat, akik vallották, hogy az ember nem térhet ki a sorsa elől, s ez a ki nem térés cselekvésük meghatározó elemévé vált: Bethlen Gábor, Tisza István, Bethlen István, - hogy csak néhányat említsek, - ebben a szellemiségben végezte szolgálatát. Ha úgy tetszik, a református kultúrának az a hozzájárulása a magyarsághoz, hogy időnként az eleve elrendelésben és a feladatok elvégzésében, a kérdések megválaszolásában gondolkodó közéleti szereplőket bocsát útjára. Ezért van az, hogy a magunkfajta emberek élnek a legritkábban azzal a politikai eszközzel, hogy nehéznek és bonyolultnak minősítvén egy problémát megpróbáljanak kikerülni a válaszadás felelőssége alól. Ez persze nemcsak a mi egyházunkhoz, a református egyházhoz kapcsolódó tulajdonság, de kétségkívül a mi közösségünkre jellemző és abban gyakran fellelhető. Ha már szóba került a ki nem térés gondolata, politikusként, emberként hogy viseli az Ön személyét és politikáját nap, mint nap támadó, továbbra is kampányszerű, gyakran igazságtalannak tűnő írásokat, nyilatkozatokat? Sokat segít, ha az ember nem olvassa el ezeket a cikkeket; ám természetesen nem lehet mindent nem elolvasni. Igyekszem szisztematikusan nem követni ezeket az írásokat, mert egy csapda is rejlik bennük, amely az ember személyiségére csapódhat rá. Arra gondolok, hogy a közéleti szereplő a közösség dolgai helyett saját magával kezd foglalkozni. Ezt a csapdát pedig el kell kerülni. Az ellenfél megnyilatkozásai közül azokat keresem, amelyek egy-egy kérdésről szólnak és nem rólam, ilyen írások is akadnak ugyanis szép számmal, ezekből lehet tanulni. A feladat persze nem könnyű, hiszen a velünk szemben álló politikai erők sem lepnek meg minket az egyenes és tiszta beszéd ajándékával. Mire gondol? Úgy látom, hogy a ma hatalmon lévők nyelvezete nem azt a célt szolgálja, hogy egy-egy kérdést higgadtan, őszintén, a dolgok lényegére összpontosítva megvitassunk. Érdemi vita helyett kommunikációs szempontból kimunkált panelek pengeváltása zajlik. Mindannyian hallottuk azt az ártalmatlannak tűnő, valójában nagyon is lényegi miniszterelnöki mondatot, miszerint „nem lesz gazdasági fellendülés”. Ez azt mutatja, hogy a kormány felfogása szerint, ha nincs föllendülés, akkor várni kell, nem kell tenni semmit, majd a világgazdaság kedvező folyamati begyűrűznek hozzánk is. Szerintem ez a megközelítés azért veszélyes, mert azt üzeni az embereknek, hogy várjatok, húzódzkodjatok össze, majd jönnek jobb idők is. Komoly a nézetkülönbség, mert mi az elmúlt négy esztendőben hasonló helyzetben azt mondtuk, hogy a fellendülésre nem várni kell, a fellendülést csinálni kell. Minél nagyobb a baj, annál inkább tenni kell érte. Ezért hoztuk létre a Széchenyi Tervet, és amikor nagyobb volt a baj, akkor a Széchenyi Plusz programot. Egy kormánynak válaszokat kell adni a gazdasági folyamatokra és szerintünk rossz válasz az, amikor azt mondják, hogy össze kell magunkat húzni, és várni kell. A miniszterelnök mondatából ugyanis az következik, hogy most takarékoskodni kell, vissza kell fogni a beruházásokat, hogy le kell lassítani a bérek növekedését, és hogy nincs mód a kis- és középvállalkozók, a gazdák támogatására. Nekünk gyökeresen eltérő a szemléletmódunk. Itt zajlik tehát a szemünk előtt – igaz, hogy kicsit elkenős, sorok között olvasós, amolyan kádárista formában – az ország rövidtávú jövőjét is befolyásoló vita. Ezek a fontos kérdések, jóval fontosabbak, mint hogy a baloldali sajtó szerint a vaskancellár, a Führer és a Duce személyiségjegyei közül most éppen melyeket vettem magamra. A kormánypárti média sokszor veti az Ön szemére, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszakban nagyon sok mindenben megváltozott, úgymond eltávolodott régi önmagától. Hogy látja, melyek voltak azok a fordulópontok, amelyek befolyásolták gondolkodásmódját az elmúlt tizenöt esztendőben? Ha az említett, bírálatnak szánt mondatokat hallom, Madách szavai jutnak az eszembe: „Nem az idő halad, mi változunk.” Az én fordulópontjaim elsősorban magánéleti jellegűek voltak, nem annyira közéletiek. Az elmúlt évtizedben születtek meg a gyermekeim, s ez növelte a felelősségérzetemet. Persze a magánéleti felelősség mellett közéleti felelősség is alakítja, formálja a közszereplésre vállalkozót, hiszen én gyakorlatilag a magyar demokrácia megszületésével együtt léptem be a férfikorba. A politikában is volt azért több fontos felismerés, amellyel az elmúlt évtized megajándékozott bennünket: az egyik legdöntőbb 1993-94 fordulójára tehető. Ez részben összefügg azzal, hogy elment Antall József miniszterelnök úr, aki köré elrendeződhetett volna a magyar közélet. A másik fontos esemény 1994-ben annak nyilvánvalóvá válása, hogy az SZDSZ koalícióra lépett a szocialistákkal, holott az MSZP egyedül is kormányt alakíthatott volna. Ön a kongresszusi beszédében erősen kritizálta a liberalizmust, olyan emberhez hasonlítván, aki a börtön romjai között is kiszabadításáért kiabál. Igen, úgy látom, hogy az SZDSZ 1994-es döntése világossá tette, hogy a szocialistákkal frigyre lépő magyarországi liberalizmus hosszú időre zárójelbe tétetett, hiszen a legradikálisabbnak tűnő antikommunista párt lépett szövetségre az utódpárttal, kompromittálva ezzel a lépésével mindent, amit addig képviselt. Azt is mondhatnám, hogy 1994-től egyenes út vezetett a mostani dunaújvárosi időközi önkormányzati választásig, ahol az SZDSZ-es jelölt nulla szavazatot kapott. (Még ő sem szavazott magára. A szerk.) Tehát úgy érzem, ez döntő változás volt a magyar politikai életben, teljesen átformálta az erőviszonyokat: innentől kezdve számíthatjuk a kétpártrendszer kialakulását. Ezzel szembesülni kellett 1994-ben, s innentől kezdve számos tisztelt, esetleg még a szakkollégiumi mozgalomból ismert emberrel kerültünk szembe. S még egy szempontból fordulópont 1994: innentől kezdve lettem „nacionalista” és „antiszemita” a média és az ellenfél szemében. Bejelentették, hogy számukra a velem szemben alkalmazható eszközöknek nincsen sem politikai, sem morális korlátja. Ez azért mégiscsak új helyzetet jelentett az életemben. S bár megpróbáltam magam és családomat függetleníteni ettől, de tisztában vagyok vele, hogy most már életem végéig az említett módon fognak címkézni a baloldali sajtóban. Manapság egyre erősödik az a felfogás, amely szerint az első szabadon választott konzervatív kormánynak nem sikerült végrehajtani a valódi rendszerváltozást (a médiában sem) és az akkor elmaradt átalakulás súlyos árát fizeti most Magyarország, különösen a polgári-nemzeti gondolkodású emberek tábora. Mi a véleménye erről? Óvatosan kell bánni ezzel a gondolattal, mert van benne igazság. Aki a múlt ügyében akar okos lenni, és szereplője is volt annak a korszaknak, jól teszi, ha nem feledkezik meg arról, hogy mit gondolt ő maga akkoriban, és nem kér számon olyasmit, amit csak tíz év távlatából láthat be. Ne felejtsük el, hogy 1989-1990-ben annyira legyőzve éreztük a kommunistákat, hogy az igazi félelmünk nem az volt, hogy majd ők csöndben restaurálódnak, fenntartják a hálózataikat és átmentik a hatalmukat. A kérdés inkább az volt, hogy az egész átalakulási folyamat úgy zajlik-e le, hogy közben ellenőrizhető, vagy pedig elszabadul a józan ész kontrollja alól, és tömeghangulatok vezetik majd, amelyektől mindenki tartott. Magyarországon akkor senki nem akart forradalmat. Tény, hogy utólag ma már ezt sokan másképp gondolják, én is hajlandó lennék egy erről szóló beszélgetésben részt venni. De abban az időben úgy gondoltuk, hogy a koordinálatlan tömegmegmozdulások révén bekövetkező változások során több esélye van az ország külső ellenfeleinek és a hatalmukat átmenteni akaróknak arra, hogy olyan állapotokat hozzanak létre Magyarországon, amelyek leszűkítik az első szabadon választott kormány mozgásterét. Valóban annyira szűk volt az Antall-kormány mozgástere? A szovjet csapatok még itt állomásoztak, az IMF és a nagy hitelezők kivonták a tőkét a gazdaságból, a valutatartalékok drámai csökkenése pedig nagyon nehéz helyzetbe hozta az éppen hivatalba lépő kormányt. A sajtó kezdettől fogva teljesen szembenállt a kabinettel. Mindez nyilván azt az érzést erősítette a miniszterelnökben és kormányában, hogy a mozgásterük rendkívül szűk. Utólag azt gondolom, hogy nem volt annyira szűk, mint amilyennek ők érzékelték. Szerintem lehetett volna elsősorban a gazdasági és szellemi életben olyan kormányzati programokat beindítani, - még pénzhiány mellett is - mint amilyen később a Széchenyi Terv vagy a gazdahitel-rendszer volt. A kormány így is beavatkozhatott volna a gazdasági folyamatokba és akkor ma nem lenne egyoldalú a nagytőkések és nagytulajdonosok összetétele, mert bizony szellemi és politikai értelemben kétségkívül egyívásúaknak tűnnek. Nagyszabású átalakulás kezdődött a magyar jobboldalon. Május 17-én megszületett a Magyar Polgári Szövetség. Mit jelent az Ön értelmezésében a „polgári Magyarország hálójának újraszövése”? A szövetségkötés az újragondolás jegyében történt meg. Azt a nagyon egyszerű bölcsességet vettük kiindulópontunknak, hogy „kezdd az elején”, vagyis, hogy „kezdd magaddal.” Végig kell gondolnunk, hogy miben is hiszünk, mit tanultunk meg az elmúlt években a világról, és milyen eszmékben találtuk meg azt, amit kerestünk, vagy melyekben csalatkoztunk. Először magunkkal kell dűlőre jutnunk, és szövetséget kötnünk életre szólóan néhány érték és cél tekintetében. Ezután elhatározhatjuk, hogy ezeket megvalljuk, később pedig meg kell találnunk azokat, akik szintén ebben hisznek. Ezt szolgálja a Szövetség alapítólevele. Ha belátjuk ezt a folyamatot, akkor érthetővé válik, hogy miért mondtuk azt: a személyeknek kell egymással szövetséget kötniük, nem pedig a szervezeteknek. Hol lehet a fiatalok helye ebben az új szövetségben? Különböző szülői stratégiák léteznek arra nézvést, hogy miként tudja az ember egybetartani a családját. Az én módszerem a „vedd komolyan” stratégia. Így gondolkozom politikusként is. Abban bízom, hogy sikerül módot találni arra, hogy komolyan szót válthassunk a fiatalokkal. Ez nem azt jelenti, hogy unalmas, poros körmondatokat használva kellene ezt tennünk, ugyanis lehet a fiatalok nyelvén is komolyan beszélni. Jó példa erre a bicskei országzászló-avatás, amelyen beszédet tartottam. Előző nap Ákos koncertjén vettem részt és az ott hallott versrészletet, amely szerint „csak az a múltad, amelyre velem együtt emlékezel” elmondhattam az ünnepségen, mert jól illett az esemény hangulatához. A Szövetség alapítólevelének az is a célja, hogy minél többet találkozhassunk a fiatalokkal, nem öltönyösen, nem nyakkendősen, hanem a hozzájuk illő módon. A Fejér Megyei Hírlap híre szerint tegnap is pályára lépett a Felcsút színeiben. Mit jelent Önnek a futball? A futball életgyakorlat, csapatjáték. Az ember ott igazán nagy sűrűségben kapja az életet. Úgy kell benne magunkat feltétlenül alárendelnünk a közösségünknek, hogy közben a többiek azt várják tőlünk, hogy mindent hozzunk ki magunkból, ami bennünk van. Nem kell lemondanunk a képességeinkről vagy magunkról, hanem úgy kell hozzátennünk a tudásunkat a közösséghez, hogy közben olyat tudunk, amit más nem, hiszen ezáltal vagyunk értékesek a csapat számára. De fontos az időzítés, mert akkor kell gyorsnak lenni, legmagasabbra emelkedni, vagy jól fejelni, amikor valóban mindenkinek arra van szüksége és nem csak úgy öncélúan kell ezeket a készségeket csillogtatni. A másik fontos elem a futballban, hogy a csapattagokat azonos jogok illetik meg. Tehát nincs egyetlen szempont sem, amely valakit előbbre vagy hátrább sorolna. Lehet valaki buta vagy csúnya, vagy éppen akadémiai tag, teljesen mindegy. Onnantól kezdve, hogy kilépünk a pályára, csak az a döntő, hogy győzni kell együtt. Aki ebben részt vesz, az a személyiségének kiteljesedését élheti meg. Nagyon sokat ad ez a játék nekem. A pályán mellébeszélésnek ugyanis nincs helye. Ott minden fehér vagy fekete és nem lehet látszattal megváltoztatni a valóságot. Hiába vagyok volt miniszterelnök, ha lassúnak ítél az edző, akkor kispadon ülök, mint ahogy ez mostanában történik. Annak a harminc percnek is örülök, amikor pályára küld az edzőm. Ez a sport megtanított a saját korlátaim belátására és az alázatra is. Az utóbbi években a labdarúgás-utánpótlással is kiemelten foglalkozik. Mi vezette erre? Az utánpótlást az egyik legfontosabb nevelési eszköznek tartom. Amikor a gyerekek futballoznak, akkor nem más, könnyen elérhető, de haszontalan és személyiségromboló dologgal foglalják el magukat. Másfelől pedig a pályán tanultakat alkalmazhatják a pályán kívüli életben is. A nevelésnek éppen ez az értelme.
Ablonczy Bálint – Névai Gábor
www.orbanviktor.hu
|
|
|
iszalag |
2003. június 03. 12:00 | Sorszám: 372 |
http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=vasarnapi&depth=3
...A megváltozott szabályozás egyik eleme, hogy az általános megszólítás a továbbiakban a honvéd helyett a katona lesz. Ez ihlette jegyzetírásra Döbrentei Kornélt.
Honvéd helyett katona
Kompország helyett stréberország lettünk. Mindig kedveskedni akarók, teljes oda- és önfeladással az éppen ügyeletes nagy tanítónak. Számtalanszor eltöprengtem már egy-egy abszurd, a magyar néplélektől, hagyományoktól, gondolkodásmódtól idegen ötlet bevezetése hallatán, vajon kik találják ki elbújva és felelősséget soha sem vállalva, kik lehetnek azok az arctalan okos tanácsadók, akik rendre kiötlik a kultúra, a gazdaság, a közigazgatás, a politika szférájában a bornírt nép- és nemzetellenes kezdeményezéseket. Olykor kapitális baromságokat, amelyek provokálnak, dühöt váltanak ki. Politikusok jönnek-mennek, ők maradnak. Mint szú a fában, a magyar életfában. Emlékszünk még Rákosi apánk idejéből a gumipitypang, a gyapottermelés bevezetésére. Vagy a szén- és acélországa leszünk jelszóra. Később valóban az Aczél országa lettünk Aczél György elvtárs uralkodására gondolok a kultúrában. Ez az országlás máig tart. De vissza az eltűnt idő nyomába, ami mégis itt dühöng. Valaki arctalan vetette fel Rákosi csak a zászlajára tűzte, hogy új Himnusz kell a magyar népnek. Kodály Zoltán - és ez bátor tett volt - leintette mondván, ha jó volt ezidáig, jó lesz ezután is. Bár akadt volna önjelölt, akik büszkén és dalolva újat ír. A Himnusz maradt, de a magyar honvédséget, bár az elvtársak ezt Moszkvában nem kérték - szovjet egyenruhába bújtatták, eloroszosították, az ősi vitézi hagyományokon alapuló karakterértől megfosztották. Az eskütételtől a díszlépésig alárendelték a proletár internacionalizmus eszméjének, amely a szovjet világhatalmi törekvések fedőneve volt. E célt szolgálták a Bakonyba telepített rakétasilók és az urán kisajátítása, amelyből mellesleg olyan fényesen megélhetett volna az ország, mint egy arab sejkség az olajából. Az egyszerre lépés, a közös masírozás kötelező volt, de legalább a honvéd megszólítás, elnevezés maradt. Ehhez az 1848 eszmeiségét idéző szép szóhoz, amelyhez egy szabadságát szentnek tartó kis nép nemes önvédelme, vagyis mindenkori honvédelmének és nem hódító szándékainak kifejezése társul, még ők sem mertek hozzányúlni. Ám a végzetes történelmi staféta tovább folytatódik. Ami nem sikerült Kun Bélának, sikerült Rákosinak és ne szépítsük, Kádárnak is. Ami nem, az sikerülni látszik az örökösöknek, ők már meghallván az idők szavát, az új tengerentúli nagy imposztor farvizén eveznek és minden vágyuk, hogy nyelvgyökig beléomoljanak e gigantikus ülepbe. Legyen bármily drága, itt az önérzet az olcsó. Bár leépítésünk terve nagyon is jól fel van építve. Szovjet támaszpontok helyett most jenki-támaszpontok, nemzeti honvédség helyett zsoldossereg, amely pénzért működik. Az eszme nem érdekli, így a haza sem. Annak szolgál, aki többet fizet. És a zsoldért mindenre képes, így van kiképezve. A magyar honvédséget a saját népe ellen sohasem lehetett bevetni. Elég csak 1956-ra gondolni. A zsoldosokat mint egykor az ÁVO-sokat, bármikor. Logikus, hogy a megszólítás híven fejezze ki ezt az új állapotot. A honvéd szó értelme, eszmeisége nem kívánatos, ami amerikásan idevaló, az a katona. Arctalan, névtelen, hovatartozás nélküli, gépiesen végrehajtó eszköz. És az is nagy baj, hogy nem tudja, ki volt Balassi Bálint, Zrínyi Miklós avagy Petőfi Sándor. A honvédség a magyar ifjúság nevelője volt - ha szigorú is - önfegyelemre és fegyelemtartásra nevelt, vagyis családját, népét védeni kész elszánt férfivá. Ma az ifjúság több mint 40%-a alkalmatlan a katonai szolgálatra. Milyen nép lettünk, ki engedheti meg ezt a szellemi-fizikai züllést? Ilyen hatékonyak a "kendermagosok"? A mostani hadsereg kb. olyan szintre redukáltatott, mint Trianon után. Akkor ránk erőszakolták a halálos zsugorítást, ma úgy tűnik ez az önkéntes célkitűzés. Pedig tudhatnánk - évszázadok történései bizonyítják -, ha baj van, csak magunkra számíthatunk. Illetve most már magunkra se. Ilyen furán, önlefegyverezve, a tanácsköztársaságos Linder Béla árnya kísért. Őrízők a strázsán, figyeljetek! Halálos szú perceg a magyar életfában. Döbrentei Kornél jegyzetét hallották.
|
|
|
iszalag |
2003. május 31. 20:54 | Sorszám: 371 |
Gyökerek és szárnyak
Beszélgetés Orbán Viktorral,
a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökével
2003. május 24. (1. oldal)http://mn.www2.mno.hu/index.mno?cikk=147982&rvt=9Csermely Péter
Az egy évvel ezelőtti reményektől odáig jutottunk, hogy ma már arról van szó: mindenkinek takarékoskodnia kell – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor volt miniszterelnök. Az egy héttel ezelőtt néppárttá alakult Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint most olyan kormányzati programokra lenne szükség, amelyekből fellendülés születik.
