Idén Szászcsávás hagyományát hallhattuk: még a XVII. században egy szülöttük Bázelben megtanulta az akkori zenét, s azt hazatérve az iskolában kezdte tanítani. Ez azután apáról fiúra szállva máig fennmaradt. Így éneklik a népdalokat, s az egyházi dalokat is.

A szólamok közül csak a prímus, s a talán a sikundus nevére emlékszem; márpedig a nyolc meglett ember négy szólamot énekelt. Az énekek közül sajnos csak a XLII zsoltárra emlékszem. Tudja-e valaki, meg tudjuk-e őket még hallgatni - vajon meddig maradnak Pesten?

Lehet, hogy ő eladta?

Horváthné Schmidt Ilona: A sámánok kiválasztásáról, beavatásáról:

A sámánná válásról kétféle elképzelés ismert, a "passzív", és az
"aktív". A magyar, a szibériai, a török néphitben "passzív" módon
történik a sámánok kiválasztása, itt a jelölt semmit nem tesz annak
érdekében, hogy sámán legyen, inkább tiltakozik ellene, míg a többi
közép- és kelet- európai népeknél (tehát a német, lengyel, román,
bolgár, horvát, szerb népeknél) "aktív" módon történik a sámánná
válás, az egyén saját maga akar emberfeletti erejű, tudású lénnyé
válni, és ennek érdekében tanul.

A "passzív" módon történő sámánná válás elemei a következők:

1. "Fölös számú csont". A kiválasztódás már a születés pillanatában
nyilvánvaló, erre a foggal, illetve tizenegy vagy még több ujjal való
születés ténye utal.

Akinek nincs fölös számú csontja, e hiedelem szerint nem lehet sámán.
Ha a gyerek foggal születik és a bába kitudja venni a fogát, akkor nem
lesz a gyerekből táltos, ezáltal sok kíntól, szenvedéstől megmenekül.

A sámánokra nemcsak az jellemző, hogy egy, vagy több foggal (sőt több
fogsorral) születik, hanem az is, hogy később is több foga van, mint a
közönséges embernek.

Egy szibériai hit szerint, az a sámán, aki elveszíti fogait nem tud
tovább sámánkodni.

2. A leendő sámán gyermekkorában a többi gyermektől eltérő módon
viselkedik, emberkerülő, nyugtalan. Veszprém megyében azt tartották,
hogy a leendő táltosnak "hét esztendeig - azaz hét éves koráig - mindig bolyongani kell."

A darvász történetében ez állt: "ezt a fát csak az leli meg, hogy hol
van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc esztendeig nem vesz
a szájába tejnél egyebet."

A magyar néphit szerint a táltos, és a táltos lova egyaránt tejen
él. (Ez a felsőbb tudást, a beavatottságot jelképezi. A tej, mint az
életben tartó anyatej, az "életvize", a halhatatlanság itala, szellemi
táplálék, az égi világgal való kapcsolat záloga. Ezzel szemben a
boszorkány, aki az ártó hatalmat jelképezi elapasztja a tehén tejét.)

3. A sámán jelölt és a környezete is ellenszegül a kiválasztásnak, az
ellenszegülés azonban hiábavaló. Az ellenszegülés már a vihartól való
félelemben is megnyilvánulhat, ilyenkor a kiválasztott attól fél, hogy
elviszik a halott sámánok szellemei. Ha a jelölt és a hozzátartozói
végleg ellenszegülnek a többi sámán, táltos akaratának, akkor a
táltosok a jelöltet megnyomoríthatják, vagy testileg válik nyomorékká,
vagy eszelős lesz. A szibériai, ill. a török törzsek sámánhitében a
sámán hivatás tehát magán viseli a kényszer és a kínzás
jellemvonásait.

4. "Huzamos alvás". Az alvás, vagy elrejtőzés során a sámán jelölt
teste mozdulatlanul, élettelenül fekszik, három napon át. Míg teste
eszméletlenül fekszik, a lelkét természetfölötti lények, általában a
halott sámánok lelkei elrabolják és ekkor kapja tudományát. Hogyan? Mi
történik ilyenkor a leendő sámánnal?