Fotó: Tóth Tibor
Miniszterelnök úr, szomorúan aktuális hír, hogy a kormány megnyirbálta az otthontámogatási rendszert. Várható volt, hiszen az ellenkezőjét ígérték. – Most valamit ismét elvesznek az emberektől. Van, akitől elveszik a hitelfelvétel lehetőségét, és van, akitől elveszik a munkahelyét. Ennek a lépésnek az lesz az eredménye, hogy a magyar építőipar teljesítménye jelentős mértékben csökken majd, a hanyatlás pedig sok ezer ember állásának a megszűnését vonhatja maga után. Ma éppen ellenkező irányú döntésre lenne szükség ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az építőipar lendületét. – Öröm az ürömben, hogy Magyar Bálint még fel tudta venni a harmincmilliós hitelt. – Nem látok abban kivetnivalót, ha egy miniszter él a törvények által nyújtott lehetőséggel. – Rátérve a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre: kizárólag a Fidesz eddigi tagszervezetei vannak az új néppártban is. Végül is kivel kötöttek szövetséget? – Nem az volt a szándékunk, hogy szervezetek lépjenek szövetségre. A cél az, hogy az emberek úgy érezzék, és eszerint is cselekedjenek, hogy egymással lépnek szövetségre. Azt szeretnénk, ha egyre többen érezhetnék, hogy a közélet nem fölöttünk, hanem közöttünk van. A Szövetség erejét az elkötelezettség, a barátság és a nyitottság adja. Tudom, hogy ez szakítást jelent azzal a felfogással, amely eddig meghatározta a magyar közgondolkozást. A rendszerváltozás óta az a vélekedés vált közkeletűvé, hogy az emberek érdekeik szerint rendeződnek el a közélet térképén. Mi most azt mondjuk, hogy az értékek a legfontosabbak, ezért mi most ezek alapján kötünk szövetséget. S hiszünk abban, hogy az érdekek valójában az értékekből fakadnak majd. – Ebben az országban 19 500 forinttal szavazatokat és választási győzelmet lehet vásárolni. Lesz igény az ilyenfajta politizálásra? – Kétségkívül igaz, hogy nekünk egyszerre két távlatban kell gondolkodnunk. Egyrészt gőzerővel kell dolgoznunk azon, hogy a 2006-ban esedékes választások meghozzák a várt sikert. Hiszünk abban, hogy Magyarország egy gyógyulási folyamat fontos állomásához érkezett. A rendszerváltozás óta sokat fejlődött az ország, és közel vagyunk ahhoz, hogy a szocializmus okozta sebek végleg behegedjenek. Abban az értelemben is két vágányon kell haladnia a gondolkodásunknak, hogy Magyarország polgárai, sok egyéb kategória mellett, egy bizonyos szempont szerint két csoportba sorolhatók. Vannak olyanok, akiknek a rendszerváltoztatás valódi szabadságot hozott. Elhárultak előlük az akadályok, amelyek hátráltatták őket abban, hogy a tehetségüket és erejüket kihasználják, és többre, előbbre jussanak. Most nem azokról beszélek, akik a pártállami kapcsolatrendszerüket felhasználva sikeresen navigálták át életük hajóját a rendszerváltoztatás utáni esztendőbe, hanem azokról, akiknek nem voltak ilyen kapcsolataik, de felkészült, tehetséges, kockáztatni és dolgozni képes emberek voltak. Közülük sokan sikeres emberek lettek, és valódi szabadságként élték meg a rendszerváltozás utáni éveket. Ám még mindig sokan vannak Magyarországon, akiknek semmit nem jelent a szabadság, mert a rendszerváltoztatás nekik nem újabb lehetőségeket, hanem újabb problémákat hozott. A szabadságot ők nem a lehetőségeik kiszélesedéseként, hanem problémáik megsokasodásaként élték és élik meg. – Közkeletű tévedés, hogy a demokrácia automatikusan magasabb életszínvonalat jelent. – Valóban, számos családnak a demokrácia nem hozott jobb életet. Munkanélküliséget hozott. Az életszínvonal csökkenését hozta. Újabb függőségeket hozott. Addig egy arctalan egyenlőséget hirdető rendszer alávetettje volt, most pedig megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a rendszerváltoztatás után a szabad világ problémái maguk alá temetik az embert, amikor a kiszolgáltatottsága a kenyérkereset elvesztéséig terjedhet. – Ők nem sok jóra számíthatnak mostanában sem. A kormány válságkezelésre készül. Itt egy éve még semmilyen válság nem volt. Gyarapodás volt. – Valóban, ha felidézzük a választás heteit, akkor egy bizakodó országra emlékezhetünk. Egy évvel ezelőtt nem azon ment a vita, hogy miképpen kezeljük Magyarország gazdasági válságát, mert nem volt gazdasági válság. Sőt, még az akkor ellenzékben lévők is azt mondták, hogy az ország jó pályán halad. – A kazincbarcikai kórház vízcsöveivel voltak azért problémák. – Azzal talán még elbírtunk volna. Mindenki elismerte a jó eredményeket. Az akkori ellenzék is azzal kampányolt, hogy fejlődünk, de a fejlődés lehetne gyorsabb, látványosabb. Azt mondták, nem egy sikertelen kormányt kell leváltani, hanem egy még jobbat kellene választani. Ennek reményében szavaztak az emberek a baloldalra, beleértve ebbe a bér- és nyugdíjemeléseket, a sok megígért bérlakást, a több száz kilométer autópályát, az ingyenes tankönyveket, a gazdahiteleket is túlszárnyaló mezőgazdasági juttatásokat. Ezek után egy év elteltével válságról beszélni több mint meglepő. Az egy évvel ezelőtti reményektől odáig jutottunk, hogy ma már arról van szó: mindenkinek takarékoskodnia kell. – Mindezt egy évvel az európai uniós csatlakozásunk előtt, ami az első periódusát tekintve biztos, hogy nem lesz diadalmenet. – A csatlakozás után radikálisan új feltételek közé kerül a magyar gazdaság minden szereplője, ahol új játékszabályok érvényesek. Egy minden eddiginél keményebb versenyben kell majd megállniuk a helyüket. Magyarországon kis- és középvállalkozók adnak munkát mintegy két és fél millió embernek. A kérdés tehát az, hogy lesz-e ezeknek az embereknek munkájuk, munkahelyük. Akkor lesz, ha a magyar kis- és középvállalkozók állják a sarat. Az elmúlt esztendő ebből a szempontból elveszett időnek tekinthető, mert a lehetőségeik alaposan beszűkültek, a támogatások és a kedvezmények megcsappantak vagy éppen elmaradtak. Van még egy évünk, ez alatt kellene őket megerősíteni. – A Nemzetközi Valutaalapnak más a véleménye. Megint faragnának mindenhol. – A valutaalapnak megvannak a maga érdekei, megvan a maga észjárása és világlátása. Érdemes odafigyelni arra, amit mondanak, de nem javasolnám a mindenkori magyar kormánynak, hogy vakon kövesse őket. A kormány mostani álláspontja szerint a fellendülésre még várni kell. Azt kellene megérteniük, hogy fellendülés nem lesz; azt csinálni kell. Ehhez kell a kormány, kell a vállalkozók világa, kellenek az önkormányzatok, a külföldi befektetők. A gazdasági élet minden szereplőjét öszsze kell fogni, és olyan kormányzati programokat kell kínálni nekik, amelyekből fellendülés születik. Mert magától nem lesz. Arra várni, hogy a fellendülés begyűrűzzön hozzánk, mint a válságok, oktalan magatartás. Nem visszametszésre, hanem éppen az ellenkezőjére volna szükség. Magyarország érdekében kívánom, hogy a kormány a saját józan eszére hallgasson. Az elmúlt egy év gazdaságpolitikai irányvonalát persze korrigálni kell, de nem a megszorítások, hanem a gyorsabb növekedés, az adókedvezmények, a fejlesztések irányába. A megmaradt állami bankokat nem kellene eladni. Általában is a közvagyont erősíteni, és nem csökkenteni kellene, hiszen ennek aránya Nyugaton már magasabb, mint Magyarországon. – A Szövetség bázisa széles, a szervezet nyitott, a döntéshozatali mechanizmus ugyanakkor erősen centralizált. A demokratikus centralizmus kifejezést is hallottam már emlegetni ezzel kapcsolatban. – A vélemények és kétkedések ügyében azt tartom, hogy a legjobb, ha a tapasztalatokra hagyatkozunk. Az előttünk álló hónapokban bekövetkező jelentős beáramlás, a szervezeti megújulás és a közvélemény előtt ismertté váló új egyéniségek éppen az ellenkezőjét bizonyítják majd. – Nem jelent gondot, hogy a Szövetség kommunikációja jelenleg és várhatóan még jó ideig magáról a Szövetségről szól? – Szeretném, ha nem így lenne. A Szövetségnek az a feladata, hogy világossá tegye: azok az emberek, akik lehetőségeket vagy éppen segítséget keresnek, számíthatnak ránk. Szerintem hamarosan hozzászokunk ahhoz, hogy Magyarországon van egy semmilyen más parlamenti párthoz nem fogható formáció, és akkor már nem forma lesz az érdekes, hanem a tartalom. – A kongresszusi beszédében mintegy eltemette a liberalizmust. Ezzel együtt a Fidesz és az ön személyes életének egy korszakát is eltemette? – Nézőpont kérdése, hogy a szavaimat temetésnek vagy dicséretnek veszik. A liberalizmus számos lényeges gondolata már beágyazódott az összes nagyobb szellemi irányzat programjába. Fontos gondolataik megjelentek a szociáldemokratáknál és a konzervatívoknál is. Amit az európai szellemtörténet fejlődéséhez a liberalizmus hozzá tudott tenni, azt már hozzátette. Nincs nevetségesebb, mint a börtön romjain ugráló ember, aki azt kiabálja, hogy eresszenek ki. Ilyen helyzetben van a liberalizmus. Nem temetem, hanem egyszerűen szeretném megállapítani, hogy a világ és hazánk új problémákkal küzd, amelyekre új válaszokat kell adni. Amit eddig új világrendnek véltünk, arról kiderült, hogy átmeneti állapot. Az igazi új világrend most formálódik. Hogy aztán ebben hol lesz a helye, lesz-e helye Európának, Magyarországnak és a magyar embereknek, sőt, egyáltalán az embereknek… Ezekre a kérdésekre kell keresnünk a válaszokat. A kongresszuson is azzal próbálkoztam, hogy a válaszlehetőségekből villantsak fel néhányat. – Ugyanebben a beszédben volt egy furcsa mondat: nem a győzelem az elsődleges, hanem a valódi közélet megteremtése. Nem a győzelem az elsődleges? – Ha a választási küzdelemre gondol, akkor természetesen a győzelem az elsődleges. De az élet nem azonos a választási küzdelemmel. Több annál. Olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol a saját sikereink, győzelmeink feletti örömhöz az is kell, hogy a többi ember is sikeres lehessen, és győzelmet arathasson az élet nehézségei felett. – Tavaly nem érdemek, értékek, elvek és képességek versenyeztek, hanem ezekkel versenyzett egy mindent elborító rágalomáradat. Az utóbbi győzött. – Valóban bántó, amikor a közélet ilyen bugyraiba kell leereszkednünk. Szeretném, ha ezt el lehetne kerülni. Megpróbáltam úgy elraktározni magamban az előző választás emlékét, hogy elsősorban a saját magunk hibáit és gyengeségeit szűrhessem ki belőle, és ne csak az ellenfél ön által felidézett módszereit. Bizonyos azonban, hogy meg kell találnunk az eszközöket ahhoz, hogy az ilyen stílusban fellépő ellenféllel szemben is győzni tudjunk. – A választások után arról beszélt, hogy kormányának néhány fontos vívmányát ellenzékből is meg kell védeni. Széchenyi-terv, státustörvény, Terror Háza Múzeum, Nemzeti Színház, otthonteremtési rendszer. Mára alig maradt belőlük valami. – Szeretnék ennél valamivel jobb bizonyítványt adni saját magunknak, ha megengedi. A státustörvény ügyében a csapataink még harcban állnak, bár az előjelek nem biztatók. Sokan akarják a státustörvényt magyartalanítani, nemcsak a magyar kormány, hanem a szomszédos államok kormányai is. Az otthonteremtő hitelek ügyét úgy látom, hogy a kormánypárti erők fejszével készülődtek ellene, de végül csak bicskával faragták meg. Nem vágták ki, bár tettek benne kárt. A Nemzeti Színház áll, és még mindig ez a neve. A Terror Háza Múzeum esetében valóban lehet érezni a nyakon a szorítást, a levegő is ritkábban érkezik, de még működik. Kétségkívül igaz, hogy sok mindennek nekiestek, sok mindent meggyengítettek, sok mindent próbáltak tövestül kiszakítani a földből, de a polgári-nemzeti oldal elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a rombolást lefékezze, és megakadályozza a nagyobb bajt. – Néhány nap múlva negyvenéves lesz. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a harmincas éveiben olyan személyiségfejlődésen ment keresztül, amely az egész országra, az egész nemzetre kihatott. Mit jelent önnek a negyvenedik születésnapja? – Negyvenéves korára az ember megtanulja, hogy minden bor volt egyszer must. Hálás vagyok, hogy éppen ezekben az években élhetek. A korosztályom szerencsésnek mondható, mert éppen mielőtt belement volna az elkerülhetetlen alkukba a szocializmussal, a rendszer kimúlt. Nekünk tehát nem a múlttal kellett alkudoznunk, hanem a jövővel kellett megállapodnunk. Én is megkötöttem a magam megállapodását a jövővel, mégpedig kemény feltételek közepette. A munka tekintélyes részét el is végeztük. Úgy mentettük ki az országot az összeomló szocializmus gerendái alól, hogy emberéletben nem esett kár. Most az ország állapota is jobb, mint a rendszerváltozás idején, és a lehetőségei is biztatóbbak. Örülök annak, hogy ez a munka életem legaktívabb éveire esett. Egy negyvenéves ember már több gyermekért is felelős, és ebben a korban már ráébredünk, hogy a gyermekeinkre, akárhogyan is iparkodunk a saját életünkben, végül csak két dolgot hagyhatunk: gyökereket és szárnyakat.
|
|
|
iszalag |
2003. május 29. 13:36 | Sorszám: 368 |
|
igen, nekünk ez sem sikerült. Az, hogy a "komcsiaink", nem hazafias érzelműek. Biztosan nem véletlen, de nem tudom mi az oka. szerintem csodálatos ez a Döbrentei irás, a szivemből beszél...
|
|
|
iszalag |
2003. május 28. 23:26 | Sorszám: 364 |
|
"Az állam, amely a mi svéd mértékű adóinkból - ugandai bérek mellett - tartja fenn magát, mindenből kivonul - például egészségügy, kultúra -, ami a feladata lenne. De akkor miért van? Miért, ha felszámolja azokat a bankokat, amelyeknek az ifjúság, a lakásépítők, a gazdaemberek törekvéseit kéne garantáltan finanszíroznia? Vagy annyi lenne a sorsunk, a dolgunk, hogy eltartsunk egy rendre ellenünk dolgozó parlamentet? Ez volna a megmaradásáért küzdő nemzet célja? És hol vannak a szakszervezetek - szakszervezetek? -, nem inkább ugródeszkák a hatalomba valakik számára? Magasba lehet repülni, egészen a Malévig. De szép. És mindehhez mi asszisztálunk? Hogyan tovább? Hát ne így!"
|
|
|
iszalag |
2003. május 28. 23:24 | Sorszám: 363 |
|
"És ezt nemcsak az legutóbbi magyarság elleni szlovák megnyilatkozások vagy a kézdivásárhelyi magyar elítéltekkel szembeni barbár viselkedés megtapasztalása mondatja velem, hanem az a megaláztató felismerés is, hogy már megint becsaptak minket. Fájó, hogy benső segédlettel, mint annyiszor. A kormány ahelyett, hogy hangosan fellépne a világ közvéleménye előtt, inkább megcsonkítja, magyartalanítja a státusztörvényt. Vajon kinek az érdekében? Csak nem azon meghitten exkluzív, idegen tőkések érdekében, akik Magyarországot kizárólag prédának tekintik, s ezért nem engedték kies hazánkban a Világkiállítás megrendezését, mint ahogy most az Olimpiát sem, mert veszélyesnek vélik; érdekeik totális veszélyeztetését látják abban, ha felkeltjük más régiók gazdasági érdeklődését a világban. Akkor már ugyanis nem lehetne ilyen büntetlenül lerabolni ezt a népet. "
|
|
|
iszalag |
2003. május 28. 23:23 | Sorszám: 362 |
|
"Számosan azért szavaztak az EU-ra, mert remélték, az elszakított területek magyarsága végre kap valami jogvédelmet, amelyről Európa a világháborúk óta oly nagyon elfeledkezett. Sokan hitték, azzal a nemzetiségi politikával, amelyet Szlovákia vagy Románia művel, nem lehet belépni az EU-ba. Be lehet. "
|
|
|
iszalag |
2003. május 28. 23:21 | Sorszám: 361 |
|
"..mert olyan kormányunk van már megint, amely háborút folytat - híven hagyományaihoz - a saját népe ellen, ami abszurdum. Ez a harc több évtizede folyik, álnok, furfangos eszközökkel, "alkotmányosan" igyekszik rabszolgasorba kényszeríteni népét, vagyis a cél: a totális önfeladás, a kiszolgáltatottság, az anyagi zsarolhatóság és a számítógépes ellenőrzés megteremtése. Építés helyett leépítés folyik szinte minden területen, legyen az katonai, biztonságpolitikai, egészségügyi, kulturális vagy oktatásügyi. A teljes ellehetetlenítésre törekszenek - és sikerrel. "
|
|
|
iszalag |
2003. május 28. 23:20 | Sorszám: 360 |
Hát ne így!
A gályapadhoz minimum hármas adóztatás láncol, kitörni szinte lehetetlen Döbrentei Kornél
DNP - Budapest Hogyan tovább? - Szinte semmit se úgy, ahogyan most - vágnánk rá életösztöntől sugallva. Vakmerőn lázító a kérdés, amikor az emberiség, a népek, nemzetek története rendre azt bizonyítja: jaj a legyőzötteknek és mindenkor üdv a győzőnek. Mert övé az igazság, a hatalom s a kétes dicsőség. S az irányszabás kiváltsága. A tovább ebben az Istentől elbitangolt világban nem jelent mást, mint a legerősebbé válni, az egyetlenné, de már tudjuk, milyen szörnyűséges kreáció az egy, ám egyetemes erőterű hatalmi pólus, amely rákényszeríti akaratát a világra, s kényére, kedvére deformálhatja azt. Minduntalan egy másik, máig meghaladhatatlan, a kis népek számára különösen aktuális kérdés vetődik fel: lenni, vagy nem lenni?
Döbrentei Kornél
Évezredek óta ez volt, ez maradt s hovatovább marad a program, annyi vész és sok viszály után is? Ez volna a végeredmény? A választás lehetősége a nagy kényszereken belül, a LENNI-re konokul igent mondva csupán a hogyan lehet? Vagyis: lenni öntörvényű, megtartó hagyományaihoz híven ragaszkodó, ezért küzdeni képes népként, avagy vegetálni rabszolgaként, örökké száműzve unokáink is, kitiltva abból a tőlünk elrabolt anyagi-szellemi kincseinktől túlterhelt hajóból, amelyet velünk vontatnak. Elfeledtük rég, hogy a Hajóvontatók dala nem a Nemzeti dal. Van egy harmadik lehetőség is, bár a latin mondás szerint tertium non datur, harmadik út nincs - mintha ezt a kommunisták találták volna ki a Németh László-i, életigénylő, kert-Magyarország mint harmadik utas elképzelés ellen, noha van -; fura ország, amelyben az igazság csakis a pusztulásra érvényes. Tehát a harmadik lehetőség, ha gyáva önfeladásból vagy a jég elverte szőlőjére "nézzük, Uram, mire megyünk ketten" felkiáltással fejszét fogó gazda nekikeseredésével kiveszünk. Ahogy ezt a világbank hosszú távon el is várja tőlünk. S akkor aztán jöhetnek az új honfoglalók. Hát "ez a kérdés, válasszatok!" Mindhármat lehet, de békét, békességet ilyen feltételek közt nemigen. 1945. május 9-én hivatalosan véget ért a második világháború, minden békegalamb áldozatul esett ennek a hiedelemnek - kivéve a Picasso-ét -, mert hogy sosem ért véget. Azóta lezajlott a harmadik is, ám a világ újrafelosztásával nem volt mindenki elégedett, s lőn a negyedik háborúság is, állítólag a demokrácia, a világszabadság védelmében, noha antidemokratikusan, szemébe hazudva az emberiségnek - az erő jogán. A nagy vadállat kis, ám okosabban romlott felbujtói sokat tanultak Hitlertől, aki Sztálin helyett is "elvitte a balhét". A Reichstag állítólagos felgyújtásának fényénél megvilágosodtak, amit már szép Heléna óta természetesen a görögök is tudta, hogy az ürügy minden. Ez az erkölcstelen tudás Pearl-Harbournál is kamatozott, mint ahogy a világkereskedelmi központ két ledöntött tornyánál is. Európának nem kéne felednie, hogy azért a Pisai ferde még mindig áll. Az USA másként ferdült el. No igen, az apropos álságos öröme. És a győzők, immár Trianon óta is megszokhatatlan igazsága, amely az olaj birtoklásán kívül miben is nyilvánul meg? Például ama könyvtár-múzeum megsemmisítésében, amelyben azokat az agyagtáblákat, tekercseket őrizték, amelyek a zsidó kultúrát legalább kétezer évvel megelőzték, sőt, az Ószövetség is ebből táplálkozott. Ó, Amerika, milyen kártékony is vagy, lehet, részben tudtodon kívül, hiszen a kultúrád sekély, egy meghamisított időszámítást kezdesz el, noha magadba sose nézel. A nürnbergi elszámoltatáshoz hasonló megoldást képzelsz el, de milyen jogon? Most már te vagy a terrorista, és szövetségesed Sharon is, régi, kipróbált háborús bűnös. Milyen jogon ítéltek, netán kettős mércével? Ahogy ez itt szokás? Számomra szokhatatlan. Ti bizonyítjátok napra nap, ez a háború - a rossz emlékű Lenin szavaival élve - imperialista háború és nem keresztes hadjárat. Persze veszélyes, mert hogy titeket legalább ilyen jogalapon elszámoltat majd a világ, és nem Hirosimáért, de Nagaszakiért mindenképpen, no meg Drezda porig bombázásáért, és '56 elárulásáért, és azért, mert megcsúfoltatok minden eszményt, amiért élni érdemes, amiért a megszületésnek jogosultsága van. A ti indiángyilkos, niggerellenes szemléleteteket - mily érdekes - nem kezdte ki az a kisebbség, amely nálunk oly üldözöttnek harsányolja magát, miközben telkeket vesz itt, s készül a végső ideköltözésre. Ez is egy Endlösung. De ez már ránk, Árpád elfajult fiaira vonatkozik. Szeretnék ír lenni. Már csak azért is, mert olyan kormányunk van már megint, amely háborút folytat - híven hagyományaihoz - a saját népe ellen, ami abszurdum. Ez a harc több évtizede folyik, álnok, furfangos eszközökkel, "alkotmányosan" igyekszik rabszolgasorba kényszeríteni népét, vagyis a cél: a totális önfeladás, a kiszolgáltatottság, az anyagi zsarolhatóság és a számítógépes ellenőrzés megteremtése. Építés helyett leépítés folyik szinte minden területen, legyen az katonai, biztonságpolitikai, egészségügyi, kulturális vagy oktatásügyi. A teljes ellehetetlenítésre törekszenek - és sikerrel. Orosz támaszpontok helyett most USA-támaszpontok, újra stratégiai célpont az ország. Az ősi magyar katonai hagyományokat ki kell iktatni, helyette zsoldoshadsereg lenne a módi. És ha az ellenség többet fizet? Sebaj, azért akadnak megőrzött és ápolt tradícióink. Az első atombombát egy magyar tudós agytröszt alkotta meg. Nem hoztunk rá szégyent, mert atomhatalom lettünk magunk is: itt ketyeg nekünk Paks. Hurrá. Számosan azért szavaztak az EU-ra, mert remélték, az elszakított területek magyarsága végre kap valami jogvédelmet, amelyről Európa a világháborúk óta oly nagyon elfeledkezett. Sokan hitték, azzal a nemzetiségi politikával, amelyet Szlovákia vagy Románia művel, nem lehet belépni az EU-ba. Be lehet. És ezt nemcsak az legutóbbi magyarság elleni szlovák megnyilatkozások vagy a kézdivásárhelyi magyar elítéltekkel szembeni barbár viselkedés megtapasztalása mondatja velem, hanem az a megaláztató felismerés is, hogy már megint becsaptak minket. Fájó, hogy benső segédlettel, mint annyiszor. A kormány ahelyett, hogy hangosan fellépne a világ közvéleménye előtt, inkább megcsonkítja, magyartalanítja a státusztörvényt. Vajon kinek az érdekében? Csak nem azon meghitten exkluzív, idegen tőkések érdekében, akik Magyarországot kizárólag prédának tekintik, s ezért nem engedték kies hazánkban a Világkiállítás megrendezését, mint ahogy most az Olimpiát sem, mert veszélyesnek vélik; érdekeik totális veszélyeztetését látják abban, ha felkeltjük más régiók gazdasági érdeklődését a világban. Akkor már ugyanis nem lehetne ilyen büntetlenül lerabolni ezt a népet. Nem kétséges, a saját szemétdombjukká tettek minket, éppen a baloldali, szociálisan érzékeny MSZP és a másik, idegenszívű párt segédletével. A Népszabadság nyugodtan kiírhatná a fejlécére: világ gazdagjai, plutokratái, egyesüljetek! Azt teszik. Az állam, amely a mi svéd mértékű adóinkból - ugandai bérek mellett - tartja fenn magát, mindenből kivonul - például egészségügy, kultúra -, ami a feladata lenne. De akkor miért van? Miért, ha felszámolja azokat a bankokat, amelyeknek az ifjúság, a lakásépítők, a gazdaemberek törekvéseit kéne garantáltan finanszíroznia? Vagy annyi lenne a sorsunk, a dolgunk, hogy eltartsunk egy rendre ellenünk dolgozó parlamentet? Ez volna a megmaradásáért küzdő nemzet célja? És hol vannak a szakszervezetek - szakszervezetek? -, nem inkább ugródeszkák a hatalomba valakik számára? Magasba lehet repülni, egészen a Malévig. De szép. És mindehhez mi asszisztálunk? Hogyan tovább? Hát ne így! Végeredményben sikerült az oly kárhoztatott Horthy-rendszer hárommillió koldusa helyett mára Magyarországot a kilencmillió koldus országává tenni. A gályapadhoz minimum hármas adóztatás láncol, kitörni szinte lehetetlen. Egy, ami a termékekben, ÁFA, benzinár stb. foglaltatik, aztán az APEH által behajtott állami adó, amelyből az önkormányzatok alig részesülnek, tehát ők is újabb adókat találnak, vetnek ki, és még így is iskolákat, óvodákat zárnak be, az emberi létezés alapintézményeit. Ehhez képest Mátyás király kéményadója kényeztetés volt, ismerve a jobbágytelkek kapacitását, amelyeket egy másik Mátyás kuláklistára tett volna. És akkor jöjjön egy csapda értelmezése, amely leképezi azt a valóságot, amelyet élnünk kell. Biztos, hogy kell? A fent vázolt körülményekből kiderül, itt nem jó élni. Ennek a ténynek a felismerése bizony nagyon mély depresszióval jár, ám akik e történelmi depressziót előidézik, rögvest emelik az antidepresszánsok árát, viszont - és itt a csapda - áttétellel ugyan, de ellensúlyként felkínálják a drogokat. Ringasd el magad... A találmány nem új persze: kirobbantok egy háborút, eladom a fegyvereket, hagyom, hogy az ellenfelek szétrombolják egymást, majd megjelenek mint újjáépítő. "Ögyes" - mondaná Kádár elvtárs. Csakhogy erre a mi életünk megy rá, egy ősi népé. Hogyan tovább? Így ne! Minden hazáját vállaló ember legyen végvár, amely megáll a rontás ellenében. Más kiút nincsen, ha célunk az élet, amelyen a magyarság a kenyérgabonát, a búzát is érti. A legősibb fajtánk a tönkölybúza. Génrendszerében ezredévek alatt hármas védelmi rendszer épült ki. Lám, tényleg három a magyar igazság. Bebizonyították: ellenállt a csernobili nukleáris sugárzásnak is, megvédte magát.
Kövessük a példáját! Budapest, 2003. május 9.
Döbrentei Kornél http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=full&cikk=1118&depth=2
|
|
|
iszalag |
2003. május 22. 21:51 | Sorszám: 357 |
|
http://www.nemzetor.hu/cikk.php?cid=251 Sajtóklub 2003 május 21
Molnár Tamás: Hadd tegyek hozzá valamit. Ez egy tudatos, nagyon megfontolt történelemhamisítás, amely az egész magyar közelmúltat, történelmi közelmúltat átfogja. Horthy Miklóst lényegében nem ítélték el, Nürnbergben tanúként szerepelt, a fia szintén áldozata volt ennek az egész náci, barbár cselekedetnek, és Horthy Miklóst Portugáliában Amerikába menekült zsidó tökések támogatták lényegében az emigráns életét megkönnyítve, hiszen elismerték mindazt, amit Horthy Miklós tett a budapesti zsidóság megmentése érdekében. Tehát itt van egyfajta teljes képzavar az iskolákban a történelemhamisítás terén, és hát gondoljunk bele, hogy Károlyi, aki végül is elárulta az országot, tönkretette, és elökészítette Trianont, ez az ember ott van a Parlamenttöl nem messze, amit megkoszorúz évröl évre az SZDSZ. Ugyanakkor most hallottuk a hírt, hogy Burger Róbertnek, Bábolna nagy szellemi szülöatyjának, Kádár János kedvencének is most szobrot állítanak a napokban. Ez egy nem normális dolog. Tehát itt a magyar közelmúlt hihetetlen kvalitásos figurái nem érdemelnek annyit, hogy a közterekre kerüljenek, Horthy Miklósról azt hiszem, egy kis, pici utcanévtábla, egy köz van elnevezve, Pátyon egy köz, és ugyanakkor pedig szélhámosok, politikai gengszterek, maffiózóknak pedig mind a mai napig köztéri szobra van. Bayer Zsolt: Igen, de akkor ezt annyival kéne lezárni - egyfelöl megerösítve Tamás szavait -, a svéd akadémia egyik történész tagja, egy svéd történész - még a Duna Tévénél voltam, amikor csináltunk is vele egy interjút -, ö azt mondta, hogy kicsit unja már ezt a Wallenberg-kultuszt, és hogyha valaki szeretné megtudni, hogy ki az az ember, aki a második világháborúban a legtöbb zsidót mentette meg Európában, ezt az embert Horthy Miklósnak hívták. Mondom, ez egy svéd akadémikusnak a szavai. Elképesztö, amit Horthyval müvelnek, de miért is kell nekünk most itten szükölni? Legyen szobra Horthy Miklósnak. Kinek mi köze hozzá. Tóth Gy. László: Csak a történelmi pontosságért tegyük hozzá, hogy azért abba, hogy ez az iszonyatos deformáció kialakult, abban elsösorban a nyugati, baloldali, radikális, forradalmi értelmiség a felelös, az az értelmiség, amelyikröl ma már tudjuk, hogy egy jelentös részében egyébként KGB-ügynök volt.
|
|
|
iszalag |
2003. május 22. 21:40 | Sorszám: 356 |
http://www.nemzetor.hu/
Sajtóklub 2003 május 14
Bayer Zsolt: Ide süss, Bächer, mert én most uszítani fogok a románok ellen. Ugyanis hol lettem volna hét végén, hát Erdélyben voltam, illetve vasárnap Partiumban, Nagyváradon ugyanis felavatták Bethlen Gábor szobrát, mely szobor természetesen még az Orbán-kormány anyagi támogatásával vált valósággá. Tökés László püspök úr tartotta az elsö avató beszédet, ahol is a püspök úr elmondta, hogy miért nincs jelen Nagyvárad román polgármestere. Azért nincs jelen Nagyvárad román polgármestere - akit egyébként meghívtak és úgy volt, hogy beszédet is fog tartani -, ugyanis utolsó pillanatban lemondta, mert utolsó pillanatban botrány tört ki a szobor körül. Nevezetesen: a román hatóság közölte, hogy Bethlen Gábor szobrának talapzatára nem lehet kiírni magyarul azt, hogy Bethlen Gábor. Ök csak azt engedélyezik, hogy azt írják ki, hogy Gabriel Bethlen. Illetve az eredeti tervekben szereplö másik felirat, amely egy bibliai idézet, és Bethlen Gábor vezérmondata volt egész életében, és úgy hangzik, hogy: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?, ez végképp nem szerepelhet magyarul Bethlen Gábor szobrán, ezt csak latinul lehet kiírni. És mivel a szobor kész volt és ezek a feliratok magyarul ott voltak rajta, a szobrot csak úgy tudták leleplezni - Orbán Viktor jelenlétében, aki beszédet is mondott hála Istennek -, hogy letakartak minden feliratot, és annyi maradt a szobor talapzatán, hogy Bethlen. Na most. Tökés László miután ezt elmondta, szólásra emelkedett az RMDSZ színeiben alpolgármesterséget nyert Bíró Rozália. Nincsen ezzel semmi baj, és ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, hogy most mi van oda írva. Az a lényeg, hogy van szobor, és legyünk úgy magyarok, hogy közben ne magyarkodjunk. Ilyenkor miért nem ordít, miért nem sikoltozik, miért nem rohangál a magyar kormány egyenesen Strassbourgba és hörög minden ide akkreditált nagykövetnél, hogy mi zajlik Romániában. Abban a Romániában, amelyet az Unió négy év múlva föl akar venni tagjai sorába. Ahol idióta román hatóságok és idióta román politikusok 2003-ban megtiltják, hogy a magyarság legnagyobb fejedelmének a szobrára kiírja azt, hogy Bethlen Gábor. És csak hogy befejezzem - mert ezzel nem telt el csak úgy a hét vége -, Magyarfaluban - ez egy csángó falu - beidézték az általános iskolásokat a helyi rendörségre, 14 éves gyerekeket - itt a cikkben konkrétan kettö szerepel névvel -, azért, mert buszkiránduláson vettek részt Székelyföldön, ahol délutánonként magyarórákon vettek részt. És a 14 éves gyerekekre azt mondta a román rendörség, hogy ezt ne csinálják, mert ebböl bajuk lehet. És a családot pedig megbüntették 250 ezer lejre, mert magyarul tanultak. Na, ezeket akarjuk mi az Európai Unióban látni? Ezekkel vagyunk mi toleránsak?
|
|
|
|
|
iszalag |
2003. május 21. 11:22 | Sorszám: 353 |
Mondom néktek című vallási rovatunkban ma Tőkés László, Királyhágó-melléki református püspököt hallják.
http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=vasarnapi&depth=1
"Ma reggel két ószövetségi ige helyett idézek két nagy prófétát: Ézsaiást és Jeremiást. Mindkét ige egy-egy jellegzetes helyzetet és magatartást tükröz. Ézsaiás esete a megfélemlítettségből fakadó hallgatásról szól. Jeremiás viszont a nyereségvágyból származó hazugságot ostorozza. Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom. - mondja Ézsaiás. Bűn volna tovább hallgatnom. Vétkesek közt cinkos, aki néma. - mondja a költő.
Sion nyomasztó helyzete, Jeruzsálem tarthatatlan állapota az égre kiált. Ha nem beszélek, a kövek fognak megszólalni. Az elnémító félelmet le kell küzdeni. A hallgatás falát le kell dönteni. A diktatúra léleknyomorító hatásmechanizmusai és könyörtelen erőszakszervei évtizedeken át belénk fojtották a szót. Hallgattunk, miközben azzal szépítettük gyávaságunkat, hogy hallgatni arany. Némaságunkat pedig azzal igazoltuk, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Népünk állapota azonban vádolón meredt ránk és nem tehettük, hogy meg ne szólaljunk. Falak omlottak és nem nyugodtunk, mígnem földerült mint fényesség az ő igazsága és szabadulásunk mint a fáklya tündökölt. Alig hogy megszabadultunk azonban a bénító félelem helyét a gátlástalan és cinikus hazugság foglalta el. Váltig bíztunk a felépülésben. Botor jóhiszeműséggel reménykedtünk az igazság erejében és sorsunk jobbra fordulásában. De íme, újabb falakba ütköztünk. Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván - békesség békesség. És nincs békesség - olvassuk a váratlanul kialakult új helyzet látleletét Jeremiásnál. Akik a társadalmi közbékességről és egységről, a beköszöntő jólétről papolnak, mindnyájan hamisságot űznek. Kicsinytől fogva nagyig, mindnyájan nyereség után nyargalnak. Eképpen jellemzi őket az igazmondó próféta. Szégyenkezni sem szégyenkeznek. Még pirulni sem tudnak és lehazudják a valóságot. Akiknek nem érdekük a jobbulás, népünk romlását hazugsággal gyógyítgatják. Békességről regélnek, miközben egyre mélyülő megoszlást és viszályt gerjesztenek. A gyógyulás kötelező előfeltétele a helyes diagnózis. Csak növeli, ki elfödi a bajt. - tartja Illyés Gyula. Népünk leányát nem engedhetjük sarlatánok kezére jutni. A valódi gyógyulás érdekében a hamis békességgel kecsegtető társadalmi hazugságok falait is le kell rontanunk. A volt kommunista országokban, valamint a hallgatásban, majd utóbb hazugságba fojtott kisebbségi létben ez parancsoló szükség és kényszerűség. Mi az, ami a prófétákat a félelmes szívű némaságban és a mindent elborító társadalmi közhazugság közepette megszólalásra bírta. - kérdezhetjük. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300.évfordulóján ugyanez a kérdés vonatkozik őreá is. Mi az, ami a nagyságos vezérlőfejedelmet szólásra és harcra indította? Honnan vette azt a már-már esztelen bátorságot és miből fakadt az a már-már oktalan önfeláldozás, hogy a korabeli Magyarország egyik leggazdagabb főura egész vagyonát kockára vetve és elesett népére költve. Um dieu pro patria et libertate - Isten segedelmével kiállott a hazáért és a szabadságért. Kérdéseinkre a választ az igében megtaláljuk. Az önzetlen szolgálatra kész, önfeláldozó szeretet munkált a fejedelem szívében. Emiatt nem nézhette tovább tétlenül népe nyomorát és bontott zászlót Lengyelországból hazajövet ezelőtt 300 évvel, 1703.május 6-án ez az olthatatlan szeretet íratta meg vele Brezán várában kelt kiáltványát, melyet országunk, s hazánkhoz való szeretetétől és kötelességétől viseltetvén intézett mindenrendű igaz magyarokhoz a hazaszerető országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó vitézlő rendekhez. A prófétákról vett példát, akik Sionért nem hallgathattak és Jeruzsálemért nem nyugodhattak. Hontalan bujdosásában is Krisztusát követte, aki hűséges volt hozzánk, mégpedig a keresztfának haláláig. Divat manapság, hogy egyesek az érzelmi és az értelmi politizálást állítsák szembe egymással. Való igaz, nem szabad megengednünk, hogy érzelmeink elragadjanak bennünket. Viszont ennél is igazabb az a meggyőződés, hogy Krisztus szerelme és népünk szeretete nélkül nem lehet jól politizálni. Az érzelmi alap nélküli szenvtelen racionalitás tévútra vezetne bennünket. Sion népét pedig kiszolgáltatná a félelemnek, a hazugságnak és a pusztulásnak. Ne így legyen! " Mondom néktek című vallási rovatunkban ma Tőkés László, Királyhágó-melléki református püspököt hallották.
|
|
|
iszalag |
2003. május 16. 11:38 | Sorszám: 352 |
A Gondola elemzése http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=23683
->Piszkos kampány - piszkos politika
10.rész: Feltűnik Medgyessy, a "tisztességes politikus "A megújulni próbáló HVG egy Tölgyessy-írással lepte meg olvasóit, amelyben a legkeményebb Fidesz-bírálatot kapjuk, de egyben tárgyilagos összképet a politikai történésekről. Mondanivalójának lényege, hogy a társadalom nem érti (hisz nincs tájékoztatás), az elit nem akarja érteni, féli a lehetőséget, hogy miután a Fidesz sikerrel verte szét a korai szocialista és a későbbi MSZP hálózatait, most már maga határozza meg a társadalmiasítás menetét. Ezért van élethalálharc-hangulat, ezért a bonyolult társadalomkép (amelyben a legszegényebbek inkább szavaznak a Fideszre, mint a baloldalra). Döntő fejlemény, hogy „a reformértelmiség valóságértelmezési monopóliumának megtörését” sikerrel vitte véghez a Fidesz. (Már ezért az egy mondatért érdemes volt Tölgyessynek fórumot adni, ilyen tiszta okfejtés még nem jelent meg a HVG-ben). A véleményvezető értelmiségnek vége, addig kiáltozták a demokrácia végét, hogy ma már senki sem veszi komolyan őket. "
|
|
|
iszalag |
2003. május 15. 21:27 | Sorszám: 350 |
|
Tóth Gy. László politológus 1948-ban születtem, éppen abban az évben, amikor a kommunisták államosították édesapám nyomdáját. Anyai ágon német nemesi családból származom, dédnagyapám még német báró volt. Apai ágon szlovák származású iparosok és földmûvesek voltak az elõdeim. Szüleim házasságának az egyik legfõbb akadálya az volt, hogy édesanyám evangelikus, édesapám pedig római katolikus vallású volt. Mozgalmas gyerekkorom nem volt mentes a történelem viharaitól. Édesapámat 56-os szerepvállalása miatt a megszálló szovjet csapatok ki akarták végezni, de egy csoda folytán végül is életben hagyták. Ezt követõen másfél évig bujkáltunk a Békéscsaba környéki tanyavilágban. Szüleim sokat nélkülöztek és rengeteget dolgoztak azért, hogy három gyermeküket tisztességesen, becsületesen felneveljék. Életre szóló példát mutattak. Elég korán találkoztam a Kádár-korszak igazi arcával. Még ma is rossz érzésem támad, ha az elvtárs szót hallom. Az meg egyenesen felháborít, amikor nemzetáruló baloldali értelmiségiek arról nyámnyognak, hogy itt mindenki kommunista vagy kollaboráns volt... Beszéljenek csak a maguk meg a családjuk nevében! Antikommunista meggyõzõdésemet és polgári értékrendemet nyilvánvalóan hazulról hoztam. - Ismerjük el, a baloldal nagyot változott.
- Van egy posztkommunista baloldalunk, amelyik az utódpártból és annak klientúrájából áll, valamint az egykori demokratikus ellenzékbõl, a Szabad Demokraták Szövetségbõl. Az utóbbi 13 év nyilvánvalóvá tette, hogy ez a valamikori ellenzék valójában szalonellenzék volt. Mindig megvoltak a kapcsolataik és családi kötõdéseik révén egyfajta érzelmi, intellektuális, kulturális közösség szerves részei voltak. Az egyéb kapcsolattartásról most ne is beszéljünk. Így nézve a dolgot, az egykori kommunista pártnak három utódpártja van: a Munkáspárt, az SZDSZ és az MSZP. Világszerte az egész rendszerváltozásra jellemzõ az a képmutatás, ahogyan a volt kommunista pártok gyakorlatilag egyik napról a másikra átalakultak úgymond demokratikus baloldali párttá. Egy este bevonultak egy nagy terembe mint kommunisták, és néhány óra múlva kijöttek mint szociáldemokraták és szocialisták. Azóta az új ideológiát ugyanolyan vehemenciával szolgálják, amilyennel azelõtt támadták. Ebben a folyamatban fordulópont volt a Demokratikus Charta megalakulása 1991-ben, ezzel az SZDSZ lényegében elárulta a rendszerváltoztatás ügyét, hiszen erkölcsileg rehabilitálta a volt kommunistákat. Ez a rehabilitáció tette szalonképessé õket a nemzetközi és a hazai közvélemény elõtt. A köztük létrejött összefogás - miután az SZDSZ uralta a médiumokat - egyenesen vezetett az 1994-es választási összefogáshoz. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a baloldalon ma lényegében egy meghatározó erõ van, ez a Magyar Szocialista Párt, amelyik frazeológiájában kétségkívül megújult, eszmeiségében azonban nem. Mondanivaló hiányában egyre többet beszélnek Európáról és szociáldemokráciáról.
- Újabban magyarságról is...
- Így van, Gyurcsány Ferenc felbukkanásával a párt a nemzeti közép pártjaként kezdte meghatározni magát. Az õ személye azért érdekes, mert sokkal fontosabb és befolyásosabb, mint amennyi ebbõl a közvélemény elõtt látszik. Ô az Altus cégbirodalom vezére, az õ embereivel töltötte be Medgyessy a legtöbb fontos helyet. Gyurcsány több teoretikus írásában kifejtette, hogy a baloldalnak nyitnia kell, hogy integrálhassa a konzervatív és liberális értékeket is.
- Mi lehet emögött?
- Szerintem az, hogy õ és köre felismerték, hogy a baloldal teljes értékválságban van, magyarán: nincsenek olyan baloldali értékek a XXI. század elején, amelyekre politikát lehetne építeni. Talán az egyetlen, ami megmaradt, a szociális érzékenység, amire szeretnek is hivatkozni. Ezzel csak az a baj, hogy nem baloldali érték, hanem a keresztény etikából következik, ráadásul, ha valami nem jellemzõ az MSZP gazdaság- és társadalompolitikájára, az éppen a szociális érzékenység. Tehát csapdában vannak. Ezzel együtt ideológiai szempontból érdekes jelenség, hogy a baloldali politikusok a kiutat a jobboldali és liberális értékek mentén keresik, így aztán felmerül a kérdés: végül is mitõl lesznek baloldaliak? Ez világszerte komoly gondja a baloldalnak, mindenütt válságban van, a polgári baloldal éppúgy, mint a posztkommunista. Ha megnézzük Tony Blair vagy Schröder esetét, láthatjuk, hogy mindketten konzervatív, jobboldali értékek hangoztatásával gyõztek. Az ilyen harmadikutas megoldások azt mutatják, hogy a baloldal már nem tud saját értékeire építkezni. Ebbõl a szempontból a jobboldal sokkal jobban áll, mert azok az alapvetõ értékek, amikre támaszkodik: a nemzet, a haza, a család, a rend, a munka, a hit, olyan értékek, amelyek köré lehet társadalmi egyetértést teremteni, rájuk lehet politikai filozófiát építeni.
- Úgy tûnik, mintha egy új nemzedék is helyet kérne magának a baloldalon.
- Valóban nemcsak az értékválság okoz gondot a baloldalnak, hanem a személyi rivalizálás is, aminek hamarosan tanúi lehetünk az MSZP-n belül. Az ifjú törökök érezhetõen nagyon éhesek, és el akarják foglalni a fontos pozíciókat, ugyanakkor azt látjuk, hogy az élete delén levõ késõ kádári politikus réteg nem nagyon szeretne visszavonulni. Valójában arról van szó, hogy a késõ kádári MSZMP-elit összecsap a korabeli KISZ-elittel, tehát nem az a generáció lép színre, amelyik érintetlen a kádári szocializációtól. Ugyanazt a frazeológiát, ugyanazokat a gondolati sémákat, ugyanazokat a reflexeket tapasztalhatjuk náluk. Ha megnézzük akár Juhász Ferencet, akár Kiss Pétert, hogy ne is beszéljünk olyanokról, mint Szanyi Tibor vagy Keller László, még az a kérdés is felmerül az emberben, hogy ezeknél nem volt-e jobb színvonalú az eredeti kommunista garnitúra, amelyik még Moszkvában, Kijevben és Rosztovban végzett. Ha mondjuk Újhelyi István vagy Szanyi Tibor szereplését nézi valaki, megdöbben a felszínességtõl, a felkészületlenségtõl, a mûveletlenségtõl, a tudatlanságtól. A szocialistáknak nincs társadalomképük, jövõképük, emiatt nem is tudják elmondani, mit akarnak, és azt sem, hogy mitõl baloldaliak. Lányos zavarukban ezt úgy oldják meg, hogy minden kérdésre azt válaszolják: EU.
- Lehet, hogy az unióba való belépés nagyobb csalódás lesz a magyar társadalomnak, mint amekkora a rendszerváltozás volt, hiszen a lehetõségek megnyílását emlegetni a csatlakozással kapcsolatban ugyanolyan álságos dolog, mint amilyen a rendszerváltozással kapcsolatban volt.
- Nyilvánvaló, hogy 2004-ben óriási csinnadrattával meg fogják ünnepelni a csatlakozást, de az elsõ három-négy évben ennek csak a hátrányait fogjuk érezni. Várhatóan jelentõsen megugrik a munkanélküliek száma, elképzelhetõ akár 10-20 százalékos életszínvonal-csökkenés is, iparágak kerülhetnek bajba a multik kivonulása miatt, a mezõgazdasági vállalkozók rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, de ezt mind gondosan elhallgatják, lényegében azért, hogy ne kelljen semmilyen politikai célt megjelölni. Ha pedig nem kell ilyen célt megjelölni, akkor elég annyit hajtogatni, hogy csatlakozzunk az unióhoz, utána majd csak lesz valami.
- Ugrás a sötétbe?
- Így van. Ez teljesen felelõtlen politika. Ha fel akarnák készíteni az országot a csatlakozásra, nem állítottak volna le olyan programokat, amelyek éppen a kis- és középvállalkozások megerõsítését szolgálták. A csatlakozás elõnyei az ország számára csak hosszú távon érvényesülhetnek, rövid távon csak a hátrányokat érzékeljük majd, és ez biztosan sokként fogja érni a társadalmat.
- A szocialisták mára az SZDSZ-t is integrálták, valójában mint önálló politikai tényezõt meg is szüntették. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kormányzó másfél párt jóformán csak érdekszövetségként mûködik.
- Igen, az MSZP-t ma már nem pártként, hanem gazdasági-politikai érdekszövetségként lehet megérteni, ha elemezni akarjuk. Egyfajta "politikai bûnszövetkezetté" vált, ami addig mûködik, amíg van mit elosztani. Ez kormányzati helyzetben ideig-óráig megy, de manapság a társadalom részérõl egyre nagyobb a nyomás, sokkal kevésbé tûri a korrupciós ügyeket, és amikor csökkennek a források, egy ilyen érdekcsoportban az óhatatlanul feszültségeket kelt.
- Milyen folyamatok zajlanak ezalatt a jobboldalon?