5. "Szétdarabolás" élménye. A feldarabolás egyik célja, hogy csontjait
megszámlálhassák. A vadásztársadalmakban a csontok az élet lényegét
jelentik. A sámánná váláskor utazása során azt élheti át, hogy a
szellemek megkínozzák, testét csontvázig lecsupaszítják, feldarabolják,
majd ismét összerakják. A sámánokat gyakran ábrázolják csontváz
formájában, ami a beavatási szertartás során lejátszódó rituális
feldarabolódásra utal. Szibéria és Mongólia területének legnagyobb
részén a sámán és a kovács között különös kapcsolatot tételeztek fel.

A sámánavatás halálmotívuma az újjászületéssel egészül ki. A
szétdarabolt testet a természetfeletti lények, sámánok lelkei
összerakják, a jelölt újra éled, és a tudomány birtokosa lesz.

Az újbóli összerakás, összeragasztás egyes leírásokban nyállal történik.

A magyar népmesékben is megtalálható a mesehős testének
feldarabolásával kapcsolatos mesemotívum. A mesehős feldarabolásának
funkciója megegyezik a nem magyar mesék varázskönyvből való
tanulásának motívumával. A nem magyar népmesék mesehőse a
varázskönyvből való tanulás által nyeri el az emberfeletti
képességeket.

Az előbb említettekkel még közel sem zárult le a sámánná válás
időszaka, még sámánavató szertartás is szükséges hozzá. Ez a rítus
abból áll, hogy a jelöltnek az ég lakóinak való bemutatkozása céljából
fára, hágcsóra, létrára vagy hegyre kell felmásznia.
A legtöbb helyen ez kiegészült a jelöltnek vér által történő
megtisztításával. (Talán azért, mert a vér az élet, az életet adó
meleg szimbóluma. Az ősi törzsek a napra istenként tekintettek, a
nap és a vér között soros kapcsolatot tételeztek fel, erre utal az a
hiedelem is, miszerint az aranyat a nap megalvadt vérének tartották.)

A sámánavatáskor megmászandó létra, fa a sámánfa.

A szibériai sámánoknál minden sámánnak van egy saját sámánfája a
kunyhójánál, ami a sámán életfája. A sámánfa akkor kezd el nőni,
amikor a sámánjelölt elhivatott lesz a sámánságra és csak a sámán
halálával pusztul el. A sámán halála után egy éven belül elszárad.
Megsemmisítése, vagy épségének megsértése a sámán halált vonta maga
után. Azonbanm a hiedelem szerint, ha valaki a sámán fáját ki akarná
vágni, és fejszével belevág a fába, a saját lábát sebzi meg vele.

Ezek szerint ez is olyan, hogy vagy van hozzá tehetség, vagy nincs. És hát honnan is származhat a tehetség, ha nincs rá racionális válasz, és különösen egy olyan ősi hangszer esetében, mint a duda? Mert ugye a duda már a kereszténység hivatalos felvétele előtt is szólt. És mint ilyen, nyilván „pogány” hangszerként „tisztelték”.

Idézet:

---

Azt viszont nem tudom, hogy mit is jelentenek a következők:

Aki dudás akar lenni,
Pokolra kell annak menni!

---

Az "igazi" dudásoknak ugyanis az ördögök tanitják a tudományt. Csak egy gond van, a lelküket kérik tőlük cserébe... Egyszer az egyik dudás kicselezte az ördögöt, és megmentette a lelkét. Ezt egy hires dudástól Pál Istvántól tudom, aki egy koncerten pihenésképpen népmesét is mondott.