- Úgy látom, hogy a politikai jobboldal is válságban van. Ennek van egy általános oka, hogy az egész magyar politikai elit erkölcsileg is és intellektuálisan is elhasználódott, úgy tûnik, mintha ebben az elitben már nem lenne több, és ez a jobboldalra vonatkozóan is igaz. Lényegében mindegyik jobboldali párt erodálódott, erkölcsileg és intellektuálisan elhasználódott. Most éppen az MDF vezetõi, Dávid Ibolya és Herényi Károly tettek olyan lépéseket, amelyek következtében nyugodtan leírhatjuk a leltárból az õ pártjukat is. Lehetetlen, hogy ezután ne törjön ki komoly válság, a feszültségek már elérték azt a szintet, amibõl könynyen pártszakadás lehet. Nem maradhat következmények nélkül, ha egy pártnak, amelyiknek jobboldali szavazórétege van, két vezetõ politikusa a baloldalt kiszolgáló, felelõtlen, narcisztikus politizálást folytat. Ily módon egyetlen ütõképes párt maradna, ez lenne a Fidesz, de én úgy látom, hogy a Fideszen belül még nem néztek szembe a vereség okaival. Még senki nem mondta el a magyar társadalomnak, hogy mi és hogyan is történt valójában. Az nem válasz, hogy a küldöttgyûlés elfogadta a választási vereség okairól szóló beszámolót, meg hogy aki kérdezni mer, az nem ismeri a Fideszt vagy áruló. Az ehhez hasonló szánalmas magyarázatok olcsó kibúvók.
- Mi lehet ennek az oka?
- A Fidesz megújulásának gátját én két személyben látom. Az egyik az egyébként korrekt és jó képességû Áder János, aki sajnos már jó ideje biztosítja, hogy Wermer Andrásnak és holdudvarának komoly befolyása legyen a pártban. A választási vereség egyik döntõ oka az Ezüsthajó és a Happy End Kft. mûködésében keresendõ. Ezt minden további nélkül ki merem jelenteni, és úgy érzem, hogy ezért személyesen Áder János felelõs. Gyászos szerepet játszott Kövér László is , aki egyébként közel áll(t) hozzám, sok mindenben egyetértek is vele, ugyanakkor mint elemzõ és mint magyar polgár nem tudom megbocsátani neki, hogy az egyik illetékes döntéshozóként nem alakította ki a jobboldali Magyarország infrastruktúráját a polgári kormány idején. Ez szerintem történelmi bûn. Ô volt a felelõs a Fidesz megszervezéséért is, ezt sem tette meg. Nem beszélve arról, milyen rossz taktika örökösen szidni a kommunistákat és aztán nem tenni semmit. Ezt éppen fordítva kell csinálni. A rendszerváltozást végre be kellene fejezni, ami személycseréket is jelent. El kell mozdítani a kulturális és gazdasági életben vezetõ pozíciókat betöltõ kommunistákat, hiszen ezek az emberek erkölcsileg, szakmailag alkalmatlanok arra, hogy abban a pozícióban legyenek, amelyben vannak. Nem ijesztgetni kellett volna õket, hanem leváltani.
- Mi volt az oka, hogy a Fidesz nem tette meg ezeket a lépéseket?
- A belsõ megosztottsága. Ugyan formális politikai támogatottság nélkül, de érezhetõen végig jelen volt a Fideszben egy balliberális politikai vonal és logikusan éppen a média és a kultúra területén hatott ez az irányzat. Ennek egész egyszerûen az az oka, hogy jó néhány fideszesnek családi háttere, személyes érintettsége, neveltetése, kapcsolatrendszere miatt nem tetszett, hogy a Fidesz liberális pártból jobboldali párttá vált. Ilyen túlsúlyos baloldali erõvel szemben nem lehet liberális elvekre politikát építeni. Egy ilyen erõt csak egy szervezett jobboldal verhet meg. Aki középre áll, nevetségessé válik, az a két lövészárok között, a senki földjén emelgeti a zászlót. A jobboldalnak komoly esélye van 2006-ban. Abban biztos vagyok, hogy a miniszterelnököt Orbán Viktornak fogják hívni, csak azt nem tudom, milyen politikai szervezetek lesznek körülötte. Tudom, hogy ez brutálisan hangzik, hiszen sokan kötõdnek érzelmileg a Fideszhez, de a politika nem az érzelmek világa. Az a véleményem, hogy egy kifejezetten radikális, jobboldali értékeket valló pártra van szükség, a jelenlegi Fidesz pedig erre a szerepre nem alkalmas.
- Kemény szavak...
- Ron Werber tehetségesebbnek bizonyult Wermer Andrásnál, aki félreértette a helyzetet, hiszen õ és társai nem ismerték a magyar társadalmat, nem voltak kellõ gazdasági, pszichológiai és szociológiai ismereteik. Ezért az a kampány, amit a választásra terveztek, maga volt a csõd. A pozitív kampány elmélete úgy butaság, ahogy van. Amikor van egy masszív politikai ellenfelem, aki minden eszközt igénybe véve kampányol ellenem, bûn nem válaszolni a rágalmakra, vádakra. Az, hogy ehelyett saját értékeimet emlegessem meg önmagamat dicsérgessem, enyhén szólva komikus. De ez szerintem a világon sehol sem mûködik, úgyhogy jobb lett volna, ha Wermer és társai nem találnak ki semmit, hanem a Fidesz a szakkönyveknek megfelelõen egy klasszikus politikai kampányt folytatott volna. Meggyõzõdésem, hogy ebben az esetben ma kétharmados többségünk lenne a parlamentben. Mert egy Orbán Viktorra épített, határozott politikai kampánnyal a padlón lévõ politikai ellenfelünk nem tudott volna mit kezdeni. Áder János kampányfõnök és Wermer András hibája, hogy nemcsak fölkeltek, hanem le is tudtak gyõzni minket. Erre én igazából nem látok mentséget. Sajnálatosan keveset hallunk arról, hogy ennek lennének személyi konzekvenciái. Azoknak, akik õt támogatták, most félre kellene állniuk, mert megbuktatták a jobboldalt.
- Négy évig Orbán Viktor miniszterelnök fõtanácsadója volt. Miért csak most kritizál?
- Bizonyos fokú felelõsség nyilván engem is terhel, de nem árt, ha tisztázzuk: én csak tanácsadó és nem döntéshozó voltam. Talán a legújabb kötetem, A kettészakadt ország meggyõzõen bizonyítja, hogy sok mindent már korábban is szóvá tettem. Tanácsot egyébként bárki adhat. Most jelentõs átalakulások elõtt állunk, amiknek a tétje óriási. Még egyszer nem szabad elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt elveszítettük a választásokat. Hatékony, egymással összefogni képes jobboldali erõkre van szükség. http://www.demokrata.hu/
Jelenleg a Magyar Demokrata 2003/11. száma olvasható
|
|
|
iszalag |
2003. május 15. 11:30 | Sorszám: 349 |
|
ha boszankodni (az Uton állók kifejezés miatt) és nevetni akartok a szellems Szanyit kifigurázó kép miatt: Inkognitó Ergó Sumák válasz erre | adatok | e-mail 2003-05-14 23:21:32 (24120)
Úton - állók ilyen vicces nevet találtak ki a (2) TV - ben.
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9024233&uq=24141
|
|
|
iszalag |
2003. május 14. 23:23 | Sorszám: 348 |
|
Bencsik András: levélcímünk: 1243 Budapest, Postafiók 592., és kérjük, hogy írják rá a borítékra, hogy Sajtóklub. Lehet telefonálni, van egy üzenetrögzítös telefonunk, így hangzik: (06/1) 354-2021; és még egy e-mail-címünk is van, mert ilyen fejlettek vagyunk, az pedig így hangzik: sajtoklub@freemail.hu. Köszönjük szépen a figyelmüket, viszontlátásra egy hét múlva ugyanekkor. http://www.nemzetor.hu/cikk.php?cid=237
|
|
|
iszalag |
2003. május 14. 19:21 | Sorszám: 346 |
ok, sajnos elsiettem,
sajnos máshová is feltettem
nagyon feldühitett és elkeserített
|
|
|
iszalag |
2003. május 14. 19:02 | Sorszám: 344 |
|
a Gondola mai publicisztikáját idéztem: Elfogadhatatlan, hogy megtörténhetett! (bármit tesz, botrány, amit Ártunk és Ormányunk tesz, szvsz!
|
|
|
iszalag |
2003. május 14. 18:59 | Sorszám: 343 |
A csíki székely
kést vágna a magyarba Akit – társaival együtt – helikopterről derítettek fel a határőrök.
Akit munkán értek a szőlősorok között.
Akit Soltvadkert és Kecel környékén gyűjtöttek be húsvét vasárnapján.
Akit az idegenrendészeti eljárás során a belügyi szervek megbilincselve toloncoltak a magyar-román határra.
Aki a magyar szőlősgazda „Hasalj!” kiáltására hiába vetette magát a földre. A Nivá-n érkező honvédek elől nem volt menekvés. Román, odavaló roma és romániai magyar társaival együtt zsuppolták ki az országból. Állítólag az anyaországból. Mert munkát vállaltak. Idénymunkát és illegálisan. A 2002-es év végén hozott végrehajtási utasítás keretében a „mélységi migráció” felszámolására mozgósított erők elől nem volt menekvés. Bezsuppolták a csíki székelyt is román, cigány és magyar társaival. Az előállítás során néhányukról még fényképet is készítettek. Köröző képet. A rajtakapott és kiutasított csíki székely évekig nem jöhet Magyarországra. Az anyaországba. Pedig most is majdnem megúszta. Már egy hónapja végezte idénymunkáját a keceli gyümölcsösben és a szőlőben. Minden eltervezett. Mit vesz, mit visz az otthoniaknak. Mert küldeni már küldött a családnak ezt-azt. A családnak, amelyiknek ő a feje. Az eltartója. „A bicskát vágom az első magyarba, akit Csíkban találok!” A csíki székely megszégyenítve és fizetségétől megfosztva szűrte a foga között a szót a határ túlsó oldalán. Ahol nem kesztyűs kézzel várta a fogadóbizottság. „Azt kaptátok, amit érdemeltek!” – a román határőrök és belügyisek a végén még kajánul meg is jegyezték: „No, Domnule, ti mégis csak a mi magyarjaink vagytok.” Erre már csak összegyűlt nyálát tudta kiköpni az út menti porba. Az átizzadt ing meghidegedett a hátán: „A bicska csak maradjon csukva, mint a szájam, ha a magyar himnuszt éneklik.” A „Nyújts feléje védőkar”-t, a „Balsors, akit régen tép”-et, a „Hozz reá víg esztendőt”. A csíki székely hazafelé vette útját és hátat fordított Magyarországnak. Hátat a szőlősgazdának, aki januárban – több hetes utánjárással – nem tudta és nem is akarta elintézni a munkavállalási engedélyét a magyar hatóságoknál.
Hátat fordított azoknak a hatóságoknak, amelyek szerint már az év elei télben pontosan meg lehet mondani, mikor lehet kinyitni és metszeni a szőlőt, kiültetni a melegházakból a palántákat. A békési szőlők 40-50 százaléka még most, május közepén sincs rendbe téve. A csíki székely hátat fordított azoknak, akik a helyi gyors és egyszerű ügyintézés helyett centralizálták a munkavállalási engedélyek kiadását. Lakhatási engedély- és tulajdonosi lap-tortúrává, országos munkaügyi központ illetékességgé és külföldi konzulátus esetté avatták az ő kenyérgondját. Hátat fordított Burány Sándor miniszternek, aki a soltvadkerti polgármesternek az áprilisi megkeresését az ügyintézést egyszerűsítendő – elutasította. A hátát mutatja székelyünk a szakminisztérium politikai államtitkárának, Szanyi Tibornak, akit egyáltalán nem hat meg ez a „lírai hangulat”. Szanyi úrnak „az élet szikár valóságára” kell ügyelnie, és ez az ő előadásában „1 millió hiányzó munkahely megteremtését célozza” a magyar vidék valóságában. Szerinte ennek a célkitűzésnek a megvalósítását veszélyeztetné az osztrák vagy a német példa követése. Az a gyakorlat, amikor az osztrák meg a német gazda a saját önkormányzatához fordul, idénymunkások foglalkoztatása ügyében. A mi 11 ezer forintos járulékos költségeinkkel szemben nevetséges összeget, magyar pénzben kifejezve napi 250 forintot kell csupán leperkálnia, és alkalmazható az idény-vendégmunkás a kertészetekben, a munkaigényes spárgaföldeken. Hátat fordított a csíki székely Kovács László úrnak, a magyar külügyminiszternek és pártelnöknek. Annak, akinek a Kedvezménytörvény megszavazását követő hisztériakampánya „25 millió magyarországi román munkavállalóról” – időzített bombának bizonyult. Időzítettnek, amely a mi székelyünk és társai alatt most, ezekben a hónapokban robban. Jobb is, ha csíki emberünk csukva hagyja a bicskáját. Legalább is Kovács László pártelnök Úrnak jobb, bár ő – egészen bennfentes körökből származó értesülések szerint – inkább Brüsszelbe, Londonba és Washingtonba készül elhúzni a csíkot. Nem pedig Csíkba. - szil -
|
|
|
iszalag |
2003. május 12. 23:51 | Sorszám: 342 |
|
egy vadonatúj hir, az indexről kopizva.. volante válasz erre | adatok | e-mail 2003-05-12 23:15:32 (1)
"Tudományos szenzáció: izlandi geológusok a gellérthegy alatt geotermikus energiaforrás után kutatva, a világ jelenleg ismert
legnagyobb koolajkészletét fedezték fel, amely kiterjedésében pontosan követi Magyarország határait. Fehérházi sajtószóvivo a hírre reagálva kijelentette, hogy az Egyesült
Allamok egész katonai erejével, akár ENSZ-felhatalmazás nélkül is felszabadítja az éhezo magyar népet a Ron Verber féle választási
csalással hatalomra került gaz diktátor, Medgyessy terrorja alól és azonnal a Dunára vezényelt 10 repülogéphordozó anyahajót. Közölték továbbá, hogy bizonyítékaik vannak arról, hogy Medgyessy titkos vegyi, biológiai és
atomfegyverprogramot folytat a történelmi Magyarország területének kétharmadát megszállva tartó országok ellen."
|
|
|
iszalag |
2003. május 12. 21:45 | Sorszám: 341 |
|
azindexről -hátha hamarosan eltűnik... exlexman válasz erre | adatok | e-mail 2003-05-12 20:54:56 (44)
Best of Üvegzseb 2002 (Összeállításunk a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, a Gondola, az Index, az Origó internetes portálok, a Magyar Hírlap és a Népszabadság hírei alapján készült.)
2002. december 31-én a Medgyessy-kormány immár 219 napja dolgozott időt, energiát, törvényeket, és az ellenzéket nem kímélve a mindenki számára átlátható, üvegzsebű jogállam létrehozásán. Ez idő alatt a következő említést érdemlő események jelezték az üvegzseb-program mérföldköveit.
Üvegzsebű szakemberek:
Erős János kinevezése a Magyar Fejlesztési Bank élére. Azé az Erős Jánosé, aki a K&H Bankban 3,5 milliárdos nyereség helyett 4,4 milliárdos hiányt produkált, viszont Medgyessy Péter vadász-partnere.
Zdeborsky György kinevezése szintén oda. Azé a Zdeborsky Györgyé, akinek a vezetése alatt a CIB Bank segítséget nyújtott az orosz Gazprom csoport egy offshore cégének a magyar stratégiai vegyipar felvásárlásához, amit utóbb az Orbán-kormány akadályozott meg. (Borsodchem-botrány)
Apró Piroska kinevezése a privatizálandó Budapest-Airport Rt. elnök-vezérigazgatójává. Apró Piroska az egykori MSZMP PB-s kádárista pártfunkcionárius Apró Antal lánya, az utolsó pártállami kormány külkereskedelmi miniszterhelyettese, az Altus-birodalom tulajdonosának Gyurcsány Ferencnek az anyósa.
Bodnár Zoltán kinevezése a Nemzeti Autópálya Rt. élére. Azé a Bodnár Lászlóé, aki szintén a CIB Bankban, Zdeborsky György mellett részt vett a Gazprom bújtatott felvásárlási akciójában, amit utóbb a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete törvénysértőnek minősített. Újabban Bodnár Zoltánt, mint a PSZÁF jövendőbeli elnökét említik, feltéve, hogy sikerül a jelenlegi elnököt, Szász Károlyt ellehetetleníteni valahogy.
Pál László kinevezése a Magyar Villamos Művek Rt. élére. Azé a Pál Lászlóé, aki MOL vezérigazgatóként áron alul privatizálta a MOL Rt.-t, több tízmillió értékű opciós részvényre is szert téve a művelet közben.
Huszty András kinevezése a MALÉV Rt. élére. Azé a Huszty Andrásé, aki kb. 400 millió forintos kárt okozott a Magyar Fejlesztési Banknak azzal, hogy 1996-ban egy ismerősétől a bank pénzéből megvásárolta a volt tihanyi MSZMP üdülő hasznavehetetlen berendezését.
Gyurcsány Ferenc kinevezése a miniszterelnök vezető tanácsadójává. Gyurcsány Ferenc a KISZ Központi Bizottság egykori titkára, ma 3,5 milliárdos magánvagyonnal a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyar listájának 50. helyezettje, az Altus cégbirodalom tulajdonosa.
Salgó László kinevezése országos rendőrfőkapitánnyá. Azé a Salgó Lászlóé, aki a 80-as években a III./III.-as politikai rendőrség részére írt jelentéseket a hazai ellenzékiek tevékenységéről.
Dobrev Klára kinevezése az 1500-1600 milliárd forintnyi uniós pénzt kezelő-koordináló Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának elnökhelyettesévé. Dobrev Klára Apró Piroska lánya, Gyurcsány Ferenc felesége.
Virág Attila kinevezése a MALÉV felügyelő-bizottságának elnökévé. Virág Attila a Tocsik-botrány idején az ÁPV Rt. SZDSZ által delegált elnökhelyettese, résztvevője a Tocsik Mártával folytatott tárgyalásoknak, később az általa alapított Társadalmi Párbeszéd Alapítvány is részesült a sikerdíjból. Emellett Virág Attila a Gyurcsány-féle Altus csoporthoz tartozó Perfekt Audit Rt.-ben is igazgatósági tag.
Benedek Fülöp kinevezése a Nemzeti Földalap Kht. élére. Benedek Fülöp a Horn-kormány földművelésügyi minisztériumában volt közigazgatási államtitkár és nem mellékesen a Tiszapüspöki Aranykorona Rt.-ben volt Medgyessy Péter üzlettársa.
A kistérségi megbízottak teljes körű leváltása. A helyükre egytől egyig MSZP tagok kerültek pályáztatás nélkül, néhol olyan, aki a kampányban, mint plakátragasztó vett részt... A kistérségi megbízottak milliárdos nagyságrendű helyi beruházások sorsát befolyásolják, így óriási volt a tiltakozás, de Nagy Sándor területfejlesztési államtitkár az egész eljárást rendben lévőnek minősítette.
Közbeszerzés felsőfokon:
Nyílt közbeszerzés nélkül 150 millió forintért bízták meg a Proware Kft.-t a Magyar Fejlesztési Bank átvilágításával. A Proware nem tagja a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának, így nincs jogosítványa könyvvizsgálói tevékenység elvégzésére, de ennek ellenére további megrendeléseket is kapott, továbbra is nyílt közbeszerzés nélkül, ki tudja milyen összegben. A sajtó hónapokig bombázta az olvasókat a Proware "szenzációs leleplezéseivel", utóbb azonban még Keller László is hasznavehetetlennek minősítette a Proware jelentéseket.
A kormányzat 44 millió forintból népszerűsítette a 100 napos program állítólagos 100 %-os teljesítését. A kommunikációs feladat elvégzésére nyílt közbeszerzés nélkül választották ki az MC Média nevű céget, amely az SZDSZ kampánycége volt.
Nyílt közbeszerzés nélkül készíttették el az Oktatási Minisztérium új lógóját és grafikai arculatát a Fatér Barna által tulajdonolt Nemo Design Kft.-vel, amelyben tanácsadóként Geszti Péter is működik. Ugyanez a cég szintén nyílt közbeszerzés nélkül készíthette el az Informatikai Minisztérium új grafikai arculatát és honlapját. Hírek szerint Nemo Design vezényli le az összes SZDSZ-es minisztérium arculatváltását - ki tudja milyen összegért.
Nyílt közbeszerzés nélkül készíttettek új grafikai arculatot a Hallgatói Információs Központ számára, az egyébként nemrég elkészült helyett. A Hallgatói Információs Központ Magyar Bálint által kinevezett új igazgatója Horváth Ádám, aki nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, viszont ügyvezető a Geszti Péter, és Fatér Barna tulajdonában lévő Multinova Kft.-ben, valamint szintén Geszti Péterrel és Fatér Barnával együtt társtulajdonos a NEO Internet Kft.-ben, amely az SZDSZ honlapját készíti. Horváth a Hallgatói Információs Központ új grafikai arculatának elkészítésével üzlettársa, Fatér Barna cégét bízta meg.
Gyorsított eljárásban döntöttek az október 23-i kormányünnepségek kommunikációs és szervezési munkáinak lebonyolításáról. A nyertes a Gála Party Service Kft, a sajtókapcsolati és PR-munkát pedig a volt moszkvai tudósító Hardy Mihály által fémjelzett HardNews végezte.
Nyílt közbeszerzés nélkül vásároltak a Honvédség számára 500 db a német hadsereg által kiszuperált tehergépjárművet és buszt. A vétel minden bizonnyal milliárdos nagyságrendű összegét nem hozták nyilvánosságra, az egész ügyletet 10 évre titkosították.
A Fővárosi Önkormányzat összesen egy milliárd forinttal fizetett többet egyes útfelújítási munkálatokért, mint amennyit az adott pályázatokon induló Vegyépszer Rt. és Mahíd 2000 Rt. ajánlott. Csak a Haller utcai felújításnál is 300 millióval voltak olcsóbbak a magyar cégek, mint a nyertes, jól ismert külföldi cégek.
Nyílt közbeszerzés nélkül döntöttek a 2002. augusztus 20-i tűzijátékot lebonyolító cégről. A tűzijátékot egy offshore cégek által birtokolt társaság, a Multimédia Concerts vezényelte le. A meghívásos pályázaton résztvevő további két cég is a Multimédia Concerts tulajdonosainak érdekkörébe tartozott. A tűzijáték költségvetése 250 millió forint volt. Ugyanannyi, mint egy évvel azelőtt, amikor a balliberális ellenzék még azt állította, hogy 30 millió forintból is lehetett volna tűzijátékot csinálni.
Nyílt közbeszerzés nélkül döntöttek a Kossuth-emléknapot lebonyolító cégről. A költség 132 millió forint, a kulturális minisztérium megtagadja a felvilágosítást a nyertesekről. A Parlament előtti ünnepségen néhány száz ember vett részt.
A Fővárosi Önkormányzat által az Erzsébet-híd korrózióvédelmére kiírt pályázaton a jelentkező magyar cég helyett a francia érdekeltségű Hídépítő Rt. nyert egy 440 millió forinttal drágább ajánlattal. A Közbeszerzési Döntőbizottság ezért utóbb 100 ezer forintra büntette Demszky Gábort és 1 millióra Fővárosi Önkormányzatot, de a sajtó negligálta a hírt.
Nyílt közbeszerzés nélkül készíttették el a csőd szélén álló Magyar Televízió két csatornájának új lógóit Fatér Barna és Geszti Péter érdekeltségében működő Nemo Design Kft.-vel... A televízió vezetője utóbb 40 milliót ismert el az arculatváltás költségeinek, de szakértők szerint két televíziós csatorna arculatváltását az összes járulékos költséggel (például az arculatváltást beharangozó reklámkampánnyal együtt) körülbelül 100 millió forintos összegből lehetett végrehajtani.
A Fővárosi Önkormányzat többmilliárdos útépítési pályázatán előre tudhatók voltak az egyes útszakaszok nyertesei, amelyek a már ismert osztrák és francia érdekeltségű cégek. A szocialista-szabaddemokrata többségű fővárosi közgyűlés nem szavazta meg az üggyel foglalkozó vizsgálóbizottság felállítását. Katona Kálmán vizsgálatra kérte fel Keller Lászlót, de ő visszautasította a felkérést. A pályázatokat az előre megjósolt cégek nyerték.
A Millenáris Kht. új vezetője, Mizsei Zsuzsanna nyilvános közbeszerzés nélkül, többmilliós megbízást adott az ECON Trust Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nek, hogy tanácsadóként segítse a Millenáris közbeszerzéseinek lebonyolítását. Az Econ Trust vezetője Tunyogi László, aki az Altus csoporthoz tartozó Perfekt Rt.-ben is érdekelt, a felesége, Akócz Klára pedig Medgyessy Péter munkatársa.
Az autópálya-építésekről először nyílt közbeszerzés nélkül, meghívásos pályázattal próbáltak dönteni, melyre csak a szocialista és szabaddemokrata koalíció által preferált osztrák és francia útépítő cégeket hívták meg, amelyek ekkor 21 milliárddal alacsonyabb árat adtak, mint a pályázatra be sem engedett Vegyépszer korábbi ajánlata. Utóbb, a közfelháborodás miatt mégis nyílt közbeszerzést írtak ki, de az előminősítő eljárás feltételrendszerét úgy alakították ki, hogy csakis a szocialisták és szabaddemokraták által preferált osztrák és francia útépítő cégek indulhassanak el rajta. Ajánlatuk viszont, alig 5 hónappal a korábbi ajánlat után, 19 milliárddal nagyobb összegről szólt, így már csak 2 milliárddal volt alacsonyabb, mint a Vegyépszeré, akik ismét nem adhattak be árajánlatot.
Nyílt közbeszerzés nélkül, egyetlen "versenyző" meghívásával bérelt a Miniszterelnöki Hivatal új irodát a Területfejlesztési Hivatalnak a budai Hattyúházban 240 millió forintért. A Hattyúház tulajdonosai egyébként a Tocsik-ügyben elhíresült Vektor Rt. volt tulajdonosai. A MEH utóbb az eljárást jogszerűnek minősítette, de azért elfogadta a hivatal elnökének, Hajdú Attilának a lemondását, akit "büntetésből" a Magyar Fejlesztési Bank felügyelő-bizottságába helyeztek el. Az ügyben végzett vizsgálat eredményét, az előzetes ígéretekkel szemben nem hozták nyilvánosságra.
Nyílt közbeszerzés nélkül döntöttek az 50 millió forintos Kossuth téri jégpálya kivitelezéséről. A nyertes a Szín-Lap Bt., egy MSZP-s képviselő szüleinek a cége, amely még sohasem végezett ilyen feladatot, s amely végül egy osztrák alvállalkozóval készíttette el a jégpályát. Keller László megtagadta az ügyben a vizsgálatot, mondván, hogy nem ér rá 5-10 milliós ügyekkel foglalkozni.
Puritán kormány:
A kormány 6,8 milliárd forintot költött mobiltelefonok vásárlására és 8 milliárdot irodabútorokra. Ezzel párhuzamosan az árvízkárosultak csak 70%-os kártérítést kaptak.
A kormány átlagosan 100%-kal emeli fel a miniszterek és államtitkárok bérét. Medgyessy Péter új fizetése havi 1.287.000 forint. Eközben a munkáltatókkal folytatott tárgyalásokon a kormány a munkáltatók javaslatánál alacsonyabb, 3%-os béremelést javasol.
A Miniszterelnöki Hivatal a korábbi 8 államtitkár helyett 13-at foglalkoztat, mellettük további 40 főt részesít államtitkári javadalmazásban. A MEH létszáma 450-ről 780-ra duzzad. A 13 államtitkárból csaknem minden MSZP-s régi, megbízható MSZMP-tag, ahogy a kormány is a "pártonkívüli" miniszterelnökével egyetemben az MSZMP pártapparátusában tanulta a politizálást.
Az Országimázs Központ helyett létrehozták előbb a Miniszterelnöki Hivatalon belül a Kormányzati Kommunikációs Központot, majd pedig az EU-kommunikációs Közalapítványt. Az Országimázs Központ 4,5 milliárdos költségvetéséből állítólag 2003 végéig gyermekétkeztetést finanszíroznak. Ehhez képest a Kormányzati Kommunikációs Központ 2002-es büdzséje 1,195 milliárd forint volt, 2003-ban 1,4 milliárd forintot kap a költségvetésből. Az EU-kommunikációs Közalapítvány pedig 2002-2003-ra összesen 2 milliárd forintot kap. Az mindösszesen 4,6 milliárd. Az Európai Uniós tárgyalásokon résztvevő kormánypárti képviselők alkalmanként mintegy 2 millió forintért repülnek haza és vissza, hogy biztosítsák a kormánypárti többséget a parlamenti szavazásokon.
A 2003-as költségvetésben 1 milliárd forintot állítottak be az üvegzseb program végrehajtására, azonban az üvegzseb-törvénycsomag 7 hónap alatt, a többszöri beharangozás ellenére sem készült el őszre, a benyújtott tervezetet november végén alkalmatlannak találta a kormány a parlamenti vitára. Az utolsó információk szerint a törvénycsomag talán valamikor májusban léphet életbe. Keller László az elmúlt hét hónapban két személyiségi jogi pert vesztett el rágalmazásért, és összesen 1,7 millió forintos kártérítésre kötelezték első fokon. Ezzel szemben egyetlen általa vizsgált ügyben sem sikerült még eljutnia az ügyészi vádemelésig, feljelentéseinek jelentős részét vagy a rendőrség vagy az ügyészség még a vizsgálati szakaszban elutasította - általában bűncselekmény hiányában (lásd az M3-as és M30-as autópálya építés vagy a Terror Háza, vagy Nemzeti Színház vagy a Hídember és a Bánk bán filmek, vagy a Magyar Építőipari Kht. körüli állítólagos korrupciós ügyeket vagy az APEH számítógép-rendszeréből állítólagosan eltüntetett Fideszes cégadatok ügyét).
Román lapinformációk szerint (Curentul) a Kempinsky szállodában december 1.-én lezajlott koccintás mellé a kormány, a státusztörvény újratárgyalásán majdan tanúsítandó állítólagos román engedékenység fejében lemondott az 1 milliárd dollár értékére becsült budapesti Gozsdu-ingatlan együttesről. A Gozsdu-vagyon átadását Magyarország eddig a trianoni szerződés következtében román kézbe került magyar értékek (ingatlanok, magánvagyonok stb.) visszaszolgáltatásához, vagy tulajdonosaik kártalanításához kötötte, amire Románia 82 éve nem hajlandó.
Medgyessy Péter az orosz államadósságról folytatott moszkvai tárgyalásán lemond arról a 76 millió dolláros összegről, amelyet az orosz fél teljesítettnek mond, de amelyet még a Horn-kormány idején az orosz államadósságot lebonyolító MSZP-közeli, Hujber Ottó és Máté László nevével fémjelzett cégek nem fizettek be a magyar költségvetésbe. A veszteség mai áron 18 milliárd forint!!!
Medgyessy Péter az árvíz idején a francia Riviéráról biztosította együttérzéséről a gátakon munkálkodókat, az év végén pedig Kubában fojtotta koktélba a hótól elzárt települések lakóinak nehéz sorsa felett érzett bánatát.
A május végi átadás-átvételkor 501,1 milliárd forintos államháztartási hiány az év végére 1572,2 milliárdra növekedett, ami a nemzeti össztermék (GDP) 9,4%-a. A költségvetés szerint 2003 végére ezt az értéket kell 4,5%-ra csökkenteni.
Pénzek ide-oda
100 millió forintot szavaztak meg a Medgyessy-villa biztonsági átalakítására, melynek elköltéséről nyílt közbeszerzés nélkül döntöttek. (Utóbb 40 millió forintos költséget ismertek el.)
2,6 milliárd forintos támogatás nyújtottak Medgyessy Péter régi barátjának és üzlettársának Alexander Mudurának a nagyváradi pláza építéséhez az Eximbankon keresztül.
A csőd szélén álló Magyar Televízió 10 milliós autókat lízingelt a köztévé politikai kurátorainak. Ugyanez a csőd szélén álló közszolgálati televízióban az elnöki jogkörrel jogsértően felruházott alelnök, Ragáts Imre fizetése 1,2 millió forint, az általa kinevezett Rudi Zoltán hírigazgató szintén ennyit keres. A tévé a kereskedelmi televízióktól elcsábított "sztárokkal" próbál meg a felszínen maradni. Ezek fizetései havi 700 ezertől, havi 2,4 millió forintig terjednek. A sztároknak a kereskedelmi csatornáktól való távozásuk miatt sokmilliós bánatpénzt kellene fizetniük, de meg nem erősített hírek szerint ezt is az MTV vállalta magára.
Demszky Gábor volt kampányfőnökének cége, a Sawyer Miller Group egy év alatt több mint 100 millió forint megrendeléshez jutott a Fővárosi Önkormányzat cégeitől, valamint a Fővárosi Önkormányzat által kiírt pályázatokon nyertes cégektől.
A hátrányos helyzetű kistelepülések támogatására a kormány 100 millió forintos kerettel létrehozta az Élhetőbb Faluért Programirodát, s vezetőjének a búzaégetési ügyben elhíresült Karsai Józsefet nevezte ki. Karsai tervei szerint a programiroda a későbbiekben 5-6 milliárd forint szétosztásáról dönt, de a támogatást az önkormányzatok bármiféle pályáztatási rendszer helyett a Karsaival folytatott személyes beszélgetés alapján nyerhetik el.
Az önkormányzati kampány idején megjelent, Demszky Gábor főpolgármestert népszerűsítő Pesti Est különszámot a Nemo Design Kft. tervezte. A Főpolgármesteri Hivatal állítása szerint a különszám elkészítése nem került közpénzbe, a Pesti Est finanszírozta. A Pesti Est nem erősítette meg a Főpolgármesteri Hivatal állításait.
Hasonló a helyzet a Fővárosi Dugó című lappal, amely eredetileg a főváros közlekedéséről tájékoztatja az autósokat, de amelyik a kampány idején Demszky Gábort népszerűsítette. A Főpolgármesteri Hivatal szerint a lapot a fővárosi útépítésekben részt vevő cégek finanszírozták, de ezek a cégek sem erősítik meg ezt az állítást. A lap nyomtatását a Nemo Design Kft. vezényelte le.
Ügyek, bajok:
Két nappal a választások megnyerése után szabadlábra helyezték a több tízmilliárdos áfa-csalással vádolt vecsési számlagyárost, aki az MSZP helyi elnöke, és az MSZP választmányának tagja volt, s akinek számláit az MSZP Köztársaság téri székházában is megtalálták. Novemberre az összesen 13 gyanúsított közül már egy sincs előzetes letartóztatásban. A nyomozást ugyan folytatták, de a nyomozás vezetőjét az óta háromszor is lecserélték, így eredmény természetesen nem születik.
Az APEH megszüntette a nyomozást a még 1995-ben, egy Hatzigiannisz Hrisztosz nevű görög állampolgár útlevelével fantomizált MSZP-közeli cég, a Kime-Net Kft. ügyében. Egy másik eljárás során kiderül, hogy Hatzigiannisz Hrisztosz és több görög társa egy MSZP-közeli, érdi vállalkozó strómanjai voltak és több volt MSZP-s cég eltüntetésében vettek részt. (Az ügyészség az APEH döntés ellenére tovább folytatja a nyomozást.)
A kőbányai önkormányzat 1 millió forintos költségvetési támogatást kapott az augusztus 20-i kőbányai tűzijátékra. Ám a rendezvény meghirdetett helyszínén, és időpontjában MSZP-s pártrendezvényt tartottak. A Kőbányai Hírek cikkben tájékoztatta olvasóit a történtekről, de a kőbányai önkormányzat a lapszámot bezúzatta.
Felszámolták az APEH nyomozóhatóságát, amelyik a rendőrséghez képest jelentősen magasabb felderítési mutatóval működött. A Defend Kft. elállt a másodfokú eljárástól, melyet Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus ellen indítottak hírnevük megsértése miatt, s amelyet első fokon 800 ezer forint kártérítéssel meg is nyertek. A Defend Kft. állami megrendeléseit sorban visszamondták, végül az állam, amely a Kft. többségi tulajdonosa is egyben, a cég végelszámolása mellett döntött.
A Transparency International 2002. augusztusában megjelent jelentése szerint évek óta először növekszik a korrupció Magyarországon. Keller László közpénzügyi államtitkár nem tulajdonított jelentősséget a hírnek, mondván, hogy "nem kell túl komolyan venni azt amit a Transparency International mond, hiszen nem magyar forrásokból dolgozik".
A fenti, alig 7 hónap alatt elért bámulatos teljesítményhez szintén gratulálunk a puritán, jogbiztos, de leginkább átlátszó Medgyessy-kormánynak!
exlexman válasz erre | adatok | e-mail 2003-05-03 19:11:21 (43)
Az MSZP stratégiája. Az alábbiakban egy levelező listáról érkezett levél olvasható, mely véleményem szerint rávilágít az MSZP stratégiájára, a választók reakcióira, és a sajtószabadság hiányára, valamint a kereskedelmi médiák befolyásoló tényére.
Véleményem szerint a levél akár a következő parlamenti választásokat is meghatározhatja. Aki foglakozik evvel a témával, aki alkalmazza ezeket a módszereket, akinek a kezében van a kereskedelmi média, az a győztes.
Meggyőzhetetlenek, a hülyeségükben is megingathatatlanok. Nézetem szerint ennek egy pszichológiai mechanizmus az oka. A környezetemben több pszichológus és pszichiáter dolgozik, és megkérdeztem tőlük: segítsenek megérteni, mi az oka annak, hogy iskolai végzettségtől függetlenül van ember, aki ha nem is tudja megmagyarázni, de ösztönszerűen érzi, hogy miféle agymosással kivánnak hatni rá a döntései meghozatalában, míg vannak - akár - több diplomás emberek is, akik képtelenek önállóan gondolkodni, saját tapasztalataik alapján mérlegelni és dönteni.
A pszichológusok kivétel nélkül mind ismerik az "agymosás" pszichikai mechanizmusát és eredményét bizonyos személyiségtipusoknál.
Nekem a következőképpen magyarázták el: vannak "függő" tipusú személyiségek, akiknek
kamaszkorukra nem sikerült a szülői hatalomról való teljes érzelmi leválás, ezért ez az embercsoport mindig igazodni fog a feljebbvalóihoz, eltúlzott mértékben tekintélytisztelő, könnyen befolyásolható. Ok pl. kiválóan hipnotizálhatók is.
Ezek a - személyiségfejlődésükben megrekedt - emberek a média legkönyebben elérhető célpontjai. Ok teljességgel nyitottak az irányításra, sőt el is várják, hogy irányítsák őket. (Persze ezek mélyfolyamatok és az egyénben nem tudatosulnak, legfeljebb rendkivül hosszú terápia után sikerülne, ha sikerülne pszichológiai értelemben is felnőtt személyiséggé formálódniuk.)
Az írott és elektronikus médiában a legfontosabb szerep éppen ezért a pszichológusoké: ők döntik el, hogy egy-egy reklám milyen hosszúságú legyen, ők választják ki az arcokat, megmondják a vágások idejét, a domináló színeket, stb. A pszichológusok kiválóan tudják, hogy milyen technikákkal lehet felkelteni nem létező vágyakat, igényeket. Persze ehhez nagyon fontos az ismétlés. Ezért van az, hogy pl. egy új termék új reklámját unos-untalan ismételgetik. Nem azért teszik ezt, mert szeretnek a gyártók sokat fizetni a reklámidőért, hanem azért mert csak az ismétléssel válik eredményessé a termék birtoklása iránti vágy felkeltése.
Nagyjából ezen eszközökkel célozták meg 1998 és 2002 között a pszichológusok vezényletével a "gyermekded" politikai közönséget a médiák. Minél többet és harsányabban nyomatják, hogy Orbán Viktor antiszemita, Simicska Lajos sikkasztó, a FIDESZ-nél korruptabb párt még nem kormányzott, stb. annál inkább elhiszik ezek a szerencsétlenek, hogy úgy van. A minden emberben tudat alatt működő agresszív ösztönöket hívták életre azzal, hogy megggyűlöltettek velük mindent, ami a FIDESZ-hez kapcsolódik. Ezt a legkönnyebben úgy érhették el, hogy mindenekelőtt Orbán Viktor személyét kellett megutáltatni, a többi - az asszociáció révén - már könnyen ment.
Iszonyatos nehéz az embert kibillenteni álláspontjából akkor, amikor érzelmi alapon már meghozott egy döntést. Egy kisérlet ismertetésén keresztül értették meg velem, hogy milyen "énvédő" mechanizmusok lépnek életbe, ha az egyénnek szembesülnie kellene a rossz döntésével.
A kisérletet autó-vásárlókkal végezték. A csoport tagjai saját maguk dönthették el számtalan fajtájú, életkorú, szinű, felszereltségű személyautó közül, hogy melyiket vásárolják meg. (A pszichológusok ismerték a felkinált autók életkorát, hibáit, stb.) Használatbavétel után néhány hónappal , amikor összehívták a csoportot és arról kérdezték, hogyan vannak megelégedve a vásárolt autóval: a csoport azon tagjainak 83 %-a is elégedett volt a választásával, akik úgy hitték, hogy vadonatúj autót vásároltak megkérdezték, hogy miért elégedettek, amikor ennyi a kocsival a gond, a legkülönfélébb hárításokat vetettek be. Egyszerűen elnyomták az autó hibáit és csak annak elhanyagolható pozitivumait emelték ki. Pl: rendkivül egyedi a szine, a légkondicionálás sokkal jobban működik, mint az előző kocsijában, a hátsó ülések sokkal kényelmesebbek, mintha azt a másik autót választotta volna, stb. Mindössze 10 % volt, aki egyértelműen beismerte, hogy bár új autót vásárolt, de a döntését megbánta, mert valójában egy ócskavas, ami csak bosszúságot okozott neki az állandó javítással és 7 % volt az ingadozók aránya, akik nem bánták meg ugyan a döntésüket, de ha még egy lehetőséget kapnának nem ezt az autót választanák.
A fenti kisérletből egyértelműen levonható a következtetés: az emberek jelentősebbik hányada (a kisérletben 83 %) még egyértelmű helyzetben sem engedi a tudatába, hogy rosszul döntött. Ragaszkodik a rossz döntéséhez, mert ha ezt nem tenné, önmaga előtti kudarcát kellene felvállalnia, ami viszont frusztrációt okoz.
Nos: hála a pszichológusoknak, Ron Werbernek és csapatának, ilyen aljas, mocskos módszerekkel érték el azt a paradoxont, hogy a társadalom perifériáján élő, legkiszolgáltatottabb rétegek juttassák hatalomra és tartsák ott azokat, akik miatt esélyük sem lesz a szélekről beljebb kerülni, szegénységükből kivergődni.
|
|
|
iszalag |
2003. május 12. 16:18 | Sorszám: 340 |
Ezért mondom néktek: ne aggódjatok!
FRIGYESSY ÁGNES
http://www.nemzetor.hu/cikk.php?cid=234 Beszélgetés Böjte Csaba ferences-rendi szerzetessel a dévai árvákról, édesapja börtön-haláláról valamint a szeretet erejéről. Böjte Csaba az árvák atyja. Ma már közel négyszáz árva, félárva, illetve családi fészekből kihullott gyermek felkarolását, nevelését vállalta Déván és Szászvárosban. A dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium lakói közül mintegy negyven gyermek kíséretében indult Csaba atya egyhetes magyarországi miszsziós útra április 22-én. A gyermekek csodálatos vers, népballada- és népitánc-bemutatóval köszönték meg a Magyar Katolikus Püspöki Kar által tavaly összegyűjtött mintegy 13 millió forintos adományt, mely nagyban hozzájárul tanulmányi munkájuk sikeréhez, növekedésükhöz, fejlődésükhöz. Magyarországi bemutatkozásuk során egy napot önökkel töltöttem Gödöllőn. Ezek a gyermekek testileg-lelkileg egészségesek. A szeretet csodára képes?!
– Örvendek, ha így látja. Csodálom, Isten milyen jó minőségű embereket teremtett. Szilágyi Domokos költő ezt így fogalmazta meg: "Mennyi mindent kibír a nyavalyás". Pedig sok nehézségen estek át ezek a gyermekek. Hiszem: arra születtünk, hogy épek, egészséges, boldogok legyünk ezen a földön.
– Csaba atya, egy évtizedes szeretet-gyakorlás és átadás után, hogyan látja: szeretetre csak szeretettel válaszolhatunk?
– Tegnap prédikáltam az emmausi tanítványokról. Milyen csodálatos Jézus gesztusa, aki az elszomorodott, elcsüggedt, elbátortalanodott tanítványok után siet, akik épp ott akarják hagyni az egész ügyet. Jézus utánuk megy és beszélget velük: nyugtatja, bíztatja, bátorítja őket. Isten ezt ma is megteszi újból és újból az emberiséggel. És mi is ezt kell tegyük. Az emberek útközben elfáradnak, elcsüggednek, reménytelenné válnak, de ha Jézus Krisztus szellemével – sokszor vérző szívvel –, melléjük szegődünk, segíthetünk, hogy talpra álljanak és erőt merítsenek.
– Csaba testvér! – így szólítják önt az árvák. Beszéljünk az első pillanatról! Meglátott az utcán egy csellengő gyermeket és úgy érezte, segítenie kell?
– Isten szerencsére nagy szívet teremtett belém, mindig vonzódtam a kisebb, az elesettebb felé. A ferencesek magukat kisebb testvérnek tartják. A világ kisebb testvérei akarnak lenni. Ennek jelentése: a kicsinyeket, az elesetteket támogatjuk és szeretjük. Hiszem, hogy ezen a földön a legnagyobb érték az élet. Mélyen megrendített, amikor tudatosult bennem: Kétezer évvel ezelőtt – hatalmi szóra – Betlehemben kioltják a gyermekek életét. Szent József választhatott hivatása, karrierje, barátai, az egész életformája és a Kis Jézus között. Szent József – bár nem övé vér szerint a Kis Jézus –, mégis az élet, a gyermek mellett döntött. Az egyetlen helyes döntést hozta meg. Ma is, aki nem az élet mellett dönt, nem a szeretet mellett dönt, nem a gyermekek mellett dönt, lehet, hogy nagyon gazdag lesz, de boldog soha.
– Csaba atya átélhette-e gyermekkorában a teljes családi együttlét örömét?
– Sajnos, nem. Édesapámat politikai okok miatt börtönbe zárták. Rólam csak úgy szerezhetett tudomást, hogy édesanyám három év múlva elküldte neki a kis, kék színű papucsomat a csomagban. Apám ekkor felujjongott: hűha fiam van! "Madárnyelven" tudta meg, hogy élek. Kiszabadulása után – a börtönben többször megverték és a hasnyálmirigye kifakadt –, másfél hónap múlva meghalt.
– Megrázó történet. Miért került édesapja börtönbe?
– 1956 után költeményeket írt. Egyik versében térről, farkasüvöltésről, és a közelgő tavaszról írt. Ezt "a rendszer elleni izgatásnak" minősítették a kommunisták. Emiatt kapott 7 évet, melyből 4 és fél esztendőt leült.
– Ezek szerint Csaba atyát egyedül nevelte az édesanyja.
– Igen. Ő nevelt, nagyszüleimmel együtt, nagy szeretetben.
– E drámai körülmény között született-e testvére?
– Igen. Édesapám – nagyon tisztelem őket, mert nagyon kevés idő adatott nekik, hogy szeressék egymást –, miután kiszabadult a börtönből, a rövid másfél hónap alatt fogant meg a hugom, aki apám halála után nyolc hónappal született.
– Hogyan érlelődött önben a gondolat, hogy pap lesz?
– Nekem nagyon fájt mindaz, ami Romániában történt a kommunista időkben. Egyfelől láttam azt a mérhetetlen rombolást, melynek annyi áldozata volt. Az egész rendszer: a kollektivizálás, az államosítás, a börtönbe zárások, nem vitték előbbre a világot. A kommunizmus nagy kitérő volt. A nyolcvanas évek elején, nem láttam más lehetőséget a világ megváltoztatására, mint, hogy tanuljak, pap legyek, és szolgáljam Istent. Ezáltal mosolyt hozhassak a földre.