Meg persze időnként divatba is jött. Mint pl. a franciáknál. („A tekerőlant (vagy: nyenyere) régi európai hangszer, már a X. századtól ismeretes organistrum néven. Magyarországon a XVI. századtól kezdve említik, amikor már Nyugat-Európában kezdett kikopni a "komoly" hangszerek közül. Egyre inkább a kóbor zenészek, koldusok és parasztok hangszerévé vált. A XVIII. században francia előkelő körökben a dudával együtt ismét divatba jött.” – Sebő Ferenc)

Egyébként gyors statisztikám szerint a dudáról tényleg sokan a skótokra gondolnak.

Azt viszont nem tudom, hogy mit is jelentenek a következők:

De a hangszerek nem olyan nagy etvaszok, hogy egymástól függetlenül ne találhatnának ki hasonlókat a kultúrák. Meg el is lophatják egymástól. Aztán valamilyen okból valamelyiket egy nép megszereti, és népi hangszer lesz belőle.

Én sem tudtam, amikor gyerek koromban falun hallottam a nyenyerét, hogy a francia trubadúrok hangszerének utódját hallgatom, nem valami régi magyar akármit. Meg az öreg paraszt sem, aki játszott rajta.

Én nem akarom a Demót azért kritizálni, mert megint felhívta a figyelmemet egy általam korábban nehezen megmagyarázható ellentmondásra. Hát tudd meg, azt hittem, hogy duda a skótok „találmánya”, a többiek meg tőlük „vették át”. Szomorú is voltam emiatt, hogy a kedvenc „népi” hangszeremet végül is a skótoktól adaptáltuk. Aztán kiderült, hogy ez bizony már egy elég régóta használatos hangszer, és modern utóda az orgona. Nyilvánvaló, hogy magyarok is átvehették valahonnan, hacsak, hacsak nem kapcsolódott szorosan az adott életformához, azaz amióta a magyarok „magyarok”, azóta volt dudájuk.

De gyanús nekem a zene is. Nehezen tudom elválasztani a hangszertől, mert hiszen a zene és a hangszer egymást kölcsönösen feltételezik. És amikor a magyarok már vidáman dudáltak, hát bizony hasonló ősi dallamokat szólaltattak meg a hasonló hangszeren, mint az azon a tájon a korábban élt elődök. Lehettek éppen a kelták is.

Azaz el tudom képzelni, hogy zenei értelemben a kelták az elődeinkhez tartoznak. Én ezen nem tudok fennakadni.

Vujicic, Tihomir
Lajtha László
Borbély Jolán: Egy horvát kóló magyar kapcsolatai. (In: Andrásfalvy Bertalan et al.: Magyar tánchagyományok. Bp., 19.. 92–106.) 92. old.
Bartók Béla i. m. 28. old.
Fehér Zoltán: Bátya életrajza. Bátya, 1996.
Simonyi Jenő: Kalocsa környéke. Földrajzi Közlemények 1882. 281–320. old.
László Gyula: Kovrát kagán fiainak történetéhez. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk.: Bartha Antal et. al. Bp., 1977. 225–230. old.
Györffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Bp., 1959. 44. old.

És hogy mi is az összefüggés a pentaton hangsorok és a duda között az az (ám lehet, hogy tévedek, de hát nem értek a zenéhez), hogy állítólag a duda dallamsípjának 6+1 hangképző nyílásával (nem egy szörnyű nagy szám) egy olyan egy oktávos, mixolid hangsor jön létre, amelyen három dúr és a párhuzamos moll hangskála játszható. Úgy vélem ezért, hogy az amúgy nem bonyolult hangszer igencsak kapcsolódik a pentatóniához. (Az viszont, hogy a gitár hangolása is a pentatóniára épül, csupán azzal jár, hogy így viszonylag könnyű rajta pengetni a dúrokat meg a mollokat.)

A balalajkát nem ismerem, de gondolom, hogy a hangolása ennek is valamilyen pentaton sorra épül.

Mindent egybevetve, engem lenyűgöz a duda ökonómiája és ezzel együtt a zenéje. Gondolom így voltak a kelták is, és ezért terjesztették olyan gondosan a kecske- meg juhtartók körében a dudát, mint az állatállomány további hasznosításának egy lehetséges formáját.