– Tudomásom szerint Csaba atyát titokban szentelték pappá...
– A kommunista időkben, ha valaki templom körüli körökben mozgott, előbb-utóbb zaklatni kezdték. Én is jártam ifjúsági találkozókra, amikor házkutatást tartottak nálunk. Szegény anyám nagyon megijedt, mert apámat egy házkutatás alkalmával vitték el. Amikor a teológiára jelentkeztem, azzal kerestek meg, kizárnak a pártból. Mondtam nekik, nem vagyok párttag. Erre azt válaszolták: akkor kizárnak a KISZ-ből. Mondtam nekik, KISZ-tag sem vagyok. Próbáltak megfélemlíteni, de a püspökség felvett Gyulafehérvárra, és rendes körülmények között végeztem el a teológiát. A ferences rendbe jelentkeztem titokban 1982-ben, s erről a döntésemről csak a lelkivezetőm, az érsek, és a provinciális tudott. Ekkor már készültem a szerzetesi életre.
– Édesanyja örült-e, hogy Csaba atya a papi hivatást választotta?
– Azt hiszem, inkább féltett, nehogy apám sorsára jussak. Meg attól is tartott, vajon megállom-e a helyem? Szerencsére elmondhatom: édesanyám még él és az egyik legkedvesebb munkatársam.
– Csaba testvér 374 gyermek nevelését, gondozását vállalta. Milyen körülmények közül kerültek ezek a fiatalok a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégiumba?
– Mindegyikük sorsa más. De nekem természetes: ha valaki bekopog és segítséget kér, nyitott ajtóra talál. Általában ha a plébánosok, vagy az emberek látnak kószáló, csellengő gyermekeket, szólnak. Egyik gyermekünk például kiszökött otthonról. Az anyukája bezárta a házba. A kicsi, négy éves kislány nagyon félt, mert egerek futkostak a lakásban. Kiugrott az ablakon, s kószálása közben találtak rá. Három hét múlva került elő az édesanyja, s miután látta, hogy jó helyen van nálunk, ránk bízta a nevelését. Szeretném hangsúlyozni: igazából én csak "családfenntartó" vagyok. Egy-egy nevelő mellé kerül nyolc-tíz gyermek, így működik nálunk a "család". Persze, az én nyakamba is felülnek a gyermekek, de valójában egy-egy "szociális család" gondozza őket.
– Mennyire sérültek ezek a gyermekek, amikor odakerülnek a dévai kollégiumba?
– Mindig mondogatom nekik: ne nézegessenek vissza! Kell látniuk maguk előtt a célt, amely felé haladnak. A gyermek, ha sokat néz visszafelé és számbaveszi a bántásokat, veréseket, rúgásokat, vagy a megerőszakolását, menthetetlenül összecsap feje fölött a hullám. Fontos, hogy lásson maga előtt célt és azt próbálja megvalósítani. Ez a gyógyulás legjobb módja.
– És a sok-sok szeretet, amit kapnak a Kollégiumban.
– Igen, ez nagyon fontos. Érezze, hogy szeretik, értékelik, hogy ő is képes valamire. Hogy például ennyien megtapsolják Budapesten, Gödöllőn vagy Győrben. Ez mind gyógyít és erőt ad nekik álmaik szövögetésében.
– Papi jelmondatában Csaba atya hivatása világosan kirajzolódik, holott szolgálata kezdetén nem tudhatta: Isten ennyi teremtményét bízza majd gondoskodó szeretetére. Nem csodálatos ez a Gondviselés?
– Gyermekkoromban mindig arra vágytam, olyan házam legyen, ahová bárki bekopoghat. És ha bajban van, otthonra találjon. Fontos tudni: a gyermekek mellett befogadtam 80 fiatalt is, akik nevelik őket. Sokan munkanélküliek voltak, mások különféle gondokkal küszködtek. A Vatikáni Zsinat egyik gondolatát választottam papi jelmondatommá, mely így hangzik: "Isten azt akarja: az emberiség egy nagy családot alkosson és mindannyian egymásnak testvérei legyünk
|
|
|
iszalag |
2003. május 12. 10:22 | Sorszám: 336 |
|
Miért hagytuk, hogy ne igy legyen? Parlamenti expozé 2001. október 18.
Mélyen tisztelt elnök asszony, tisztelt képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a kezdeményezésért. A kormány nevében szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a mögöttünk hagyott több, mint három esztendőt itt, az ország nyilvánossága előtt összegezhetem. Nehéz három év sűrű munkájával eltelt időszakát a teljesség igényével összefoglalni. Láthatják, a kormány összegyűjtötte azokat a dokumentumokat – ez a halom itt előttem az asztalon ezt tartalmazza – amelyből, ha valaki ezeket végigolvassa, kirajzolódik, hogy mit tett, s miért tette azt a polgári kormány az elmúlt három esztendőben. Miután a világ divatja szerint ma már ilyen nagy paksamétákat nem elegáns dolog lapozni, ezért elkészítettük mindennek a CD változatát is. Képviselők is megkapták és az elektronikus kormányzás első bíztató jeleként a képviselők rendelkezésére is bocsátottuk. Engedjék meg tehát, hogy abból a föltételezésből induljak ki mondandómnál, hogy önök ezeket a dokumentumokat már ismerik. Amikor átfutottuk a mögöttünk hagyott három és fél esztendő történéseit, azt tapasztaltuk, hogy a napi viták gyakran a feledés homályába nyomják vissza a két-három évvel ezelőtti nagyon fontos döntéseket. Fölbuzdulva tehát az ellenzék kezdeményezésén, igyekszünk majd megtalálni a módját annak, hogy az elmúlt három és fél év döntéseit, azok okait és eredményeit szélesebb körben is és közvetlenül is eljuttathassuk az érdeklődő választópolgárokhoz. Bízom benne, hogy mindannyian tudják önök is, hogy lehetetlen egyetlen miniszterelnöki beszédben három és fél év munkáját összefoglalni, ezért, ha megengedik én a következő megoldást javaslom az önök számára. Én teszek egy kísérletet arra, hogy a fontosabb döntéseket, irányokat és szándékokat összegezzem, majd utána a fölkért hat tagja a kormánynak tíz-tizenkét percben egy-egy terület, fontosabbnak ítélt területnek a részletesebb ismertetését is bemutatja majd önöknek. Arra kérem az elnök asszonyt is, hogy fontolja meg, hogy milyen tárgyalási rendben lenne ez lehetséges, hiszen önmagában a miniszterelnök beszámolója nem lesz kerek. Kereknek a beszámolót akkor lehet tekinteni – minden emberi szellemi tevékenység szükségszerű korlátját is figyelembe véve – amikor a hat miniszter is elmondta a maga véleményét. Úgy hogy kérem elnök asszonyt, hogy belátása szerint, a célszerűségnek megfelelően találja meg a módját annak, hogy utánam valamikor, de összefüggő egészet alkotva Matolcsy miniszter úr, Harrach miniszter úr, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter asszony, Mikola miniszter úr, Pálinkás úr és Martonyi külügyminiszter úr is hozzá tehesse a magáét a teljes képhez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt elnök asszony.
1998-ban azért lépett hivatalba polgári kormány Magyarországon, mert az emberek változást akartak. Le akarták zárni a múltat és egy másik jövőt akartak a maguk számára. Ezért nem az előző koalíció kijavítására törekedtek, nem az előző kormánykoalíció működésének alapját jelentő régi kormányprogram kiigazítását kívánták, hanem egy - meggyőződésem szerint – a jövőhöz méltó másik kormányt, és az új évezredhez méltó kormányprogramot szerettek volna. Magyarország többsége rájött arra, mondhatom azt is, hogy rájöttünk arra, ha egyszer rossz vonatra szálltunk, nem segít, ha jó irányba kezdünk el rajta futni. Ezért a polgárok polgári kormányt bíztak meg akaratuk végrehajtásával. Valóban, ez nagy elvárás volt a polgári koalíciót alkotó pártokkal szemben, és komoly kihívást jelentett a polgári kormány minden tagja számára. Önök is tudják, hogy a polgárok döntésének eredményeképpen nem alakulhatott egypárti kormány Magyarországon, koalíciót kellett létrehozni, így létrejött a polgári koalíció. Az emberek akaratát, gondolatait összefoglaló választási programból – bizonyára emlékeznek rá, szabadság és jólét címet viselte – kormányprogramot formáltunk és utána hozzáláttunk a munkához. Tudva, az előbb elmondott elvárás a kormánnyal szemben rendkívül magas követelményeket támaszt. Most arra kérem önöket, hogy ennek a vitának a keretében közösen vegyük számba, hogy vajon mit is akartak az emberek, amikor úgy döntöttek, lezárják a múltat és egy másik jövőt indítanak el és mit sikerült ebből közösen, Magyarország polgáraival közösen, beleértve a köztársaság kormányát is, megvalósítani.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Úgy hiszem, hogy az emberek elsősorban azt akarták, hogy a közélet ismét róluk szóljon. Másképpen fogalmazva, hogy az legyen fontos a közélet, az állam, az Országgyűlés és a Köztársaság kormánya számára is, ami számukra a legfontosabb. És ez kétségkívül a család és a családban is elsősorban a gyermek, a gyermekek és az ő jövőjük. A szakmai fölmérések azt mutatják, hogy valamilyen okból a magyarok különös erővel vonzódnak a családi élet iránt. Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas azoknak a száma, akik azt mondják, hogy számukra az életükben a legfontosabb dolog éppen a családjuk. Amikor az asszonyokat kérdezik meg erről, akkor a fölmérésekből azt találjuk, azt tudjuk kiolvasni, hogy a fiatalabb hölgyek inkább három, mint egy gyermeket szeretnének, és ahogyan múlik az idő, a véleményük változik és végül inkább egy gyermekük lesz, semmint három. Számos oka van annak, hogy így alakul Magyarországon a családszerető ember élete. Az egyik ilyen ok az az, hogy a múltban az állam nem segítette őket ebben. Nem bíztatta, nem bátorította a gyermekvállalásra és a gyermeknevelésre. Éppen ellenkezőleg, nagyon sok magyar családban alakult ki az elmúlt esztendők során olyan meggyőződés, hogy ők a gyermekeiket éppen a kormányzatok ellenére, a kormánydöntések ellenére, a kormánypolitika ellenére igyekeznek a lehető legbecsületesebb módon vállalni és felnevelni. És bizony e vélemény nem nélkülözött minden alapot. Elegendő Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha fölidézzük, hogy csak 1994 és 98 között a családokat olyan támadások érték, mint például eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt, megszüntették a GYED-et és a családok százezreitől megvonták a családi pótlékot. Érdekes tény, amit szeretnék fölidézni itt önök előtt, hogy a Bokros-csomag bevezetésekor az elemzések azt mutatták, hogy amikor megkérdezték az egy gyermekes családokat, hogy a Bokros csomag befolyásolja-e őket a jövőre vonatkozó terveikben, akkor az egygyermekes családok 52 százaléka a Bokros csomag hírére azt válaszolta, hogy a további gyermekekre vonatkozó elképzeléseiket újragondolják.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezt a korszakot kellett lezárnunk és megindítanunk egy új időszámítást. Ennek érdekében a kormány először is világossá tette már a kormányprogramban, hogy a jövő szempontjából a gyermekek vállalását és nevelését tekintjük a legértékesebb dolognak. Ösztönözzük a gyermekvállalást, a gyermekek nevelését, taníttatását és ennek családi költségeit a magyar gazdaság teljesítőképességével arányban igyekszünk mérsékelni. E szándékunk valóra váltása érdekében a következő döntéseket hoztuk: a családi pótlékot ismét alanyi jogon, minden gyermek után megkaphatják a családok. Ez azt jelentette, hogy 150 ezer gyermek után járt ismét családi pótlék. Az iskolaköteles korban járó gyermekek esetében a családi pótlékot nem kapták meg automatikusan a családok, hanem átalakítottuk iskoláztatási támogatásra és csak abban az esetben kapják meg a gyermekek, illetve családjuk, hogyha a kötelező iskolai oktatás felé fönnálló szülői kötelezettségeiknek eleget tesznek. Akkor kapnak a szülők kézhez családi pótlékot, ha iskoláskorú gyermekeiket iskolába járatják. Szigorúan hangzó vélemény ez, szigorú döntés volt ez, de meggyőződésem szerint szükséges, ha helyes értékrendet szeretnénk hazánkban látni. A GYES – döntésünk eredményeképpen – ismét alanyi jogon jár. Újra bevezettük a GYED-et, a gyermekgondozási díjat, a mögöttünk hagyott esztendőben mintegy 60 ezer gyermek édesanyja maradhatott otthon a gyermekgondozási díjnak köszönhetően, nevelni gyermekét. Bevezettük a nagy vitákat kiváltó családi adókedvezményt, aminek eredményeképpen több mint egy millió család helyzetén sikerült javítani. Ezzel a megoldással megpróbáltuk összekapcsolni a munkát és a gyermeknevelést. Meggyőződésünk az, hogy az ország számára, mindannyiunk jövője számára azok a családok végzik a legértékesebb munkát, akik gyermekeket vállalnak, nevelik őket és e közben megpróbálják munkából fönntartani magukat és családjukat. Nyilvánvaló összefüggések vannak itt, amelyek teljes kibontása itt szükségtelen. De ha önök megnézik a számokat, láthatják: Magyarországon ma 1,3 az átlagos gyermekszám a családban. Minél jobb módú egy régió, annál alacsonyabb a gyermekek száma. Budapesten már csak 1,1 százalék, a fejlettebb nyugat-dunántúli részeken 1,2 – 1,3 százalék és a leghátrányosabb helyzetben lévő régiókban 1,7 százalék. Ezek a számok nyilvánvalóvá teszik, hogy Magyarországon az a családpolitika kívánatos, amely a gyermeknevelést és a munkavállalást megpróbálja összekapcsolni. Az elmúlt három évben kiterjesztettük a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. Ez azt jelenti, hogy ma 835 ezer, 835 ezer gyermek kap rendszeres gyermekvédelmi támogatást. Bevezettük a kiegészítő családi pótlékot, a szociálisan nehéz helyzetben lévő családokat megsegítendő és végezetül bevezettük az iskoláztatási támogatást.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországon még nagyon sok tennivaló van a családok ügyében. De meggyőződéssel mondom önöknek, hogy abba az irányba sikerült elindítanunk az ország életét, amilyen irányba a polgárok is vezetni szeretnék a sajátjukat. Magyarország még mindig szenved természetesen attól a bajtól, amit demográfiai problémának neveznek. Nem enyhíti a baj nagyságát, hogy egész Európa szenved ettől. Talán megkockáztathatom, hogy egész Európa beteg, hiszen az a társadalom, amely arra képtelen, hogy természetes úton, saját maga fönntartásáról gondoskodjék, az beteg, hanyatló társadalom, beteg és hanyatló civilizáció. Kétségtelen, hogy a kedvezőtlen tendenciákat még nem sikerült megfordítanunk, de jó irányba indultunk el. Ezt alátámasztandó, engedjék meg, hogy elmondjam önöknek, hogy 1980 óta a 2000-dik év volt az első olyan év, amikor nem romlottak tovább a népesedési mutatók. Ez azt jelenti, hogy 20 év után először csökkent a népességfogyásnak az üteme, 3000 gyermekkel született több, mint a megelőző esztendőben és a halálozások száma is 7500-al csökkent az előző évhez képest. Ez azt jelenti, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy 10 ezer megmentett élettel vagyunk többen az idén, mint lennénk, ha az előző tendenciák folytatódtak volna.
Tisztelt képviselőtársaim!
1998-ban az emberek vágya volt az is, hogy ismét becsülete legyen a tisztességes munkának. Ehhez három dologra volt szükség: először is, hogy a kormány tegye világossá, hogy a munka érték, és tűzze ki célul, hogy teljes foglalkoztatottságot szeretne elérni Magyarországon. Másodsorban érezzék az emberek, hogy a kormány megpróbál a tisztességes munkáért tisztességes bért fizetni, illetve olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy a magángazdaságban is egyre tisztességesebb bérekhez juthassanak a munkavállalók. A harmadik dolog pedig, amit a munka becsületének helyreállítása érdekében tennie kellett a kormánynak, az volt, hogy olyan helyzetet idézzünk elő, hogy egészséges és munkaképes emberek munka nélkül, állami segélyből ne tudjanak úgy megélni, mint ahogy mások tisztességes munkából teszik. Ha megnézzük e három teendő mentén a mögöttünk hagyott három esztendőt, a következőről tudom Önöket tájékoztatni. A kormány a kormányprogramban kinyilvánította, hogy Magyarország gazdaságának, gazdaságpolitikájának első célja az, hogy teljes foglalkoztatottságot érjünk e. A munkanélküli támogatások rendszerét átalakítottuk, a munkára bátorító eszközöket megerősítettük, ennek eredményeképpen csökkent is a munkanélküliség Magyarországon, jóval az Európai Unió átlaga alá. Sajnos azonban a teljes foglalkoztatottságot még nem tudtuk elérni, ezért még hosszú és nehéz küzdelmek várnak ránk, különösen a kevésbé fejlett megyékben. Bíztatónak mondhatom azt, hogy a lassabban mozduló megyékben is a mögöttünk hagyott egy-másfél esztendőben már vannak a munkanélküliség érzékelhető csökkenésére utaló jelek. A következő ciklusban is ezt a munkát szeretnénk majd folytatni. Tisztességes munkáért tisztességes bért. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök is emlékezhetnek arra, hogy az európai béreket összevetve a magyar bérekkel milyen sanyarú helyzetet láthattunk magunk előtt az elmúlt évtizedben. A magyar bérek még mindig messze elmaradnak az Európai Uniós bérektől, még hosszú esztendőkön keresztül lesz dolga az éppen hivatalban lévő kormányoknak, hogy az európai színvonalú munkáért az európai bérekhez egyre inkább közelítő béreket fizethessünk. De mindannyian láthatjuk, hogy a felzárkózás megkezdődött. Ha másból nem, hát a minimálbér emeléséből mindannyian láthatjuk ezt Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Örülök annak hogy az a vita, amely a minimálbér radikális emelése körül robbant ki, ma már szinte semmi sem maradt. Emlékeznek rá, hogy amikor 22 ezer forintról 40 ezer forintra emeltük egyetlen lépésben a minimálbér összegét, akkor ezt még sokan ellenezték, nem is sikerült létrehozni egy gazdasági összefogást e program mögött, a kormánynak egyoldalúan kellett ezt a lépést megtennie. A helyzet mára megváltozott, 2002. január elsejétől a minimálbér 50 ezer forintra nő, és immáron elfogadva a kormány érveit, a kormány is elfogadva néhány javaslatot a munkaadóktól és a munkavállalóktól, ezt a döntésünket már nem egyoldalú kormánydöntéssel, hanem a munkaadók, munkavállalók és a kormány közös döntésével válthatjuk majd valóra. (taps) És ma elmondhatjuk, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol egészséges és munkaképes emberek a munkájuk révén képesek boldogulni, ha segélyre várnak, rosszabbul járnak, minthogyha akár minimálbéren is, de megpróbálnának munkát vállalni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen egy ilyen elgondolás és kormányzati filozófia csak akkor emberséges, ha lehetőséget teremtünk arra, hogy közmunkákat végezzenek azok, akik a magángazdaságban nem tudnak munkához jutni. Be is vezettük a közcélú munka rendszerét Magyarországon, ma már a 10 ezret meghaladó azoknak a száma, akik ilyen közcélú munkákon dolgoznak és az előttünk álló esztendőkben szeretnénk tovább bővíteni a közcélú munkák lehetőségét. 1994 és 1998 között ha Magyarországot elhelyezzük Európa térképén a minimálbér szempontjából, akkor egy olyan kép rajzolódott ki a szemünk előtt Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy Magyarországon a minimálbér kevesebb, mint fele volt az Európai Unióban legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező országok teljesítményének. Portugáliának, Spanyolországnak, vagy éppen Görögországnak. Azzal, hogy a minimálbért immáron egy összefogás eredményeképpen 50 ezer forint magasságába sikerült emelni, jelentős lépést tettünk a minimálbér tekintetében is az Európai Unióhoz való fölzárkózásban. De a munkát még nem végeztük el, még sok feladat áll előttünk. És végezetül, a munka becsületének helyreállítása ügyében volt még egy teendője a kormánynak, amit engedjék meg, hogy úgy összegezzek, hogy a kormánynak világossá kellett tennie, hogy a magyar munkának is van becsülete Magyarországon. Ami azt jelentette, hogy a kormány bevallott célja volt és maradt, hogy azokat a munkákat, különösen az önkormányzati és állami beruházásokból megvalósuló munkákat, amelyeket mi magyarok is képesek vagyunk elvégezni, megfelelő minőségben és áron, azokat mi magyarok végezzük el. Ennek a szándéknak a jegyében a hidakat, a gátakat, az utakat, a vasutakat és a csatornákat egyre nagyobb arányban építik magyar vállalkozók. Szeretnénk, hogyha ez az arány a jövőben még tovább javulhatna. Tisztelt Elnök Asszony! Amikor arra gondolunk vissza, hogy mit is akartak az emberek 1998-ban, akkor a tisztességes munkán és a családok támogatásán túl azt is akarták, hogy legyen hol felnevelni a gyermeküket. Akiknek hosszabb az emlékezete, fölidézhetik, hogy az elmúlt évtizedekben az otthonteremtés ügyében szinte minden kormány kudarcot vallott. Nem csoda, hiszen ez nagy feladat, komoly kihívás. Minden kormánynak beletörött a bicskája és aki nem bicskával próbálkozott, hanem fejszével és azt vágta bele, annak bele is szorult. Ennek eredményeképpen a kormánynak ma sok milliárd forintot kell arra költenie, hogy az előző időszak elhibázott lakáspolitikájának eredményeképpen az OTP irányába eladósodott, kilakoltatás előtt álló, meggyőződésem szerint erkölcsi szempontból vállalhatatlan módszerekkel lehetetlen helyzetbe hozott családok megmenekülhessenek a kilakoltatás elől és valamilyen kormányzati segítséggel továbbra is fedél maradhasson családjuk feje fölött. Nyilvánvaló, hogy nem olyan otthonteremtési politikát szerettünk volna folytatni, amely néhány esztendő múlva ugyanehhez a helyzethez vezet. Ezért mi más irányba indultunk el. Két irányt választottunk. Először is egy összehangolt, kormányzati lépéseket tartalmazó otthonteremtési program eszközeivel, 1998-ban még 20 százalék feletti lakáshitel kamatokat 6 százalék körülire sikerült csökkenteni a mai napig. A másik irány pedig az volt, hogy az elmúlt tíz évben teljes egészében mellőzött bérlakás-programot felidézve, összefogva az önkormányzatokkal és az egyházakkal, ismét épüljenek bérlakások Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy sikerült egy olyan otthonteremtési programot létrehozni, amely természetesen nem oldja meg az összes magyar család minden lakásproblémáját. Tehát maradt még itt is teendő bőven. De egy olyan otthonteremtési programot sikerült létrehozni, amelyben részt vesznek a gazdasági élet szereplői, pénzintézetek, vállalkozók, részt vesznek benne a családok, az önkormányzatok és részt vesz benne a kormányzat is. Ennek az összefogásnak köszönhetjük azt, hogy ma már a lakáshitel állomány Magyarországon óriási mértékben megnövekedett. Amikor a fölmérések során megkérdezik az embereket, hogy terveznek-e lakásvásárlást, felújítást, vagy bővítést, akkor érdekes dolog az, hogy a három gyermekesek esetében különösen erős az igény erre a változtatásra. Erről a helyről szeretnék köszönetet mondani a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, mert ők kidolgoztak számunkra, a kormány számára egy olyan javaslatot, egy csomagot, melynek több elemét sikerült megvalósítani és amely segíti a három, vagy több gyermeket nevelő családokat, az úgynevezett félszocpol rendszer visszaállítását is ők dolgozták ki, vagyis azok a három, legalább három gyermeket nevelő családok, akik a jelenleginél nagyobb, új, vagy akár használt ingatlant vásárolnak, számíthatnak három gyermek esetében több mint egy millió forint állami támogatásra. Akik lakáshiteleket vettek föl, azok törlesztésénél adókedvezményt próbálunk nyújtani. Korábban az adóból leírható kedvezmény 35 ezer forint volt, ezt a legutóbbi döntésével a kormány 240 ezer forintra emelte, ami reményeink szerint jelentős támogatást nyújt majd és a futamidejét a hiteleknek is sikerült 10 évről 20 évre megemelni. A bérlakás program esetében szeretném elmondani önöknek, hogy már 138 önkormányzattal sikerült összefogást kialakítanunk és 5 egyház is részt vesz a bérlakás építési programban. Ez azt jelenti, hogy ezidáig ennek az összefogásnak az eredményeképpen 4200 bérlakást sikerült felépíteni. De hogy érzékeltessem önök előtt, hogy még milyen sok munka és nehéz feladat áll előttünk, hadd mondjam el, hogy az elemzések azt mutatják, hogy a jövőre vonatkozó terveket illetően a háztartások egyharmada tervezi, hogy a közeljövőben változtat lakáshelyzetén. Ez 1 millió 100 ezer háztartást és családot jelent, akik valamilyen, általuk reálisnak vélt tervet forgatnak a fejükben, hogy javítsanak a lakáshelyzetükön. Ehhez kell a kormánynak segítséget nyújtani és ebből az 1 millió 100 ezer emberből minél több családnak valóságos lehetőséget is teremteni. Visszatérve a ’98-as szándékokra, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkortájt az emberek azt is akarták, nem volt olyan természetes, mint talán most hangzik, hogy a gyermekük rendes iskolába járhasson. Ez alatt az emberek leginkább azt értették, hogy versenyképes, tudást nyújtó iskolákból kerülhessenek ki a gyermekeik. A családok és a szülők ez irányú elvárása szerencsésen találkozik össze Magyarország nemzeti érdekeivel. Ugyanis hazánk az elmúlt 10 évben nagy részben annak köszönhette, nem kizárólag, de nagy részben annak köszönhette versenyképességét, hogy európai összehasonlításban nagyon jó színvonalú munkát nagyon olcsó bérért is hajlandóak voltak elvégezni az emberek. A jövő azonban már nem ez. A jövő a versenyképes, magasan képzett, korszerű ismeretekkel rendelkező, folyamatos tanulásra képes és kész embereké és nemzeteké. Ennek érdekében a kormány azt tűzte ki célul, összhangban a polgárok akaratával, hogy egyre több gyermeknek nyíljék lehetősége felsőoktatási képzés megszerzésére. Önök is emlékezhetnek arra, hogy milyen mélyről indultunk a ’90-es évek elején. Arról a rész-sikerről szeretnék önöknek beszámolni, hogy a ma 19 évesek nemzedéke esetében a felsőoktatásba bejutók aránya meghaladta a 40 százalékot, ami azt jelenti, hogy elértük az Európai uniós átlagot. Azt szeretnénk, hogy a felsőoktatásban 2010-re a fiatalok 50 százaléka eljuthasson. Nagy ívű cél, magas mérce, remélem, hogy közös erővel sikerül majd teljesítenünk. De az iskolától nemcsak azt vártuk el, hogy versenyképes tudást nyújtson, hanem azt is, hogy a szegényebb családba, elmaradottabb vidékre születő gyermekeknek is megnyissa a felemelkedés lehetőségét, nekik is esélyt adjon tehetségüknek megfelelő életút megfutásához. Szokták gúnyolni néha a kormány egyik-másik tagját azért, hogy vidékről és kistelepülésről származik. Ezt a kormány mindig kellő méltósággal, sőt dicséretnek fölfogva viselte, de higgyék el nekem, éppen ezért talán elfogadható az a személyes elfogultság, amellyel a kormány a hátrányos helyzetű és vidékről származó, elsősorban elmaradottabb térségekből, egyetemek felé igyekvő fiatalokat próbálta támogatni. Szeretném felhívni az Önök figyelmét az Arany János programra, amely kistelepüléseken élő, tehetséges, de nehéz helyzetű diákoknak nyújt lehetőséget.
Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy minél kisebb településen születik az ember, annál inkább úgy érzi, hogy nehéz kijutnia a nagyvilágba, ezért – függetlenül attól, hogy mit gondolunk a világ előtt álló Internet világfaluról – örömmel kell üdvözölnünk azt, hogy 1998-ban még csak 980 iskola fért hozzá ehhez a lehetőséghez és jutott ki a világhálóra, 2001-ben már 1875 iskola rendelkezik ezzel a lehetőséggel. Szeretném önöket arra is emlékeztetni, hogy sikerült a tandíjat eltörölnünk és bevezetnünk egy Burza Hungaricanak nevezett szociális ösztöndíj támogatást, amelynek eredményeképpen ma 12 ezer hallgató részesül ilyen szociális ösztöndíjban. Szerencsére a gazdasági miniszter, az oktatás ügyekért felelős miniszter közösen kidolgozott egy olyan hallgatói hitelrendszert is, amely megcsillantja a lehetőséget a fiatalok előtt, hogy családjuk anyagi helyzetétől szinte függetlenül, későbbi munkájuk eredményének terhére, önerőből is kísérletet tegyenek tanulásuk finanszírozására. Óvatosan indul meg a rendszer, havi 21 ezer forint hallgatói hitelre nyílik lehetőség, az átlagos kamatszint alatt jóval, ami egy dicséretes kezdeményezés. De úgy érzem, itt még sok tennivalónk van, a rendszer első tapasztalatainak fényében az összeget is, s az azzal járó későbbi terheket is, ha a gazdaság motorja továbbra is sikeresen zakatol, meg kell próbálnunk majd csökkenteni. A diákok bizalommal és örömmel fogadták ezt az új megoldást. Több tízezerre tehető azoknak a száma, akik máris beléptek ebbe a rendszerbe. Ha reményeinkbe nem csalatkozunk, akkor már az első félévben 40 ezer diák él ezzel a lehetőséggel. Sokáig elhanyagolt területe volt a magyar társadalmi életnek a felsőoktatás. A miniszter úr majd itt önök előtt is hosszan beszél reményeim szerint arról, hogy az ország mely pontjain milyen beruházásokat indítunk el. Összefoglalóan csak hadd mondjak önöknek annyit: az előttünk álló esztendőkben 100 milliárd forint beruházási összeget szánunk oktatási épületekre, főiskolák, egyetemek fölépítésére, kollégiumok megteremtésére, könyvtárak kibővítésére. Kutatás-fejlesztés – szokás mondani – alkalmas mérce arra, hogy megmérjük, mennyire tekinti és tartja fontosnak a jövőt egy nemzet. 1998-ban a nemzeti összterméknek 0,7 százalékát költötte az akkori kormány, fordította az akkori kormány kutatásra és fejlesztésre. 2002-ben a nemzeti össztermék másfél százaléka áll rendelkezésre kutatásra és fejlesztésre. Ismét az összefogás segített, hiszen sikerült megállapodni a vállalati világ képviselőivel, hogy ennek az összegnek most már lassan a felét éppen a vállalati világ adja össze a kutatás és fejlesztés számára. A Széchenyi terv keretében, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, 2001 és 2002-ben 54,5 milliárd többlettámogatás jut a korábbi időszakhoz képest kutatásra és fejlesztésre. Ebből is látható, hogy Magyarország polgárai törődnek a saját jövőjükkel. Visszatérve 1998-ra Tisztelt Hölgyeim és Uraim, bizonyára Önök is emlékeznek, hogy akkor milyen gyakran mondták, még a választásokat megelőzően az emberek, hogy azt szeretnék, hogyha a vidéket ismét megbecsülné a kormányzat. Ennek az az oka, hogy a mögöttünk hagyott évtizedben az az érzés alakult ki a vidéken, elsősorban falvakban élő emberekben, különösen akik mezőgazdaságból próbálják magukat és családjukat fenntartani, hogy őket rendszeresen be szokták csapni. Ez a vélekedés nem nélkülöz minden alapot. Hiszen ha visszagondolunk arra, hogy milyen nagy reményekkel fordultak a mezőgazdaságból élők a kárpótlás felé, akkor láthatjuk, hogy sajnos a kárpótlás nem váltotta be az ahhoz fűzött reményeket, a falvakban gyakori az a vélekedés, hogy idegenek és sokszor spekulánsok jutottak földhöz a helyiek rovására. A tsz átalakulásokkor és felszámolásokkor is nagyon sok helyen az az érzés alakult ki az emberekbe, hogy őket kisemmizik, az ő jussukat, amely megilletné őket, nem adják ki, mások veszik azt el. Ezért a kormánynak az is kötelessége volt, hogy ezen az érzésen változtasson és világossá tegye, hogy a kistelepülések, falvak lakói, mezőgazdaságból élő emberei is egyenrangú polgárai Magyarországnak. Sőt, nemcsak egyenrangú polgárai, hanem bizonyos társadalompolitikai és filozófiai megfontolásokból joggal tarthatnak igényt kiemelt segítségre, támogatásra. Ezért – reményeim szerint – még ebben a félévben, az önök akaratából sikerül egy olyan rendszert kialakítanunk, amely a helyben lakókat a föld vásárlásánál és bérlésénél előnyben részesíti. Sikerül – reményeim szerint – az önök támogatásával is sikeresen befejeznünk a külső üzletrészek fölvásárlását, először azokét, akik még működő tsz-ben rendelkeznek üzletrésszel, hamarosan rögtön utánuk a nyugdíjasokét is, majd a helyzetet elemezve azokét is, akik feje fölül a mögöttünk hagyott időszakban kiszervezték, átalakították a szövetkezetet és most ott állnak, és úgy érzik, hogy bár a kormány szeretett volna segíteni rajtuk, a helyi erők mégis ismét becsapják őket. Nagyon nem szeretném, hogyha ez az érzés megerősödne vidéken, ezért erről a helyről is arra szeretném kérni azokat, akik görbe utakon járnak, és jogi csűréssel- csavarással megpróbálják megakadályozni azt, hogy az üzletrész tulajdonuk fejében az államtól – joggal – ellenértéket váró tagok, tsz tagok, külső vagy belső tagok, ismét hoppon maradjanak. Nos, akik ebben törik a fejüket, szeretném őket megkérni arra, hogy ne tegyék. A helyi embereket pedig szeretném arra kérni, hogy ne hagyják, hogy ezt tegyék velük. A kormány elejét fogja venni az erre irányuló törekvéseknek. Megmondom őszintén, ezt nem tekintem kizárólag kormányzati ügynek, hiszen meggyőződésem, hogy az ellenzék is abban érdekelt, hogy hosszú esztendők után végre a vidéki emberek is tisztességes bánásmódban részesüljenek és ne essenek áldozatául újabb jogi csűrés-csavarásoknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim. A vidéki ember ügyében volt még egy fontos teendője a kormánynak. Ha fölidézik az elmúlt tíz év vitáit, akár itt a parlamentben is, akkor talán önök is emlékeznek olyan mondatokra, véleményekre, amelyek némi lekezeléssel, szinte bántó lebecsüléssel szólnak a nadrágszíj parcellákat művelő emberekről, mondván, hogy hát ez már a múlt, az idő túllépett, nemcsak parcellákon, hanem az azt művelőkön is, Európában ma már ez nem szokás. A kormány azonban erről másképpen gondolkodik. Kétségtelen, hogy mindannyiunknak érdeke az, hogy versenyképes, az unióban is versenyképes méretű családi gazdaságok jöjjenek létre a mezőgazdaságban. De ez nem jelenti azt, hogy mi mellőzhetnénk a saját kis földjüket művelő vidéki emberek munkáját. Ők igenis értékes munkát folytatnak, hiszen munkát választanak, boldogulni próbálnak és nem segélyért folyamodnak az önkormányzathoz, vagy az államhoz. Ezért meg kell becsülni az önellátó kisbirtokosokat is, hiszen ők a saját sorsukért felelősséget érző emberek családjába tartoznak. Ezért semmifajta erőszakos, az ő fönnmaradásuk anyagi alapját jelentő földet lábuk alól kihúzó birtokpolitikát nem támogatunk a jövőben sem. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar vidék azt is joggal várta el a kormánytól, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy bekapcsolhassa a magyar vidéki településeket is az ország gazdasági vérkeringésébe. Elérhetővé tegye az eddig eldugott zugokat is- Azt várták el, hogy hidakat és utakat építsünk, hogy az egész magyar gazdaságra jellemző erőteljes növekedés az ő világukat is elérhesse. Bizonyára emlékeznek rá, hogy még az előző kormány által megindított munkát sikeresen befejezve, a bajai hidat sikerült fölújítani a Dunán, a dunaföldvári hidat – önök is emlékeznek rá, éppen nem vált díszére az országnak, sikerült újjá varázsolni, a Mária Valéria hidat, mely Párkányt és Esztergomot köti össze, a napokban adtuk át az ott élőknek. A szekszárdi Duna híd építése folyik, előkészítő munkákat végzünk a dunaújvárosi híd fölépítése érdekében. A Tiszán és építettünk új hidat, már át is adtuk és a 3-as autópálya Tisza hídja is épül. Nyugodtan mondhatom tehát önöknek azt, hogy amit három esztendő alatt meg lehetett tenni annak érdekében, hogy az eddig a gazdaság virágzó részeitől elzárt országrészeket bekapcsoljuk a közös jövőbe, azt a kormány – igaz, csak tehetségének és képességének megfelelően, de megtett. A vidékről szólva bizonyára önök is ismerik azt az életérzést és véleményt, amely gyakran nem indokolatlan és úgy szól, hogy hát a budapesti kormányzatok magukra szokták hagyni az embereket a bajban. Magyarországnak az elmúlt három évben öt kemény árvizet és két súlyos belvizet kellett kiállnia. Az összefogás eredményeképpen a nagyobb bajokat sikerült elkerülnünk, illetve emberileg lehetséges időhatárok között orvosolnunk. A veszélyes helyeken élők leginkább abból gondolták a megelőző évtizedekben, hogy magukra hagyták őket, hogy senki sem törődött a biztonságukkal és elhanyagolták a gátak építését. Ez egy komoly teendő, feladat és kihívás volt a kormány számára. Hát igyekeztünk a gazdaság lehetőségei keretein belül minden erőforrást mozgósítani. Ennek eredményeképpen ebben az esztendőben már legalább 50 kilométer gátszakaszt sikerül fölépítenünk, amely példátlan az elmúlt 50 év történelmére visszagondolva. Sőt, azt kell mondanom önöknek, hogy a vállalkozókkal történő összefogás eredményeképpen nemcsak gátakat építettek a magyar vállalkozók, hanem a megrongálódott, árvízben és belvízben megrongálódott utakat is sikerült újjáépíteni. A szám talán meglepő, 104 kilométernyi utat építettünk újjá az árvíz-sújtott településeken. 200 magyar alvállalkozó dolgozott és dolgozik mind a mai napig ezeken a részeken, 6-7 ezer embernek, helyi embernek adva ezzel munkát. De ismét óvnom kell a Tisztelt Házat a túlzott önbizalomtól. Nincs még itt az ideje annak, hogy azt mondhassuk, hogy ezt a munkát hiánytalanul elvégeztük. Még sok helyen kell újabb gátakat építenünk, megerősítenünk és még vannak újjáépítésre váró házak a katasztrófa sújtotta területeken is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt elnök asszony.
Az emberek azt is akarták 1998-ban, hogy biztonságban tudhassák a gyermekeiket. Talán azt is gondolták, hogy magunk mögött kellene hagyni azt a korszakot, amelyet találóan úgy lehet leírni – elnézést a plágiumért, - hogy ami van, az nem közbiztonság. És valóban, 1998-ban már odáig fajultak a dolgok, hogy ártatlan emberek haltak meg utcai robbantásokban. Kérem, ez egy komoly ügy. Arra kérem a Tisztelt Házat, hogy az emberéleteket megillető komolysággal gondolkodjunk erről a témáról, hiszen idézzük fel, hogy éppen a kormány hivatalba lépésének napján történt olyan robbantásos merénylet Magyarországon, amelyben több ártatlan ember is meghalt. Ez nagyon pontosan rajzolta fel előttünk az örökséget és a teendőket is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért a kormány világossá tette, hogy abban az esetben, hogyha biztonságban és szabadságban akarunk élni, akkor Magyarországon törvényes rendnek is lennie kell. Törvényes rend pedig akkor lesz, ha van olyan rendőrségünk, amely képes a jognak érvényt szerezni. Tehát a rendőrséget meg kellett erősíteni, szellemében, lelkiekben és anyagiakban. Világossá kellett tennünk, hogy olyan korszakba lépett Magyarország, amikor az államot, azon belül is a rendőrséget nem ellenfélnek tekintik a polgárok, hanem a saját biztonságuk érdekében szükséges jónak és ezért támogatják, személyesen is és a központi kormányzat akaratán keresztül is a rendőrség határozott, világos, egyértelmű működését. Úgy is mondhatnám, hogy arra törekedtünk ’98-tól kezdődően, hogy vonzóbbá tegyük a munkát és kockázatosabbá a bűnözést. Értünk el némi eredményt. Sajnos még nem értük el az út végét. Magyarországon még mindig sok bűncselekményt követnek el és ez még akkor is igaz, ha egyébként a bűncselekmények számát talán nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó mértékben sikerült csökkentenünk az elmúlt három évben. De nincs ok arra, hogy megpihenjünk és saját sikereinken merengjünk. Arra van szükség, hogy a rendőrség továbbra is erős legyen, határozott és megvédjen bennünket a bűnöző elemekkel szemben. Azt is elvárjuk a rendőrségtől, a határellenőrzési rendszer fejlesztésén keresztül, hogy a kívülről érkező bűnözői nyomással szemben is képes legyen megvédeni a családjainkat, képes legyen megvédeni Magyarországot. Itt is értünk el eredményeket. Ma már az Európai Unióban elfogadott és elvárt határátkelési rendszert szinte megvalósítottuk, de azt gondolom, hogy ez kevés. Magyarország huzatos helyét foglalja el Közép-Európának. Nekünk még a mainál is szigorúbb határellenőrzési rendszerre van szükségünk, ha nem akarjuk, hogy kívülről fenyegesse biztonság a törvénytisztelő magyar emberek életét. A biztonság ügyében volt még egy fontos teendője a kormánynak, új filozófiai és elvi alapokra kellett helyezni a kábítószerrel szembeni küzdelmet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én nem állítom, hogy a magyar kormány képes arra, hogy eldöntsön és igazságot tegyen olyan vitákban, amely a kábítószer ügyében megosztja az egész világot. Nem hisszük hogy mi igazságot tudunk tenni az ügyben például, hogy a könnyűnek mondott drogokat szabad-e elérhetővé tenni. De nem is akarunk igazságot tenni, mert van véleményünk a dologról. Ez pedig az, hogy nem akarjuk elérhetővé tenni…(taps), és erről szóló filozófiai viták helyett inkább az életösztöneinkre hagyatkozunk, és azt mondjuk, hogy Magyarországnak egy olyan országnak kell lenni, ahol nem tűrjük meg a drogfogyasztást. Világossá kell tennünk, meg kell mondanunk a fiataloknak, hogy számos dolog van az életben, amit ki kell próbálni először, hogy az ember utána nemet mondasson rá. De vannak olyan dolgok az életben, amelyet nem kell kipróbálni ahhoz, hogy az ember nemet mondhasson rá, és a kábítószer fogyasztás ilyen. Világossá kell tennünk a gyermekeink érdekében…(taps), bármilyen szigorúnak is hangzik ez a mondat, hogy aki a kábítószerrel barátkozik, az valójában az ördöggel cimborál. Ezért két teendőnk volt Tisztelt Hölgyeim és Uraim, az első az iskolai nevelésben megpróbáljuk meggyőzni a gyermekeinket, a fiatalokat arról, hogy kerüljék ezt a veszedelmet. Indítottunk programokat, ezeknek talán van is már valamennyi eredménye. De nem mellőzhetjük a nagyon határozott, nagyon világos rendőrségi bűnüldözői föllépést sem. Igen, a kábítószerrel szembeni küzdelemben a Rendőrségnek nagyon komoly szerepe van. A kábítószer-kereskedőket el kell fogni, és a megemelt büntetési tételek lehető legmagasabb tételével kell sújtani saját gyermekeink érdekében. Sajnos, Magyarországon nem sikerült a kábítószer-fogyasztást olyan mértékig visszaszorítani, ahogy szerettük volna. Az előttünk álló esztendőknek éppen az lesz az egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon sikerül-e bármelyik kormánynak az erre irányuló erőfeszítéseit megsokszorozni, és érzékelhető eredményt elérni oly módon, hogy egyre kevesebb fiatal érezzen vágyat arra, hogy kipróbálja a kábítószer-nyújtotta csalóka illúziókat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Három esztendővel ezelőtt – ha jól idézzük föl az akkori véleményeket – az emberek azt is szerették volna, hogy békés és nyugodt öregkoruk lehessen. Azt szerették volna, ha nyugdíjasként is aktív részesei lehetnek a családjuknak és a társadalom mindennapi életének. Azt szerették volna, hogy olyan nyugdíjat kapjanak nem ajándékba, hanem mert megszolgálták, mert megdolgoztak érte, amely méltányos, és biztonságot nyújt öreg napjaikra. Nem voltak az embereknek jó tapasztalataik ez ügyben. 1994-98 között a nyugdíjak valóságos értékéből elpárolgott, levágtak, elcsentek - vérmérséklettől függően adhatjuk meg a történtek okát – 12%-ot. Amikor ez a kormány hivatalba lépett, ebben az ügyben is meg kellett szólalnom itt a Tisztelt Házban. A reményeket illetően mértéktartásra próbáltam inteni mindannyiunkat, és azt mondtam, hogy a gazdaság helyzetét megfigyelve az is szép teljesítmény lenne a ’98-ban hivatalba lépett kormánytól, ha a nyugdíjak valóságos értékét meg tudná őrizni. Akkor azt mondtam, hogy ennél nagyobb célt talán nem helyes kitűzni magunk elé. Szeretném jelenteni, tájékoztatni, szeretnék örömmel beszámolni a Tisztelt Háznak arról, hogy pesszimisták voltunk, alábecsültem az ország lehetőségeit. A mögöttünk hagyott 3 esztendőben sikerült a nyugdíjak valóságos értékét 16%-kal növelni. (taps) Mégsem vagyunk elégedettek. Mégsem lehetünk boldogok, még mindig nagyon sok olyan nyugdíjas él Magyarországon, aki az általa végzett munka hosszához és minőségéhez képest még mindig alacsony nyugdíjat kap, és nem érezheti magát létbiztonságban. A következő kormányoknak is lesz még bőven dolguk a nyugdíjak emelése ügyében. Amit tenni tudtunk az elmondottakon felül az az – Tisztelt Hölgyeim és Uraim -, hogy 1999-ben tettünk egy kísérletet, nagy vihart váltott ki, de úgy érzem: helyes volt belevágnunk, és akkor úgy döntöttünk, hogy a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők esetében egy erőteljesebb emelést hajtunk végre, mint a magasabb nyugdíjak esetében. Érdekes módon az elemzések és felmérések szerint maguk a nyugdíjasok helyeselték ezt a megoldást. Ennek eredményeképpen 1999-ben a legrosszabb helyzetben levő nyugdíjasoknál nem átlagos, hanem 20-25 százalékos nyugdíjemelést hajtottunk végre. És most január elsejétől egy számunkra szintén fontos változásról is beszámolhatok Önöknek. A magyar gazdaság teljesítőképessége nem csak lehetővé teszi, hanem, ha jól értem, akkor igényli is, hogy azok a nyugdíjasok, akik dolgozni akarnak, azok ne szenvedjenek el büntetést. Hiszen valahogy az elmúlt időszakban egy buta rendszer alakult ki Magyarországon, s azokat a nyugdíjasokat, akik nyugdíj mellett még úgy gondolták, hogy kereső munkát szeretnének folytatni, azokat az állam büntette. És a jövedelmük után kiszámított adó alapjába beszámolta a nyugdíjat is. Ezt a rendszert most megváltoztatjuk. Ez azt jelenti, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy 320 ezer nyugdíjas helyzetében okoz ez majd érezhető változást. Ha dolgoznak, jövedelmük után adóalapjukba nem kell beszámolniuk a korábban megszerzett nyugdíjat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, e ház falai között is hosszú és időnként érthetetlenül heves és mérges viták zajlottak az állami nyugdíjrendszer átalakításáról. Két gondolat élt itt a ház falai között. Az egyik valahogy úgy fogalmazott – a sommás összefoglalásért elnézést kérek tőlük –, hogy a magyar nyugdíjrendszert úgy lehet leginkább biztonságossá tenni, és életképessé alakítani, hogyha magánosítani próbáljuk. S a nyugdíjrendszer lényege az, hogy minél nagyobb számban és összegben tereljük az embereket illetve az ő nyugdíjukat a magánnyugdíj-pénztárakba. És az állami nyugdíjrendszeren belül pedig néminemű kiigazításokat hajtunk végre. Mi ezt másképpen gondoljuk. Mi úgy hisszük, hogy a nyugdíjreformnak a lényegi eleme éppen az állami nyugdíjrendszer átalakítása. Igenis hosszabb távon is Magyarországon szükség lesz arra, hogy a nyugdíjrendszer meghatározó döntő eleme az állami nyugdíjrendszer legyen. Be kell látnunk az elmúlt néhány év tapasztalatának függvényében, annak következtében, hogy hiú ábránd volt azt gondolni, hogy a nyugdíjrendszer egyszerű magánosításával, privatizálásával biztosítani tudjuk a már nyugdíjban lévők nyugdíját, és tisztességes nyugdíjat tudunk teremteni a későbbiekre nézve a ma még dolgozóknak. Ez, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem megy. Ezért radikálisan át kell alakítani az állami nyugdíjrendszert, aminek első lépését már meg is tettük. Minden további döntésnek és átalakításnak előföltételét jelentő egyéni számlarendszer