Elmélkedéseimet a további dudafajtákról, összefüggéseiket a zene- és képzőművészetekkel, majd egy későbbi alkalommal tárom a szíves közönség elé.

Azt persze elismerem, hogy dudaügyben elfogult vagyok!

Fontos további sajátosság, hogy a jó duda az egy éves kecske bőréből készül. Nyilvánvaló, hogy duda elterjedése kapcsolódik a kecsketartáshoz (ezért kevés az eszkimó duda, azaz a jó dudának szükséges feltétele a jó kecske). Napjaink egyik ismert hazai dudakészítője is Békéscsaba környéki. Ez nem meglepő, hiszen Békéscsabán még ma is békésen legelésznek a kecskék a ház előtti árokparton (még fényképet is készítettem róla.)

Magyarán. Az állattartás előfeltétele a dudának, mivel a duda gyorsan elhasználódik, és ilyenkor megint le kell vágni egy kecskét.

No most. Állítólag a népi NÉPI TÁNCDALLAMOKON belül létezik egy TÖRÖK–MONGOL PENTATON RÉTEG, amelyben találhatók a dudanóták és velük rokon dallamok. Tehát úgy tűnik, hogy itt a dallam és a hangszer valahogyan kifejezetten egymásra talált.

Az egyik ismert spanyolt sztárdudásról – egyebek mellett – azt írják a hozzáértők, hogy zenéje a „tradíció és modernitás keveredése és mint ilyen az idõtlenség érzését kelti. Galíciai melódiák, kelta hatások, arab lant, népdalok egyesülnek multi tone elektronikával, a végeredmény lenyûgözõ.” Már megint a kelták meg a duda. (Meg a kelták is lovasnomád nép volt.)

És ha ez nem elég, akkor most jön az igazi. Lásd: http://index.hu/mp3/program/irhet0706/

Bulgáriában majdnem vettem egy dudát. Viszont egy szál keltát sem láttam ott. Még galathát sem.

De nincs skandináv duda, finn duda meg mondjuk görög duda. Meg kínai duda, meg bantu duda, meg polinéz duda.

„duda nem új keletű hangszer. A Dél-Indiai dravida törzsek ősidők óta használják. A keltáknál egy oboa szerű változat terjedt el katonai hangszerként, míg Kelet-Európában a klarinét rendszerű sípok honosodtak meg a népzenében.

A középkorban az énekmondók (minesangerek, trubadúrok) kedvenc kísérő hangszerévé vált, a tekerő lanttal együtt. Ekkoriban elterjedt volt a hólyagból, illetve az egész disznóból készült tömlő. (Már akik disznót ettek – megjegyzés Black.)

Magyarországon a XIII. században jelent meg a duda, és hamarosan igen népszerűvé vált. Ekkor gajdosnak, gajdnak hívták, később az arab, illetve oszmán eredetű duda név honosodott meg (a már a XVII.- században is használt tömlősíp elnevezés a latin tibia utricularis fordítása).

Az első hazai duda-ábrázolást Mátyás kódexének keretdíszén találjuk, de a Budai Vár csempéjén is megtalálható. Dózsát is dudaszóval vitték kivégezni.

Nyugat-Európa megismeri a magyar paraszti dudajátékot, amire a korabeli külföldi kottákon (Ungarischer Tantz, Hayducky, Ungarescha) kívül az is utal, hogy egy bajor herceg 1537-ben magyar dudást akart az udvarába szerződtetni. Ez idő tájt kezdett teret nyerni a duda a műzenében is. XIV. Lajos udvarában a jelmezes arisztokraták az árkádiai pásztorjátékokat kísérték a duda musette nevű változatával, melynek a tömlője is teljesen fel volt öltöztetve. Ez a hangszer Bach és kortársai műveiben is helyet kapott, s ekkorra egész Európában népszerűvé vált, így hazánkban is. „