bevezetése megindult Magyarországon. Az állami nyugdíjrendszert kell sok szempontból hasonlóvá tenni a magán-nyugdíjrendszerhez. A magán-nyugdíjrendszer értékét adó számos elvet kell beemelni az állami nyugdíjrendszer keretei közé. Ilyen elv és elem például az, hogy az állami nyugdíjrendszerben is mindannyian tudhassuk, hogy mennyi év alatt mekkora összegeget fizettünk be járulék formáján, formájában a magunk számlájára. Ez egy nagyon komoly fejlesztést igényel a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól. A fejlesztés megindult, örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy 2003. január 1-jétől már mindenki a saját nevére szóló nyugdíjszámlára fizetheti be a járulékát. Ez nyitja meg az utat ahhoz, tisztelt hölgyem és uraim, hogy ésszerű keretek között (taps)…, hogy ésszerű keretek között a későbbiekben mindenki maga dönthesse el, hogy hamarabb szeretne-e nyugdíjba menni alacsonyabb nyugdíjjal, vagy később szeretne nyugdíjba menni magasabb nyugdíjjal. E döntés, e lehetőség megteremtése azonban csak akkor érhető el, ehhez az szükséges, hogy teljes körű legyen az egyéni számlavezetési rendszer Magyarországon. A lehető legsürgetőbb teendők közé tartozik e rendszer kiépítése. Nagyon remélem, hogy ez szintén egy olyan ügy, amelyet nem csak a kormány, hanem az ellenzéki képviselők közül is sokan támogatnak. Volt még egy fontos ügy, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a nyugdíjasok kapcsán. Ha Önök megpróbálják a nyugdíjasoktól megtudni, hogy számukra mi okozza a legnagyobb problémát, akkor az alacsony nyugdíjon fölül általában a magas gyógyszer- és energia, gázárakat szokták említeni. Ezért arra kérem Önöket, hogy bár közgazdaságilag ez sokuk számára nem tűnik elfogadhatónak, mégis tekintsék úgy, hogy a kormánynak az a törekvése, amellyel komoly kockázatokat és konfliktusokat vállalva megfékezte a gyógyszerár-emelkedést és beavatkozott az energiaárak és a gázárak emelkedésébe, ez elsősorban a nyugdíjasok és a nagycsaládosok érdekét szolgáló társadalompolitikai lépés volt. A gyógyszerárak esetében komoly csatát vívtunk a nagy gyógyszerforgalmazó vállalatokkal. A miniszter ezt a csatát, úgy érzem, sikeresen vívta meg, hiszen létrejött egy megállapodás, amelyet a nagy gyógyszergyártók és –forgalmazók is elfogadtak, és amelynek az a lényege, hogy a következő három évben a támogatott termékek, gyógyszerek esetében az árak emelkedése nem lehet magasabb, mint az infláció kétharmada. Van aki ezt az állam részéről a gazdaság törvényszerűségeibe történő illetéktelen beavatkozásnak gondolja, mi egyszerűen csak úgy gondoljuk, hogy ez a családosok és a nyugdíjasok érdekét szolgáló helyes lépés volt. Hasonlóképpen nagy viták voltak arról, hogy szabad-e a világpiacon hirtelen egekbe törő gázárakat rászabadítani a magyar fogyasztókra. A megbokrosodott gázárakat szabad-e nyakló nélkül … szabad-e nyakló nélkül beengedni a magyar családok költségvetésébe. Nehéz kérdés ez, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hiszen Magyarországon mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy létrejöjjenek olyan nagy, lehetőleg magyarországi központtal működő és lehetőleg minél inkább magyar kézben lévő nagy vállalatok, amelyek meghatározó súlyt képviselnek nem csak Magyarországon, hanem az egész régióban. A magyar olajipar és gázipar legnagyobb cége ezek közé tartozik. Ez fontos cél. De nem az egyetlen. Legalább ilyen, de talán még fontosabb cél, hogy télen az emberek fűteni tudjanak, hogy ne kényszerüljenek arra, hogy váratlan világpiaci hatások miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, Európában ma már elfogadhatatlan életkörülmények közé sodródjanak. Ezt a két szempontot kellett összeegyesíteni. Nem könnyű, de úgy érzem, az elmúlt időszakban – szükségszerű konfliktusok árán ugyan, de – sikerült. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1998-ban a polgárok azt is szerették volna, hogy az élet értékesebb legyen. Nem tudom, Önök közül mennyien ismerik azt a megdöbbentő számadatot, hogy a mögöttünk hagyott harminc esztendőben összesen 900 ezer ember halt meg Magyarországon, kilencszázezer ember halt meg harminc év alatt Magyarországon alkohollal, dohányzással vagy droggal összefüggésben. Harminc év alatt 900 ezer ember. Ez azt mutatja, hogy talán az élet értékét nem tettük elég magasra. Ezért úgy döntöttünk, hogy talán ideje lenne egy tízéves népegészségügyi programot kidolgozni és megindítani. Nem tudunk egy csapásra változtatni a kialakult helyzeten, de a tíz éves program jó esélyeket nyújt. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a hölgyek mai 75 éves átlagéletkorát a program eredményeképpen 78 évre sikerüljön emelni és a férfiak mai 66 éves átlagéletkorát legalább 70 évre sikerüljön felemelni. Személyi válogatás nélkül, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Ez azt jelenti, hogyha ezt a tíz éves programot sikerül végrehajtanunk, akkor Magyarországon az élet hosszabb és reményeink szerint ezáltal értékesebb is lesz. Az első szűrővizsgálatok már megindultak, a lakosság, a polgárok ezeket az intézkedéseket és vizsgálatokat nagy bizalommal fogadta és nagy várakozásokkal néz elibük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az emberek a polgári kormány megbízásakor azt is akarták, hogy Magyarországon az életnek ne csak célja, hanem értelme is legyen. Azt várták, hogy a kormány mondja ki, hogy fölfogása szerint az élet több, mint létfenntartásért folytatott küzdelem, ezért a kormány működése sem korlátozódhat önmagában a gazdasági élet területére, nem hagyhatja érintetlenül az emberi élet igazi értelmét adó más területeket sem. Valóban, a kormányzat úgy gondolja, hogy a kultúra, lélek, az összetartozás, a nemzet, a hit elengedhetetlen része az életünknek. Ezért a kormány, vállalva az ezzel járó vitákat, megpróbált tág teret nyitni a történelmi egyházak előtt. Megpróbáltuk elhárítani az akadályokat az egyházak küldetésének teljesítése elől. Abban bízunk, abban reménykedünk és ez már nem az állam, hanem az egyházak dolga, hogy utat találnak az emberekhez és egyre több embert segítenek terheik viselésében és életük kiteljesítésében. Ugyanennek jegyében, ugyanennek a gondolatnak a jegyében, az ügy körül vitákban megedződve, a kormánynak a millenniumot is sikerült a nemzet nagy és közös ünnepévé tennie. Engedjék meg, hogy kellő mértéktartással, de némi büszkeséggel elmondjam önöknek azt, hogy Magyarországon a millennium esztendejében 3000 település tartott ünnepet, saját maga által megszervezett, fölépített, összeállított ünnepet, ha úgy tetszik, 3000 településen megünnepelték saját magukat az emberek. 330 ezer diákhoz sikerült eljuttatnunk a Millenniumi Olvasó és Daloskönyvet. 400 új köztéri szobor kapta meg az őt megillető helyet, gazdagabbá, reményeink szerint szebbé téve életünket, 60 politikai vagy vallási okból elbontott és megcsonkított műalkotást állítottunk helyre és állítottunk vissza. Szeretném önöknek elmondani, hogy épül az új millenniumi városközpont, mindannyiukat örömmel várjuk március 15-én a Nemzeti Színház nyitóelőadására. Döntés született a Modern Magyar Művészeti Múzeum e városrészben történő fölépítéséről, hasonlóképpen a Hagyományok Háza fölépítéséről és egy nagy, nemzeti hangversenyterem fölépítéséről is. Az Andrássy út 60-ban, a rossz emlékű ÁVH-s székházban, akik arra járnak láthatják, pedig folyik egy múzeum kiépítése, a Terror Háza címet viselő múzeum fölépítése, amely gyermekeink számára is bemutatja, hogy a szüleiknek, nagyszüleiknek és dédszüleiknek milyen totális diktatúrák okozta szenvedéseket kellett kiállniuk a XX. században. Hasonlóképpen a Ganz gyár mindannyiunk által ismert, leépült, ócska gyártelepe helyén ma már egy kulturális központ, a Millenáris várja a magyar polgárokat és hamarosan az első nagy melső nagy magyar szellemtörténeti kiállítást megtekinthetjük ott, reményeink szerint minél többen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim… Szili Katalin alelnök: Miniszterelnök úr csak tájékoztatni szeretném, hogy az ajánlás értelmében, amelyet a házbizottság állított össze önnek kb. 60 perces időkeret áll rendelkezésre. Én azt gondolom, így is rendkívül toleráns volt az elnök, hiszen öt perccel túllépte ön ezt az időkeretet, úgy hogy kérem, hogy fejezze be az expozéját. Orbán Viktor: Szeretném megkérdezni az elnök asszonyt, hogy ez azt jelenti, hogy megvonta tőlem a szót? Szili Katalin: Nem vontam meg miniszterelnök úrtól a szót, hanem arra kértem, hogy figyelemmel a házbizottság ajánlására, fejezze be az expozéját. Erre kértem önt. Orbán Viktor: Kellő udvariassággal és hölgyeknek kijáró tisztelettel arra szeretném kérni az elnök asszonyt, hogy ezt gondolja újra és ne vonja meg tőlem a szót, mert a kormánypárti frakciók időkeretének terhére úgy érzem, hogy az ország közönségét tájékoztathatom. Szili Katalin: Köszönöm szépen. A miniszterelnök úr megtisztelő és megkülönböztetett figyelmét tisztelettel köszönöm és azt is köszönöm, hogy ön a frakció keretére kívánja a 60 percen felüli idejét elmondani, így tág teret biztosítok az ön számára. Orbán Viktor: Hálás szívvel köszönöm az alelnök asszonynak. Kérem, az elnök asszony azért értse meg, három év az nagyon hosszú idő és nagyon nehéz egyetlen órában összefoglalni mindazt, ami fontos volt. Szili Katalin: Miniszterelnök úr én azt hiszem, hogy rendkívül toleráns vagyok magam is és feltételezem, hogy az egész Ház figyelemmel hallgatja az Ön beszámolóját. Kérem folytassa. Orbán Viktor: Tisztelettel szeretném megköszönni, hogy lehetőséget adott arra, hogy folytassam. Nos, hát tisztelt elnök asszony, visszatérve a polgárok 1998-as akaratára, talán engedje meg, hogy még azt is megemlítsem, hogy azt is szerették volna Magyarországon az emberek, hogy ne csak a saját teljesítményükre lehessenek büszkék, hanem a többi itt élő polgártársukéra is. Ha úgy tetszik a szomszédukéra, és az egész ország teljesítményére. Világos volt, szinte tapintható akkor az akarat, hogy a tíz millió szétfutó szabad akaratot a hivatalba lépő kormánynak sikerüljön összefogni úgy, hogy ne csak az egyes emberek és családok, hanem az egész emelkedhessék. 1998-ban a választópolgárok sikeres Magyarországot és összetartó nemzetet is akartak. Azt akarták, hogy a Kormány hajtsa végre a nemzet határokon átívelő újraegyesítését, legyen világos törvény a határon túli magyarokról, legyen magyar egyetem Erdélyben, legyen Mária Valéria híd, és még sorolhatnám, folytathatnám, mi mindent akartak a nemzeti összetartozás jegyében akkortájt a polgárok. Ennek megfelelően 1998 őszén létre is hoztuk a Magyar Állandó Értekezletet, amely egy olyan Kárpát-medencei szervezet, amely képes arra, hogy a magyarországi magyarok akaratán kívül befogadja, összefogja a határon túl élő magyar közösségek akaratát is. Ennek a Magyar Állandó Értekezletnek a határozott szándéka, sőt maga is kidolgozta, vállalta a kidolgozással járó terheket, azt a törvényt, amelyet ma már csak státustörvénynek nevezünk, és amely ismét megpróbálja újra összefogni a Kárpát-medence magyarságát. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar polgárok azt is akarták 1998-ban, hogy béke és biztonság legyen. Magyarország hozzon létre, legyen része egy olyan nemzetközi szövetségnek, hozzon létre egy olyan kapcsolatrendszert, amely biztonságot nyújt, de lehetőleg nem okoz olyan helyzetet, hogy Magyarország szükségtelenül sodródjék be nemzetközi konfliktusokba. Úgy érzem, hogy az ellenzék támogatásával, legalábbis hosszú ideig fennálló támogatásával is, sikerült megvalósítanunk, hogy a szomszédban zajló háború idején amikor légi csapásokat mér a NATO Jugoszláviára, Magyarország békés és biztonságos hely maradhatott. Hasonlóképpen úgy érzem, hogy az összefogás eredményeképpen, hogy az Egyesült Államokat érte terrortámadás időszakába is sikerült Magyarországot egy sokkal sebezhetőbb világban békés továbbra is békés és biztonságos országnak megőriznünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A béke és biztonság jegyében az emberek jószomszédi kapcsolatokra törekedtek, erre törekvő kormányt akartak 1998-ban. A magyar kormány magáévá tette ezt a gondolatot, mi érdekeltek vagyunk szomszédaink sikerében. Mindannyian tudjuk, hogy egy-egy családi porta értéke nem csak attól függ, hogy mit épít az ember, hanem attól is, hogy kikkel lakik egy utcában. Ezért azt kell mondanom, hogy Magyarországnak saját nemzeti érdeke is azt általános emberi szolidaritáson túl, hogy Magyarország szomszédjai sikeres államok legyen, mert ezzel Magyarországot is, a mi életünket is fölértékelhetjük. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt is szerették volna a magyar polgárok 1998-ban, hogy a huszadik században megbomlott és szétvert polgári rend ismét visszaálljon. Gondolom, mindannyian azt akartuk ´98-ban, hogy ha valaki mérlegre tesznek, akkor a teljesítmény és az egyéni felelősség számítson, ne az osztályhovatartozás, mint egykor, vagy a faji besorolás, mint azt megelőzően. Olyan országot akartunk mindannyian, ahol származása miatt se hátrány nem illethet, sem előnyben nem részesülhet senki. Azt szerettük volna, hogy Magyarország egy tisztességes, nyugat-európai mércével mérhető állam legyen. Magyarország ma nem hibátlan ország. Kérdéses, persze, vannak-e a világon hibátlan országok. De azt nyugodtan elmondhatjuk, nem csak a mögöttünk hagyott három év teljesítményének nem kormányzati, hanem közös teljesítményének, hanem a megelőző időszak jó néhány erőfeszítésének köszönhetően is, hogy Magyarország ma kiállja az összehasonlítás próbáját bármely nyugati országgal. Örülök annak is, hogy érzékelhetően nő azoknak a száma, akik nem másoktól való elhatárolódásban, hanem saját eszméik, értékeik és gondolataik kifejtésében hisznek. Nő azoknak a száma az országban, akik ha saját maguk helyét akarják meghatározni, nem másokkal szemben, nem mások ellenére, hanem saját gondolatuk mentén jelölik azt ki. Engedjék meg, hogy megkockáztassam azt a kijelentést, miközben el kell ismernünk, hogy Magyarország nem hibátlan ország, hogy az elmúlt három évben hazánk önbecsülése javult, arányérzékünk finomodott, és nemzeti tartásunk erősödött. S végezetül Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1998-ban a polgárok olyan kormányt akartak, amely képes arra, hogy összefogást és egységet teremtsen. Egy szomszédban zajló háború időszakában vagy egy brutális terrortámadás fenyegető következményeinek idején az összefogás szinte természetes módon megvalósult. Öt nagy árvíz esetében is össze tudtuk fogni az erőket. Engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy nyugati ország esetében talán természetes is. De hadd emlékeztessem Önöket arra, hogy ennél sokkal több történt az összefogás ügyében Magyarországon. Azt mondhatom, hogy az elmúlt három év erőfeszítéseinek eredményeképpen Magyarországon sikerült nemzeti egységet és összefogást kialakítani. Mielőtt ezt vitatnák, hadd kérjem meg Önöket arra, hogy ne tévesszék meg Önöket a parlamenti viták, ne tévesszék meg, ne tévesszen meg bennünket a parlamenti nyüzsgés és zsivaj. Az ország előtt álló komoly feladatok legfontosabb kormányzati döntések esetében sikerült megalkotni a nemzet összefogását és egységét. Végezetül ennek néhány tényével szeretném önöket megismertetni. Párthovatartozásra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy ellenzéki pártokkal szimpatizálnak-e a polgárok vagy kormánypártiakkal, legfontosabb, mondjuk úgy stratégiai döntéseket elsöprő többséggel támogatták. Ez azt jelenti Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az elemzések és fölmérések szerint a határon túli magyarok támogatását ma a magyar polgárok 82 százaléka támogatja. A gyermekek utáni adókedvezmény ügyében 80 százalékos az egység, a minimálbér ügyében 76%-a a magyar embereknek úgy gondolja, hogy jó úton jár az ország. A diákhitel ügyében az emberek 75%-a – hiába ellenzékiek vagy kormánypártiak – azt gondolják, hogy ez helyes és ezt folytatnunk kell. A Széchenyi-terv esetében az emberek 67%-a gondolja úgy, hogy erre van szüksége az országnak. A Széchenyi-plusz programról az emberek 72%-a mondja azt, hogy helyes, rajta, tegyük, csináljuk. Az állami nyugdíjrendszer reformjának irányait tekintve a magyar polgárok 90%-a azt mondja, hogy: nosza, ezt kell tenni, amit a kormány elindított. Az otthonteremtés állami támogatásának ügyében a nemzeti egység 91%-os, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a zsebszerződések fölszámolása ügyében pedig az emberek 90%-ának támogatását tudja maga mögött a kormány. A külföldiek termőföldszerzési tilalmában pedig 67%-a az embereknek támogat bennünket. Azt kell tehát mondanom, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, összefoglalóan, hogy az elmúlt három évben hazánk a polgárok által megszabott irányba, és általuk kijelölt célok felé halad. A nagy jelentőségű kormányzati döntések körül kialakulófélben van, illetve kialakult egy tartós összefogás, a nemzet egysége. Bizakodhatunk, hogy az előttünk álló évtized a polgári összefogás, a polgárok összefogásának évtizede lesz. Bizakodhatunk és hihetjük, hogy ez lesz a jövő és a jövő már el is kezdődött. De azt kell mondanom Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a feladat még sok és számos. Éppen ezért arra kérem önöket, hogy az előttünk álló időszakban is tartsák fönn, járuljanak hozzá ehhez a nemzeti egységhez. Szeretném éppen ezért hálás szívvel megköszönni mindenkinek a munkáját, aki segítette a magyar családok boldogulását a mögöttünk hagyott három esztendőben. Szeretném megköszönni az ellenzéki képviselőknek, hogy számos alkalommal támogatták a kormány elgondolásait. Köszönöm a kormánypárti képviselőknek, hogy végig kitartottak a polgárok által számunkra kijelölt célok mögött és e ház falain kívül is mindenkinek szeretném megköszönni a munkáját, aki tett azért, hogy az elmúlt három – három és fél esztendőben Magyarország a magyar családok számára sikeres hely, sikeres haza lehessen. És még egyszer szeretném megköszönni, hogy figyelmükkel kitüntettek és szeretném azt is megköszönni, hogy abban a kitüntetésben részesítettek, hogy az elmúlt három és fél évben a kormány tagjai az önök támogatásával végezhették munkájukat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket
|
|
|
Vannak olyan emberek, akik akkor érzik jól magukat, ha este hat órakor, egy esős őszi délután otthon vannak a családdal (… 
fill/02/66/20.jpg
és 
és 
kozat események és szereplők nem győznek meg arról, hogy valóban ott kell keresni a PSZÁF elnökének támadóit, ahol megjelölik. S ez azt jelenti, hogy a helyzet rosszabb, mint gondolnánk (amit az MH-közlés igazol is a kormány PSZÁF-ellenes akcióinak folytatódásával). A titkosszolgálati bűnözés, a politikai kapcsolatok és a médiauszály működtetése azzal is napvilágra került, hogy Juszt László „a tévé ügyvédje” műsorában idézett az „ismeretlen titkosszolgálati jelentésből”. Napvilágra kerül a titkos adatgyűjtés a PSZÁF vezetőiről, ill. napvilágra kerülnek idézetek a KEHI titkosnak nyilvánított jelentéséből. 
uska.index.hu/upload/utepites_2003-May-18-23:19:55.doc+Vegy%C3%A9pszer+km+Ft&hl=hu&ie=UTF-8&inlang=pl
Luxusnyaraló, főpolgármester
Mosolya most, így ötvenen túl is megejtően kisfiús. 
A gellérthegyi Medgyessy Consulting 
mine Amint a szocialista diktatúrában betöltött miniszterelnök-helyettesi tevékenysége véget ért, máris megtalálta helyét a magánszférában, s a Magyar Paribas Rt elnök-vezérigazgatója lett. Mint ilyen, tanácsokat adott havi 625 ezer forintért a Paksi Atomerőműnek. Vajon milyen tanácsokat lehetett adni 1991-ben azért, hogy valaki havi 625 ezer forinthoz juthasson? 
Gál J. szerint Budapest egyik legdrágább étterme volt a legolcsóbb megoldás 
